Őszi utazás 5 hónapos csecsemővel Törökországba
Időpont: 2007. október 20. - november 4.
Előzmények
Néhány hónapja egy ?Hova menjünk 5 hónapos gyerekkel?? c. topikra akadtam az Utazas.com-on.
Májusban született Lili lányunk és a nyár vége felé azon elmélkedtem, hogy az őszi szünetben el tudunk-e menni pótnyaralni? Van ugyanis még két, 10-12 éves gyermekem is, de amikor ők születtek még nem repültünk sehová. Első körben a fórum bejegyzések jelentős része nagyon felháborított, kifejezetten sértő, udvariatlan, szűklátókörű és feltehetőem gyermektelen hozzászólásokat találtam. Aztán voltak a nagyokosok, akik tudni vélték, hogy a gyereknek otthon a helye, mert máshol hatalmas kockázatnak van kitéve.
Én beszéltem olyanokkal, akik tényleg utaztak 5 hónapos gyerekkel repülőn, és eldöntöttük belevágunk. Már akkor elhatároztam, ha visszaérünk, megírom a tapasztalatokat.
Alaphelyzetben leszögezem, hogy nyilván teljesen egyéni, hogy melyik család és csecsemő mit bír ki. Egy otthon is nyűgös, idegenektől ordító csecsemővel nem öröm az utazás. Sőt ez tényleg zavaró lehet a környezet számára is. Mi már nyáron (2-3 hónaposan) elég sokat autókáztunk, akár 5 órát is a nagy- és dédszülők között, valamint aludtunk itt és ott napokat is. Magyarul tudtuk, hogy Lili nagyjából ott érzi jól magát, ahol vele vagyunk, meg ahol megkapja a cicit :) . Sok csecsemős utazó jelezte, hogy velük még egyszerűbb is, mint a már unatkozni tudó 2-3 évesekkel.
A következő kérdés az volt, hogy hová lehet menni október végén, ahol az általános higiénés viszonyok, az időjárás, a víz hőmérséklete megfelelő, és amihez nem kell 3-5 óránál többet repülni. És ahová indul közvetlen járat. A döntés egyszerű volt, mert ilyet csak a Kanári-szigetekre és Törökországba találtam, de csak az utóbbira volt repjegy. Tehát Törökországba, az Antalya-i Riviérára mentünk. Ettől sok GYES-es ismerősnek meredt a haja szála az égnek, hogy mi lesz ott a gyerekkel? Elég sokat jártunk már ott ahhoz (én munkaügyben is), hogy tudjam: semmi baj nem lesz. Főleg nem egy kizárólag anyatejes csecsemővel.
A szállás
Hogy ne szállodai szobában zavarjuk a szomszédokat, meg hogy el is férjünk, egy különálló 3 szobás szállodai apartmant választottunk Kemer közelében, Beldibi nevű helyen, a Sungate Port Royal Hotelt. A szállót 2 éve, mint a régió első 7 csillagos szállóját reklámozták, ami azért erősen túlzás, de kétségtelen a hatalmas és csodálatos szubtrópusi park, a nyitott és fedett medencerendszerek, a számtalan étterem, bár és a szolgáltatások kifogástalanok.
A hatalmas terület képes ellensúlyozni az 1000 feletti szobaszámot is, ettől függetlenül nyáron nem biztos, hogy visszavágynék. Ebben nagy szerepe van a jelentős számú orosz turistának is, akik egyelőre még hasonló harsánysággal veszik birtokba a világot, mint annak idején a magyarok a bécsi shopping centereket :)
A szálló októberi árai egész viselhetőek, de az ultra all inclusive ellátás mellett az ún. Family Lake House-ok 5-6 főre még nyáron is megérhetik. Két külön háló, 2 fürdővel, + nappali (2 kanapéval), a dolgozó és a két terasz gondtalan nyaralást tesz lehetővé akár 6 főnek is. Külön előny, hogy a szálloda főépületeitől elzárt, így nem kerülnek konfliktusba a gyerekesek a pihenni vágyókkal. Az egyik teraszról közvetlenül a családi villák számára fenntartott medencébe lehet csobbanni, a gyerkőcök nagy örömére és az úszni még nem tudók szüleinek nagy aggódására :)
Az étkezésekre több svédasztalos étterem van kialakítva, amiből télen 2 üzemelt felváltva. A gyermekes és nem gyermekes részek szeparálhatóak. Ezen túl külön díjazás ellenében 12 különböző á la carte étterembe regisztrálhatunk, jobb budapesti éttermi árakon. Egyetlen problémám a bor választékkal volt, amelyet hasonlóan sok más szállóhoz erősen és irreálisan túláraznak. Egy középgyenge, francia chardonnay 50 euró, amiért reálisan max. 10 eurót illene kérni. Így maradtam a ház ?all inclusive? boránál, ami egy meglepően iható helyi fehérből és egy kevésbé sikerült vörösből állt.
