BERKOVITSA - RILA - MELNIK
Vendéglátónk reggel 9-re igen csinos reggelivel érkezett. Gyermekeim örömére a választék nagy részét tradicionális helyben sütött fánk félék, lángos és sós túróval töltött - török burek szerű - leveles tészta alkotta. Ehhez mézet, lekvárokat és nutellát is adtak. A mennyiség a mai utazás közbeni ebéd szerepét is betöltötte.
Végül a napon a sütkérezve és a reggeli panorámában gyönyörködve gyorsan telt az idő, csak 11 óra körül sikerült elindulnunk. A város egyébként nem igazán attraktív, önálló úticélént nem tudom elképzelni. De egy esti pihenőre és vacsorára tökéletes volt!
Útvonalunk az egykori Trákián haladt keresztül. Amit mi Trákiának hívunk az leginkább az azonos nevű egykori római provinciát, többnyire Bulgária területét jelenti, a Duna vonalától Törökország Európai részével a Dardanellákig, és a Boszporuszig.
Erről bővebben már ITT írtam.
A Rilai Kolostor
Kb. 3 óra alatt értük el, az utolsó szakaszon a Rila - hegység kanyargós hegyi útjain - a bolgár ortodox egyház legszentebbnek tartott kegyhelyét, az 1147 méter magasan fekvő Rilai Kolostort.
A kolostort Rilai Szent János követői alapították a 10. században, a Szent sírja is itt található. 1983 óta a Világörökség része.
Rilai Szent János (szlávosan Rilai Szent Iván) bolgár remete, az ortodox egyház szentje, Bulgária védőszentje, Szkrino nevű faluban született 876-ban. Szülei halála után állítólag Isten álmában szólt hozzá - akár csak Ábrahámhoz -, hogy vonuljon el a hétköznapi világból. János erre minden vagyonát szétosztotta a szegények között és szerzetesnek állt a közeli Szent Demeter kolostorba. Itt tanult meg írni és olvasni, idejét a Szentírás tanulmányozására fordította. Egy idő után úgy döntött, hogy életét az aszkétizmus jegyében remeteként kívánja folytatni, akkor költözött a Rila-hegység erdeibe. Hosszas vándorlás után végül egy barlang adott számára otthont.
Később unokaöccse, Lukács is nagybátyja kutatására indult, és János tanítványa lett. Lukácsot szülei azonban megtalálták és dühödten hazavitték a hóbortos rokontól. A legenda szerint azonban útközben a gyermeket kígyó marta meg, így az apa megtörten tért vissza János áldását kérve.
A remete 20 évig élt minden viszontagság ellenére a barlangban, de a környező pásztorok egy idő után felfigyeltek rá. Egyre többen keresték fel áldást, gyógyulást, vagy ördögűzést kérve. Híre egyre terjedt, még I. Péter cár (927-968) is személyes látni kívánta a csodatevő szentet. A legenda szerint 9 vadász akadt János nyomára, akiket a szent 1 szelet kenyérrel lakatott jól úgy, hogy még maradt is belőle. A Cár végül nem tudott találkozni Jánossal, de a tőle kapott pergament, amelyben kegyességre utasította az uralkodót, állítólag sokszor elolvasta és nagy becsben tartotta.
Utolsó 7 évében a mostani Rilai Kolostor közelében lévő barlangban lakott. Hívei templomot emeltek, majd kolostort alapítottak. János lett az apátjuk és a legenda szerint sok csodatétel fűződik a nevéhez.
70 éves kora körül, 946. augusztus 18-án, tanítványai körében szenderült örök nyugalomra. Sírja először az egykori fővárosban, Turnovóban volt.
A kolostor - köszönhetően a szent emlékének és ereklyéinek - egyre híresebb lett. Az ereklyék állítólag még I. Mánuel bizánci császárt (1143-1180) is kigyógyították a betegségekből. Később olyan bolgár uralkodók járultak hozzá adományokkal fejlesztéséhez, mint II. Aszen Iván (1218-1241), I. Kalimán (1241-1246), Iván Sándor (1331-1371) és Iván Sismán (1371-1393). Egy 1378-as - a kolostor múzeumában őrzött - cári adománylevélből tudjuk, hogy a tarnovói pátriárka irányítása alá tartozó Rila komoly feudális birtokos volt, pl. Iván Sismán egymaga húsz falut adományozott a szerzeteseknek.
