Útleírások

Egyiptom - Sátorral a Fehér Sivatagban
Horvátország - Zadar környéke
Horvátország - Tavaszi hosszú hétvége Dubrovnikban
Indonézia - Jáva és Bali, Hong Kongi kitérővel
Kuba - 1400 km négykeréken
Madeira - Téli túrák az örök tavasz szigetén
Olaszország - Nápoly és környéke
Olaszország - Toszkána: Borok és etruszkok nyomában
Spanyolország - Őszi séták Barcelonában
Spanyolország - La Manga-i csillagtúrák
Spanyolország - El Camino
Szent Jakab nyomában
2010-09-16, Madrid
2010-09-17, Léon
2010-09-18, Hospital de Orbigo
2010-09-19, Astorga
2010-09-20, Rabanal del Camino
2010-09-21, Ponferrada
2010-09-22, Villafranca del Bierzo
2010-09-23, Bierzo, Menciak nyomában
2010-09-24, O Cebreiro
2010-09-25, Triacastela, Vilavella
2010-09-26, Sarria
2010-09-27, Portomarin
2010-09-28, Leboreiro
2010-09-29, Arzúa
2010-09-30, Lavacolla
2010-10-01, Santiago de Compostela
Praktikus információk
Törökország - Gulettel az ókori Lykia nyomában
Törökország - Kappadókia
Törökország - Kappadókia reloded
Törökország - Kappadókia full time
Törökország - Őszi túra csecsemővel
Törökország - Isztambul
Törökország - Kalandozások É-Mezopotámiában
Törökország - Lykiai út


Borok

 Borfajta leírások
 Borkostolás Jegyzetek
Borfesztivál-2007
Kis "Syrah"-alista kóstolás
A Sangiovese magasiskolája
Rendhagyó Hungaricum kóstoló
Furmintológia és Nagy Furmint-kör
Miért éppen Grúzia, Törökország és Bulgária
Dalmát bortúra - 2011 július
Spanyolország - Katalán bortúra
Török bortúra - 2013május
Portugál bortúra - 2014 április


Extrák

 Vendégkönyv
 Képtár


2010-09-20, 18 óra Rabanal del Camino


Megérkeztem!!! Már egy órája itt vagyok! Tegnap 18 km-ert tettem meg keserves 8 óra alatt, ma pedig 22-tőt - ráadásul 1200m-re felfelé - 6óra alatt. Közben kétszer fél órát pihentem. Ez az új cipőm :)! Remélem barátságban maradunk. Én nem tudom mi ez a bakancs őrület? Bár Petra előre szólt, hogy hülyeség. Egy biztos: minden sántikáló ember bakancsban volt, a rohanósok meg sima sportcipőben. Lehet, hogy egy évek keserves munkájával betört bakancs más kérdés, de itt több heti minden napos terhelésnél vagy tör, vagy csontot, csonthártyát, int, körmöt, vagy ideget nyom. Egy barátnőm írta, hogy a testvére bicskával vágta ki a társa bakancsának orrát, de addigra késő volt, leesett a körme. Pedig az én bakancsom szaküzletben vásárolt, 3 éves, méregdrága… brrrrrr!

Szóval reggel 10-kor nyitásra már egy astorgai túraboltban voltam, ahol hosszas próbálgatás után egy Andokbeli „száraz treckingre kifejlesztett”, nagyon könnyű, nagyon puha, inkább pántos szandálra emlékeztető alkalmatosságot vásároltam, ami sehol sem nyom. A tegnap megtört Achilles inam így is fájt az utolsó kilométerekre, de ezt és az izomlázat leszámítva zerge gyorsasággal haladtam. Az emelkedőkön végre értelmet nyert az elmúlt 1,5 éves sport is: szuszogás, és kardio kimerültség nélkül haladtam. Végre én előztem meg embereket és nem mindenki engem :). Délelőtt 11-kor vágtam neki utamnak. Első 2 órában egy nagyon meleg fennsíkon haladtam, útleírásom szerint ez a „Lovely Maragato” régió. Most inkább kiégett, és kopár volt. Mindenütt a tipikus mediterrán vörös föld, törpe fenyők, törpe tölgyek, száraz fű, és zanót dzsungel. Ez tavasszal biztos lenyűgöző lehet, amikor ontja sárga virágait. A fű között elszáradt hagymások, és egyéb virágok nyomait is láttam.

Első megállóm Castrillo de Los Polvazares volt. Egy western film kihalt, új-mexikói házaira emlékeztetett. Eljátszottam a gondolattal, hogy hirtelen tűzpárbajba keveredem a helyi bandákkal, akik a spaletták mögött várják a főhőst :). Hihetetlen, hogy munkanap délben sehol egy lélek. Viszont egy nagyon kedves és jól felszerelt panzióba botlottam. A szobák, a belső kert is rendben lévőnek tűnt. Az étterem tipp-topp. Egy fiatal francia pár salátát ebédelt, az is jól nézett ki. Én egy kávéra és egy fröccsre voltam jó. Jól esett a melegben. A falu házait EU forrásból restaurálták. Középkori, alacsony, masszív kőházak mindenütt, ahol az ajtók és ablakok rikító színekre, voltak festve. Tiszta Kuba már megint.

