2010-09-20, 24.nap: Astorga - Rabanal del Camino (22km, 6 óra)
La Posada de Gaspar fogadó, 18 óra
Megérkeztem!!! Már egy órája itt vagyok! Tegnap 18 km-t tettem meg keserves 8 óra alatt, ma pedig 22-tőt - ráadásul 1200 métert felfelé - 6óra alatt. Közben kétszer fél órát pihentem. Ez az új cipőm! :) Remélem barátságban maradunk. Én nem tudom mi ez a bakancs őrület? Bár a párom előre szólt, hogy hülyeség. Egy biztos: minden sántikáló ember bakancsban volt, a rohanósok meg sima sportcipőben. Lehet, hogy egy évek keserves munkájával betört bakancs más kérdés, de itt több heti minden napos terhelésnél vagy tör, vagy csontot, csonthártyát, int, körmöt, vagy ideget nyom. Egy barátnőm írta, hogy a testvére bicskával vágta ki a társa bakancsának az orrát, de addigra késő volt, leesett a körme. Pedig az én bakancsom szaküzletben vásárolt, 3 éves, méregdrága... brrrrrr!
A reggel 10 órás nyitásra már egy astorgai túraboltban voltam, ahol hosszas próbálgatás után egy "Andokbeli száraz treckingen tesztelt", nagyon könnyű, nagyon puha, de kövekre fejlesztett talpú Salomon túra félcipőt vásároltam, ami sehol sem nyom. A tegnap megtört Achilles ínam így is fájt az utolsó kilométerekre, de ezt és az izomlázat leszámítva zerge gyorsasággal haladtam. Az emelkedőkön végre értelmet nyert az elmúlt 1,5 éves sport is: szuszogás, és kardio kimerültség nélkül haladtam. Végre én előztem meg embereket és nem mindenki engem :).
A vásárlás után délelőtt 11-kor vágtam neki mai utamnak. Az első 2 órában egy nagyon meleg fennsíkon haladtam, angol útleírásom szerint ez a "Lovely Maragato" régió. Semmi szerethetőség, most inkább kiégett és kopár volt. Mindenütt a tipikus mediterrán vörös föld, törpe fenyők, törpe tölgyek, száraz fű, és zanót dzsungel. Ez tavasszal biztos lenyűgöző lehet, amikor ontja sárga virágait. A fű között elszáradt hagymások, és egyéb virágok nyomait is láttam.
Első megállóm Castrillo de Los Polvazares volt. Egy western film kihalt, új-mexikói házaira emlékeztetett. Eljátszottam a gondolattal, hogy hirtelen tűzpárbajba keveredem a helyi bandákkal, akik a spaletták mögött várják a főhőst :). Hihetetlen, hogy munkanap délben sehol egy lélek. Viszont egy nagyon kedves és jól felszerelt panzióba botlottam. A szobák és a belső kert is rendben lévőnek tűntek. Az étterem tipp-topp. Egy fiatal francia pár kifejezetten jól kinéző salátát ebédelt. Én egy kávéra és egy fröccsre voltam jó. Jól esett a melegben. A falu házait EU forrásból restaurálták. Középkori, alacsony, masszív kőházak mindenütt, ahol az ajtók és ablakok rikító színekre voltak festve. Tiszta Kuba már megint.
Keveset gondolkodtam ma. Úgy jellemzően keveset törődtem bármivel is. Üres fejjel, határozottan, magányosan, de a cipő okozta fájdalom nélküliségnek örülve haladtam. Azért az utolsó 3km végét már itt is nagyon vártam. Fájtak az ínaim és izmaim. Illetve egyre gyanúsabb lett a jobb bokám állapota. Itt volt a legnagyobb emelkedő, de jól esett a másféle terhelés. Botjaim révén a térdem sem fájdult meg.
Az utolsó szakaszon a hegyeket-völgyeket kilométereken keresztül bozótos kísérte, ahol térdig érő lilás-rózsaszín virágszőnyeg jelent meg. Ahogy néztem a mi csarabunkhoz hasonló, a virágboltokból ismert Erica rokon lehetett. Gyönyörű volt! Már ez is jelezte, hogy magasabb hegyi vidéken vagyunk, hiszen ez klasszikus "alpesi" növény. Az idő is hűvösebbre fordult, egy kis esőt is kaptam.
A végső emelkedőn egy kerítés mellett haladtam. Végig az út menti ágakból kereszteket feszítettek a huzalok közé. Volt egy "emlékhely" is, egy bekeretezett megfakult e-mail-lel és egy szemüveges, szakállas öregúr fotójával. Spanyolul volt, így semmit sem értettem, de a címzés valami nagy zarándoknak szólt. Egy arra járó vándorral mi is hódoltunk a szokásnak és két újabb fakereszttel lett gazdagabb a kerítés...
Mai végcélom szintén egy alpesi jellegű, a Maragata régióra jellemző stílusú kőházakból álló üdülőfalu benyomását kelti. A környéken több római kori aranybánya nyomait találták meg. Piciny templomát a Templomos Lovagok alapították. A leírások szerint a vidék mindig is népszerű volt konyhájáról és húskészítményeiről.
Szállásom a falu tetején található "La Posada de Gaspar", egy népszerű étterem és fogadó. Teljesen korrekt. Becsekknél az öreg fogadós megörült a magyar útlevelemnek és "Puskás! Real Madrid" felkiáltással üdvözölt. No, ehhez is ide, a világvégére kellett jönnöm :).
Vacsorára valami könnyűt szerettem volna. Az isteni házi gazpacho beleillett a sorba és végül valamiféle bárányt rendeltem salátával. Mondták elfogyott, így választottam egy marhát Szent Jakab stílusban. Kiemelve, hogy nem sült krumplival!! No kaptam egy borjú bécsit, amibe serrano sonka és valami hegyi sajt volt töltve. Természetesen sült krumplival. De isteni volt mindkettő!! Ugrott a diétás vacsora :)! Hozzá egy kisüveges Rioja Tempranillo, alapértelmezetten itt 2005-ös évjárat dukált. Remek kis tétel volt, de nem írtam fel mi ez.
Vacsora előtt jegyeztem fel ezeket a leírásban máshol is olvasható gondolatokat:
Tulajdonképpen a Caminomról a kocsma falakon lévő jó öreg mondás jut eszembe: "Állítsátok meg a Földet, ki akarok szállni!" Akárhogyan is nézem kiszálltam erre a két hétre. A magamfajta 5 gyerekes családapa, ha meg akar felelni otthon, anya-apaként pelenkázva, a munkahelyen, a barátoknak, akkor egy valami nem adatik meg: a szabad akarat! A Camino megadja a szabad akaratot. No jó, ha szállásod van foglalva, akkor el kell menni a napi terv végéig, de az sem muszáj. Másnapra utolérheted magad.
Vacsora közben elnéztem a pincérlány 3 év forma kisfiát. Égetnivaló kis ördög. Titokban kinyitotta a kerti slagot és fellocsolta a vendégek lába alatt a télikertet :). Rájöttem honvágyam van és elbőgtem magam. Ez is a Camino... Minden érzés hirtelen tör rád, és iszonyú erősen! Számolj vele, ha erre jársz!
|
Fotógaléria: Astorga - Rabanal del Camino
|
