2011.09.20., 11.nap: Nájera - Rioja bortúra - San Millán de la Cogolla
Mai helyben maradós, borkóstolós, kirándulós és hedonista napom előtt röviden nézzük át, hogy mi fán terem a Rioja DOC. A DOC, azaz "Denominación de Origen Calificada" megjelölés azt jelenti, hogy eredet védett borvidékkel van dolgunk. Rioja, mint borvidék nem egyezik meg a tartománnyal, a kb. 500km2-nyi terület átnyúlik Navarra és a baszk Álava tartományok területeire is.
Három fő, egymástól geográfiailag is eltérő területre osztják:
1. Rioja Alta: A borvidék nyugati szélén és magasabb kitettségben található területek, kontinentális éghajlati hatással. A vegetációs időszak rövidebb, emiatt a borokban kevéssé jellemző a túlérettség (egyesek szerint éretlenség van, amit cáfolnék), viszont alacsonyabb az alkohol, jobbak a savak és az egyensúly. Olvastam róla, hogy ó-világi stílusú a borok készülnek itt, gondolom az újvilági lekváros túlérettség hiányát értik ezen :). A talaj elsősorban mészkő, homokkő, hordalékos iszap és agyag kombinációja, magas koncentrációban krétával és a vassal.
2. Rioja Alavesa: Az Alta régióhoz hasonló, kicsit hűvösebb kontinentális éghajlat jellemzi, ennek ellenére borait testesebbnek tartják, határozott savtartalommal. Talaja az Altához hasonló. Sok, értékes, idős ültetvénnyel rendelkezik.
3. Rioja Baja: A borvidék déli területei inkább mediterrán klíma jellemzi, nagy hőséggel és nyári szárazsággal. Az aszálykár miatt az 1990-es évek óta öntözés is megengedett. Ellentétben az előző régiók világosabb színű boraival, az itt készülő borok mély tónussal, túlérett, lekváros gyümölcsös jegyekkel, alacsony savkészlettel és magas alkohollal rendelkeznek.
Jellemző fajtái fehérben a Viura (más néven Macabeo), vörösben a Tempranillo dominál, de előfordul a Garnacha (francia Grenache), Graciano és Mazuelo (Carinena, vagy francia Carignane) fajta is.
A régió borainak besorolása a következő:
- "Rioja, vagy Joven": fiatal, könnyed borok, 1 évnél rövidebb érleléssel.
- "Crianza": legalább 2 év érlelés, minimum 1 év hordóban.
- "Rioja Reserva": legalább 3 év érlelés, minimum 1 év hordóban.
- "Rioja Gran Reserva": legalább 5 év érlelés, minimum 2 év hordóban.
Rioja szőlőkészítési múltja a föníciai és kelta gyökerekig nyúli vissza, de az első írásos bizonyíték egy 873-ból származó adományozó iratban található a San Andrés de Trepeana (Treviana) kolostor számára. A középkorban a borkészítés itt is, mint sok helyen Európában, a szerzetesekhez kötődött. A 13. században Gonzalo de Berceo, a San Millán de la Cogolla Suso kolostorának lelkésze, korai spanyol költő is megírta műveiben a riojai bor dicséretét.
A riojai bor az első hivatalos elismerést 1102-ben a Navarrai és Aragóniai királytól kapta. 1635-ben a város polgármestere rendeletben tiltotta meg szekerek használatát a pincék közelében, hogy a rezgések ne károsítsák ez érlelődő borokat. 1650-ben jegyezték le a borok minőségét szabályzó első dokumentumot, és 1790-ben alakult meg formálisan a riojai bortermelők szövetsége (Real Sociedad Económica de Cosecheros de La Rioja) 52 település részvételével. Az első igazán kiemelkedő minőségű rioja-i bort egy bizonyos Luciano Murrieta készítette 1852-ben, aki Bordeauxban folytatott tanulmányokat.
1902-ben királyi rendeletben szabályozták a bor eredetét. 1970-ben már egy korszerű szabályzási rendszerben először DO (Denominación de Origen), majd 1991-ben - sokáig egyedül állóan Spanyolországban - a DOC (Denominación de Origen Calificada) minősítést kapta meg a borvidék. Ezt rajta kívül később csak Prioratnak sikerült elérnie 2003-ban.
Délelőtt két borászatot látogattam meg előzetes szervezésben.
