Útleírások

Egyiptom - Sátorral a Fehér Sivatagban
Horvátország - Zadar környéke
Horvátország - Tavaszi hosszú hétvége Dubrovnikban
Indonézia - Jáva és Bali, Hong Kongi kitérővel
Kuba - 1400 km négykeréken
Madeira - Téli túrák az örök tavasz szigetén
Olaszország - Nápoly és környéke
Olaszország - Toszkána: Borok és etruszkok nyomában
Spanyolország - Őszi séták Barcelonában
Spanyolország - La Manga-i csillagtúrák
Spanyolország - El Camino
Szent Jakab nyomában
2010-09-16, Madrid
2010-09-17, Léon
2010-09-18, Hospital de Orbigo
2010-09-19, Astorga
2010-09-20, Rabanal del Camino
2010-09-21, Ponferrada
2010-09-22, Villafranca del Bierzo
2010-09-23, Bierzo, Menciak nyomában
2010-09-24, O Cebreiro
2010-09-25, Triacastela, Vilavella
2010-09-26, Sarria
2010-09-27, Portomarin
2010-09-28, Leboreiro
2010-09-29, Arzúa
2010-09-30, Lavacolla
2010-10-01, Santiago de Compostela
Praktikus információk
Törökország - Gulettel az ókori Lykia nyomában
Törökország - Kappadókia
Törökország - Kappadókia reloded
Törökország - Kappadókia full time
Törökország - Őszi túra csecsemővel
Törökország - Isztambul
Törökország - Kalandozások É-Mezopotámiában
Törökország - Lykiai út


Borok

 Borfajta leírások
 Borkostolás Jegyzetek
Borfesztivál-2007
Kis "Syrah"-alista kóstolás
A Sangiovese magasiskolája
Rendhagyó Hungaricum kóstoló
Furmintológia és Nagy Furmint-kör
Miért éppen Grúzia, Törökország és Bulgária
Dalmát bortúra - 2011 július
Spanyolország - Katalán bortúra
Török bortúra - 2013május
Portugál bortúra - 2014 április


Extrák

 Vendégkönyv
 Képtár


2010. szeptember 28., este, Leboreiro, Casa de los Somoza


Falusi fogadó az út mentén. Telt ház, itt is sok a helyi 5 napos „caminós”. 2-3 órával utánam érkeznek. Hangosak, isznak. Szilikon cicik is döngenek, komoly ajak feltöltéssel :). De a házi néni aranyos.

Lenyomtam ma 36km-t. Annyi idő alatt, mint a második nap, fele ennyit Astorgába. Mondjuk, ezt érzem is, de nem vészes. Inkább csak a talpam és a bokám, meg vízhólyagos lett a kezem a bottól. De ezek nem nagyon számítanak már. A mai napot sport teljesítménynek fogtam fel, rohantam a célom felé, és akit megláttam megelőztem. Volt néhány száz méter szintkülönbség, hegyre fel és hegyről le, váltakozva. Ha ebbe otthon előre belekóstolok, biztos nem vagyok itt. De ma már nem veszem fel. Persze altatni nem kell ma este sem :). Útközben megelőztem a francia fiatal párt, akikkel még Rabanal előtt másztam együtt a hegyeket. Nem megyek rossz tempót, ha egy plusz nap Villafranca után itt találkozunk. Az első 18km-tert fél 1-ig lerohantam. A terv 24km volt, megállás nélkül Palas de Rei-ig, de az nem ment. Szóltak az izmaim, hogy elég. Így megálltam fél órára: egy fröccsre, vízre és kávéra, majd egy kis nyújtásra. Így végül fél 3-ra lettem Palas de Reiben, ahol ebédelni akartam. A város teljesen érdektelen, kora román temploma is zárva volt. Követve az iránymutatásokat a városházán próbáltam egy pecsétet szerezni útlevelembe. A földszinten nagy tábla, vagy 10 nyelven hirdeti, hogy „pecsét az 1. emeleten”. Felmentem a teljesen kihalt épületben. Irodák tárva- nyitva, egy ember sincs sehol. Délután 3-kor! De portás, vagy őr sem. Végül egy takarítónő kerül elő, aki mutogatja, hogy sehol senki. Kérdem „szabadnap van-e?” Mondja nincs. OK! Kedd délután 3. Sehol senki, de minden nyitva. Végül az egyik irodában a takesznénivel feltúrjuk a pecséteket, és személyesen elhelyezem a város pecsétjét a zarándok útlevelemben.