Az ún. Hrelju lakótorony és egy 1343-ban építtetett kis templom maradványai egy helyi kiskirályra, Hrelju feudális úrra emlékeztetnek, aki 1334-1335 között a szerb Dusán István és a bolgár Iván Alexander között lavírozott hatama érdekében. A lakótornyot ugyan védelmi célból emelték, de végül Hreljut mégis megfojtották. Sírköve és trónusa a kolostor múzeumban található.
Rila a 12.-14. században élte fénykorát, ekkor építészek, festők és neves írók fordultak meg rendszeresen falai között.
Bulgária azonban a 14. század végén az Oszmán Birodalom részévé vált, és maradt is egészen 1878-ig. Ekkor a Rilai Kolostor először az Ipeki szerb, majd annak 1766-os megszűntével a Konstantinápolyi Patriarchátus fennhatósága alá tartozott.
A török hódoltság alatt többször kifosztották és felégették, de végül szultáni rendeletek lehetővé tették fennmaradását, még ha csökkent is jelentősége és ereje. 1469-ben Szent János ereklyéit a kolostorba szállították a lerombolt fővárosból, Turnovóból.
A következő évszázadokban a kolostor a bolgár kultúra megmaradásának egyik fontos centrumává vált, miközben kiterjedt kapcsolatokat ápolt a többi ortodox egyházzal, de főleg az Athosz-hegyi szerb szerzetesekkel. 1466-ban külön szultáni engedéllyel együttműködési szerződést kötöttek az athoszi Szent Pantaleon-kolostorral. 1558-ban pedig IV. (Rettegett) Iván cár külön engedélyével adományt (pénzt, kegytárgyakat, miseruhákat és könyveket) - gyűjtöttek a Oroszországban. Ezek közül több is látható a Kolostor múzeumában, olyan egyéb tárgyakkal, min pl. a Nagy Szulejmán által adományozott arannyal hímzett terítő.
A 18. századra Rila egyértelműen a bolgár nemzeti ébredés szimbóluma, a nemzeti kultúra bölcsője és őrzője lett. A török hódoltság után élenjárt a bolgár kultúra és tudás fejlesztésében. Többek között egy helyi Apát, Neofit alapozta meg a szekuláris (!) bolgár oktatást is.
Sajnos egy 19. századi tűzvész szinte a teljes komplexumot elpusztította, csak a korábban már említett Hrelju torony maradt fenn az előző korokból. Az épületegyüttes jelenlegi formáját az 1834 és 1862 közötti újjáépítés során nyerte el. A 8800 m2-es komplexum középpontjában az 1833-ban épült - freskókkal gazdagon díszített - Miasszonyunk Mennybemenetele templom áll. A körülötte lévő épületekben négy kápolna, egy refektórium, közel 300 szerzetesi cella, könyvtár, valamint vendégszobák találhatóak.
A kolostor múzeum egyik ékköve a 14-19 századi ikongyűjteményt. Ezek egy részét a fő templom ikonosztázán is megcsodálhatjuk.
A hely annak ellenére nem volt zavaróan zsúfolt, hogy az előtte lévő parkoló teljesen tele volt. Nyugodtan hajtsunk át a bal oldalon lévő szűk sikátoron, a kolostor mögötti parkolóban több helyet találunk. Belépőjegyet csak a múzeumba kell vennünk (megéri!), a kolostor és a templom ingyenesen látogatható.
A környező éttermek viszont klasszikus, silány minőségű, de drága turista csapdák, kerüljük nagy ívben!
|
Fotógaléria: Rila
|
Utazás Melnikbe
Kb. 2 órás utunk Rilától a Struma folyó völgyén keresztül, a görög határ felé tartó folyamatosan épülő gyorsforgalmi / autópálya szerű úton, vagy a mellet vezetett. A kamion forgalom meglehetősen nagy volt, hiszen ez az út vezet Tesszalonikibe. Szerintem 2019-20-ra biztosan megépítik Szófiáig.
Utunk kb. 120 km-en keresztül a Pirin-hegység mellett vezetett. A Pirin-hegység egy alpesi jellegű, kb. 40km hosszú magashegység, amely kis részben átnyúlik Észak-Görögországba is. Legmagasabb csúcsa a 2914 m magas Vihren. A hegység nevét a szláv és balti mitológia leghatalmasabb istenéről Perun-ról kapta.