Keveset gondolkodtam ma. Úgy jellemzően keveset törődtem bármivel is. Üres fejjel, határozottan, magányosan, de a cipő okozta fájdalom nélküliségnek örülve haladtam. Azért az utolsó 3km végét már itt is nagyon vártam. Fájtak az inaim és izmaim. Illetve egyre gyanúsabb lett a jobb bokám és inam állapota. Itt volt a legnagyobb emelkedő, de jól esett a másféle terhelés. Botjaim révén a térdem sem fájdult meg, és hogy gerincem is bírja, megfogadtam gerinctornászom tanácsát, és megfeszített hasizommal ügyeltem, hogy ne billentsem hátra a derekam. (Te olvasó, aki most csóválhatod a fejed, hogy mi ez, elárulom, hogy 2 éve kezdődő gerincsérvet diagnosztizáltak nálam. Akkoriban a reggeli fogmosás is problémát okozott, nemhogy 20-30km-ert gyalogoljak, netán fussak. Ebből hozott ki Niki nevű személyi edzőm és gerinctornászom. Aki ismeri ezt az állapotot, az tudja, hogy beállt csigolyával egy méter is fájdalmas, nemhogy ennyi gyaloglás.)

Az utolsó szakaszon a hegyeket-völgyeket kilométereken keresztül bozótos kísérte, ahol térdig érő lilás-rózsaszín virágszőnyeg jelent meg. Ahogy néztem a mi csarabunkhoz hasonló, a virágboltokból ismert alpesi Erica rokon lehetett. Gyönyörű volt! Már ez is jelezte, hogy magasabb hegyi vidéken vagyunk, hiszen ez klasszikus alpesi növény. Az idő is hűvösebbre fordult, egy kis esőt is kaptam.

Az utolsó emelkedőn egy kerítés mellett haladtam. Végig az út menti ágakból kereszteket feszítettek a huzalok közé. Volt egy „emlékhely” is, egy bekeretezett megfakult e-mail-lel és egy szemüveges, szakállas öregúr fotójával. Spanyolul volt, így semmit sem értettem, de a címzés valami nagy zarándoknak szólt. Egy arra járó vándorral mi is hódoltunk a szokásnak, és két újabb fakereszttel lett gazdagabb a kerítés…

Mai végcélom hegyi jellegű, a Maragata régióra jellemző stílusú kőházakból álló üdülőfalu benyomását kelti. A környéken több római kori aranybánya nyomait találták meg. Piciny templomát a Templomos Lovagok alapították. A vidék mindig is népszerű volt konyhájáról, és húskészítményeiről.
Szállásom a falu tetején található „La Posada de Gaspar”, egy népszerű étterem és fogadó. Teljesen korrekt. Becsekknél az öreg fogadós megörült a magyar útlevelemnek és „Puskás! Real Madrid” felkiáltással üdvözölt. No, ehhez is ide, a világvégére kellett jönnöm :).

Ma keveset gondoltam az otthonra. Ami megmaradt, az érzés, hogy aggódom, hogy a párom beteg. Küldtem neki energiát a Camino földerejéből. Elképzeltem, ahogy a lábamba áramlik a földből, majd a fejcsakrámba a tejútból, ezek találkoztak a szívemben és kilövelltek felé… De egyébként nyugodt voltam. A jó öreg Dalai Láma mondása: kár aggódni, ha a probléma megoldható. Ha meg nem, akkor az aggódás sem segít.

Vacsoráztam. Valami könnyűt szerettem volna. Az isteni házi gazpacho beleillett a sorba, és végül valamiféle bárányt rendeltem salátával. Mondták elfogyott, így választottam egy marhát Szent Jakab stílusban. Kiemelve, hogy nem sült krumplival!! No kaptam egy borjú bécsit, amibe serrano sonka és valami hegyi sajt volt töltve. Természetesen sült krumplival. De isteni volt mindkettő!! Ugrott a diétás vacsora :)! Hozzá egy kisüveges Rioja tempranillo, alapértelmezetten itt 2005-ös évjárat dukált. Remek kis tétel volt, de nem írtam fel mi ez.

Vacsora előtt jegyeztem fel ezeket a leírásban máshol is olvasható gondolatokat:
Tulajdonképpen a Caminómról a kocsma falakon lévő jó öreg mondás jut eszembe: Állítsátok meg a Földet, ki akarok szállni! Akárhogyan is nézem kiszálltam erre a két hétre. A magamfajta 3 gyerekes családapa, ha meg akar felelni otthon, anya-apaként pelenkázva, a munkahelyen, a barátoknak, akkor egy valami nem adatik meg: önmaga és a szabad akarat! A Camino megadja a szabad akaratot. No jó, ha szállásod van foglalva el kell menni a végéig, de az sem muszáj. Másnapra utolérheted magad.

Vacsora közben elnéztem a pincérlány 3 év forma kisfiát. Égetnivaló kis ördög. Titokban kinyitotta a kerti slagot és fellocsolta a vendégek lába alatt a télikertet :). És nekem Lili és a nagyok jutottak eszembe, és a párom. Mit ér bármilyen szabad akarat? A lényeg nem itt van! A lényeg a boldogság, ami nekem együtt jár az otthoni „rumlival”. Iszonyúan hiányoznak!! Honvágyam van. Elbőgtem magam. Ez is a Camino… Minden érzés hirtelen tör rád, és iszonyú erősen! Számolj vele, ha erre jársz!
Fotógaléria: Astorgából Rabanal del Caminoba