BULGÁRIA TÖRTÉNETE DIÓHÉJBAN
A mai Bulgária területe az emberiség korai történelmének fontos színtere.
Fejezetek:
- Őskorszak (i.e. 70. ezredtől)
- A trák törzsek megjelenése (i.e.3. évezredtől)
- A görög gyarmatosítás kora (i.e. 8. század)
- A Perzsa terjeszkedés (i.e. 5. század)
- A trák államiság kialakulása (i.e.5. - i.e.1. század)
- A Makedón Birodalom és a hellenizmus kora (i.e. 352. - i.e.168.)
- A Római Birodalom (i.e. 168 - 395)
- A Bizánci Birodalom (395 - 680)
- Az ős-bolgárok megjelenése (5.-7. század)
- Az Első Dunai Bolgár Birodalom (681-1018)
- Bizánc újabb uralma (1018 - 1187)
- Második Bolgár Birodalom (1186/96-1396)
- Az Oszmán Birodalom (1393 - 1908)
- A független Bulgária (1908 -
Őskorszak (i.e. 70. ezredtől)
A Devetashka barlangból már az i.e. 70. évezredből származó őskőkorszaki leletek kerültek elő. A Dryanovo városától 5 km-re nyugatra található Bacho Kiro-barlangból pedig az egyik legkorábbi ún. "aurignaci kultúrához" tartozó temetkezési leletek kerültek elő.
(Ez Európa és Délnyugat-Ázsia ún. régészeti típuskultúrája, amely nevét első lelőhelyéről, a dél-franciaországi Aurignac településről kapta. 1852-ben Édouard Lartet francia őslénykutató fedezte fel. Az ide tartozó leletek kb. 40.000 - 26 000 évvel ezelőttiek, a felső paleolitikum kezdeti szakaszára, illetve az őskőkorszak utolsó periódusára esnek. Részben rokonnak tekinthetőek a Miskolc melletti Szeleta - barlangból előkerült maradványok is. Ezen időszak a neandervölgyi ember létének utolsó, illetve a Homo Sapiens európai elterjedésének időszakára esik.)
A barlangban talált emberi maradványok közül a legrégebbit radiokarbon kormeghatározás alapján kb. 46 ezer évesre teszik. Sokáig nem volt egyértelmű, de a korszerű DNS vizsgálatok bebizonyították, hogy már Homo Sapiens-el van dolgunk. A szintén itt talált kb. 43 ezer éves dísztárgyak a legrégebbi ilyen jellegű leletek Európán.
Az 1930-es években nagyon fontos lelőhelyet találtak Karanovo falu mellett. A dombtetőn lévő települést többé-kevésbé folyamatosan lakták i.e. 7. évezredtől a 2. évezred elejéig. A karanovói kultúrák egyfajta időbeli rendszerként szolgálnak a Balkán őstörténetében. Ennek a kultúrának hét fő fázisa volt: a Karanovo I és II, amelyek párhuzamosan léteztek Starčevo; Karanovo III (Veselinovo); Karanovo IV; Karanovo V (Marica); Karanovo VI (azonos a román Gumelniţa - kultúrával); és a Karanovo VII, amely a kora bronzkor idején jelent meg.)
1969-ben Stara Zagora Regionális Kórház közelében egy egyedülálló állapotban megőrzött újkőkorszaki, kb. 8 ezer éves, agyagból sárból tapasztott lakóházat, valamint kerámiadarabokat és egyéb i.e. 6. évezredekből származó neolitikumi leleteket találtak. A házat földbe rögzített, rudakkal átszőtt fapallókból építették, majd agyag és szalma keverékével tapasztották. Úgy gondolják, hogy a kétszintes épület az őskori település központi részén állt. A sérülékeny épület részei egy tűznek köszönhetően maradtak fenn, ugyanis hő hatására az agyag részben kerámiává égett. A házon belül kemencét, gabona őrlésére szolgáló kézi malmokat, magtárakat és élelmiszer tároló edényeket találtak.
Rendkívül fontos leletek kerültek elő i.e. 4600-4100 (szűkebben i.e. 4400-4200) között létező ún. Várnai kultúrából, amelyet sokan a Románia déli részén létező Gumelnita - kultúra helyi változatoknak tekintenek. Délkelet-Európa legnagyobb őskori temetőjéből és neolitikumból (újkőkorszak) és részben a rézkorszakba (újabb nevén kőrézkor) benyúló településéről származik a világ legrégebbi és legegységesebb arany lelete. Súlya és száma is többszörösen meghaladja a világ azonos évezredeinek összes eddig feltárt lelőhelyéről származó valamennyi aranytárgy összesített tömegét és számát, beleértve Mezopotámiát és Egyiptomot is. Például csak a 4. számú sírban (a felfedezésük sorrendjében) 1518 aranytárgy volt.