Cuna de Reyes: 60Ha-on, kb. 250 ezer palackot előállító pincészet. Csak kézzel szüretelnek a minőség érdekében, minden tétel acélban erjed és utána kategóriától függően kerülnek hordóba a crianza és a reserva borok.
Kísérőm elmondja, hogy a besorolásra ráférne egy frissítés, mert túl nagy szórást mutatnak a borok azonos kategória ellenére is. Bikavérhez hasonló problémakör ez, ahol a hagyományos stílus és a nemzetközi (modern) stílus ütközik gyakran. Egyik sem igazán garancia a minőségre, inkább a hozzáállást jelzi. Mindenesetre a régi vágású rioja-i borok esetében megjelenhet az illatban és ízben is néha problémás oxidáció, és az illó. A modern borok esetében pedig az alkohol és a túlzott hordóhasználat okozhat meglepetést.
A kóstolt borok közül szépen tetten érhető volt a váltás. A 2005-ös reserva bár komplex, gazdag bor volt, de valóban megjelent benne egy pici illó. Ezt a bort a mostani borász édesapja, Rioja híres nagy öregje készítette. Vendéglátómnak és nekem is jobban ízlett a 2008-as crianza, amely határozott savkészletre épülő egyensúly jellemzett, szép gyümölcsösségel és hosszúsággal, eleganciával. Sajnos az alig 5 ezer palackos limitált sorozatot nem tudtam kóstolni.
Összeségében nekem jobban tetszett a következő Ruconia nevű borászat.
20Ha saját területről készülnek a Ruconia nevet hordozó kisszériás borok. A 850 ezer palackos volumen többsége felvásárolt szőlőből a helyi szupermarket piacra megy. Ebből egy felejthető, fehér, száraz 2010-es Viurát (Macabeo) kóstoltam. A 2007-es vörös Crianza, és a 2005-ös reserva tételek mellett a csúcsbor egy 2007-es Tubal nevű Tempranillo volt. Mindegyik bort hosszúság, tökéletes tisztaság, remek egyensúly és savkészlet jellemzett. Ahogy haladtunk felfelé a kategóriákban, úgy a gyümölcsösség mellett egyre nagyobb komplexitás, és egyre nagyobb test és koncentráció jelentkezett, de nem ment az elegancia rovására. A hordó használat (francia és amerikai) minden tételnél remek volt. Ezekből vettem is egy kartont haza küldetve. A legdrágább 8 euro volt, ami ebben a kategóriában - az otthoni vörösbor árakkal is összehasonlítva - több mint jó. Sajnos ismét azt éreztem, hogy nincsenek rendben a hazai vörösboraink ár/érték arányban?
Délután Ildi csatlakozott hozzám és a közeli Daroca de Rioja faluban lévő Vento Moncalvillo nevű étteremben ebédeltünk, amely 2010-ben kapta meg első Michelien csillagját. Érdemeihez méltó degusztációs menüt kaptunk. Már a kezdésként felszolgált húsos-paprikás töltelékkel gazdagított édes macaron, hozzá egy Raventos Cava elvarázsolt. Utána friss kenyeret tunkoltunk házi olívába. Nemsokára gazpacho érkezett görögdinnye betéttel és egy kis gazpacho jégkrémmel. Ezután gombakrémlevest kaptunk szárított sonkával. Az előételeket 3 féle paradicsomvelő, kagylóval és pestóval, végül füstölt borjú nyelv olvasztott sajttal, pisztácia morzsával, zöld spárgával - és egy karamellizált sós cukor jellegű valamivel - zárta. Ezekhez alapvetően fehérbort szolgáltak fel, megpróbálva bemutatni, hogy mit lehet kihozni a Viurából, akár fahordós erjesztéssel, akár egy kis Malvaziával megbolondítva.
A főételek sorában először tintahal érkezett grillen, amelyhez hasonló omlósságot még nem ettem ebből az állatból, majd roston hekk kagylós mártással. De nem az a balatoni-kifőzdés fajta, hanem elsőosztályú.
(A hekk /angolul hake/ igazából a Merluccius merluccius latin nevű, akár 1-1,4 méteresre nővő tengeri ragadozó hal, elég csúnya fejjel. Tengeri csuka, illetve szürke tőkehal néven is ismert.)
