Amit mi Trákiának hívunk az leginkább a későbbi, de azonos nevű egykori római provincia területe, ami többnyire a mai Bulgária és Románia déli területét jelenti, Görögország Trákia tartományával és a Duna vonalától a mai Törökország Európai részével a Dardanellákig és a Boszporuszig. Nézzük át röviden a térség történetét.

Fejezetek:
- Trákia őskora
- Trák törzsek megjelenése
- A görög gyarmatosítás kora (i.e. 8. század)
- A perzsa terjeszkedés (i.e. 5. század)
- Trák királyságok és főbb központjaik (i.e. 5-i.sz. 1 század)
- A hellenizmus Trákiában (i.e. 323 - i.e. 168)
- A Római Birodalom részeként (i.sz. 46.- i.sz. 395)

Trákia őskora

Ez a térség az emberiség korai történelmének fontos színtere volt.
A mai Bulgária területén számos jelentős őskori lelőhely található. A Fekete-tenger partján található Durankulak közelében az i.e. 5.-4. évezredben létezett egykori neolitikus települést és temetőt tártak fel, amely gazdag leletanyaggal rendelkezik, beleértve házakat, temetkezési helyeket és különféle tárgyakat.
Karanovo (Nova Zagora közelében, i.e.6.-ie. 2. évezred) egy jelentős lelőhely, amely különböző korszakokból származó rétegeket tartalmaz, a neolitikumtól a bronzkorig. Tell Yunatsite (Pazardzhik közelében, i.e. 5.-i.e.4. évezred) egy korai rézkori település, amely gazdag régészeti leletekkel rendelkezik, beleértve a házak maradványait, kerámiákat és egyéb tárgyakat. Solnitsata (Provadiya közelében, i.e. 5.-i.e. 4. évezred) Európa legrégebbi ismert sóbányája, amely a korai földművelő közösségek gazdasági tevékenységeiről nyújt információkat. Ezero (Nova Zagora közelében, i.e. 3. évezred) egy késő rézkori és korai bronzkori település, amely gazdag kerámialeletekkel és építészeti maradványokkal rendelkezik. Hotnitsa (Veliko Tarnovo közelében, Kr.e. 5. évezred) egy neolitikus lelőhely, amely a korai földművelő közösségek életmódját és temetkezési szokásait mutatja be. Nebet Tepe (Plovdiv, i.e. 5. évezredtől) egy őskori település, amely folyamatosan lakott volt a neolitikumtól kezdve.
(Részletesebben írok erről Bulgária történelménél.)

A mai Törökországi trák területén is több jelentős őskori lelőhely található. Kumtepe (Çanakkale közelében, i.e. 5.-i.e.3. évezred) egyike a legkorábbi településeknek a régióban, amely fontos információkat nyújt a korai neolitikus és bronzkori életmódról. Hoca Çeşme (Edirne tartomány, i.e. 6. évezred) egy neolitikus lelőhely, amely a korai földművelő közösségek életmódjáról és gazdaságáról szolgáltat adatokat. Asagi Pinar (Kirklareli közelében, i.e. 6. évezred) egy jelentős neolitikus település, bemutatva a korai földművelő közösségek életmódját és társadalmi szerkezetét. Kanligecit (Kirklareli közelében, i.e. 3. évezred) egy gazdag leletanyaggal rendelkező bronzkori lelőhely, beleértve temetkezési helyeket bronzkori kerámiákkal és fémtárgyakkal. Toptepe (Sarköy közelében, i.e. 6. évezred) szintén egy fontos neolitikus lelőhely, amely értékes információkat nyújt a régió korai földművelő közösségeiről.

Trák törzsek megjelenése (ie. 3. ezred)

A trákok az i.e. 3. évezredtől kezdve népesítették be a térséget, amely többnyire a mai Bulgária teljes, és Románia déli területét jelenti, a Duna vonalától, a mai Törökország európai részével a Dardanellákig és a Boszporuszig.

A trákokat indoeurópai népnek tartják, akik a bronzkori leletek alapján valószínűleg Magyarországon, sőt Németországban és Észak-Olaszországban is előforduló Gáva-kultúra népeivel hozhatóak összefüggésbe. Hasonlóan, mint az egyéb rokonnak/ trák törzsnek tartott dákok, géták, és műszök. Eredetükről azt tartják, hogy a középső bronzkori lakosság helyben maradt közösségeinek és egy hódító lovas - halomsíros népcsoport lassú összeolvadási folyamatának végeredményeként jöttek létre.
Életmódjukra a gallokhoz és keltákhoz hasonlóan az erődített, törzsi falvakban zajló élet volt jellemző.