A helyszínt 1972 októberében véletlenül fedezte fel Raycho Marinov kotrógépkezelő. A becsült nekropolisz területének mintegy 30%-a még mindig nincs feltárva. A 294 sírból a kb. 3000 arany tárgy mellett kb. 600 darab, részben arannyal festett kerámia, valamint kiváló minőségű kovakő és obszidián pengék, gyöngyök és - feltehetően fizetőeszközként szolgáló - kagylók kerültek elő. Az egyik sírból mintegy 2200 darab. A tárgyak megmunkálása magas szintű technológiára, fejlett társadalmi és kulturális folyamatokra és szellemi kultúrára utal. De leletek intenzív kereskedelmi kapcsolatokra utalnak az alsó Volga régió és a Kükládok népeivel is. A Várnai-tó körüli település jelentette a régió központját, amely jelentős részben cölöpökön állt. Ezt a tó iszapjából előkerülő letelek is alátámasztottak. Az eneolitikum (kőrézkor) végére ez a társadalom felbomlott, amelyet leginkább az egész Európa területén bekövetkezett jelentős klímaváltozással hoznak összefüggésbe. Európában és Ázsiában ekkor egy szárazabb klímát eredményező időjárás-változás következett be, amely a növénytermesztés addigi formáit lehetetlenítette el. A várnai civilizáció bukását így a keletről nyugatra vándorló sztyeppei törzsek nyomása okozta.
Szintén a korábban már említett Stara Zagora mellett, Ezero falu közelében található az ún. Dipsizkata domb (régészetileg ún. tell, vagy halom), ahol 12 kulturális réteget tártak fel. Ezek egyike a nevét a falutól öröklő bronzkori, a térség (kő)rézkori kultúráit (Karanovo VI. kultúra, Gumelniţa-kultúra, Kodzadjemen-kultúra és Várna-kultúra) követő ún. Ezero-kultúra (i. e. 3300-2700), amely a mai Bulgária nagy részét elfoglalta. Kerámia és ékszer, valamint szőlőtermesztésre és állattenyésztésre utaló leletek kerültek el ebből az időszakból
Az ország területe aranykincsekben igencsak bővelkedik. Nemsokkal a várnai lelet után, a Plovdivtól alig 60km-re északra található Dabene falu közelében, hatalmas aranyleletet találtak, amely 15 ezer darab, 4100-4200 éves aranygyűrűből áll. A finoman megmunkált, miniatűr gyűrűk egy része olyan parányi, hogy a hegesztési pont mikroszkóppal is alig látható. Hogy kik és hogyan voltak képesek erre a teljesítményre, nem teljesen világos. A régészek proto-trákoknak, vagyis a trákok őseinek nevezték el őket.
A trák törzsek megjelenése (i.e.3. évezredtől)
A trákok az i.e.3. évezredtől kezdve népesítették be a térséget, amely többnyire a mai Bulgária teljes, és Románia déli területét jelenti, a Duna vonalától, a mai Törökország Európai részével a Dardanellákig és a Boszporuszig.
A trákokat indoeurópai népnek tartják, akik a bronzkori leletek alapján valószínűleg Magyarországon, sőt Németországban és Észak-Olaszországban is előforduló Gáva-kultúra népeivel hozhatóak összefüggésbe. Hasonlóan, mint az egyéb rokonnak/ trák törzsnek tartott dákok, géták, és műszök. Eredetükről azt tartják, hogy a középső bronzkori lakosság helyben maradt közösségeinek és egy hódító lovas - halomsíros népcsoport lassú összeolvadási folyamatának végeredményeként jöttek létre. Életmódjukra a gallokhoz és keltákhoz hasonlóan az erődített, törzsi falvakban zajló élet volt jellemző.
Az i.e. 6.-4. század közötti időszak volt a trák civilizáció virágzásának kezdete. A térségben önálló fejedelemségek jöttek létre, akik gazdag arany- és ezüstkincseket halmoztak fel, amelyeket gyakran az előkelők sírhalmaiban helyeztek el. Az ebből a korszakból fennmaradt egyik legfontosabb lelet az ún. Rogozen kincs, amelyről Vratsa városánál írok.
(A trákokról bővebben
ITT
olvashattok.)
A görög gyarmatosítás kora (i.e. 8. század)
Trákia területén több jelentős görög település és kolónia jött létre az ókorban, a görög gyarmatosítás idején, már az i.e. 8. századtól kezdve. Többek között a trák Kerszonészosznak nevezett félszigetet (mai nevén Dardanellák) az Athén-i Miltiadész, a marathóni győző egyik nagybátyja gyarmatosította. Magát Bizáncot is megarai Büzasz (Byzas) görög király alapítottak az i.e. 7. században, a trák Lügosz halászfalu helyére.
A mai Bulgária területén lévő görög települések a Fekete-tenger partvidékén helyezkedtek el. Többek között Apollonia (i.e. 7. század, mai Sozopol) a milétosziak által alapított fontos kereskedelmi központ volt a Fekete-tenger partján. Mesambria (i.e. 6. század, mai Neszebár), amelyet megarabeliek alapítottak. Odessos (i.e. 6. század, a mai Varna), a miletiánusok alapítása. Dionysopolis (i.e. 5. század, mai Balcsik).
A Perzsa terjeszkedés (i.e. 5. század)
Az i.e. 5. század elején a Balkán-félsziget felé a Perzsa Birodalom terjeszkedett. I. Dareiosz I. (i.e. 522-486) és I. Xerxész I. (i.e. 486-465) uralkodása alatt a perzsák megpróbálták kiterjeszteni befolyásukat a trák területekre is. Bár a perzsák sikeresen elfoglalták a trák törzsi területek egy részét, a térség nem vált hosszú távon a Perzsa Birodalom részévé. A trákok többnyire ellenálltak a perzsa befolyásnak, és időszakos felkelésekkel próbálták megőrizni függetlenségüket. Pl. az Odriszi (Odrüszai) Királyság ekkoriban jelentős szerepet játszott a trák ellenállás megszervezésében.