"Az ószlávok leghatalmasabb és legtekintélyesebb istene, róla tudjuk is a legtöbbet. Az ő idolja fából való volt ezüst fejjel és aranyos szakállal. A neki szentelt fa a tölgy volt, s tölgyfa égett tiszteletére éjjel-nappal. Áldozatokat főképpen Kievben és Novgorodban mutattak be neki. Hogy azt a szerepet töltötte-e be a szláv istenek közt, amit Zeusz a görögöknél, Jupiter a rómaiaknál, vagy Odin a germánoknál nem bizonyítható, de valószínű. A 988. évben Kievben az ő szobrát Vladimir herceg parancsára egy ló farkához kötötték, meghurcoltatták így, s végül a Dnjeperbe dobták. Neve majd minden [318] szláv nemzet nyelvében valamilyen formában fennmaradt. Oroszországban mint káromkodás; lengyelül piorun villámot jelent; nálunk perunika (Iris germanica) emlékeztet a nevére stb. Perendan = csütörtök."
(Forrás: A szláv hitrege - Dr. Klier Jenő, http://dda.vmmi.org/kal1935_04_19 )
A hegység jelentős részén terül el a Pirin Nemzeti Park, ahol medve, farkas, hiúz is előfordul. Az 500 éves feketefenyőn kívül - a Vihren-csúcs keleti lábánál, Bansko városától délnyugatra - itt található Bulgária legöregebb fája, az 1300 éves korúra becsült "Baykusheva mura". Ez egy ritka fehér fenyő faj, az ún. Pinum leucodermis, csak a Balkán és Dél-Olaszország hegyeiben nő. Nevét a felfedező bolgár tudósról Kostadin Baykushev-ről kapta.
A Pirin-hegység északi lábánál található a téli sportok és a gyógyüdülők városa Banszko, ami az utóbbi időben arról is elhíresült, hogy komoly ingatlan panamáknak és helyi oligarchák beruházásainak ad otthont. Kicsit olyan, mint nálunk Balatonfüred NER-kori története.
A hegység délnyugati oldalán, a görög határ közelében pedig a borairól is híres 25 000 lakosú Szandanszki városát találhatjuk, amely Bulgária legmelegebb és leginkább napsütötte városa.
Melnik
Bolgár átkelésünk során mindkét alkalommal 1, illetve 2 napra megálltunk kedvenc bolgár "városunkban" Melnikben. A kis település a Pirin - hegység délnyugati oldalán, Szandanszki-tól délre található. Nem összekeverendő az azonos nevű cseh várossal.
Sok helyen olvasható, hogy kb. 280 lakosával a világ legkisebb városa. Ismereteim szerint azonban a horvátországi Hum városa rendelkezik ezzel a címmel, mindössze 23 fővel.
Mindenesetre egy valóban kedves és karakteres település, amely egy a török Kappadókiára emlékeztető homokkő formációkkal körülvett völgyben található. A kb. 17 négyzetkilométeren elterülő sziklaformációkat a Melniki Piramisok néven emlegetik.
Amennyire kicsi most város, olyan nagy történelmi háttérrel rendelkezik. Régészeti bizonyítékok szerint az első ismert telepesek a vidéken a Trák Medi (Maedi) törzsből kerültek ki. A híres lázadó Spartacus is e nép szülötte volt. Fővárosuk Iamphorynna volt, amely valahol a mai Bulgária délnyugati sarkában Petrich és a Sandanski város között helyezik el, de pontos helye ismeretlen. Harcos, nomád törzs hírében állt, akinek függetlenségét még Sitalkes trák király is elismerte. Sitalkes a kis számú egységes trák állam, jelen esetben az első trák királyság Odrysians (Odrysae vagy Odrusai) uralkodója volt i.e. 431-424-ban. A királyságot apja I. Teres alapította a perzsa uralom visszaszorulása után i.e. 460 körül. Ő volt az első ismert trák vezető, aki képes volt több mint 40 törzset egyesítve stabil trák államot létrehozni. A Sitalkes-t követő időszakban a királyság több részre szakadt. Nagy Sándor apja II. Fülöp i.e. 352-ben elfoglalta és vazallusává tette a királyságokat. A makedón hódítás után többször kelták dúlták fel, de képes volt az i.sz. 1. századig fennmaradni. I.sz. 46-ban, önállóságát teljesen elvesztve, a Római Birodalom tartománya lett.
(Trákiáról lásd még: ITT)
Melnikben évszázadokkal később még mindig fellelhető a rómaiak jelenléte, egy ókori híd formájában.
A Római Birodalom felbomlása után a területre érkező szlávok a környező sziklaképződmények után adtak nevet a településnek. A bolgár "mel" szó jelentése: "fehér agyag, kréta".
A város I. Presian Kán (836-852) uralkodásától az első bolgár birodalom része lett és jelentős virágzásnak indult.