A kora vaskori trák leletekből sok helyen (lásd pl. Perperikon), az i.e. 11.-6. század között kialakult hidelemrendszer, az ún. orfizmus rajzolódik ki. A trák vallás és filozófia születése gyakorlatilag ismeretlen, de feltételezik, hogy Orpheusz fontos szerepet játszhatott a trák vallásban, amelyről ma már keveset tudunk. A trák hagyományokban Orpheusz természetfeletti hatalommal rendelkező pap vagy mágus volt. A tudósok úgy vélik, hogy tanításaiból és énekeiből született az orphizmus kb. az i.e. 900 körül, amely aztán elterjedt az ókori Görögországban és a Földközi-tenger térségében. Követője között még néhány római császár is akadt. Azt is feltételezik, hogy a görög Dionüszosz kultusz Orpheusz ősi trák hagyományából ered.

Hérodotosz írásai alapján az orfikus rítusokat csak a kultuszba beavatott, nőtlen férfiak végezhették, a szemek elől elzárva, mély hegyi szurdokokban és barlangokban. A szertartás csúcspontja az anyaistennő általi fogantatás, valamint a királypap halálának eljátszása volt. Ez utóbbi utalás arra a mítoszra, amelyben a titánok feldarabolják és felfalják az ifjú Dionüszosz istent. Ez utóbbi egy bika, ló vagy kecske, sőt néha ember véres feláldozásával járt, az előbbi pedig válogatás nélküli tömeges közösüléssel. Ez Hérodotoszt arra késztette, hogy elítélje a trákok szexuális kicsapongását. Sokkal később ezek a rítusok a római bacchanáliákban, a Bacchus tiszteletére rendezett orgiasztikus mulatozás és lerészegedés rítusaiban köszönt vissza.

A görög gyarmatosítás kora (i.e. 8. század)

A görög gyarmatosítás kora (i.e. 8. század)
Trákia területén több jelentős görög település és kolónia is jött létre az ókorban, a görög gyarmatosítás idején, már az i.e. 8. századtól kezdve. Többek között a trák Kerszonészosznak nevezett félszigetet (mai nevén Dardanellák) az Athén-i Miltiadész, a marathóni győző egyik nagybátyja gyarmatosította. Magát Bizáncot is megarai Büzasz (Byzas) görög király alapítottak az i.e. 7. században, a trák Lügosz halászfalu helyére. A mai Törökország területén több más jelentős görög kolónia jött létre a fentieken túl is. Pl. Perinthos (Herakleia) (ma Marmara Ereglisi, alapítva Kr.e. 6. században, szamoszi telepesek által). Selymbria (ma Silivri, alapítva Kr.e. 7. században, megarai telepesek által), amely jelentős kikötő és kereskedelmi központ volt a Márvány-tenger partján. Ainos (ma Enez, alapítva Kr.e. 7. században, aioliai telepesek által) fontos kikötőváros volt a Marica folyó torkolatánál, gazdag kereskedelmi kapcsolatokkal. Kallipolis (Gallipoli) (ma Gelibolu, alapítva Kr.e. 5. században, megarai telepesek által) stratégiai fontosságú város volt a Dardanellák szorosnál, amely a Fekete-tenger és az Égei-tenger közötti hajózást ellenőrizte. Abdera (ma Avdira, alapítva Kr.e. 7. században, klazomenai és teoszi telepesek által) gazdagságáról és kulturális életéről volt ismert, különösen filozófiai iskoláiról. Samothrace (Szamothráki-sziget) (közel Trákia partjaihoz, alapítva Kr.e. 7. században, aiol telepesek által) vallási központ volt, híres a Nagy Istenek szentélyéről és misztériumkultuszairól.

A mai Bulgária területén lévő görög települések a Fekete-tenger partvidékén helyezkedtek el. Többek között Apollonia (i.e. 7. század, mai Sozopol) a milétosziak által alapított fontos kereskedelmi központ volt a Fekete-tenger partján. Mesambria (i.e. 6. század, mai Neszebár), amelyet megarabeliek alapítottak. Odessos (i.e. 6. század, a mai Varna), a miletiánusok alapítása. Dionysopolis (i.e. 6. század, a mai Balcsik), eredetileg Kruni néven volt ismert, és a milétoszi görögök alapították. Később, az i.e. 3. században, a város a Dionysopolis neve kapta, miután egy, a tengerparton talált Dionüszosz-szobor nyomán az isten tiszteletére átnevezték.