A trák államiság kialakulása (i.e.5. - i.e.1. század)
A nemzeti vagy dinasztikus egység csak rövid ideig alakult ki, így Trákia területén - Anatólia ősi birodalmaival ellentétben - nem nagyon találunk érdemi és stabil államalakulatot. Ez alól az egyik kivétel az i.e. 4.-3. században jelentős politikai és gazdasági hatalmat szerzett Odrysz dinasztia. Terész (i.e. 460-445) az első ismert uralkodójuk, aki a perzsa uralom után egységesítette a trák törzseket, így megalapítva a Odryszi (Odrysian vagy Odrüszai) Királyságot. A dinasztia 5. ismert uralkodója volt III. Szeuthész (i.e. 331-300), aki Nagy Sándor hódításai után kísérletet tett az Odrüszai állam függetlenségének helyreállítására. Kb. 2400 évvel ezelőtt a Tundzsa (Thonzosz) folyó mentén megalapította - a mai Bulgária területén, Kazanlak közelében fekvő - Seuthopolist, amely nevét - a szokásoknak megfelelően - az uralkodóról kapta.
Bulgária területén fontos nyomoka hagyott még a Getai Királyság, amely az i.e. 4. századtól az i.e. 1. századig létezett. Központja Helis volt, amely a mai Bulgáriában, a Sborianovo Régészeti Park területén található, közel Isperih városához.
A bessziek trák törzse az i.e.5. és i.e. 1. század között létezett. A törzs a mai Bulgária déli-középső részén található Rhodopi-hegység és az északi előhegységi síkság területét foglalta el a Maritsa folyó (az ősi Hebrosz) felső és középső folyásánál, valamint a szomszédos hegyvidéki hátországot. Központjuk valószínűleg a mai Bulgária területén, Smoljan városhoz közel található
Az i.e. 3. és i.e. 1. század időszakaszaiban a trák területek előbb makedón, majd a római befolyás növekedésével szembesültek.
(Az egyes trák államalakulatokról itt írok bővebben: )
A Makedón Birodalom és a hellenizmus kora (i.e. 352. - i.e.168.)
Nagy Sándor apja, II. Fülöp i.e. 352-től kezdve fokozatosan elfoglalta és vazallusává tette a térséget. Ennek emlékét őrzi Philippopolis, azaz "Philipposz Városa" (a mai Plovdiv), amelyet i.e. 342-ben hódított meg, és amit azután a tiszteletére átneveztek.
Nagy Sándor Birodalmának, i.e. 323-as halálát követő szétesése során egyik - az előkelő bizalmasokat tömörítő testőrök (szómatophülaxok) közé tartozó - hadvezére, Lüszimakhosz (i.e. 362 - i.e. 281. februárja) lett Trákia és Kherszonészosz (Gallipoli-félsziget) kormányzója.
Ő később stabil országot alakított ki a térségben Trákia néven. Egészen i.e. 281-ben bekövetkező haláláig uralma alá tartozott Anatólia nyugati harmada és az északi, Fekete-tengeri partvidék jelentős területei is. Többek között elfoglalta Ióniát, Lydiát és Phrygiát is. Trákia területei később az őt legyőző - szintén egykori Nagy Sándor hadvezér - Szeleukosz és ez által alapított Szeleukida Birodalom fennhatósága alá kerültek. A térség i.e. 146-ig makedón uralom alatt állt, majd azt követően a terjeszkedő Római Birodalommal került összeütközésbe.
A Római Birodalom (i.e. 168 - 395)
A klasszikus Makedón Királyság egészen i.e. 168-ig fennmaradt, amikor is utolsó királya az Antigonida dinasztiából származó Perszeusz (i.e.212 - i.e.166 vagy 162), a harmadik római-makedón háborút elvesztette és ezután Róma az országot a Birodalomba olvasztotta. I. e. 187-123 között Görögországon túl Kis-Ázsia jelentős része is fokozatosan a Római Birodalom részévé vált. Ezzel párhuzamosan Róma kulturális értelemben hellenizálódott. Ennek csúcspontja volt, amikor Caracalla dekrétumában i.sz. 212-ben minden görögországi szabad felnőtt férfinak római polgárjogot adott.
A rómaiak az 1. században kezdtek előretörni a Balkán-félszigeten. I.sz. 6-ban megalapították Moesia provinciát, amely a mai Bulgária és Szerbia egyes részeit foglalta magába. I.sz. 46-ban a rómaiak meghódították Thraciát, és létrehozták a Thracia provinciát.
A római uralom alatt a régió jelentős urbanizációs folyamaton ment keresztül. Számos város épült ki vagy át római mintára, köztük a Nagy Sándor apja által alapított Philippopolis (a mai Plovdiv), Nicopolis ad Istrum (Veliko Tarnovo közelében) és Marcianopolis (Várna közelében), Sexaginta Prista (Ruse), Deultum (Debelt) és Serdica (Sofia), hogy csak a legfontosabbakat említsem. Az utak, középületek, villák, fürdők, amfiteátrumok és templomok a római kultúra fejlettségéről tanúskodnak.