A szálló egyik leginkább gyermekbarát attrakciója a kiterjedt csúszdarendszer, és az állandó delfinárium, ahol bemutatók mellett úszni is lehet a delfinekkel. Ki is próbáltuk, hatalmas élmény volt. Olcsónak ugyan nem olcsó (50 eur/15 min), de még így is fele/harmada a nyugat európai, vagy karibi áraknak.
Néhány jó tanács gyermekkel utazóknak
Elég sok időt töltöttem a neten tanácsok keresgélésével, de nem teljes sikerrel. Ezért osztom meg ezt a nem tipikus útleírást mindenkivel.
Első körben leszögezem, igaz a hír, miszerint egy nem helyből sírós és zaklatott csecsemővel egyszerűbb utazni, mint később a már unatkozni tudó 1,5-2 évesekkel. Ha gyermekünk próbálta és jól viseli a környezetváltozást, autókázott már egyhuzamban néhány órát, aludt idegen helyen, képes szopni egy bevásároló központban, és nem kap sírógörcsöt, ha idegent lát, szóval, ha kellően laza a család, akkor mehetünk nyugodtan. Ellenkező esetben ne kínozzuk magunkat és másokat sem!
A repülés 3-4 hónapos kor felett nem túl problémás, leszámítva a leszállásból adódó nyomáskülönbség fülekre gyakorolt hatását. Ennek megelőzésére a repülés előtt 2 órával csöppenthetünk Nasivin orrcseppet a pici orrába, segít nyitva tartani a járatokat. A legjobb megoldás, ha fel és főleg leszállás közben szoptatunk, vagy itatjuk a gyermeket, mert a nyelés segít a kiegyenlítésben. Nekünk ez bejött, Lilinek hangja sem volt. Mellettünk azonban egy 1,5-2 éves kisfiú végig ordította a 10 perces leszállást, de ez benne van a pakliban. A szülők elég szarul érezték magukat, de az utasok toleránsak maradtak.
Mivel a csecsemők nem kapnak külön helyet, mi felvittünk egy összehajtható bölcsőt aludni, de visszafelé már nem használtuk.
A szállóban kaptunk babaágyat, de az otthonosság miatt vittünk egy saját ágynemű garnitúrát. Hogy emiatt, vagy egyébként is, de Lili néhány bizonytalankodástól eltekintve kiegyensúlyozott éjszakákat töltött ágyában, két hét alatt egyszer keltünk hozzá.
A szoptatás a legjobb módszer a fertőzések megelőzésére, ráadásul Törökország fejlett idegenforgalmi régiójában nem igazán magas a kockázat. Így nagyobb faksznit nem csaptunk, mindössze a lesett cumit és játékokat vontuk ki azonnal a forgalomból, amit otthon azért nem veszünk ennyire komolyan. Ezeket aztán Bradoman fertőtlenítő kendővel tisztítottuk és a szobában lévő teavíz forralóban kifőztük. Érdemes lehet ezekre előre felkészülni. Ha mégis elkapna valamilyen hasmenés félét a gyerek, legyen nálunk Smecta, illetve forduljunk orvoshoz, nehogy kiszáradjon.
Lili egyébként minden probléma nélkül vette az akadályt, sőt hatalmasakat aludt a parkban, teraszon és szemmel láthatón élvezte a novemberi késő nyarat.
Időjárás
Törökország Antalya régiójában október első fele még szezon. Október vége, november közepe kicsit változékonyabb, de még mindig a mi augusztus végi időjárásunkkal vetekszik. Nekünk az első 2 napon volt esősebb periódus, de akkor is leginkább este esett. A tenger 25-26 fokos, kellemes volt benne nem csak úszni is. A levegő éjszaka 16-18, míg nappal 24-30 fokok között mozgott. Elég annyi, hogy mindenki kevesebb rövidnadrágot hozott, mint azt kellett volna.
Ha kérdésed lenne örömmel segítek mailben az info@miri.hu címen, vagy oszd meg véleményed Vendégkönyvemben
2007. december 20.
Kárpáti Péter