A mai Görögország Trákia tartományában is több jelentős trák város és régészeti lelőhely található. Ezek közül sok vált később görög kolóniává. Abdera (a mai Xanthi közelében, i.e. 7. század) jelentős trák város volt, amely később görög kolóniává vált, és híres volt gazdagságáról és kulturális életéről. Maroneia (a mai Maroneia közelében, Rodopi prefektúrában, i.e. 7. század) egy másik jelentős trák, majd görög város volt, ahol templomok, házak, színházak és egyéb épületek maradványai kerültek elő. Mesimvria-Zone (a mai Komotini közelében, i.e. 7. század) amelyet később szintén görögök telepítettek be, és számos épület, temetkezési hely és műtárgy került elő. Topiros (a mai Toxotes közelében, Xanthi prefektúrában, i.e. 4. század) fontos kereskedelmi központként szolgált, ahol városfalak, épületek és egyéb leletek kerültek elő. Stryme (a mai Maroneia közelében, i.e. 7. század) egy jelentős trák, majd görög város, ahonnan templomok, lakóépületek és egyéb építmények maradványai kerültek elő. Samothrace (a Szamothráki-szigeten, i.e. 7. század) fontos trák és később görög vallási központ volt, ahol a Nagy Istenek szentélye és a misztériumkultusz helyszíne kiemelkedő régészeti lelőhely. Zone (a mai Alexandroupoli közelében, i.e. 7. század) szintén kereskedelmi jelentőségű trák város volt.

A perzsa terjeszkedés (i.e.5. század)

Az i.e. 5. század elején a Balkán-félsziget felé a Perzsa Birodalom terjeszkedett. I. Dareiosz I. (i.e. 522?486) és I. Xerxész I. (i.e. 486?465) uralkodása alatt a perzsák megpróbálták kiterjeszteni befolyásukat a trák területekre is. Bár sikeresen elfoglalták a trák törzsi területek egy részét, a térség nem vált hosszú távon birodalmuk részévé. A trákok többnyire ellenálltak a perzsa befolyásnak, és időszakos felkelésekkel próbálták megőrizni függetlenségüket. Pl. az Odriszi (Odrüszai) dinasztia ekkoriban jelentős szerepet játszott a trák ellenállás megszervezésében.

Trák királyságok és főbb központjaik (i.e.5-i.sz.1. század)

A nemzeti vagy dinasztikus egység a trák törzsek között csak rövid ideig alakult ki, így Trákia területén - Anatólia ősi birodalmaival ellentétben - nem nagyon találunk egységes, nagy kiterjedésű államalakulatot.
A valamilyen formában ismert trák királyságok az alábbiak:

Odrüszi (Odrysians, Odrysae vagy Odrusai) Királyság
A királyságot a perzsa uralom visszaszorulása után, i.e. 460 körül I. Teres (uralkodott: i.e. 460-448) alapította. Ő volt az első ismert trák vezető, aki képes volt több mint 40 törzset egyesítve stabil trák államot létrehozni, amely - bár később nem önállóan, de - i.sz. 46-ig fennmaradt. Fia, Sitalcész (i.e. 431-424) jelentős katonai reformokat vezetett be és szövetségre lépett Athénnal a peloponnészoszi háború során.
Az Odrüszi állam fénykorát I. Cotys uralkodása alatt (i.e. 383-359) érte el, amikor is kiterjesztette befolyását a Fekete-tenger partvidékére és Hellasz egyes részeire.

Nagy Sándor apja, II. Fülöp i.e. 352-től kezdve elfoglalta és vazallusává tette a térséget. Ennek emlékét őrzi Philippopolis, azaz "Philipposz Városa" (a mai Plovdiv), amelyet i.e. 342-ben hódított meg és nevezte el önmaga után.

Később III. Szeuthész (i.e. 331-300) - a királyság 5. ismert uralkodója - Nagy Sándor hódításai után kísérletet tett az odrüsz állam függetlenségének helyreállítására. Kb. 2400 évvel ezelőtt a Tundzsa (Thonzosz) folyó mentén megalapította - a mai Bulgária területén, Kazanlak közelében fekvő - Seuthopolist, amely nevét - a szokásoknak megfelelően - az uralkodóról kapta.
A királyság gyengülése a belső konfliktusokon túl, a makedón, majd római befolyás növekedésének volt köszönhető. Az i.e. 1. század végére az odrüszok római kliensállammá váltak, majd i.sz. 46-ban Claudius császár végleg beolvasztotta területüket a Római Birodalomba.