A Birodalom alatt a trákok jelentős szerepet játszottak a római hadseregben, mint segédcsapatok (auxilia), különösen a lovasságban. Számos római császár és katonai vezető trák származású volt, például Maximinus Thrax (i.sz. 235-238), aki az első "barbár" származású római császár lett.
A trák gladiátorok különösen híresek voltak, legismertebb közülük Spartacus, aki i.e.73-71 között vezetett nagy rabszolgafelkelést.
A 3. századtól kezdve a régiót gyakori barbár betörések sújtották, főként a gótok és a hunok részéről.
(A gót eredetileg egy germán törzs volt, akiket hagyományosan a mai Svédország Götaland tartományából (jelentése a göták földje) és a közeli Gotland szigetéről eredeztetnek. Hogy genetikailag azonosak-e a két nagy ott maradó svéd törzzsel azt nem tudjuk pontosan. Az i.e. 1. századtól kezdve terjeszkedtek - a tucatnyi egyéb germán törzzsel együtt - Észak-, Közép- és Kelet-Európában. Különösen sikeresek voltak, a 2. századra eljutottak a Fekete-tenger partjáig is, ahol létrehozták a Gót Birodalmat, amely a 4. században a Tiszától a Donig, a Fekete-tengertől a Balti-tengerig terjedt.
A 4. század elején tűnt fel a történelem színpadán Wulfila (vagy Ulfilas; kb. 311. - 383), aki életét az keresztény egyházi pályának szentelte. 341-ben Nikomédiai Euszebiosz (? - 341) Konstantinápoly ariánus püspöke, a gótok püspökévé szentelte. Ebben az időben II. Constantius és Valens császárok is a kereszténység ariánus ágát követték. Wulfila hittérítő munkájának eredményeként nagyszámú gót tért meg. Azonban Athanarik gót fejedelem veszélyt látott az új vallásban, így keresztényüldözésbe kezdett. Wulfila ekkor a keresztény gótok egy részével áttelepült a római Moesia tartomány - a mai Bulgária - területére. Wulfila feltehetően a mai Veliko Tarnovo püspökeként is tevékenykedett. Legjelentősebb munkája volt a Biblia gót nyelvre történő fordítása. 383-ban, Konstantinápolyban halt meg.
A trák népek közben fokozatosan romanizálódtak és elvesztették etnikai különállásukat. A népvándorlás időszakában (5.-7. század) a trákok vagy eltűntek, vagy beolvadtak a szláv, bolgár és román etnikai csoportokba. A mai balkáni népek (románok, bolgárok, arománok) így bizonyos mértékig trák eredetűek lehetnek, de a trák nép önállóan megszűnt létezni.
A Bizánci Birodalom (395 - 680)
395. január 17-én Milánóban (akkoriban Mediolanum) meg halt Flavius Theodosius, az "utolsó császár", aki elméletben még az egységes Római Birodalom uralkodója volt. (Valójában már 379-től ő is társcsászárokkal uralkodott.) A birodalom nyugati felét kisebbik fia, Honorius, míg a keleti felét idősebb fia, Arcadius örökölte.
A Római Birodalom kettészakadása alapozta meg a térségben a következő nagy, alapvetően görög kultúrájú birodalom kialakulását, Bizáncét.
(Bizáncról Isztambul kapcsán ITT írok többet.)
A bizánciak a római infrastruktúrát megőrizve, számos egyéb erődítményt építettek, vagy fejlesztettek a Balkánon, hogy megvédjék területeiket a barbár támadásoktól. Ezek közé tartozott többek között Serdica (Sofia), Philippopolis (Plovdiv), és a Duna menti erődítmények rendszere.
Trákia, mint Európa és Ázsia határvidéke, mindig is komoly ütköző zóna volt. A hunok, az avarok, a germán, gót és végül az 5.-7. század között a szláv törzsek betörései - sosem jelentettek nagy nyugalmat.
Az ős-bolgárok megjelenése (5.-7. század)
Ezen időszakban jelent meg a térségben egy Közép-Ázsiából származó félnomád török nép, akik az i.sz. 2. századtól kezdve a sztyeppéken és a Volga mentén éltek. Örökös vezetőjüket kánnak nevezték. Ők a bolgárok. Vagyis a bolgár törökök, hun-bolgárok, onogur-bolgárok, onoguroknak stb. - ahogy nevezték őket a történelem szinpadán. A feltételezések szerint a bolgár népesség részben török, részben szkíta, azon belül is ászi eredetű volt. Ez utóbbiak leszármazottai a hazánkban élő jászok. Több római és bizánci feljegyzésben is szerepel a vulgares, balgor, később a török bulga név, amelyeket a bolgárokra vonatkozó utalásnak tekintünk. Egy 482-es Bizánci forrásban a "boulgaroi" néven hivatkoznak rájuk.
A bolgárok őshazája kezdetben a Kubány folyó vidékétől a Dnyeper tájáig terjedt. Állítólag Bizánc hittérítőket küldött hozzájuk és 544 körül a Szentírást is lefordították nyelvükre. Ez a mű azonban nem maradat fenn. A bolgárok első országa az 500-as évek közepén kettészakadt. Egy részüket, a nyugati törzseket egyesítő ún. kutrigurokat 560 körül az Avar Kaganátus, míg a keleti ún. utrigurok törzseit a terjeszkedő Türk Birodalom foglalta el 568-ban.
