29.nap, 2010-09-25.: O Cebreiro - Triacastela, Vilavella kitérővel (24km, 7 óra)
Reggel 8 óra, az O Cebreiro Hotel szobájában
Kicsit már unom a gondolataim. A húgom azt várta, hogy "itt majd szárnnyal a lelked", de igazából semmi átfogót nem tudtam összerakni. Mindez az jelenti számomra, hogy az "úton" maradok otthon is, nincs még megoldás, vagy sosem lesz ebben az értelemben...
No reggeli, aztán indulás, mert ahová feljöttünk, onnan le is kell menni... (Olvastam, hogy az egész Camino legkeményebb szakaszának tartják az O Cebreiroig felfelé tartó utat. Ez bíztató, mert így utólag egész jól bírtam.)
Délután 5 óra, Vilavella, Casa Pacio
Fél 10-es indulással délután 4-kor már Triacastelaban voltam. Pedig a 21km-ből az első 15 fel-le, az utolsó 6km-en pedig megint bokatörős, kavicsos, térdnyúzós 500méter szint le. Mostani megállóm egy kis lovas panzió, de 2,8km-re le kellett térnem hozzá a Caminoról, mert nem találtak máshol szállást. Hogy aztán úgy gondolták-e, hogy nekem nem lenne jó más, vagy éppen mind foglalt volt, azt nem tudom, mert láttam néhány tűrhető fogadót Triacastelában is.
A nap most nem fizikai fájdalommal, hanem a lelkemmel volt terhes. (Tényleg unom már nagyon!) O Cebreiroból kifelé menet megálltam egy emlék keresztnél, amiről kiderült, hogy egy német utazónak állították. Hogy mi történhetett azt nem tudom, de magam előtt láttam az emlékező szerelmest, aki elvesztette vagy a Caminon, vagy csak a Caminot korábban megjáró párját. Elbőgtem magam...
De sírt a természet is, minden felhőbe és szitáló ködbe burkolódzott. Csöpögtek a fák, a páfrány erdők, a látótávolság 10-20 méter körül lehetett. Hideg, metsző szél fújt. Eszembe jutott egy barátom, aki azt írta, hogy ne várjak sokat a Caminótól, fogjam fel egy jó kirándulásként. Már akkor is írtam, erős túlzás ez a hasonlat. Most aztán igazán távol álltam egy jó kis kirándulástól. A lelkem, a gondolataim fájdalmaktól voltak terhesek. Sírtam! Majd lett belőlük önvád, harag és düh. És ez így forgott órákig. Akkora teher volt, hogy lassabban mentem az első 3 órában, mint terveztem, és kb. 2 órával voltam elmaradva.
Végül délután 2 körül, valahol Fonfria környékén álltam meg egy csokis fánkra, egy kávéra és egy üdítőre. Gondoltam majd este eszem valami finom levest és valami könnyű vacsorát abban a 15. századi udvarházban...
Ekkora már kisütött a nap, jobb kedvem volt. Az út egyébként hegyes-völgyes, akár szép is lehetne, de nem szebb, mint az eddigiek. A köd, az eső és a felhő a fényképezéstől is kedvem vette. A falvak leromlottak, mindenütt tehén szar, és szemét. Ennek ellenére Mercedesek, terepjárók, drága traktorok mindenütt. Olyan, mintha mindenki csak a saját portájával foglalkozna, a közterület senkié. Filloval falu végén, egy ház udvarán 1 euro becsületkassza pénzért málna és ribizli volt kirakva tálcákban. Nagyon jól nézett ki, vettem egyet, bízva abban, hogy a legyek inkább a tehénszar iránt érdeklődnek :). Mikor elfogyott, a zsebembe gyűrtem a műanyag tálcát. Ekkor körülnézve észrevettem, hogy másoknak is itt fogyott el. Csak ők itt el is dobták. Több száz műanyag dobozka hevert az úton, akár hónapok óta, de senki nem takarította össze. Ez nagyon bír dühíteni! A Camino is ennyi birkát vonz? Vagy ez is csak egy statisztikai mintavétel az emberiség átlagos értelmi szintjéről...
Végül a térdnyúzós 6km ellenére korán beértem Triacastela-ba, amely egy teljeséggel érdektelen település. Vagy ma semmi sem jó...? A névadó három kastélynak nyoma sincs. Az egy utcás faluban több kétes, és néhány jobb állapotú vendégház, több étterem és bár található. És ennyi. Elvileg spanyol utazásszervezőm szerint a transzfer az árban van és a Bar Peregrino-ból kellet volna szállásadómnak telefonálni, hogy jöjjön értem a 3 km-re lévő faluból. Gondoltam mire elmagyarázom és ideér, addig fel is gyalogolok. Ez egy rövid nap volt, csak 21km, még bírom :) - gondoltam. Kb. fél óra alatt értem el a kis falut, amelynek az elején, egy völgyben található a 15. századi udvarház. Körülötte gyönyörű legelők és fenséges lovak! Nagyon szép kis ménes.
Sajnos van egy kis pofára esés is. Én voltam az egyetlen foglaló vendég, mert szezonon kívül vagyunk. Itt már hűvös van, bár még látszanak a medence használatának a nyomai. A hölgy kézzel lábbal közli, hogy reggeli 4 euró, ha kérek, de vacsora nincs. A konyha zárva. Mondtam akkor a faluban, de kiderül ott sincs étterem. Triacastelába kellene visszamenni. Még mindig rugalmas vagyok, kérdeztem akkor bevinne-e? Nem, de készséggel hív taxit. (Ülhettem volna a bárban, ha nem jövök fel gyalog, míg ezt telefonon lekommunikáljuk annyi szent...). Végül kiderül, hogy taxi sincs, mert fuvarban van. Max egy óra múlva. Ahhoz, hogy bent ragadjak a városban és sötétben gyalogoljak vissza, semmi kedvem. Így végül kértem egy üveg bort és vizet. A vízre mondja az öreglány, hogy iható a csapból. De egy üveg borral végül előkeveredik. Van még egy mangóm Leónból, müzli szeletem és egy üveg borom. Éhen nem halok. (Bár jól esne valami rendes kaja, mert azért alapból nem nagy gasztroművészek ezek itt errefelé. Felrémlik Gyuri unokatesóm kacsamelle, ruccolával és rozmaringos burgonyával... Sms-ben meg is ígéri, hogy nem menekülök, ha hazaérek :) Megjegyzem elvárható lenne, hogy a spiné összekapja magát és süt egy tojást, vagy hoz egy kis kenyeret sajttal, sonkával. De eszébe sem jut :(.
Fáradtan a két pohár bor is a fejembe szállt, de nem baj. Ha még iszom két pohárral lehet, hogy mégis tusolok. Mert meleg víz sincs... Ja, és holnap reggel sem hiszem, hogy visszavisznek a Caminoig, így a holnapi 21-hez adjuk hozzá nyugodtan ezt a 3 kilométert.
Ez az első hely, amit nem szeretek. De vicces :)...
|
Fotógaléria: O Cebreiro - Triacastela, Vilavella
|