Az Odrüszi Királyság létezését számos ókori történetíró, köztük Thuküdidész, Hérodotosz és Diodórosz is említi. Régészeti bizonyítékok, például Seuthopolis romjai, trák sírok és aranykincsek, megerősítik az odrüsz kultúra fejlettségét és hatalmát a térségben.

Getai Királyság
A Getai Királyság az i.e. 4. századtól az i.e. 1. századig létezett, és központja Helis volt, amely a mai Bulgáriában, a Sborianovo Régészeti Park területén található, közel Isperih városához.

A géták - akiket a trákok egyik önálló törzse közé sorolunk - az i.e. 1. évezredben, majd az i.sz. 1. évezred elején a Duna alsó folyásának mindkét partján éltek. Jelentős kulturális és politikai hatással voltak a régióra. Hérodotosz szerint a géták a legvitézebbek és legigazságosabbak voltak a trákok között.
Egyes vélemények szerint a dákokokkal közös eredetű törzs voltak, közös nyelvvel, de eltérő területeken éltek. A Duna közelében élőket gétáknak, míg az északi, hegyvidéki területeken élőket dákoknak nevezték. Erre azonban nincsenek egységes tudományos evidenciáink és a dák írásbeliség régészeti hiánya is nehezíti a kérdés tisztázását.

A géták a klasszikus ókori időszakban, az i.e. 6. század körül kerültek perzsa befolyás alá. Miután i.e. 513-ban I. Dareiosz hadserege elfoglalta a Balkán-félsziget északi részét, számos helyi törzset és népet, köztük a gétákat is, adófizetésre vagy katonai szolgálatra kényszerítette.

A perzsa uralom Nagy Sándor általi megdöntése után az Odrüszi Királyság részei lettek. Időnként jó kapcsolatokat ápoltak egymással, kereskedtek és szövetségeket is kötöttek. Azonban nem ritkán fordultak elő feszült helyzetek, konfliktusok és háborúk is a két trák nép között, földterületek, hatalmi érdekek vagy erőforrások miatt.
Uralkodóik közül a legismertebb Dromichaitész (i.e. 3. század), aki még a makedón Lysimachos hadvezért is foglyul ejtette. A geták vallási életében kiemelkedő szerepet játszott Zalmoxisz, aki egyes források szerint nemcsak vallási vezető, hanem király is lehetett. A geták állama végül Burebista uralkodása alatt beolvadt a Dák Birodalomba.

Létezésükről Hérodotosz és Dio Cassius történeti munkái, valamint Helis régészeti feltárásai tanúskodnak. A város az i.e. 4. század végén épült, és az i.e. 3. század második feléig jelentős központ volt.

Dák Királyság
A Dák Királyság volt az utolsó jelentős trák állam, amely a Római Birodalom hódításáig fennmaradt. Bár a dákokat gyakran külön etnikai csoportként kezelik, szoros rokonságban álltak a trák népekkel, és kultúrájuk számos trák elemet tartalmazott. Államuk i.e. 60 (eltérő források szerint i.e. 82) és i.sz. 106 között állt fenn, és központja Sarmizegetusa Regia volt, amely a mai Románia területén, Gredistye (románul: Grădi?tea de Munte) falu közelében, Erdélyben, az egykori Hunyad megyében található. (Ma az itt található dák erődítmények a kulturális világörökség részét képezik.)

Boirebisztasz vagy más átiratban Burebista (i.e. 82-i.e.44) volt az első dák uralkodó és a királyság név szerint ismert megalapítója, aki a dákokat politikai tényezővé tette.

Nevét az ún. Dionüsziopoliszi felirat őrizte meg, amely az egyik legfontosabb ókori forrás, amely Burebistát, mint dák királyt említi. A kőbe vésett görög nyelvű szöveg a 20. század elején került elő a mai Bulgária területén, egy Balcsik (az ókori Dionüsziopolisz vagy Dionysopolis) és Dobrich közötti úton lévő iskola falazatából.
A feliratot egy helyi előkelő, Akasz (Akornion) állíttatta, aki a király diplomatája vagy követe lehetett. A szöveg dicsőíti Burebistát, és kiemeli, hogy:
- Egyesítette a dák törzseket, és hatalmas birodalmat hozott létre.
- Hatalmát a Fekete-tenger partvidékére is kiterjesztette, és jó kapcsolatokat épített ki a görög városállamokkal. Többek között Dionüsziopolisznak is kedvezett.
- Szövetségben állt Pompeius római hadvezérrel (aki akkoriban Julius Caesar ellensége volt).

