27.nap, 2010-09-23.: Villafranca del Bierzo - A Menciák nyomában
Este 10, hotel szoba
A mai napom nagyon jó volt, mégis szomorú lettem estére... Kétséges, hogy hoz-e megoldást a "problémámra" ez az út. Vagyis már, ahogy leírtam ez hülyeség! A Camino nem old meg semmit! Csak kizökkent egy verkliből, a megszokott gondolati és operatív spirálból, hogy elmélkedhess a kérdéseiden, vagy a válaszokon. Ha egyedül vagy, nem tudsz elmenekülni a társaságba. Nincs házimunka, nincs munka, nincs családtag, barát, időeltöltés keresése. Mész előre, és az ismétlődik annyi napon, hogy nincs mese: jönni fognak a nem akart, vagy nem várt kérdések, gondolatok, érzelmek is. Ha ez később segít az jó. Ha döntést hozol ezek miatt még jobb! És, ha az a döntés, hogy jól csináltál eddig is mindent, akkor meg nem változtatsz semmin. Az is jó! De én most csak árva vagyok. És jó lenne egy masszázs... (Sajnos ebben a kis hotelben sem volt, pedig itt akár bele is fért volna az időmbe.)
Mielőtt elindultam a Caminora tele voltam várakozásokkal. Ugyan tudatosan elhessegettem magamtól, hogy majd spirituális önkívületben megyek az úton, ahol előző életem szereplői világítják meg mostani életem fő kérdéseit és az okokat. Vagy éppen jövőbelátó álmom lesz, ami alapján kétség nélkül dönthetnék egyes kérdésekben... De egyik sem valósult meg. Pedig titkon vártam valami frappáns hatást. Van még hátra 9 nap, ennyi idő alatt még a lábam is elkophat. De mégis, miközben honvágyam van, félek a hazamenéstől. Az indulás előtti hónapban sok nehéz napon juttatott keresztül a tudat, hogy mindent kibírok. Hiszen nem sokára indulok "AZ EL CAMINO"-ra. Ha belegondolok egy-egy kínkeserves utolsó 5 km-re, akkor valóban mindent kibírok. De mi fogok várni otthon? Ez a fajta "kiszállás" ritkán adatik meg... Időt kértem! Ez taktika, de a stratégiát nem így alkotják. No jó, inkább nem bonyolítom ezt tovább :-).
Szóval a mai nap.
A spanyol utazásszervező cég szemérmetlen áron akarta rám sózni a mai borkóstolót, így inkább még otthon kezembe vettem az ügyet. Felhasználva nemzetközileg is érthető boriskolai végzettségemet (Borkollégium, WSET) kicsit fényeztem magam, hogy ne nézzenek átlag turistának. 5 pincészetnek írtam mail, illetve az itteni szállómnak. Köztük volt a spanyol borászat fenegyerekének számító Alvaro Palacios birtok is, amit itt unokatestvérével Ricardo Palacios-val visz közösen. Ehhez kis pont vagyok, mert válaszra sem méltattak, és ugyanígy több más nemzetközileg jó nevű borászat sem. Egy kivétellel, mert a Dominian des Tares birtok igazgatója másnap válaszolt, hogy ő is WSET iskolában végzett, és nagyon örül, hogy gondoltam rájuk. Ő éppen üzleti úton lesz, de beosztotta mellém a nemzetközi kereskedelmi vezetőt, és jelezte, hogy szüret van ugyan, de ha ideje engedi, akkor Mr. Rodrigez, a borász is csatlakozik hozzánk.
Ezen kívül még a szállóból jelentkezett bizonyos Pablo, hogy rááll az ügyre, és mire megérkezem, kiderül, hogy mit tud szervezni, mert ugye szüret van.
Késői 9 órás kellés, majd egy kellemes reggeli után az előre szervezett taxim 11-re előállt. San Roman de Berbire felé vettük az irányt, ami egy kis falu, úgy kb. 50km-re Villafrancától visszafelé, Ponferradan túl egy kicsivel. Fura volt felismerni előző napi meneteléseim helyeit, illetve, hogy mennyire lassú is ez a műfaj. Alig fél óra alatt megtettük több mint egy napi keserves gyaloglásom távját. A Dominian des Tares borászat végül nem a faluban, hanem az autópálya melletti Bierzo Alto ipari parkban található.