Ezután ebédelni próbáltam. A közeli nyitva tartó egységbe belépve még nem is kérek semmit, már közlik, hogy záróra. Délután 3-kor? Végül kisírok egy sört ebédre… Megírom egy spanyol függő barátnőmnek, és az unkatesómnak a sztorit. A barátnőm persze védi őket, mondván, így boldogan élik az életüket, míg mi robotolunk. Nem vitatom, hogy e között, és a német kínos precizitás között van néhány értelmes átmenet :). De az egyéni jólétbe nem fér bele, hogy leszarjuk a vevőt, mint ahogyan az sem elfogadható számomra, hogy a csilli-villi pálmás villák mögött a közterület olyan szemetes, mint nálunk a mátészalkai cigány putri. Én kimegyek és összeszedem a házam előtt, ahogyan a kutya szart is. Ez a mocsok néhol nem spanyol, inkább mediterrán feeling. Ilyenek a görögök, a törökök és a dél-olaszok is sok helyen. Kubában pedig ez a kommunizmussal keverve a csúcs :).

Belső anyázásom Gyuri unokatesóm sms-e oldja: „Ezek zarándok próbatételek, és mindenki be van avatva a városban! MINDENKI!” – A helyzet komikuma, ez az sms, és a 30 fokban ebédre ivott egy korsó sör hatására túl csordul a pohár: Hangosan és könnyem potyogtatva röhögök :).

Így indulok el fél négy körül, amikor még több mint 10km van hátra. Bevallom nem esett jól. De azért lehagytam mindenkit. Főleg egy jó fenekű, szép spanyol lányt a macsó pasijával, aki vörös fejjel szuszogott a lejtőn. Az egyik templom előtt szólított meg, a hátizsákomból kilógó itató szettet dicsérte. Így elegyedtünk szóba. 2 napja indultak, mindketten Madridban dolgoznak, és jól szituáltnak tűntek. Még 2 km-ük volt hátra a mai szállásig. Én hányavetin odadobtam, hogy én 12 napja megyek, és van még 6, a mai 36-hoz. Majd a bájosan pillogó leányzó előtt begyorsítottam, és az emelkedőn felfelé hamar elhagytam őket. Ennyi macsóskodás belefér :).
Egyébként megenyhültem az 5 napos koca-caminósok iránt. Ma már fele annyian voltak, ellenben a buszokon többen ültek. A kocsmákban is inkább láb és comb masszázzsal voltak elfoglalva, mint duhajkodással. Megjelentek a feltört lábak, a használhatatlan bakancsok. Ők ugyan úgy megszenvedik az első napokat, mint én. Csak nekik nem adatik meg az az áttörés, ami nekem 10 nap után… És nekem sem az, ami 3 hét után várna rám. Így tisztelem őket is: végigjárják a maguk Caminóját!

És fél hatkor már a mostani vendégfogadóban ittam az aktuális Godello-mat.
Godello egyébként az Albarino mellett az egyik tipikus fehér fajta Galíciában. Portugáliában Gouveio néven ismert, és azonos a Madeira egyik alap fajtájával a Verdelho-val (ejtsd: ferdejjo) amely a 15. században terjedt el. Nem szabad összetéveszteni a csak nevében rokon olasz eredetű Verdello és a spanyol Verdejo fehér szőlőkkel.