Uralma alatt a dákok területe kiterjedt a mai Romániára, Moldovára, Bulgáriára és Magyarország egyes részeire. I.e. 44-ben meggyilkolták, valószínűleg belső árulás vagy római cselszövés során. Halála után az egyesített dák állam több kisebb fejedelemségre szakadt. Ők a következő évszázadban így-úgy, Rómával szövetségben, vagy éppen Rómával szemben próbálták megőrizni identitásukat.

A legismertebb és egyben az utolsó független dák király Decebalus (i.sz. 87-106) volt, aki szinte folyamatosan harcolt a rómaiak ellen. Többször megverte Domitianus császár légióit (i.sz. 87-89). Végül a Traianus császár elleni háborúkban (i.sz.101-102 és 105-106) vereséget szenvedett. 106-ban öngyilkosságot követett el, hogy elkerülje a római fogságot. Ezt követően a fővárost -Sarmizegetusa Regiát - a rómaiak teljesen elpusztították.

A dákok létezéséről római történetírók, például Plinius és Tacitus írásai, valamint a Traianus-oszlop és Sarmizegetusa Regia régészeti leletei szolgáltatnak bizonyítékot.

Besszoi (Besszi, Bésszosz) Királyság
A bessziek trák törzse az i.e.5. és i.e. 1. század között létezett. A törzs a mai Bulgária déli-középső részén található Rhodopi-hegység és az északi előhegységi síkság területét foglalta el a Maritsa folyó (az ősi Hebrosz) felső és középső folyásánál, valamint a szomszédos hegyvidéki hátországot. Központjuk valószínűleg a mai Bulgária területén, Smoljan városhoz közel található.

Hérodotosz (i.e. 484 körül - i.e. 425 körül) írásai alapján sok kutató számára egyértelmű, hogy a bessziek már az i.e. 5. században stabil politikai szervezettel rendelkeztek, amelyet papi uralmi rendszeren keresztül gyakoroltak. Hérodotosz a görög-perzsa háborúk előzményeit és történetét leíró "Historiai" c. művében beszámol Xerxész hatalmas hadseregének i.e. 480-ban Görögországba való bevonulásáról. A mű címe a korabeli ógörög nyelven "kutatások"-at jelentett, és ebből a címből keletkezett a későbbi "historia" latin szó, amit számtalan mai nyelv átvett.
A leírás szerint számos trák törzs küldött követeket, hogy hűséget fogadjanak Xerxésznek. Egyedül a Rodope vidékén élő szatriánusok (satriaiak) maradtak szabadok. Erről Hérodotosz így ír: "A satriaiak azonban tudomásunk szerint még senkinek sem engedelmeskedtek, de az én időmig még mindig szabadok maradtak, egyedül a trákok közül. [...] Ők azok, akik birtokában vannak Dionüszosz jóslatának; ez a jóslat a legmagasabban fekvő hegyeiken van. A szatriaiak közül azok, akik a templom prófétáiként működnek, a bessziek". A későbbi történetírók így ezt a trák törzset már Besszi, vagy Bésszosz néven említik.

Első ismert uralkodójuknak sokan Skythodokos-t tartják i.e. 460 körülről. Nevét a mai Bulgária déli részén, a görög határ közelében található Mezek falu mellett lévő ún. Nagy Dombon feltárt trák sírkamra őrzi. A sírból számos értékes tárgy került elő, többek között arany ékszerek, fegyverek és egy ezüst kancsó Skythodokos nevével. A sírt díszítő domborművön egy lovas alak - a trák királyok tipikus megszemélyesítője - is szerepel. Ezzel együtt, bár Skythodokos egy jelentős trák arisztokrata lehetett, nincs konkrét evidencia arra, hogy ő a bessziek királya lett volna. Főleg, hogy törzsterületük a Rodopé-hegység térségében volt, Mezek viszont távolabb, Bulgária délkeleti részén, a görög határ közelében található. A rendelkezésre álló információk alapján csak annyit állíthatunk, hogy ő egy előkelő trák személyiség volt, akinek nevét a mezeki sírleletek őrizték meg.

I.e. 106 és 100 között a bessziek fegyveres konfliktusba kerültek a római Marcus Minucius Rufus konzullal, aki a trákok elleni hadjárataiban olyannyira kitűnt, hogy Delphoiban szobrot emeltek a tiszteletére egy Apollónnak szánt dedikációval. A szobor kétnyelvű feliratot viselt, amely a konzulnak a kelta skordisciak és "Bessi és a többi trák" elleni győzelmét vázolta. Egy ugyanilyen szobor felállítását Europusban is feljegyezték. Mindez földrajzi értelemben is széles konfliktusra utal, amiben a Bessi nép vezető szerepet töltött be. Ezért is gondolják sokan, hogy az, hogy a trákok közül a legnevezetesebbként vannak említve, egy stabil állam létét támasztja alá.