630. év táján egy a Dulo nemzetséghez tartozó nemes, Kuvrat (vagy Kubrat) (kb. 605-665) az utrigurokat és a kutrigurokat egyesítve létrehozta Régi Nagy Bulgáriát, másnéven az Onogur-bolgár Birodalomat. (Vannak, akik a Dulo család sarjának tartják Attila, hun fejedelmet is.) A birodalmat nyugatról a Duna, délről a Fekete- és az Azovi-tenger, keletről a Kubány, északról a Donyec határolta. Kuvrat kán Kr. u. 632-ben három nagy bolgár törzset egyesített Onoguriában. Héraklész bizánci császár 635-ben békeszerződést írt alá Kuvrat kánnal, amely kiterjesztette a bolgár ellenőrzést a Balkánra is.
Kuvrat halála után öt fia - Alcek, Aszparuh, Bat Baján, Kotrag, és Kuver - örökölte az országot, akik azonban belháborúkat folytattak egymás ellen. Ezt kihasználva 665-668 körül a kazárok - állítólag magyar segítséggel - bekebelezték a bolgárok birtokait. Ebből az időszakból származik és erre a térségre esik a magyarok népvándorlásának egyik feltételezett állomása az Etelköz is.
(Az elnevezés egyetlen írott forrása VII. "Bíborban született" Kónsztantinosz, bizánci császár/(905-959) "A birodalom kormányzásáról" című műve.)
A bolgárok egy része - Bat Bajan vezetésével - a Fekete-tenger északi vidékén maradt és beolvadt a kazárokba. Később más népekkel keveredve, belőlük alakult ki a krími tatárság. Van olyan feltételezés is, hogy a más népekkel nem keveredett részükből alakult ki a mai kaukázusi (az Orosz Föderációhoz tartozó Kabard- és Balkárföldön élő) balkár nép.
A többi törzs Kuvrat fiainak vezetésével több irányba vándorolt:
- Kotrag a Volga mentén megalakította Volgai Bolgárországot, amely a 14. századig létezett. Évszázadokig védte Európát a mongoloktól, de végül meghódították. Területén ma Csuvasföld és Tatárföld (Tatársztán) található. A csuvas nyelvet a mai napig eredeti ősbolgár-török nyelvnek tartják.
- Kuver kán a mai Magyarország területére vándorolt, s az avar fejedelem hűbérese lett. Innen később száműzték őket és mai Macedónia területén telepedtek le, ahol egyesültek Aszparuh népével.
- Érdekes történet, ahogyan Alcek kán a mai Olaszország területére vándorolt és a Ravenna környéki Pentapolisban telepedett le. A rómaiak adófizetője lett, majd asszimilálódtak a helyi lakosságba. Az olaszoknál gyakori Bulgari, Bulgaro és hasonló vezetéknevek őrzik ezt a múltat.
Az Első Dunai Bolgár Birodalom (681-1018)
A mai Bulgária területére a kazár hódoltságot elutasító Aszparuh (kb. 640-701) kán bolgár-török csapatai nyomultak be, összetűzésbe kerülve Bizánccal. A térségben ekkor az ún. hét szláv törzs - a mai Bulgária területén élő szláv törzsek uniója - létezett. Aszparuh autonómiát és Bizánccal szembeni védelmet ígérve szövetségeseivé tette őket. 680 nyarán Ongalnál - a mai Ukrajna délnyugati vagy Románia északkeleti részén, a Duna deltájánál található, de pontosan nem ismert helyszínen - a szláv és bolgár szövetséges csapatok döntő sikert értek el IV. Konstantin 50 000 katonából álló serege felett.
Az ezt követő 681-es békeszerződés elismerte a megalakult új állam függetlenségét. Ma ezt az évet tartjuk Bulgária megalapításnak, amikor Aszparuh létrehozta az Első Dunai Bolgár Birodalmat.
Bizánci források alapján utódja Tervel kán (születése nem ismert, elhunyt 721 körül. Uralkodási ideje: 701-718) 704-ben találkozott a megbuktatott II. Jusztinianosz bizánci császárral, akinek támogatást ígért trónja visszaszerzése érdekében. Jusztinianosz végül 705-ben 15 000 bolgár lovas támogatásával elfoglalta Konstantinápolyt. A hatalomba visszakerült császár kitüntette Tervelt a kaisar (császár) címmel. Így ő volt a második ember és az első külföldi, aki a Bizánci Birodalomban viselhetette ezt a címet. Jusztinianosz neki ajándékozta Trákia északkeleti részén Zagore területét, és megállapodtak, hogy neki adja Anasztázia lányát. Azt nem tudjuk, hogy frigy létrejött-e.
A hatalmát stabilizáló császár 3 évvel később azonban megszegte a szerződést és katonai erővel próbálta visszavenni Tervel területeit. A kán azonban az ankhialoszi csatában (a mai bolgár Pomorje környékén) 708-ban legyőzte a bizánci csapatokat. Jusztinianosz ellen 711-ben ismét lázadás tört ki, majd elvesztette a trónt Philipikosszal szemben.
Nem teljesen világos, hogy Tervel végül mikor halt meg. Az Imennik kronológia szerint valamikor 715-ben.
