2011.09.26., 17.nap: Frómista - Carrion de los Condes (20km, 5 óra)
Reggel, a mai rövid távra tekintettel fél 10-ig aludtunk és végül fél 12 lett mire vízvásárlás és a Szent Márton templom megnézése után elindultunk.
Az első falu Población de Campos, ahol mi nem néztük meg a San Miguel és Socorro kápolnát és a 12. századi gótikus Magdalena plébániatemplomot sem. Valahogy mostanra megszoktuk, hogy ami otthon kivételes műemlék lenne, olyanból itt minden poros kis faluban van vagy kettő. Köszönhetően annak, hogy a 8. századi arab betörés után itt nem voltak nagy népvándorlások, sem tatárok, sem törökök.
Bár a térképünk erdőt jelez, ennek semmi nyoma az úton. Sikerült a legmelegebb időben elindulni, ami csak fokozódik.
6 órán keresztül egyre csendesebben, és egyre reménytelenebbül vonszoljuk magunkat a Tierra de Campos 800m magas fennsíkján keresztül.
A nap tűz, a táj végtelenül egyhangú. Már az sem igaz, mint tegnap, hogy legalább holdbélien szép. Mindenütt kiszáradt és learatott gabonaföldek, vagy éppen feketére égett napraforgó. Úgy néz ki, mint valami atomcsapás után felégett táj. A legnagyobb légmozgást a felszántott földek trágyájára érkező legyek tömege okozza... Csak 20km, de ismét értem, miért javasolja több útikönyv is, hogy ezt a szakaszt hagyjuk ki és Burgos - Leon között menjünk inkább busszal. Persze ezt továbbra sem osztom. Eddig nagyon sok szépet láttunk, és oka van annak is, hogy így a Camino közepén másfajta erőpróbát kap a vándor. Este Pascallal beszélgetve ez értelmet is nyer...
Én közben arra gondolok, hogy milyen jó, hogy velem van itt a fiam. Miközben ő ismét eljutott odáig, hogy még sem jön el a barátjával a Caminora... Próbatétel ez neki is.
Első megállónk Villarmentero de Campos, ami egy igazi vírustámadás után kihalt és lepusztult falu, ahol csak a legyek éltek túl... Aztán elénk kerül egy leharcolt "bár", ami a legrosszabb vadnyugati filmek leszakadt préri kocsmáit idézi. Egy izzadtságszagú, de egyébként kedves, idősebb úr kétes tisztaságú poharakba önti a megszokott Kas Limon-unkat, majd néhány légycsapda között válogatja a fagyasztott pizzákat, amelyből mindig éhes fiam megeszik egyet. Bár 15 percig mikrózza, mégis kicsit fagyott. De Dani szerint így is jó :-D.
Tovább vonszoljuk magunkat a hőségben, azon elmélkedve, mit csinálnak itt a vándorok nyáron...?
Villalcázar de Sirgában megállunk egy fröccsre, Dani a biztonság kedvéért megeszik egy véres hurkát :-). A városnak régen két zarándok szállása/kórháza is volt, és a 13. századi Santa María la Blanca, a háromhajós temploma, amelynek homlokzata és bejárata fantasztikus. Éppen felújították, így nem tudtunk bemenni. Pedig a nap egyetlen szépsége volt.
Végül 17 óra után elértük Carrión de los Condes-t.
Fontos középkori város volt, amely bíróságnak adott otthont és számos ismert nemes szülővárosa. Többek között itt született Santillana márki, teljes nevén Ínigo López de Mendoza, Marqués de Santillana (1398-1458) 15. századi spanyol főúr, költő, író, az itáliai költői mérték- és versformák spanyol elterjesztője.
A 13. századi Santa Clara apátság egyik dísze a Gregorio Fernández által készített Pieta. (Az olasz pieta, "szánalom" szóból eredő "A fájdalmas anya" - a keresztről levett Krisztust ölében tartó és fiát sirató Mária ábrázolása.) A román stílusú Santa María del Camino templom kincse egy 15. századi Krisztus ábrázolás. Míg a 16. századi Zoilo kolostor pedig a reneszánsz mesterműve.
Az első ember, akivel találkoztunk Pascal volt, akivel gyorsan megbeszéltünk egy 7 órás vacsorát, Dani örömére is, aki megkedvelte a kedvesen lökött belga srácot.
Bevackoltunk a folyó túloldalán (pedig nem hiányzott az 1,5km plusz gyaloglás) lévő Hotel Real Monasterio de San Zoilo-ba, amely ténylegesen az egykori San Zoilo Kolostor lenyűgöző épületegyüttesében van kialakítva. Bárhol a Világon 5 csillagos lenne, nyilván itt igény sincs rá, másrészt szolgáltatásban sem ártana fejlődni kicsit. Többek között megérkezés után veszem észre, hogy csomagom kihúzható füle darabokra van törve, nyilván szállítás közben valaki nem húzta, hanem emelte ennél fogva. A biztosítás végett próbáltam jegyzőkönyvet felvetetni az esetről, ami felemásan sikerül. A recepciós nem hajlandó tanúsítani szállodai pecséttel, hogy így találtam a bőröndöt.
Hosszas vita után - hogy nem őket gyanúsítom, de segítség lenne, ha megerősítenék, amit látunk - végül egy szállodai fejléces papírra kerül az eset, de valami spanyol megjegyzéssel az angol mellett. Nem tudom, hogy mire megyek vele, majd kiderül. (ui: Nem mentem vele semmire.)
Az estét egy átlagos kisvendéglős menü után Pascallal töltöttük, majdnem éjfélig. Érdekes volt, ahogy elmondta, hogy 4 napja valami történt vele. Azóta egyedül gyalogol, befelé néz. A mai - neki is kimerítő - 20km egyfajta meditáció volt. Sőt tegnap és mai is külön szobát bérelt, mert sok most neki az ember és az inger egy Albergueban. Lassan őt is utolérik a kérdések... - ahogy kivettem a szavaiból, de ez már bizalmas.
|
Ugrás az előző napra
------------------------------
Fotógaléria: Frómista - Carrion de los Condes
|