Az i.e.1. századból származó római feljegyzések szerint a besszieak heves ellenállást tanúsítottak a római megszállókkal szemben. Cicero "Pro Rabirio Postumo" című beszédében is említi, miszerint a besszoiak gyűlöletét a rómaiak ellen Rabokentus (i.e.57 - i.e.55) meggyilkolása szította fel.

I.e. 29-28-ban Marcus Licinius Crassus elvette a bessziektől a híres Dionüszosz-szentélyt, és azt a bessziek riválisainak - és akkor a rómaiak szövetségeseinek - az odrüsziaknak adta. Az ókori források szerint ez a szentély ugyanolyan fontos volt, mint Apollón delphoi szentélye. Többek között itt jósolták meg i.e. 334-ben Nagy Sándornak - mielőtt Ázsia meghódítására indult -, hogy a világ ura lesz. A régészek szerint a legvalószínűbb, hogy a szentélyt Bulgáriban, Plovdivtól délre Perperikonban kell keresnünk. A romvárosban feltárt, ovális csarnokban lévő, sziklába vájt kerek oltár leírása megegyezik a Suetonius római történetírónak a jósdáról adott leírásával. Ugyanis i.e. 60-59 között, az első római császár, Augustus apja, Caius Octavianus - aki akkor Macedónia területének kormányzója volt - háborút indított a trákok ellen. Ő is meglátogatta a "Dionüszosz szent hegyét", ahol apja azt a jóslatot kapta, hogy "fia fogja uralni a világot, mert amint a bort az oltárra öntötték, a füst a szentély teteje fölé emelkedett, sőt az égig szállt". Hasonlóan, mint Nagy Sándor jóslatakor.

I.e. 11-15 körül Vologes (Vologaesus), a bessziek királya és legfőbb papi jósa azonban felkelést vezetett és visszafoglalta Perperikont. Továbbá számos katonai győzelmet sikerült aratnia az odrüszi nemesek, Rhascyporis és Rhoemetacles ellen. A szomszédos ?rómabarát trákokkal való rivalizálásuk? szintén megerősíti önálló állami identitásukat.

A Bessziek királysága azonban nem tudott ellenállni Iulius Caesar apósa, Lucius Calpurnius Piso Caesonius (?-i.e. 43 után) római légióinak, aki heves csaták sorozata után meghódította a Rodope hegységet. Appianus (Alexandria, 95 - Róma, 165) alexandriai görög történetíró fő művében a "Római történelem"-ben az írta, hogy végül a bessziek megadták magukat Augustusnak. Végül a térség a Római Trákia Provincia része lett.

Triballoi Királyság
A királyság feltehetően az i.e. 5. századtól az i.e. 3. századig létezett, és a Nyugat-Balkán területén, többnyire a mai Szerbiában volt található. Központja valószínűleg a mai Nis város közelében helyezkedett el. Törzsi területük azonban kiterjedt a mai észak-nyugat Bulgáriára, többek között Vratsa város környékére is.
A triballoszok harcias trák népcsoport volt, akik gyakran összecsaptak a makedónokkal és a rómaiakkal. Nevüket főként görög és római történetírók említik, vezetőiket hadvezérként és politikai szereplőként említve, ami arra utalhat, hogy létezett egy központosított triballosz hatalom. A régészeti feltárások Szerbia területén erősítik meg létezésüket, de konkrét uralkodóikról nem maradtak fenn írásos emlékek.

Hérodotosz (i.e. 5. század) szerint a triballoszok a mai Szerbia területén éltek, és fontos trák népcsoportnak számítottak.

Arrianosz (Lucius Flavius Arrianus Xenophon) (86 körül-165 körül) feljegyezte, hogy Nagy Sándor i.e. 335-ben hadjáratot indított ellenük, mivel komoly ellenállást tanúsítottak a makedón hódítással szemben. Szerinte a makedónók elleni harcaik során a triballoszokat egy egységes vezető irányította. Egy törzsi szövetség önmagában nem jelentene akkora fenyegetést, ami egy nagy birodalom uralkodóját beavatkozásra késztetné.
Diodórosz (i.e. 1. század) szintén említi, hogy a triballoszok szervezett katonai erővel rendelkeztek és rendszeresen összecsaptak a görögökkel és más trák törzsekkel,
A rómaiak is szembekerültek velük a Balkán meghódítása során, ami azt sugallja, hogy a triballoszok nem egyszerű nomád törzs voltak, hanem területi szervezettséggel rendelkező politikai entitás.

