2011.09.15, 6.nap: Pamplona/Iruna - Puente la Reina/Gares (24km + 4km kitérő Santa Maria a Eunate templomhoz, 11,5 óra)
21:28, Hotel Jakue
Kiadós büfé vacsorán vagyok túl, el is szoktam tőle. Fene ezt a késői kezdésüket :-(. De megérte azt a 10 eurot. Isteni sültkrumplit ettem, azt, amit csak olívában tudnak sütni mediterrán vidékeken.
A tegnapi családi beszélgetés után teljesen más hangulatban indultam. Az egész nap olyan volt, mintha magamra találtam volna. Semmi pörgés, semmi agymenés. Nyugodt és felszabadult voltam. Nagyon jól esett.
Pamplonából kifelé megálltam a Navarrai Egyetemen, ahol külön pecsételnek a zarándokoknak. Jó hangulatú egyetemváros, jó lehet itt diáknak lenni.
Aztán Cizur Menornál összetalálkoztam a rohanós fiatal párral és jó ideig együtt maradtunk. A lány beszélt angolul, egyetemre készül. Jól sejtettem sportból vannak itt, Santanderben laknak. Elbeszélgettünk a különös vándorokról, pl. találkoztak egy 150 kilós férfival, aki Kazahsztánból jött, végig gyalog, egy szál ruhában. Meg gondolom egy vastag hitelkártya :-). Zariquiegui után aztán elváltunk, mert a fiú beállította az óráját, hogy a Sierra del Perdón hegyen átkelve lerohanják azt a 300méter szintkülönbséget a tűző napon. Ma volt eddig a legmelegebb, 35 fok felett. Mi lehet itt nyáron?
Javult a jobb csípőm, de még mindig nem kedveltem a hegymenetet. Felkaptatva az Alto del Perdón-ra (Megbocsátás Dombja) elérjük azt a helyet, ahol a legenda szerint a zarándoknak öltözött Ördög kísértette a szomjas vándorokat, hogy amennyiben megtagadják Istent, egy forráshoz vezeti őket. Egy jellemes zarándok nem állt kötélnek, így jutalmul megjelent Jakab és egy forráshoz vezette. A helyet azóta is "Fuente de la Reniegának", vagyis a "Visszautasítás kútjának" hívják. A kút vize ma már nem iható, így a visszautasítás időtálló dolog :-).
A hegy egyébként a legnagyobb spanyol szélerőmű telepek egyike. Fura érzés volt a hangosan susogó szélkerekek tövében vándorolni. A 700 méter magasan lévő hágón, egy sajátos fémlemezekből készült zarándok emlékmű tövében, egész kis csapat gyűlt össze. Itt ismerkedtem meg egy német származású, de Costa Ricában született hölggyel, aki egy IPad 2-sel fotózott. Mondtam is neki, hogy bizonyára Steve Jobsnak dolgozik ;). Egy darabig együtt mentem vele, és az úton szerzett német barátaival. Több évtizedes álma ez az út, mert a férje spanyol volt, és sokat jártak az országban.
Uterga falut (kb. 16km) 9 órás indulással 13 óra után érte el, itt még hoztam az átlagot. Megálltam egy tonhal salátára és egy fröccsre, majd szóba elegyedtem egy - már a francia oldalról ismerős - belga sráccal. Egyedül van ő is, és mint kiderült, mind lelkileg, mind fizikailag nagyon küzd. És rózsaszínűre volt égve.
Míg korábban nem nagyon érdekelt hol járok, Muruzábal falunál nem tudtam kihagyni a "Santa Maria a Eunate" templom meglátogatását, amit a táblák 2km-re jeleztek a Caminotól Enériz irányába. Mit nekem - gondoltam - és a tűző napon egyáltalán nem kellemes kitérőt tettem. De nagyon vonzott a hely, ami az egyik legkülönlegesebb és legrejtélyesebb román stílusú építmény hírében áll a környéken, és egyben a Camino egyik emblematikus épülete. Az "Eunate" baszkul annyit jelent "100 ajtó", így a templom neve "Szent Mária 100 ajtaja". Hogy mire utal a név, és hová nyílnak ezek az ajtók, azt nem tudom. Azt sem, hogy van-e jelentősége, de számtalan legenda övezi a helyet. A 12. század végén, 13. század elején épült, nyolcszöglet alapú épületet, egy ötszögletű apszis koronázza meg. A kápolnát félköríves boltívekkel határolt, egyfajta külső kolostor veszi körül. A szokatlan szerkezet, és a két zarándokút közeli találkozása számtalan misztikus és ezoterikus találgatásra ad okot. Egészen odáig, hogy vannak, akik a templomos épületek tájolása és elhelyezkedése alapján egyfajta kozmikus erőtér ismeretét feltételezik.
