2011.09.13, 4.nap: Roncesvalles - Zubiri (22km, 6 óra)
18:25 Zubiri:
A Gau Txori, egy félreérthetetlenül baszk nevű, útszéli motel éttermében ülök. Teljesen egyedül és - bár nem gondoltam volna, hogy ebben a porfészekben (bocs!) megesik velem, de - egy Juve y Camps 2007-es Brut Nature gran reserva Cava-t iszogatok. Nem kezdem el kifejteni, hogy ez most mi, legyen annyi elég, hogy remek darab. Egyébként egy tradicionális eljárással készült, palackban erjesztett pezsgő, kvázi a katalán champagne, amit az 1860-as évek vége óta készítenek Barcelona környékén.
Pedig nem így kezdődött a nap. Eleve szomorúan ébredtem, hiányoztak az otthoniak, pedig alig jöttem el 4 napja. Családfüggő vagyok, de az, hogy ez káros-e, azt nem tudom :-). A mai nap 900 méterről lejöttünk 500-ra, de közben azért összesen mentünk 900 métert fel és le, jó néhány erős szuszogóval. Ezek nekem rosszabbak voltak, mint a Pireneusok átkelés, mert sokkal melegebb volt. No meg szerintem enyhe lázzal kezdtem a napot, ami a hirtelen megerőltetés miatt lehet. Nem vagyok már 18 éves. Apropó, volt egy 18-20 éves jó vágású fiatal spanyol pár, tökéletes sport cuccban, akik komoly tempóban vágtázva hagytak le mindenkit. Mondjuk hátizsák sem volt rajtuk, lehet, hogy helyiek és sportból nyomják. Az egyik tűző napon lévő szuszogón értem őket utol, mert addigra annyira elegem lett, hogy elővettem a tavalyi "akkor inkább nyomjuk" rohanást. Úgy látszik monoton kitartásban még jók a 40-esek.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az utolsó 1 órában, a lefelé tartó 300 méteren azonban jól megelőztek. Egyrészt leültem pihenni, mire beállt a csípőm, és ebben az állapotban a lefelé menés nem volt valami üdítő. Ők viszont ugrándozva kocogtak lefelé. Az ízület gyorsabban kopik, mint a szív és tüdő - gondoltam magamban, de legalább a csaj igen jó feneke vigasztalt. De csak egy darabig, amíg láttam őket ;).
Napközben, amíg el nem fáradtam, inkább csak hátrányát éreztem, hogy most kevésbé tűnik megerőltetőnek a terep, mint tavaly. Egyrészt sokat edzettem rá, a cipőmet is már rutinosan választottam. Emiatt aztán már megint jöttek az agymenések. A múlt sérelmei és a jövő félelmei olyan erővel tolultak elő az agyamból, hogy már-már kételkedem tanultam-e valamit tavaly. Mi másért jöttem volna, mint megélni a jelent, nem pörögni a múlton és nem aggódni a jövőn. Mert úton vagyok most is, és ugye "nem a cél, hanem az út!". Ezt most itt az üveg cava mellett könnyű okosság...
A 22km-tert végül délután 3-ra teljesítettem, bár 2-re terveztem.
Az útról:
Navarrában járok, amely lakóiról a Liber Sancti Jacobi így ír:
"Azt mondják, a skótoktól erednek, hiszen hasonló szokásaik és külsejük van. A hagyomány szerint Julius Caesar három népet, núbiaiakat, skótokat és "farkos" cornwalliakat küldött, hogy alávessék Hispánia népeit, akik nem akarták megfizetni az adót. Parancsa az volt, hogy hányják kardélre a férfiakat és csak a nőket hagyják életben. A tenger felöl özönlötték el ezt a területet és - hajóik elpusztítása után - tűzzel és vassal pusztítottak Barcelónától Zaragozáig és Bayonne-tól Montes de Ocáig. Ennél messzebb már nem jutottak, mert az egyesült kasztíliaiak kiverték őket a földjükről. Menekültükben a Nájera, Pamplona, Bayonne közötti parti hegyekbe, azaz a tenger felé vonultak, Vizcaya és Alava földjére, ahol számos erődítményt építve letelepedtek; megölték az összes férfit, elragadták asszonyaikat, akikkel gyerekeket fogantak. Az ő leszármazottaikat nevezi az utókor navarraiaknak. Így hát a "navarrai" szó annyit tesz, non verus, nem igazi, vagyis nem valódi nemzetségből való, törvénytelen származású. Azt is mondják, hogy a navarraiak a nevüket egy Naddavernek hívott városról kapták, ami azon a területen van, ahonnan származnak. A város a korai időkben tért meg az Úrhoz, Szent Máté apostol és evangelista igehirdetése révén."
Az útvonalon az első település Burguete. A város előtt, az erdőség végén, egy ősi keresztet találtam és egy táblát. Ezen az állt, hogy híres boszorkány erdőben járok, a kereszt is azért állítatott, hogy megvédje a vándort. Nem tudtam nem párhuzamot vonni a repülésem alatt olvasott Alef-el...