Semmi faxni, ultramodern épület, kiváló közlekedési adottságokkal és műemléki korlátok nélkül. Miután megtaláltam Laurát, szemügyre vettem a kóstoló és fogadó helyiséget. Éreztem, hogy pénzzel nem állnak szűkösen. A technológia, a tisztaság, és a személyzet minden fajta esetlegességet nélkülöző profizmusa nem véletlen. Az építőiparból milliárdos tulajdonos León régióban található 3 borászati egysége a bor iránti szerelemből nőtt ki, és nem a profitkényszer vezérli. Nem nagyon alkudnak meg semmiben, ahogy elnéztem.
Jó hátteret kapott a fiatal, és rendkívül szimpatikus borász is, akinek lehetősége van arra, hogy a 700 ezer palackos termelés mellett, néhány ezerpalackos fajtakísérletekkel és szelekciókkal is foglalkozzon. Erjesztenek acélban, fa kádban és hordóban is. Nem foglalkoznak nemzetközi fajtákkal, a helyi szőlőkben, és a különleges fekvésekben hisznek. Van 60-100 éves ültetvényük is. Fő fajta az általam nagyon kedvelt vörös Mencia, de nagyon érdekes vörös volt a Prieto Picudo is. Rendes bort készítenek a fehér Albarino és Godello fajtákból is, amit a nemzetközi irodalom nem sokra tart. A borász filozófiája a hordó használat kapcsán nagyon szimpatikus volt. Csak olyan mértékben szereti, amíg hozzáad a fajta és terroir adottságaihoz, de nem veszi át az irányítást. A barriqueban erjesztett fehér godellon kívül a fa mindenhol elegáns, és mértéktartó volt. Többnyire francia hordót használnak eleganciája miatt, de házasításokban van amerikai tölgy is. Nem tudom udvariasságból mondta-e, de elmondta, hogy kísérleteznek magyar tölggyel is, ami érdekes mentás hűvösséget ad az ásványos, fűszeres Menciának, amit nagyon kedveltek.
Fél 3-ra értem vissza a szállóba, majd egy gyors szabadtéri ebédet követően du. 4-kor megérkezett Pablo a Land Rover terepjáróval, hogy 3 borászatot fog mutatni. Kíváncsi voltam mennyibe fog ez nekem kerülni?
Első látogatásunk az Asturias birtok volt Villafrancában. Itt José, a borász és tulajdonos fogadott. Egy Penedes-i borász família ötvenes sarja, aki Bordeauxban tanulta a szakmát, olyan birtokokon, mint a Petrus. 7 éve döntött úgy, hogy ideköltözik. Ahogy mondta: kereste a talaj, a klíma és fajta olyan szimbiózisát, amiből tökéletes bort alkothat. Penedesben szerinte ilyen adottságok nincsenek, leszámítva a méregdrága kis területeket, mint Priorat, vagy Costel del Serge, stb. És itt találta meg számítását, amelyet előzetesen hosszasan elemzett. Elsőként autóba pattanva kivitt a birtokainak egy részére, amelyek gyönyörű környezetben, jellemzően északi, észak-nyugati fekvésben vannak. Itt ez számít jónak, mert nap az bőven van, sőt! A talaj a mi mádi köves dűlőinkre emlékeztetett, csak leginkább palás és kavicsos kiadásban, hozzá az a sovány mediterrán vöröses föld. A tőkék sűrű térállásban, önálló bakművelésben, karó nélkül, ami gondozatlan hatást kelt, de így képesek átvészelni a forróságot. Zöldmunkával nincs sok gond. A tőkék néhol combnyi vastagságúak, nagyon öregek voltak. A kóstolt friss Mencia gyümölcse is nagyon fűszeres, koncentrált, remek savakkal, de nagyon érett tanninokkal rendelkezett, és a bogyó is szinte ásványos volt.