Sokkal gyakorlatiasabb az a megközelítés, amely szerint az Eunate - a Templomosok által évszázadokig őrzött - Jeruzsálemi Szent Sír templom mintájára épített temetkezési kápolna. Az útvonal mentén később találkozunk más, hasonló szerkezetű templommal is. A Pamplonai levéltárban talált feljegyzések egy közeli temetőre utalnak, ami erősíti a temetkezési kápolna koncepciót. Az is ismert, hogy a kápolna tetején a középkorban egy lámpás volt, ami a régi szokás szerint a halott emlékére világít, de közben irányt mutat az éjszakai vándorok számára is.
Délután 4-re értem oda, szerencsére hivatalosan is 5-kor kinyitják, így megvártam. A gondnok, aki a mellette lévő lepukkant zarándokszállást is üzemelteti, végül fél 5-kor beengedett bennünket. Rajtam kívül egy ismerős pár tért le az útról a templom kedvéért, illetve 2 angol hölgy a szállásra várt. Ők az aragóniai úton jöttek. A templom egyébként nagyon szép, és tényleg van valami az erőterében. Meditáltam egyet benne, ami nagyon intenzív érzésre sikeredett. Nem tudtam szabadulni a kissé humoros gondolattól, hogy a hely egy átjáró, ahol az "Ötödik elem" c. film mintájára a nyolc szögletben aktiválni kell valamit és... Mindenesetre hihetetlen energiával indultam tovább, és útközben utolért a tavalyról ismerős érzés, a semmiből jövő és mindent elsöprő boldogság és szeretet, ami hol hangos röhögéssé, hol sírássá fajult.
Ebben a hangulatban Obanosban álltam meg egy kávéra, ahol látszott, többen már itt töltik az éjszakát. A város bejáratánál egy tábla hirdette a legendát "Szent Felicia vértanúságáról és San Guillén bűnbánatáról", amelyet közismert nevén "Obanos misztériumának" neveznek. Csak itthon tudtam kideríteni, hogy mi is az.
A XIV. század végén éledő irodalmi legenda egy Akvitánia hercegi testvérpárig nyúlik vissza. Guillén herceg testvére Felicia, egy trubadur énekéből hallott elszőr Santiagoról, és nem hagyta nyugodni a gondolat, így végül csatlakozott egy zarándoklathoz. Miután onnan visszatért nem tudott mit kezdeni kiváltságos életével. Úgy döntött, hogy a kevésbé szerencsések megsegítésének és Istennek szenteli további éveit és egy kis navarrai faluba költözött. Családja érthetően dühös volt rá és bátyját utána küldték, hogy hozza őt haza. Kitartó keresés után a Pamplona közelében található Egües völgyében, a Caserío de Amocainben birtokon talált rá, ahol nevét és származását elrejtve csendes életet élt, gondozta a földet és az állatokat. Bátyja hosszas könyörgés ellenére sem volt hajlandó felhagyni ezt és visszatérni családjához. Felicia annyira feldühítette Guillén-t, hogy az hirtelen haragjában tőrével nyakon szúrta. Élettelen testét a helyiek, haraggal és fájdalommal telve temették el. Néhány nappal később egy gyönyörű virág sarjadt ki a sírból, és amikor kinyitották a koporsót, hitetlenkedve tapasztalták, hogy a virág a bátyja kardja által okozott halálos sebből fakadt. A helyi pap megparancsolta, hogy koporsót vigyék a templomba, de az másnap ismét a mező közepére került. Senki nem tudta megmozdítani. Ekkor öszvérekkel próbálták meg elvontatni, és csodák-csodája a koporsó ismét könnyedén megmozdult. Az öszvérek végül a közeli Aranguren - völgyi településen, Labiano-nál álltak meg a San Pablo-templom mellett. Felíciát - mindezt isteni jelnek véve - végül itt temették el, amely a napi napig a "San Pablo y San Felicia" templom néven ismert.