Ezekhez egy fahordós erjesztésű - nem tipikus - galíciai Albarino érkezett, amely a legjobb volt a mai fehérborok közül. A főételeket egy rozmaringos bárány "császárhús" szerű cucc zárta, velős cukkini ágyon, vörösboros mártással, amely krémesen omlott szét a számban a fűszerkavalkádban. Hozzá egy 2006-os Tempranillo Reserva alkotott maximális harmóniát. Amikor azt hittük nem lehet tovább fokozni, egy mentás-epres csokoládékrém érkezett pisztácia forgáccsal, hozzá az édes, késői szüretelésü Tempranillo gasztronómialiag tökéletes választásnak bizonyult. Ezután, a kertben ücsörögve a búcsú Cava-val a kezünkben, azon merengtünk - mindketten kissé becsípve - hogy "nehéz a zarándok élet..." :-).
Ja és még valami: nem felejtettünk el koccintani Vianai Károly herceg emlékére, halálának 2 nappal későbbi 550. évfordulójára.
Sikerült is részben lekésnünk a San Millán de la Cogolla-ba a Suso kolostor 16 órás csoportos látogatását, és csak a 16.30-as Yuso-hoz csatlakoztunk.
San Millán de la Cogolla egy kicsi 300 alatti lakosú falu Riojában, mégis rendkívül híres. Nevét a közeli Berceo faluban 473-ban született San Millánról (Szent Aemilian, vagy a latin Emilianus) kapta. A vizigót uralom idején élt pásztor korán megtért, és hegyi remeteként élte életét. Csodatévő ember hírében állt, akit megtalált a "rendszer", és Didymus (Tarazona püspöke) megpróbálta papi feladatokkal megbízni. Ő kedves módját választotta ez ellenállásnak, állítólag a templom javait elkezdte szétosztani a szegények között, mire társai gyorsan visszaengedték a remete létbe :-). 101 évesen halt meg, és követői abban a barlangban temették el, ahol élt. Nem tudjuk, hogy az első kolostor, a "fenti" azaz Suso, létezett-e a szent idejében, de 7. századi feljegyzések már egyértelműen említik a szerzetesi közösséget. A térséget 923-ban foglalták vissza a móroktól, és hol Kasztília, hol Navarra versenyzett érte. Ebből a versengésből a rend egyre gazdagabban és megerősödve került ki, hiszen a mindenkori uralkodó kereste kegyeiket. A növekvő jólét tette lehetővé az ún. "alsó", vagyis Yuso kolostor megépítését a 12. században.
A középkorban fontos kulturális és oktatási központként messze földön híres volt kódex és könyvkészítéséről is. Többek között a 10. század végén, vagy 11. század elején egy ismeretlen szerzetes kezei közül itt kerültek ki az ún. San Millán-i glosszák (spanyolul Glosas Emilianenses), amelyet a hagyományos spanyol nyelv első, egybefüggő írott emlékének tekintenek. Tulajdonképpen egy latin nyelvű kódex szövegeihez írt megjegyzések, fordítások ezek, kezdetleges újlatin (ibero-román) nyelvjárásban. A legjelentősebb egy teljes imának a "nép nyelvére" történő fordítása. Spanyolországban kevéssé hangsúlyozzák, de baszk nyelvű megjegyzések is vannak benne, ami alátámasztani látszik a térség részbeni baszk érintettségét is. Nyelvészek szerint összességében kasztíliai, az aragóniai, és néhány navarrai nyelvjárásra utaló elem keveredik a jegyzetekben. Hogy ez egyfajta közös nyelvről, vagy éppen a térség átmeneti állapotáról tanúskodik-e jobban, arról megoszlanak a történészek véleményei. A falu kettős kolostora 1997-ben lett a Világörökség része.
Mindezt nem a - csak spanyol nyelvű - vezetett látogatásból, hanem az internetről tudtuk meg. Vicces, hogy a Világörökség részét képező helyen nem indul (2011-ben legalábbis) többnyelvű csoport, vagy nem adnak egy audio eszközt legalább. Így miután kigyönyörködtük magunkat a valóban szép belső terekben, hatott az elfogyasztott borok és az unalmas spanyol szöveg mennyisége. Mielőtt szégyenszemre elaludtunk volna egy eldugott sarokban, leléptünk 1 óra után, amit a kint várakozó taxi sofőrünk nem bánt annyira ;-).
És bár azt hittük nem tudunk többet enni, de egy kis kora esti pihi után végül majd éjfélig tapas-oztunk és boroztunk a világ dolgain merengve.
|
Fotógaléria: Rioja bortúra
|
|
Fotógaléria: San Millán de la Cogolla
|