(Az Imennik a Bolgár Kánok Krónikája, más néven "Nominalia of the Bulgarian Khans", egy rövid szöveg, amely a korai bolgár uralkodók nevét, klánját, trónra lépésének évét és uralkodásuk hosszát tartalmazza a bolgár ciklikus naptár szerint. Az Imennik fontos forrás a bolgár történelem tanulmányozásához, különösen a korai bolgár állam kialakulásának és uralkodóinak megismeréséhez.
Az Imenniket először az orosz tudós, Alexander Popov fedezte fel 1861-ben, amikor orosz krónikások munkáit tanulmányozta. Eddig három orosz másolatát találták meg a dokumentumnak, amelyek közül a legkorábbi, az "Uvarov transcript", a 15. századból származik, míg a másik két másolat, a "Pogodin" és a "Moscow transcript", a 16. századból való. A dokumentumok különböznek a nevek helyesírásában és egyéb részletekben.)
Theophanész Gyóntatópap (kb. 758-817) bizánci krónikás és szerzetes azonban úgy ír, hogy Tervel segítette 718/719-ben hatalomra II. Anasztasziosz császárt. Az egyik legjelentősebb munkája a "Khronographia" vagy "Krónika", amely a világ teremtésétől kezdve a 813-as évig tartó eseményeket rögzíti. Ha ez igaz, akkor Tervel csak később halt meg. Jelenleg a történészek a 721. évet tartják valószínűnek.
Konstantinápoly 716-718 között zajló - az Omajjád Kalifa fia, Maslama ibn Abd al-Malik vezette - arab ostroma során Tervel hatalmas (különböző feljegyzések alapján 20-50 ezer fős) sereget küldött Konstantinápoly megsegítésére. A kán, a sikeresen ellenálló Bizánci falak előtt, hátba támadta az arabokat, több tízezer (akár 20-30 ezer) arab harcost megölve. Ezzel tulajdonképpen megállította az arab terjeszkedést, és kiérdemelte kortársai elismerését, akik "Európa megmentőjének" nevezték.
A következő kiemelkedő bolgár uralkodónak Krum-nagykánt (más néven Crummus vagy Keanus Magnus) tekintjük. Uralkodása alatt (803-814) 804 és 806 között megsemmisítették az Avar Kaganátust, ezáltal a Duna középső folyásánál az ország szomszédja a Frank Birodalom lett. 809-ig elfoglalta a Pannonia és Moldova közötti - a teljes mai Romániát és Szófia környékét magába foglaló - területeket. Ezt követően 813-ban pedig bekebelezte Adrianapol-t (a mai török Edirne városa). 811-ben, az pliszkai csatában tönkreverte Niképhorosz bizánci császár seregit. A harcokban maga a császár is meghalt, akinek koponyájából boros kupát készítettek. Krum Konstantinápolyt is el akarta foglalni, amelynek érdekében 5.000 vassal borított szekeret készíttetett. Azonban hirtelen halála miatt a hadjáratra már nem került sor.
Utódja Omurtag kán 30 éves békét kötött a bizánciakkal. Így mindkét országnak lehetősége nyílt arra, hogy helyre állítsa az évszázad első felét jellemző konfliktusok miatt megromlott gazdasági és pénzügyi helyzetét. Uralkodása alatt 827-re a Frank Birodalommal közös dunai határ teljesen lakott területté vált. Pliszkában nagyméretű építkezések folytak. Ekkor építették meg az elképesztő palotát, a pogány szentélyt, az uralkodó szállását, az erődöket, a citadellát, a vízvezeték-rendszert és a fürdőket. Leginkább kőből és téglából építkeztek.
Malamir rövid uralkodása (831-836) alatt a fontos Plovdiv is azt ország szerves részévé vált. Preszján idejében (836-852) a bolgár-törökök elfoglalták Makedóniát, az ország határai pedig elérték az Adriát és az Azovi-tenger partjait is. A bizánci krónikások nem jegyeztek fel semmiféle ellenállást a bolgárok makedóniai terjeszkedésével kapcsolatban, s ebből arra lehet következtetni, hogy nagyrészt békésen zajlott le ez az esemény. 839 és 842 között a bolgárok a szerbekkel vívtak háborút, de három év alatt semmilyen előrelépést nem tudtak elérni.
A bolgárok hivatalosan I. Borisz uralkodása alatt, 865-ben tértek át a keresztény hitre. A konstantinápolyi ökumenikus pátriárka önálló bolgár érseket állított fel. Cirill és Metód, a konstantinápolyi misszionáriusok gyermekkoruk óta ismerték az ószláv nyelvet Szalonikiben. Ők fejlesztették ki a glagolita ábécét, amelyet a Bolgár Birodalom 886 körül vett át. A cirill ábécét ebből fejlesztette ki Ohridi Szent Kelemen, Cirill és Metód követője. Erre az időszakra az eredetileg türk nyelvű óbolgár nép tulajdonképpen elszlávosodott.
(A legújabb genetikai kutatások szerint a mai bolgár népesség genetikai összetétele több forrásból származik. Egy 2023-as tanulmány megállapította, hogy a mai bolgárok genetikai örökségének körülbelül 19,3%-a a korai vaskori balkáni őslakosoktól, 23,8%-a a római kori balkáni populációktól, és 5,7%-a a bronz- és vaskori nyugat-anatóliai bevándorlóktól származik. Ezenkívül a genetikai állomány jelentős része (51,2%) a kelet-európai szláv népességekkel mutat rokonságot, ami a szlávok 6. századi bevándorlásának tulajdonítható.
