BORTÚRA A MESÉS KELET KAPUJÁBAN, A MÁRVÁNY ÉS ÉGEI TENGER PARTVIDÉKÉN
2013. MÁJUS
Készítette: Kárpáti Péter
Amikor felmerült az ötlet, hogy Törökországba menjünk bortúrázni sok ismerős ránk csodálkozott. Miért éppen Törökország? Talán ellentétnek tűnik, de Törökország viszonya a borhoz igen erős. Hogy messzebbre ne menjek, számos borászati szakkifejezésünk (szőlő, csiger, seprő, ászok, szűr) sokak szerint török eredetű. Ebből következően mi magunk is valahol Közép-Ázsiában találkoztunk a borkészítés mesterségével, sőt feltételezhetően türk törzsekkel együtt is sokat tanultunk. Talán ezt bizonyítja az is, hogy míg Európa legtöbb országában bor elnevezése a latin vinum szó változataira épül, addig nekünk "saját" szavunk van rá, amit hoztunk magunkkal, talán ezen vidékekről.
A bor első írásos emléke a Gilgames eposzból származik, amelyben a főhős "Siduri asszonnyal, a bor készítőjével találkozván megízleli az Élet fájáról csüngő rubinpiros fürtök erjesztett nedvét". Az eposz több változata ismert; az i.e. 22. századi elsőnek tartott akkád-sumér változatott, babiloni és asszír változatok követték az ie.1. évezredig.
Abban a történészek egyetértenek, hogy bor készítése feltehetően az emberi civilizációval egyidős. A tudományos elemzésekre épülő találgatásoknak se seri, se száma azóta sem. Az egyik legérdekesebb feltételezés abból indul ki, hogy az emberek által termesztett búza genetikai őse egy a mai Kurdisztán területére jellemző vadbúzára hasonlít leginkább. Ha ez így van, akkor valahol itt tért át a korábban halászó - vadászó- gyűjtögető ember a kemény munkával történő gabonatermelésre. Ebből az összefüggésből David Rohl brit egyiptológus, az Institute for the Study of Interdisciplinary Sciences (ISIS) volt igazgatója a "Legend: The Genesis of Civilization (1998)" c. könyvében a Paradicsom létezését is e tájra teszi földrajzi értelemben. Az iráni Kurdisztán területén lévő Tabriz környékén lévő egyik völgybe. A Genezis forrásainak, és a környező történelmi kultúrák emlékanyagának elemzésével, összevetésével Rohl azt bizonyítja, hogy a Biblia első könyvének több története valós eseményeken alapul, és voltaképpen civilizációnk kialakulásának történetét beszéli el, ami az életmódváltás legendájának továbbélése. Ezen életmódváltás szereplője lehetett maga a szőlő és a borkészítés is.
Mindezzel földrajzilag is összevág a bor említése a Gilgamesben, illetve az az ősi sumér mítosz, amely szerint a mezőgazdaság, az állattenyésztés, és a szövés az emberiség számára a szent hegyről, az ún. "Du-Ku"-ról (szent halom, szent kő) származik, amelynek egyik feltételezett helye Göbekli Tepe, közel Sanliurfához.
Lásd itt: Göbekli Tepe - wikipédia
A borkészítés szülőföldjét leginkább a mai Örményország, Grúzia, Irán, Törökország, és Azerbajdzsán terültére teszik. A régióból aztán Trákiában (mai Bulgária), majd az egyiptomi, görög és római kultúrában is elterjedt a borkészítés. A rómaiak pedig élen jártak a teljes Európában való elterjesztésében. Nem véletlen, hogy hagyományos európai fajták jelentős részének vannak kis-ázsiai genetikai gyökerei.
A borkultúra a mai török területeken való kialakulását több kutatás is vizsgálta. A 2013-as ProWeinre készülő ország prospektus szerint i.e. 9. évezredből származó szőlő mag leletet találtak Diyarbakir térségében. A korai hettita periódusban (i.e. 2. évezred) már elterjedt volt a szent ital készítése, sőt törvény szabályozta azt. Egy régió, illetve település neve is ere utal: "Wiyanawanda", magyarul a Bor Földje.