Később a kis pincészetbe visszaérve kiderült, hogy a 12 ezer palackos termelés mindegyike francia cég által szállított profi cement tartályokban erjed, az almasav bomlás végbemenetelét követően kerül átlag 9 hónapra kizárólag francia hordókba. Egy tétel, 100% Mencia birtokbor lesz belőle. A borász-tulajdonos nagyon szimpatikusan és rögeszmésen mesél ugyanarról a filozófiáról, ami Magyarországnak is kellene. Miszerint nemzetközi fajtákkal nem érdemes bíbelődni, mert csak az egyediséggel, a fajta, a terroir, a hagyomány egysége által vezérelt kérlelhetetlen minőséggel tudnak versenyezni pl. Chilével, Ausztráliával, spanyol mezőnyben pedig Riojaval szemben. A borkészítés folyamatába mindenfajta beavatkozást feleslegesnek tart, még a seprő felkeverést is. Ezt némileg túlzásnak tartom, hiszen a most forgalomban lévő 2007-es évjárat érett tanninjai ellenére is annyira szikár és ásványos volt, hogy egy kis teltség, melegség még nem ártana neki. Minden esetre nagyon hálás voltam, hogy ilyen lelkesen fogadott.
A következő birtok a Luna nevű, ahol a tulaj fia Pablo barátja. Ő éppen Leónban volt, de - miközben folyamatosan érkeztek szüretről a feldolgozni való ládák - a borász mégis felajánlotta nézzünk hordóból 2008-as Menciákat. Arra azonban nem számítottam, hogy a srác maga a híres Paixar brand külön borásza is. Mi több, azt is fogunk kóstolni, hiszen ott állnak a pince egy külön sorában, mert a tulajdonos részben azonos. A borászatot ugyanis 2000-ben Mariano Garcia, a spanyol borfenomén, a Vega Sicilia korábbi borásza, fiai, és Bernardo Luna alapította. A 80-100 éves tőkék, közel 900 méteres magasságban, 3Ha-nyi rendkívül palás fekvésben találhatóak, amelyből összesen - évjárattól függően - 5000-9000 palack tiszta Mencia tétel készül. Komplexitásban, ásványosságban és eleganciában a nap bora lett az biztos! Rendkívül izgalmas tétel, a borász értékelte, hogy fülig ér a szám :). Az általa ajánlott 2005-ös évjáratból 2 üveget végül megpróbáltam a csomagomba gyömöszölni.
Ezután még elkanyarodtunk a tegnapi gyaloglásom alatt érintett helyi szövetkezetbe, ahol nagyban folyt a munka és a szőlőátvétel. Persze nem kézzel, és külön ládákba szedve érkezett, hanem teherautó platóról borították a szőlőt a garatba. 1 millió palack készül így 2-5 euró közötti kategóriában. És van két csúcs szelekció 7 és 12 euróért. A nyomasztó méretű beton tartályok erdeje a szocialista állami kombinátokra emlékeztetett. De nem bántam, ezt az ellenpontot is látni kell, főleg mert a nagy szupermarketekben ez kapható. Pablo szerint az utóbbi 5 évben folyamatosan javítanak a minőségen emiatt.
Este 8-ra értünk vissza a szállóba, amikor is ki akartam fizetni a túrát. De Pablo mondta, hogy szó sem lehet róla, örömmel segített nekem, és nagyon örül, hogy érdeklődöm Bierzo és borai iránt. Kiderült, hogy annyi köze van a szállóhoz, hogy a tulajdonos lánya a barátnője, és mivel senki nem értette angol nyelvű mailem, így ő segített fordítani. Nem akarta, hogy szégyenben maradjanak. És mivel mindenkit ismer, így magára vállalata a borvidék marketingjét a rögeszmés magyar peregrino számára. Nagyom kedves gesztus és nagyon boldoggá tett, hogy ilyen emberekkel hozott össze a Camino!
No, most alszom, mert holnap az eddigieket meghaladó szintkülönbség és 28km vár rám O Cebreiro-ig.
|
Fotógaléria: Bierzo pincelátogatások
|