A kutatások azt is kimutatták, hogy a mai bolgár populáció genetikai összetételében csak kis mértékben (kb. 2-4%) van jelen északkelet-ázsiai eredetű genetikai komponens, amely a közép-ázsiai sztyeppékről érkező népcsoportok, például az ősbolgárok hozzájárulásának tulajdonítható.
Összességében a jelenlegi genetikai adatok azt sugallják, hogy az ősbolgárok hozzájárulása a mai bolgár népesség genetikai összetételéhez viszonylag csekély, és a bolgárok genetikai profilja nagyrészt a balkáni őslakosok és a szláv bevándorlók keveredésének eredménye. Ez alapján a honfoglaló onugor bolgár törzs gyakorlatilag egy kis számú, leginkább harcosokból álló csoportként képzelhető el, akik átvették az uralkodói pozíciót a szlávok felett, de mind nyelvükben, mind genetikájukban feloldódtak a szlávok között.)
Az Első Bolgár Birodalom folyamatosan növekedett. I. (Nagy) Simeon (863/865? - 927. május 27.) a Birodalom első cárjának uralkodása alatt kiterjedt a mai Bulgária, Románia, Macedónia, Albánia, Albánia, Bosznia, Hercegovina, Szerbia és Horvátország szinte teljes területére.
Írásos feljegyzések, leginkább Konstantinos Porphyrogenetos (VII. (Bíborbanszületett) Kónsztantinosz, 905. szeptember 2.-959. november 9.) a Bizánci Birodalom császára és tudós a fennmaradt "De Administrando Imperio" (A Birodalom kormányzásáról) című művében megemlíti, hogy "Liuntica Arpada filium principem" (Árpád fia Levente) vezette azt a magyar sereget, amely legyőzte I. (Nagy) Simeon bolgár fejedelmet (kb. 863/865 - 927. május 27.) ("in urbe Mundraga") Mundraga városánál.
Erre válaszként, 895-ben Simeon - a besenyőkkel szövetkezve - végigpusztította a Bizánccal szövetséges magyarok etelközi szállásait, ezzel kiváltva a honfoglalás folyamatát.
Bizánc újabb uralma (1018 - 1187)
Bizánc ekkora már nem nézhette tétlenül Bulgária terjeszkedését, amely korának három legfontosabb európai hatalma közé tartozott. II. Bazil császár 986-ban háborút indított ellene és 1018-ban elfoglalta az utolsó bolgár erősséget is. Az ország ezt követően közel 100 éves bizánci uralom alatt állt. Garantálták, hogy Bulgáriát nem osztják fel, megőrizték a bolgár nemességet és elismerték a bolgár ortodox egyház fennhatóságát. Ezzel a bánásmóddal sikerült elkerülni a nagyobb ellenállást és a felkeléseket.
Második Bolgár Birodalom (1186/96-1396)
Aszen (családi nevén Belgun) Iván (? - 1196) tarnovói földbirtokos bojárcsaládból származott. 1186-ban miután heves viszályba keveredett II. Izsák bizánci császárral, fivérével, Péterrel együtt a vlachok és a bolgárok népi felkelésének élére állt. Kinyilvánították a Bizánctól való függetlenséget, Aszent I. Iván Aszen néven cárrá koronázták Tarnovóban, Péter pedig a birodalom keleti felében Preszlavban uralkodott. A testvérek megtámadták Trákiát, de vereséget szenvedtek, ám aztán a kunokkal szövetségben meghódították Bulgária északi részét. 1187-ben Trákiában megállították a bizánci hadsereget, s a fegyverszünet után öccsüket, Kalojánt küldték túszul Bizáncba. Kaloján azonban megszökött. Így a háború újból kitört, és megszakításokkal addig folytatódott, amíg 1196-ban a bizánci sereg teljes vereséget nem szenvedett. Ugyanennek az évnek a vége felé Iván Aszent megölte egyik bojárja, Ivanko, aki ezután Tarnovóban magához ragadta a hatalmat, de nem sokkal ezután Bizáncba kellett menekülnie.
Ezután Péter kikiáltotta magát II. Péter cárnak, "a bolgárok, görögök és valahaiak cárjának". A Bizánci Birodalom végül elismerte Bulgária függetlenségét, valamint a mai Románia területén fekvő Waláchia és Moldova feletti uralmát. Ezt a Második Bolgár Birodalmat Tarnovóból irányították. A bolgár ortodox pátriárkátust 1235-ben állították helyre és kapcsolatokat nyitottak a római katolikus nyugattal, különösen Velence és Genova kereskedelmi városállamaival. Tarnovo "Harmadik Rómává", jelentős gazdasági és vallási központtá vált, miközben a "Második Róma", Konstantinápoly már hanyatlóban volt.