A 13. században (1209-ben) Melnik az Alexius Slaven (szlávosan: Aleksiy Slav), az Aszen-dinasztia leszármazottja (Caloyan vagy Kalojan bolgár cár (1197-1207) unokaöccse) által megalapított önálló feudális fejedelemség fővárosává vált. Feljegyzések szerint Alexius egyike volt azon nemeseknek, akik vitatták I. Boris Cár bolgár trón iránti jogát. Miután 1208. június 30-án, az ún. Philippopolis-i csatában (a mai Plovdiv) a Latin Birodalom keresztesei legyőzték a bolgár seregeket, Alexius feleségül vette I. Flandriai Henrik császár lányát 1208. novemberében. (Megjegyzés: A Bizáncból kiszakított Konstantinápolyi Latin Császárságot (latin nevén Romania) a negyedik keresztes hadjárat után hozták létre a keresztes lovagok - Velence hathatós támogatásának köszönhetően - 1204 márciusában. Első császára VIII. Balduin flandriai gróf lett 1204. május 16-án. A rövid életű Latin Császárság végül 1261. július 25-én szűnt meg.)
Henrik megígérte vejének, hogy támogatja a bolgár trónt illető törekvéseit. 1211-ben Alexius megütközött I. Boris seregeivel, kiterjesztette államának területeit, és elfoglalta Melnik erődjét. 1215-ben székhelyét is áthelyezte ide. A város ekkor gyakorlatilag egy királyi udvar pompáját és fontosságát élte. Jelentős kereskedelmi kapcsolatai voltak a velencei uralom alatt álló Dubrovnikkal is. Slaven pályafutása végül a Klokotnitsa-i csata után, 1230. március 9-én ért véget, amikor Melnik ismét a Bolgár Birodalom részévé vált. Sokáig azonban - egészen az Oszmán fennhatóságig - senki sem tudta stabilan megtartani. A bolgárokon kívül volt a Nikaiai Császárság (a Latin Császárság ideje alatt a Bizánci Birodalom megmaradt görög része), majd újra Bizánc, de szerb uralom alatt is. A várost 1395-ben foglalta el az Oszmán Birodalom.
Az Oszmán hódítás után, a 14.-15. században hanyatlásnak indult, és csak a bolgár nemzet megújulása idején, a 18. században vált ismét virágzó várossá. Ebben az időben Melnik jelentős kézműiparral rendelkezett, illetve dohány és bortermelő központ volt. Borait elsősorban a Habsburg Birodalomba és Angliába exportálta.
A városnak a 18. század végén még 1300 háza, hetven temploma és mintegy 20 000 lakosa volt. A lakosság elősorban görög, majd bolgár és török származású volt.
Az 1877-1878-as orosz-török háború alatt oroszok szállták meg, majd újra az Oszmán Birodalomhoz került.
Amikor 1912-ben az első balkáni háború kirobbant, Melnikből több ember is a török ellenes koalícióhoz csatlakozott. A háború alatt az oszmán erők, a város déli részén található Grozni Dol közelében 26 melniki túszt öltek meg. Végül 1912 október 17-én a Jane Ivanov Sandanski (1872. május 18. - 1915. április 22., bolgár forradalmár, akit mind Bulgáriában, mind Észak-Macedóniában nemzeti hősként tisztelnek) által vezetett csapatok szabadították fel a várost a török rabság alól. A harcok során a város nagy része elpusztult.
A második balkáni háború végén, 1913-ban a görögök és a törökök elhagyták Melniket. Ezt követően a városka még erősebb hanyatlásnak indult, lakossága szétszóródott szinte egész Bulgária területén.
1968-ban hivatalosan is "múzeumvárossá" nyilvánították, amely a bolgár nemzeti örökség része.
Szállásunk mindkét évben a "Guest House Holiday in Melnik" panzió (106 Melnik Str., 2820 Melnik, Bulgária) fő épületével és éttermével gyakorlatilag szemben, a patak túl oldalán kb. 100 méterre található, önálló, 3 szobás apartmanja volt. Remek fekvés, kifogástalan berendezés és tisztaság fogadott, nagyon jó áron. Már csak szimpatikus házigazdánk okán is az ő éttermében vacsoráztunk. Hibátlannak bizonyult, remek borokkal, amelyhez érezhetően vendéglátónknak volt affinitása. (2 üveg borral együtt is. kb. 17 eFt-ot fizettünk 5 főre.)
|
Fotógaléria: Melnik
|