A - bár kevés, de létező - régészeti bizonyítékok: pl. a mai Szerbia és Bulgária nyugati részén feltárt temetkezési helyek és erődített települések; fegyverek és ékszerek azt mutatják, hogy a triballoszok fejlett harcászati technológiával rendelkeztek, továbbá azt sugallja, hogy állandó településekkel és védelmi rendszerekkel bírtak. A pénzérmék, valamint a görög és trák kereskedelmi áruk jelenléte szintén szervezett gazdaságra enged következtetni.
A fentiek alapján sok történész feltételezi, hogy a triballoszok nem csupán egy törzs, vagy egy lazább törzsszövetség részei, hanem egy valódi államszervezet kialakítói és fenntartói voltak.

Péóni Királyság
A Péóni Királyság az i.e. 5. századtól az i.e.3. századig állt fenn.
A péónok a trákokkal rokonságban álltak, de önálló népként is számon tartják őket. Uralkodóik közül a legismertebb Agis (i.e. 359), aki Fülöp makedón király ellen harcolt, valamint Audoleon (i.e. 310?280), aki viszont a makedónok szövetségese volt. A péóni államot Nagy Sándor és utódai végül fokozatosan bekebelezték.

Létezésükről görög történetírók, például Arrianosz és Diodórosz munkái számolnak be. Az egyik legfontosabb forrás Polübiosz - az i.e. 2. századi görög történetíró és politikus - fő műve: a "Hisztoriai", amelyben Róma Földközi-tengeri hódításait mutatja be.
Feljegyzései szerint Péonia legnagyobb és legjelentősebb városa Bylazora volt, amely stratégiai jelentőséggel bírt a Dardániából Makedóniába vezető útvonal ellenőrzésében. 2008-ban a Macedón Nemzeti Múzeum és a Texasi Régészeti és Történelmi Kutatási Alapítvány közös ásatásai során, Észak-Macedónia területén, a mai Sveti Nikole közelében egy ősi városkaput, erődítményfalakat és számos kisebb leletet fedeztek fel, amelyek az i.e. 6. és 3. század közötti időszakra datálhatók. A régészek általános vélekedése és a történeti források elemzése szerint ez lehetett maga Bylazora, más néven Vilazora.

A hellenizmus Trákiában (i.e. 323 - i.e. 168)

Nagy Sándor (i.e. 336-323) uralkodása alatt a trák területek szorosabban integrálódtak a Makedón Birodalomba. Sándor hódításai során a trákok különféle szerepeket játszottak: egyesek szövetségesekként csatlakoztak a makedón hadsereghez, míg mások továbbra is ellenálltak.
Birodalmának, - i.e. 323-as halálát követő - szétesése során egyik - az előkelő bizalmasokat tömörítő testőrök (ún. szómatophülaxok) közé tartozó - hadvezére, Lüszimakhosz (i.e. 362 - i.e. 281. februárja) lett Trákia és Kherszonészosz (Gallipoli-félsziget) kormányzója. I.e. 306-ban önálló királlyá kiáltotta ki magát, és Trákia hatalmát kiterjesztette egész Nyugat-Anatóliára és Macedóniára. Egészen i.e. 281-ben bekövetkező haláláig uralma alá tartozott Anatólia nyugati harmada és az északi, Fekete-tengeri partvidék jelentős területei is. Többek között elfoglalta Ióniát, Lydiát és Phrygiát is.
I.e. 281-ben Lüszimakhoszt megölték - a szintén egykori Nagy Sándor hadvezér - I. Szeleukosz Nikatór és ez általa alapított Szeleukida Birodalommal (i.e. 312 - i.e. 63) vívott háború során és területeit felosztották. Rövid ideig, i.e. 277-ig Trákia így szeleukida fennhatóság alá került, de a térséget - a kelet felé egyébként hatalmas kiterjedésű birodalom - nem tudta megtartani.