Az ÚT jelen állapotában úgy vélem, hogy a páromnak is el kellene jönnie. Mert amikre jutok azok neki is fontosak lehetnek: Kusza egy kicsit, de nézzük a fontosabb érzéseket, amikre volt ma időm a befordult rohanás közben:
- Hiszek benne, ha nincsenek álmaid, akkor nincs ami teljesüljön.
- Abban is hiszek, hogy nem teszel érte, akkor álom marad és örökre frusztrálni fog, hogy miért nem éred el. Sok embert látok, aki csak nyavalyog, de nem tesz semmit. És közben boldogtalan, szemrehányó, majd ellenséges és irigy lesz.
- Mit tehetünk ellene? Elérhető, reális távon meghatározott részcélok, amelyek visznek a cél felé.
- Mi ezzel a baj? Sok „céltudatos” embert ismerek, aki nem boldog. Mert mire a kitűzött célt eléri, már vannak újabbak. Lehet már nem is emlékszik arra, hogy boldog akart lenni, amikor az előzőt kitűzte. Majd ha autóm lesz, majd ha nyaralhatok, majd ha házam lesz, majd ha férjem/feleségem, majd ha gyerekem, ha elutazhatnék ide/oda, ha lecserélem az autómat, ha nyugdíjba mehetek 40 évesen, ha megoldom a cégnél ezt, vagy azt… És közben ezek akár teljesülhetnek is, de nem veszed észre, nem örülsz neki, nem értékeled, mert már új célok vannak…
- Emlékszem, amikor beköltöztem életem első kertes házrészébe… 15 éve volt. Ültem a lépcsőn, néztem a susogó diófát és úgy éreztem, itt fogok megöregedni. Erre vágytam! Örültem, de 10 évvel később már zavart, hogy megnőtt a forgalom, hogy van kertszomszéd, akivel nem mindig felhőtlen a viszony. De akkor és utána sokáig megéltem a boldogságát…
- Olvastam egy mondást: ha valamit nem tudsz elérni, akkor vágyj arra, amit eltudsz. Nem vitatom, hogy ez nekem túl passzív hozzáállás. Hiszek az egyéni akaratban, erőben és a lehetőségekben. És az álmokban is!

No és akkor mi következik a fentiekből?
Azt hiszem az, hogy gőzerővel dolgozhatsz az álmaidon, de közben ne felejts el örülni minden egyes lépcsőfoknak, minden állomásnak, minden napnak! Legyen terved, mert egyébként nem fog sikerülni. De ne a cél frusztráljon, ne akkor légy boldog, ha eléred!! A Caminón minden egyes megtett kilométer, minden keserves, vagy éppen könnyű megérkezés után ott a következő nap! Végig lehet-e menni, lehet-e elég lelki és testi erőd, ha minden nap elszomorít és boldogtalanná tesz, hogy még nem vagy Santiágoban? Aligha! Sőt szinte semmi más nem érdekel, mint hogy eléred-e a kitűzött falut, ahol végre ehetsz egy jót, vagy álomra hajthatod a fejed. És akkor büszke vagy! Ha feltört, ha görcsöl, ha fáj, de megcsináltad! És hányszor érkezel haza azzal az érzéssel, hogy ma sem fejezted be, ma is fel kellett állnod, és ma is megy a verkli otthon… És ettől hányszor érzed magad boldogtalannak? Vagy értéktelennek?

Menj tehát az ÚTON, valósítsd meg céljaidat, legyenek álmaid, de tudd, hogy csak lépésről lépésre megy! És maradj boldog az ÚTON! Nem lehet boldogságod feltétele a végcél! Örülj minden napnak, amit megoldottál, ami tovább visz a következő napra, aztán a következőre, és így tovább… Közhelyes? Persze! De mégis nagyon nehéz így élni.

No, erre tanít engem a Camino! Mert nem Santiagóba megyek, hanem haza! De az ÚT otthon is folytatódik. És örülök minden napnak, ami közben történik:
A mostani házinénim kedvességének, amint meg van róla győződve, hogy jól beszélek spanyolul :). A zseniális pörkölt szerű „cuccos” marhának, amihez igen jól megy ez a 2007-es Tempranillo – Garnacha házasítás Riojaból. A mellettem lévő asztalnál vacsorázó bolgár párnak, akinek nosztalgikus élményei vannak Magyarországról és viszont.

Fél 10. Megyek aludni!
Fotógaléria: Portomarinból Leboreiroba