Eközben a herceg bűntudattól gyötörve úgy döntött, hogy követni fogja húga lépteit és ő is elzarándokol Santiagoba. A zarándoklat végére Guillén is megváltozott. Megértette, hogy húga miért akarta életét mások megsegítésének szentelni. Hazatérte után is vigasztalhatatlan maradt, ezért úgy döntött folytatja, amit Felícia elkezdett. Obanosba, az "Ermita de Nuestra Senora de Arnotegui" remeteségbe költözött, ahol életét az imádság és a zarándokok megsegítése töltötte ki. Később mindkettőjüket szentté avatták.
A legendát többen kötik X. (Szent) Vilmos Aquitániai herceghez, aki valóban egy Santiago de Compostela-i zarándoklaton halt meg 1137. április 9.-én, 37 évesen. Feltehetően ételmérgezésben.
Szent Guillén 34 csontból álló relikviájához - amelyet 1965 óta egy ezüsttel bélelt "kupához" hasonló fej belsejében őriznek - érdekes tradíció kötődik. Helyi elnevezésén ez a Bocadillo nap. Minden év Nagycsütörtökét követő csütörtökön a helyi pap vizet és bort folyat át szent fejének ereklyéjén, ezzel megáldva azt. A hagyomány szerint, aki iszik belőle kigyógyul betegségeiből.
Végül fél 7-re értem Puente la Reinába, ahol a recepciós már jelezte, hogy spanyol szervezőm telefonon hívta, és már agyon aggódta magát, hogy miért nem érkeztem még meg. Pedig jeleztem neki, hogy szeptember 19-ig újra eltűnök.
Puente la Reina (Pons Regine) egy Navarrai város, kb. 24 km-re Pamplonától. Nevét Dona Mayor, III. (Öreg) Sancho (1000-1035) navarrai (I. Sancho néven kasztíliai) király felesége által az Arga folyóra építtetett hídról kapta. I. (Harcos) Alfonz (1105-1134) kiváltságokat adományozott a városnak, ami jó földrajzi fekvése, valamint frank telepesei jóvoltából gyorsan fejlődött. Itt találkozik a Camino francia és az aragóniai útja.
A hídhoz kötődő bájos történet és esemény, a Txori legendája. A hídon állt egy középkori kis szentély, Szűz Mária és a gyermek Jézus képével. Helyi lakosok észrevették, hogy minden nyáron egy kismadár (baszkul: txori) érkezik, vizet vesz a csőrébe, lemossa a képen a szentek arcát, majd szárnyával simogatja őket. Az emberek minden évben várták a madárkát, és innen származik az ünnepség, amelyet azóta is megtartanak. A képet átnevezték és a "Madárka Szent Szüze" néven említik. Ma már nincs ott, a közeli Szent Péter templom ereklyéi között őrzik.
Egyébként kedves, de egy utcás középkori városka.
Éjfél után:
Hihetetlen ez a Camino! Mennyi a valószínűsége, hogy egy csokibarna, kanadai lány azt mondja neked a Caminón magyarul, hogy "Adj egy puszit a babának!" Adtam neki, mire óriási röhögés lett.:-)
Az történt ugyanis, hogy az étteremből visszafelé az ismerős belga srác ült négy kanadaival a bárban, hiszen ők franciául jól megértik egymást. 1 fiú, 2 idősebb hölgy, és egy csinos, fiatalabb színesbőrű lány. Bár próbáltam az ismerkedést elkerülni, de végül több egymást meghívó kör lett belőle. Amikor kiderült, hogy magyar vagyok, akkor hangzott el ez a mondat. Mint megtudtam, a testvérének magyar férje van, és a kislányuk mondta neki mindig, hogy "adj egy puszit". Ismerte még a "nem szabad" és "tedd vissza" - tipikus gyerek nevelős - kifejezéseket is. Kicsi a Világ :-)!
Jó kis beszélgetés lett belőle, és gyorsan kiderült, hogy mindenkinek változott valamiben az élete és gondolkodni jött. "Időre van szükségem" - mondta a csokilány is... Ismerős valahonnan.
|
Fotógaléria: Pamplona/Iruna - Puente la Reina/Gares
|