I.e. 277-ben Antigonosz Gonatas, Makedónia királya (i.e. 277-239) újra megerősítette a makedón fennhatóságot Trákia felett. A következő Antigonida dinasztiából származó uralkodók (pl. II. Philipposz és V. Philipposz) szintén megőrizték a térség feletti ellenőrzésüket. Trákia i.e.146-ig makedón uralom alatt állt, majd azt követően a terjeszkedő Római Birodalommal került összeütközésbe.
A klasszikus Makedón Királyság ugyan egészen i.e. 168-ig fennmaradt, de végül utolsó királya, az Antigonida Perszeusz (i.e. 212 - i.e. 166 vagy 162), a harmadik római?makedón háború során, az ún. püdnai csatában döntő vereséget szenvedett. Makedónia Róma vazallusa lett, ami Trákia jövőjére is döntő hatással volt.

I.e. 187-123 között Görögországon túl Kis-Ázsia jelentős része is fokozatosan a Római Birodalom részévé vált. Ezzel párhuzamosan Róma kulturális értelemben hellenizálódott. (Ennek csúcspontja később volt, amikor Caracalla dekrétumában i.sz. 212-ben minden görögországi szabad felnőtt férfinak római polgárjogot adott.)

A különbféle trák törzsek és államok azonban vagy Rómával szemben, vagy Róma vazallusaként, vagy Rómával szövetségben még az 1. századig próbálták megőrizni önállóságukat. Pl. az Odrüsz Királyság még független vazallus államként tovább létezett.

A Római Birodalom részeként (i.sz. 46.- i.sz. 395)

A rómaiak az 1. században kezdtek előretörni a Balkán-félszigeten. I.sz. 6-ban megalapították Moesia provinciát, amely a mai Bulgária és Szerbia egyes részeit foglalta magába. I.sz. 46-ban Claudius császár beolvasztotta Trákiát, és létrehozta a Thracia nevű provinciát.
A római uralom alatt a régió jelentős urbanizációs folyamaton ment keresztül. Számos város épült ki, vagy épült át római mintára. Pl. a mai Bulgária területén a Nagy Sándor apja által alapított Philippopolis (a mai Plovdiv), Nicopolis ad Istrum (Veliko Tarnovo közelében) és Marcianopolis (Várna közelében), Sexaginta Prista (Ruse), Deultum (Debelt) és Serdica (Sofia), hogy csak a legfontosabbakat említsem.

A mai török trák területek legjelentősebb római városa - az elfoglalt görög kolóniákon túl - Hadrianopolis (ma Edirne), a fontos katonai és közigazgatási központ, amelyet Hadrianus császár alapított. A város jelentős csaták helyszíne volt, különösen a késő római és bizánci időszakban.
A városokban feltárt utak, középületek, villák, fürdők, amfiteátrumok és templomok mind-mind a római kultúra fejlettségéről tanúskodnak.

A 3. századtól kezdve a régiót gyakori barbár betörések sújtották, főként a gótok és a hunok részéről. I.sz. 375-378 között a gótok többször is betörtek a Birodalomba. 378. augusztus 9-én a római légiókat szétverték, Valens császárt megölték. Romokban hagyták a Balkánt és a rendelkezésre álló régészeti adatok arra utalnak, hogy több trák várost is felégettek. Róma ezeket követően megerősítette városai védelmét és új erődítményeket is építettek.

A római uralom alatta a trákok jelentős szerepet játszottak a római hadseregben, mint segédcsapatok (ún. auxilia), különösen a lovasságban. Később számos római császár és katonai vezető trák származású volt, például Maximinus Thrax (i.sz. 235-238), aki az első "barbár" származású császár lett. A trák gladiátorok különösen híresek voltak, legismertebb közülük Spartacus, aki i.e. 73-71 között vezette a nevét viselő, nagy rabszolgafelkelést.
A trák népek a századok alatt fokozatosan romanizálódtak és elvesztették etnikai különállásukat. A népvándorlás időszakában (5.-7. század) a trákok vagy eltűntek, vagy beolvadtak a szláv, bolgár és román etnikai csoportokba. A mai balkáni népek (románok, bolgárok, arománok) így bizonyos mértékig trák eredetűek lehetnek, de a trák nép önállóan megszűnt létezni.

Theodosius római császár 395-ben bekövetkező halála után két fia között felosztották a birodalmat: a Nyugatrómai Birodalmat Honorius (395-423), míg a Keletrómai Birodalmat Arcadius (395-408) kapta. A kettészakadás alapozta meg a térségben a következő nagy, alapvetően görög kultúrájú állam kialakulását, Bizáncét.

A földrajzi értelemben vett Trákia történét innentől kezdve Bulgária bizánci történelmétől olvashatjátok tovább!

Fotógaléria: Török bortúra teljes fotógaléria  

• Történelem - Hettiták