SZERBIA - AZ OVCAR-KABLAR-SZURDOK KOLOSTORAI: SRETENJE KOLOSTOR
2023-as Albániába vezető utunk tervezett első pihenője, a dél-nyugat Szerbiai Cacak városához közel található
Sretenje Kolostor
lett volna. Mivel lassabban értünk oda, mint terveztük, így végül nem tudtuk megnézni. De közreadom, amit előzetesen megtudtam róla.
A kolostor az Ovcar és a Kablar hegyek között található szurdok mentén található, ahol a 14. századtól kezdődően több kolostort építettek. Az elsőket, 1307-09 között az ide menekülő szerb szerzetesek alapították, miután a görög Halkidiki - félszigeten található Szent Athos Hegyen lévő kolostorokat az ún. "Katalán Társaság" zsoldosai lerombolták.
(Ez a történet annyira "Trónok Harca"-szerű, hogy röviden le kell írnom.
A 13. században a mórok ellenei spanyol, szent keresztény háború (a reconquista) "termelte ki" az almogavar néven ismert elit könnyűgyalogságot, amelyet a spanyol korona később a szicíliai háborúkban is bevetett. A zsoldos sereg az Aragóniai Korona és a francia Anjou-dinasztia között 1302-ben megkötött caltabellottai béke aláírása után kvázi munkanélküli lett. Ekkor lépett színre Roger de Flor (1267 - 1305. április 30.), (más néven Ruggero/Ruggiero da Fiore vagy Rutger von Blum) az aragóniai Szicíliában született olasz katonai kalandor. II. Palaiologosz Andronikosz (magyarosan II. András; 1282-től 1328-ig bizánci császár) hívására az ún. "századok társasága" néven zsoldos hadsereget szervezett, ahová sok egykori almogavar lépett be. A többségében katalán származású sereget ekkor kezdték latinul "Societas exercitus catalanorum" (katalánul: Gran Companyia Catalana), vagyis Nagy Katalán Társaságként említeni.
A Társaság 36 hajóval (köztük 18 gályával) indult el Messinából, mintegy 8000 emberrel, közöttük 1500 lovassal, 4000 almogavar gyalogossal és az őket kiszolgáló szolgákkal és segédszemélyzettel. 1303-ban érkeztek Konstantinápolyba, ahol a császár Roger de Florhoz feleségégül adta unokahúgát, a 15 éves Mária Aszanina hercegnőt. (A hercegnő III. Iván Aszen bolgár cár és Irene Palaiologina lánya volt.) Flort egyúttal "Megas Doux"-nak, azaz a császári erők parancsnokának nevezte ki.
Ez az új erő alaposan felborzolta a kedélyeket, többek között a Genovai Köztársaság is erősen féltette a Földközi-tenger keleti részére és a Bizánci Birodalomra kiterjedő kereskedői jogait. A viszály végül fegyveres konfliktusba torkollott, amikor is 1303 szeptemberében, az ún. genovai mészárlásban 3000 genovai halt meg.
A Katalán Társaság a következő 2 évben Flor vezetésével sikeres hadjáratokat folytatott a terjeszkedő törökök ellen is. A Birodalom adminisztrációja által kezelhetetlen és egyre nagyobb potenciális veszélyt jelentő zsoldos csapatot azonban nem mindenki nézte jó szemmel. A császár fia (IX. Mihály) alán bérgyilkosokat bérelt fel, hogy gyilkolják meg Roger de Flort és irtsák ki a társaságot. 1305. április 30-án császári bankettet szerveztek Adrianopolban (magyarul Adrianápoly, a mai török Edirne) ahol tőrbe ejtették és leölték Flort, valamint a Társaság 100 lovasát és 1000 almogavart. A gyilkosság hírére a helyi lakosság Konstantinápolyban is fellázadt a katalánok ellen és sokukat megölték.
Néhányan azonban elmenekültek és Gallipoliba, a katalán erők főhadiszállására vitték a mészárlás hírét. A Társaság ezután gyilkos bosszú hadjáratba kezdett. Megölték az összes helyi bizánci lakost, majd a következő 2 évben feldúlták Trákiát. 1308-ban, amikor a Gallipoli-félsziget erőforrásai kimerültek, a mai Görögországi Halkidiki felé vették az irányt. A Kassandra-félszigeten telepedtek le újra és innen támadták - fosztogatták a környező vidéket, beleértve az Athosz-hegyi kolostort is. A pusztítás emléke évszázadokig megmaradt a környék városainak emlékezetében, oly annyira, hogy az Athos-hegyi szerzetesek egészen 2000-ig tiltották katalánok belépését a félszigetre.
Maga a Katalán Társaság egyébként ezután dél felé vonult és 1310-ben átvették az uralmat athéni és a neopatriai hercegségek felett. 1312-től mindkét hercegség - akkor már az Aragóniai Korona vazallusaiként - a Társaság kezében maradt 1388-1390-ig.)
A szerb szerzetesek ez elől pusztítás elől menekültek el az Ovcar és a Kablar hegyek közé és alapítottak kolostorokat.
A 14. század végén, az ún. második Marica folyó menti csatában, 1371. szeptember 26-án, a mai Görögország területén lévő Ormenio település közelében, a Szerb Királyság csapatai megsemmisítő vereséget szenvedtek az Oszmán Birodalom erőivel szemben. Ezután újabb embertömegek költöztek a szurdokba. Rövidesen a Morava folyó jobb és bal partján mindösszesen 10 kolostor és 2 szent hely létesült.
Az oszmán uralom idején ezek a kolostorok kulcs szerepet játszottak nem csak a vallás, hanem a szerb lelki és nyelvi identitás megőrzésében.
A Sretenje kolostor a Szentháromság kolostortól nem messze, Ducaloviciban, az Ovcar hegy legteteje alatt, 800 méteres tengerszint feletti magasságban található. Először a Jovanja kolostor egy iratában említik 1571-ben. A legenda úgy tartja, hogy építési helyét úgy jelölték ki, hogy egy koronát dobtak le az Ovcar tetejéről, és ahová esett, ott épült a templom. Ezen esemény után magát a kolostor feletti dombot "Koronjsko brdo"-nak, azaz "Korona dombnak" hívják.
Egy másik feljegyzésben 1623-ban is említik, amikor is lerombolták. Csak közel 200 évvel később, Nikifor Maksimovic szerzetes vezetésével állították helyre 1818-ban. Érdemeire tekintettel és Milos Obrenovic (1780. március 18. - 1860. szeptember 26.) herceg, később Szerbia fejedelme támogatásával, a sretenjei kolostor archimandritájává, azaz örökös főpásztorává, később uzicei püspökké avatták. 1853-ban hunyt el, és a Sretenja templomban temették el.
A kolostorban értékes kéziratokat, és 17. - 18. századi műalkotásokat, valamint kegytárgyakat őriznek.