Burguete, a tipikus pireneusi stílusban épült parasztházakkal olyan, mintha fizetnének azért, hogy a fő utca házainak fa spalettái a szivárvány minden színében pompázzanak. De kétségtelenül jól néz ki. A falu leginkább arról "híres", hogy Hemingway itt szállt meg 1926-ban, amikor horgászással ütötte el a párizsi újságírói stresszt a közeli Irati folyóban. A történet első regényébe, a "Fiesta: A nap is felkel" címűbe is bekerült. Bámészkodásom során jól nem vettem észre a Camino jelet, így kénytelen voltam az autóút mellett elmenni a következő faluig.
Espinal falut II. Teobaldo navarrai király alapította 1269-ben. Temetője előtt ősi fejfák láthatóak, amelyekről sokat nem tudok. De nagyon jól néztek ki. Sajnos a nap hátulról sütött és nem volt kedvem a vaku beállításokkal vesződni, így a fotó kimaradt.
Az Alto de Mezkiritz hágó előtt egy kőtábla mellett haladtam el, amelyen Szűz Mária domborműve és egy szöveg áll: "Itt elénekelheted a Salve Reginát a Roncesvalles-i Miasszonyunk tiszteletére." Nem vagyok liturgiában túlképzett, de azért kiderítettem, hogy a Salve Regina, egy ún. gregorián Mária-antifóna. Az antifóna ókori görög (antiphoné = két kórus), de még Indiában is előforduló énekforma, amely később több vallásban megjelent.
Eredeti változatát a Wiki szerint Hermann Reichenau (más néven Hermannus Contractus, Hermannus Augiensis, Herman) (1013. július 18.-1054. szeptember 24.) a 11. századi tudós, zeneszerző, zenei teoretikus, matematikus és csillagász írta. Mária köszöntésére a Domonkosoknál vált a napi rituálé részéve az 1220-as években.
Magyar szövege így hangzik:
"Idvöz légy, Oh nagy Királyné; Irgalmasságnak szent Annya,
Élet, édesség, és reménység; Szent Szűz, Lelkünk szárnya.
Hozzád kiáltunk ez Völgyben, Evának árva Fiai;
Hozzád óhajtunk, idvességnek hiv fohászkodói.
Forditsad tehát, Szűz, hozzánk irgalmas szent szemeidet:
Es add örökké látnunk Jesust, drága gyümölcsödet.
Oh kegyelmes, Oh édes Szűz, a' te szent könyörgésidben,
Bizunk erössen Oh Mária; Veled legyünk. Amen"
(Cantus catholici. Kassa 1674, 386)
Az útvonal további városait, mint pl. Viscarret, csak madártávlatból, Erro-t pedig egyáltalán nem érinti a gyalogút. Pedig ez utóbbi állítólag gyönyörű kis település.
Az Erro-hágó felé menet, a hegyi gyalogút jobb oldalán egy nagy fekvő kővel találkozunk, amelyet a nép "Los Pasos de Roldán", azaz Roland lépcsőjeként ismer. Gyengébbek kedvéért sárga festékkel rá is van írva. A legenda szerint a kő Roland lábnyomának a méretét jelzi (kb. 1,5 méter, tehát nem annyira hiteles), míg más ellentmondó spanyol web oldalon azt találtam, hogy Roland itt feküdt halálában. (Ezt utóbbinak ellentmond a Roncesvalles-ben lévő kápolna, amelyet elvileg halála helyén emeltek.) Mindenesetre az is csoda, hogy a frank lovag hősi halálának emléke több mint 1200 év után is itt él a mindennapokban.
A hegyi úton egy megható síremlék mellett időztem el. Egy 64 éves japán zarándokot itt ért utol a halál, és a helyi közösség emléklapot állított a tiszteletére.
Mai utam vége Zubiri, amelyet 1040 körül említenek az írások először. Az Arga folyó felett ívelő gótikus hídja a "Puente de La Rabia", jelentése a "Veszettség hídja". A legenda szerint meggyógyítja a veszett állatokat, ha a középső pillérét háromszor megkerülik. Nem lehetett túl jó üzlet állatorvosnak lenni a környéken. Ahogy szemrevételeztem a folyót - amelynek a partján több raftingos csapat is készülődött - könnyű rájönni a gyógyításra. Ha a gazdájuk nem is, de a beteg állatok biztosan belefulladtak a sodrásba, és le van a gond :-).
Zubiri egyébként egy igen érdektelen és poros kisváros. Megérkezésem utáni első pozitívuma, hogy gyorsan sikerült egy fröccsöt szereznem, no meg ez a Cava most.
Úgy tervezem korán fekszem, nem is vagyok túl friss, és már 8 előtt úton akarok lenni, hogy körül tudjak nézni Pamplonában. De azért kértem még egy kis sonkát a Cavamhoz...
|
Fotógaléria: Roncesvalles - Zubiri
|