Az országban a Bizánci időkben általános borkészítés a 7. századi arab, majd a 10. századi szeldzsuk, és 13. századi oszmán hódításnyomán fokozatosan tiltott tevékenység lett. Csak a kisszámú örmény, görög és zsidó lakosság folytathatta a saját célú borkészítést. Ez az elszigeteltség segítette az ősi fajták megmaradását, hiszen senkinek sem állt érdekében nemzetközi fajtákkal felváltani az ültetvényeket.
A bor kereskedelmi célú készítése 1923-ig tiltott volt, amikor is a Török Köztársaság alapítását követően Atatürk feloldotta a tilalmat. Az első borászati vállalkozásokat jellemzően külföldi emigrációból visszatérő török családok alapították. A legelső az 1926-ban Isztambulban alapított Maison Vinicole, a mai Doluca cég. Az ankarai Kavaklidere céget a svájci-török származású Cenap And úr alapította 1929-ben, aki kiváló kapcsolatot ápolt a borokat kedvelő köztársasági elnökkel is. A 2006-ban már 18 millió liter évi termelést felmutató borászat technológiai alapjainak lerakásában egy bizonyos Balaj úr segédkezett, aki mindezt Magyarországon tanulta. (Kicsi a világ!) Nem is rosszul, ha ez idáig kb. 400 nemzetközi elismerést szereztek.
A török borkészítés minőségi fellendülése az 1980-as évekre tehető. A termékek jellemzően országon belül, az isztambuli, ankarai, izmiri és antalyai értelmiségi, és üzleti körökben, valamint kisebb részben turisták között fogy el. És bár egyre trendibb dolog bort fogyasztani, mégis az éves egy főre jutó borfogyasztás alig 1 liter. Szemben a hazai közel 34l/fős átlaggal.
A mai Törökországban kb. 570 000 hektár területen található szőlőültetvény. Ez a magyar területek 6-7-szerese, de Spanyolország szőlő területeinek is a fele. (Olaszországban 849.000, Franciaországban 889.000 Ha szőlő van.) Ezen török szőlő mennyiség mindössze 5%-ából készül ital. Ennek 75%-a bor, és 25%-a raki alapanyag. Az éves bortermelés 2012-ben 75 millió liter volt, ennek mindössze 3%-a került külföldre.
Manapság egyébként nem járnak feltétlen jó idők a török borászatokra. Az iszlám irányba billenő Erdogan kormánya éppen utazásunk után korlátozta a bor marketingjét is, emiatt több borászat web oldala nem látogatható. Emellett a bort közel 50%-os luxusadó sújtja, ami a 18%-os forgalmi adóval együtt irracionális árakat jelent.
A török borrégiók három nagy részre oszthatóak. A Márvány-tenger egykori trák régiójára, a mai Tekirdag és Dardanellák övezete. Az Égei-tenger partvonala a Bozcaada szigettől, Izmir környékén át Marmarisig. Illetve a kis-ázsiai szárazföldi borrégiók, amely nagy távolságokra egymástól Ankara környékét, Kappadókiát, és az egykori Észak-Mezoptámia borvidékeit jelentik.
(lásd még -->ITT)
Túránk során így két nagyobb borrégiót is érintettünk a Márvány-tenger - Dardanellák - Bozcaada sziget és Izmir útvonalon. Megállóink az alábbi térképen láthatóak.
Mivel utunk történelmileg is nagyon gazdag régiókon haladt keresztül, természetesen nem hagyhattuk ki a legfontosabb látnivalókat sem, ezért nem csak a borokról, hanem a történelemről is írok ezen úti beszámoló keretein belül.
Nagyobb térképre váltás
Ha kérdésed lenne örömmel segítek mailben az info@@miri.hu címen.
Kárpáti Péter
|
Fotógaléria: Török bortúra teljes fotógaléria
|
