2011.09.17., 8.nap: Estella/Lizarra - Torres del Río (29km, 8,5 óra)
Egy kapkodó reggelit követően, mivel csak 7.30-kor nyitott az étterem, a tervezett 7 óra helyett 8-kor indultam.
Az útvonal során hamarosan kereszteztük Ayegui városát, amely a bencés Irache (Iranzu, Hyrache, vagy baszkul Iratxe) Kolostornak ad otthont. 1072-ben IV. Sancho navarrai király szőlőket adományozott a kolostornak. 1615-ben itt alapították meg az első navarrai felsőoktatási intézményt, az Universidad de a Real Hyrache-t, amely 1824-ben zárt be.
A környék egyébként arról is híres és népszerű a vándorok körében, hogy az 1891-ben alapított Bodegas Irache pincészet 100 éves fennállását egy az épület falához épített borkúttal ünnepelte.
A vándorok itt ingyen csapolhatnak vörösbort. Igaz csak napi 70 liter mennyiségig, de ez azért nem olyan kevés. Akkor is nemes gesztus, ha a borászat évi 3 millió palackos termelésébe ez belefér. A 150 hektárnyi szőlőültetvényen Tempranillo, Grenache (spanyol Garnacha), Cabernet Sauvignon, Merlot, és a fehérek közül Viura (ez a Macabeo), Chardonnay és Malvasia fajtákat termesztenek.
11.30-kor érkeztem Villamayor de Monjardín-ba, ahol a kedves kis főtéren már az esti bulihoz készülődtek, egy 3 napos fesztivál keretében. Nem akartam sokáig húzni az időt, ráadásul a tegnapi eső után az idő is tűrhetőbb volt, így 11km rohanás után, 14 órakor már Los Arcos városka főterén fröccsöztem. Találkoztam egy első napi svéd lánnyal, aki tudja magyarul, hogy "egészségedre", és ráadásul Pascallal, a belga haverommal ücsörgött éppen. Aki elvileg egyedül gyalogol, de egy percet sem bír magányosan. Lelkesen ölelgetett, majd rábökött egy asztalra: "Ő is magyar!" Egy kedves, fiatal, szőke lány hatalmas csirkecombbal küzdött éppen. Hangos "jó étvágyat" köszönésemre megörült, hogy végre magyar hangot hall. Megbeszéltük, hogy egyikünk sem találkozott eddig más hazaival. A belga sráccal tegnap akadt össze, aki kétségbeesetten kereste az előző esti kanadai franciákat (az adj egy puszis csapatot), és végül az Ildikóval való ismeretség mentette meg a magánytól. Mondom, hogy társfüggő ;-).
Torres del Rioig együtt gyalogoltunk tovább Ildivel. Megegyeztünk, hogy mindkettőnkek jól esik az eddigi magányos gyaloglás után anyanyelven beszélgetni. Érdekes volt hallgatni, hogy egy budapesti éjszakában dolgozó egyiptológus lány, miként és milyen gondolatokkal indul neki a Caminónak. Előkerült a családmodell, gyerekvállalás, párkapcsolat, szabadság, hűség... Minden, amivel magam is 15 éve dolgozom, de még nem értem a végére ;-).
Később találkoztunk a sportos spanyol párral (mint megtudtuk Alice és Ivan), akik lelkesen üdvözöltek, majd mutattak egy kőből rakott üzenetet, amelyet nekem hagytak hátra. Sajnos nem vettem észre, de lefotózták. Kirakták a nevem: Peter. Nagyon meghatott. Egy mandulafa alatt ücsörögtünk sokáig, ahol Iván lelkesen törte a mandulát, mi meg megettük.
Fél 5-kor értünk Torres del Río-ba, kb. 29km után. A település eredete a mór előtti időkre nyúlik vissza. Legjelentősebb építészeti emléke a lenyűgöző, 1144-70 körül épített román stílusú temetkezési templom, a Santo Sepulcro, vagyis Szent Sír templom. A templomot nyolcszögletű szerkezete alapján feltehetően a Jeruzsálemi Szent Sír templom ihlette, ezért általános vélekedés, hogy Templomos Lovagok építették. Más elmélet szerint a templom a bencés Irache Kolostor fennhatósága alatt épült 1160-1170 körül és csak később került a Templomosok fennhatósága alá.
A Szent Sír templom kupola építészeti megoldása különleges, a Córdoba-i Nagy Mecsettel mutat hasonlóságot. Feltételezik, hogy mór vendégmunkások is részt vettek az építésében. Szerkezete és monumentalitása mindenesetre kiemeli a románkori navarrai templomok közül. Népszerű neve "Linterna de los muertos", amelynek jelentése a "Halál lámpása". A legenda szerint ennek oka, hogy amikor egy zarándok meghalt a közeli kórházban, tüzet gyújtottak az épület oldalához épített világítótoronyban. Emellett világítótoronyként is mutatta az irányt az éjszakai vándorok számára. Sikerült még az esti 7 órás zárás előtt bemennem és az 1 eurós belépési díjért még pecsétet is kaptam az útlevelembe. Valóban lenyűgöző szerkezetű építmény. Egyébként a szobám terasza pont ránéz.
00:24, Albergue la Pata de Oca, a szobámban
Más ez a Caminó, mint tavaly. Otthoniakkal nem kommunikálok, de az első 5 nap beborulása után egyre nyitottabb vagyok arra, amit a most a jelen hoz. Kaptam válaszokat a magányban...
Ildivel a szálláson remek paela vacsit ettünk, amit 2 fő alatt nem készítenek, így egyedül esélyem sem lett volna. Aztán egy román programozó fiúval és a belga barátunkkal beszélgettünk az élet dolgairól. A román srác is szó szerint azért jött, mint eddig sokan mások. Egyedüllét, befelé fordulás, idő...
És bár nagyon marconának néz ki, kiderült, hogy félt az egyedülléttől. Pascal bevallottan nem bírja egyedül. Ismerem az érzést még régről. De egyetértettünk, hogy ez egy jel számára, amire a Camino fogja ráébreszteni. Ő is elmondta, ma ment először tényleg egyedül az úton.
Miután az alberguek többségében 10-11 között záróra van, így a beszélgetés után Ildit hazakísértem. Mire visszaértem, Pascal már a velünk egy helyen lakó spanyol társaság közepén gitározott. Jó volt látni, ahogy fürdik az elismerésben :-). Közel egy órát még az utcán énekeltünk, óriási hangulat kerekedett. Mintha minden vándor rég látott barát lenne. Hihetetlen élményeket ad ez az út most is!
|
Fotógaléria: Estella/Lizarra - Torres del Río
|