Az Oszmán Birodalom (1393 - 1908)
Eközben a térségben lassan megerősödött, sőt körbe is zárta Bizáncot egy új erő: az Oszmán Birodalom. 1354-ben léptek be Európába, majd a Balkán-félsziget egyre nagyobb részét foglalták el. 1393-ban három hónapos ostrom után elfoglalták Tarnovót. Ezzel kezdődött Bulgária hosszú oszmán uralma. Később - számos próbálkozást követően - 1453. május 29-én, 53 napos ostrom után, "A Hódító" II. Mehmed szultán végleg bevette Konstantinápoly falait.
A bolgár államiság megszűnt az oszmán hódítás után, és Bulgária területe tartománnyá vált az Oszmán Birodalomban. A helyi nemességet és vezető réteget gyakran elűzték vagy beolvasztották az oszmán adminisztrációba. A bolgár kulturális és vallási élet korlátozottá vált, a bolgár ortodox egyház befolyása csökkent, és a templomok és kolostorok egy része lerombolásra vagy átalakításra került.
A helyi lakosságot súlyos adókkal terhelték, mint például a dzsizje (fejadó), amelyet a nem muszlimoknak kellett fizetniük. A devsirme rendszer (gyermekadó) keretében a keresztény családoktól fiúkat vittek el, hogy janicsárokat képezzenek belőlük.
Az évszázados elnyomás alatt egyes városok azonban fejlődésen is mentek keresztül. A városokban mecsetek, fürdők, karavánszerájok, hidak és utak épültek. Plovdiv, Sofia és Veliko Tarnovo városai fejlődtek az oszmán időkben, és számos oszmán kori építészeti emlék maradt fenn. Bulgária része lett az oszmán kereskedelmi hálózatoknak, amelyek Európát, Ázsiát és Afrikát kötötték össze. Néhány bolgár város, mint például Ruse a Duna mentén, kereskedelmi központtá vált.
Az oszmánok új mezőgazdasági technikákat és növényfajtákat hoztak Bulgáriába. Pl. nekik köszönhető a rizstermesztés és a dohánytermesztés bevezetése.
Az oszmán hatalom a 17. századtól kezdve hanyatlott, és a 18. század végére már meglehetősen gyenge volt. A bolgárok 1876-ban kirobbantották a rendkívül szervezetlen áprilisi felkelést. Ezt az oszmánok leverték, és több tízezer embert mészároltak le. A "bolgár borzalmakra" adott nyugat-európai reakció az 1877 áprilisában kezdődő orosz-oszmán háborúhoz vezetett. Az orosz erők 1878 januárjára felszabadították Bulgária nagy részét.
A háború lezárásakor 1878. március 3.-án aláírták a San Stefano-i békeszerződést, amelynek eredményeként Bulgária elnyerte autonómiáját az Oszmán Birodalomtól, és létrejött az önálló Bolgár Fejedelemség, bár még mindig török fennhatóság alatt állt.
Az 1878 júliusában tartott Berlini Kongresszus módosította a San Stefano-i békeszerződést, és az Észak-Bulgáriában létrejött fejedelemségen túl, Dél-Bulgária egy része, a Kelet-Ruméliai autonóm tartományként működött tovább. Mindkettő oszmán fennhatóság alatt, de jelentős belső autonómiával. 1885-ben Bulgária és Kelet-Rumélia egyesítették, ami egy fontos lépés volt a teljes függetlenség felé. Az egyesülést követően a Szerbia elleni háború (1885-1886) során Bulgária sikeresen megvédte újonnan megszerzett területeit.
A független Bulgária (1908 -
1908-ban I. Ferdinánd bolgár fejedelem kihirdette Bulgária teljes függetlenségét, és kikiáltotta magát cárnak. Ezzel Bulgária hivatalosan is független királysággá vált, megszabadulva az Oszmán Birodalom fennhatóságától.
Bulgária az Első Balkán-háborúban (1912-1913) a Balkán-szövetség tagjaként harcolt az Oszmán Birodalom ellen, és jelentős területeket szerzett. Azonban a Második Balkán-háborúban (1913) Bulgária korábbi szövetségesei ellen fordult, és végül területeket vesztett.
Az ország az első világháborúban a központi hatalmak oldalán lépett be a háborúba 1915-ben, abban a reményben, hogy visszaszerezheti elvesztett területeit. A háború végén azonban Bulgária vesztesként került ki, és az 1919-es Neuilly-i békeszerződés értelmében jelentős területeket és népességet vesztett. Többek között Balchik környéke ekkor került román fennhatóság alá.
Bulgária a második világháborúban kezdetben semleges maradt, majd 1941-ben csatlakozott a tengelyhatalmakhoz. A háború végén, 1944-ben a Szovjetunió megszállta Bulgáriát, és az ország évtizedekig szovjet befolyás alá került.
1946-ban Bulgária népköztársasággá vált, és megkezdődött a kommunista uralom. Az országban egypártrendszer jött létre, és a gazdaságot központosították. Todor Zsivkov vezetése alatt Bulgária szorosan együttműködött a Szovjetunióval.
1989-ben a kommunista rezsim összeomlott, és megkezdődött az átmenet a demokrácia felé. 1990-ben többpárti választásokat tartottak, és 1991-ben új alkotmányt fogadtak el, amely rögzítette Bulgária demokratikus berendezkedését.
Bulgária 2004-ben csatlakozott a NATO-hoz, és 2007-ben az Európai Unió teljes jogú tagja lett. Ez jelentős gazdasági és politikai reformokat hozott, valamint fokozta az ország integrációját Európába.
