2011.09.10.-11., 1.-2.nap: Budapest - Madrid - Saint Jean Pied de Port
Szept. 10. 15 óra: Madrid repülőtér
Ismerős kép. Ülök a madridi reptéren Cava-t iszom. De azért alapvetően különbözik ez az érzés, a tavalyi, Leon és Compostella közötti 2 héttől. Egyrészt nem menekülök egy helyzetből és nem várok nagy megoldást. Egyszerűen egyedül akarok lenni. Magammal, a belsőmmel. És pihenni akarok. Közben látni, élvezni a fizikai teljesítményt, a jó borokat és ételeket. Ha közben megérint valami, hagyom. Úgy lesz jól. És a leglényegesebb, hogy az utolsó hétre jön a 16 éves fiam, Dani. Talán ezért vagyok itt...
22:30, Saint Jean Pied de Port
Itt vagyok megérkeztem. Azon néhány száz magyar, és a föld lakosai közül is csak durván 15 ezer ember között vagyok, akik adott évben innen indulnak el a Caminora. Nem az eredetileg foglalt szálláson lakom, mert ott elromlott a vízhálózat. Így a kedves tulaj átköltöztetett egy barátja panziójába. A városka felett, a hegyoldalon fekszik. A teraszomról a Pireneusok hegyeire látok, fenséges látvány. A kedves baszk családot hamar a szívembe fogadtam.
A pamplonai reptérről közel 2 óra hegyi szerpentines kanyargás után értem ide. Gyönyörű volt az út, de ijesztőnek tűnik a hegyeken való gyalogos átkelés. De hát jó sokan megtették már, nekem is menni fog.
Útközben kiolvastam Coelho "Alef" c. könyvét. Hátborzongató érzés kerített hatalmába, amikor a spanyol boszorkányégetésről olvastam benne. Az író és a török hegedűs lány a kaland után Pamplonában és Burgosban találkoztak újra. Én is Pamplonába érkeztem, Burgosban fogok a fiammal találkozni és mostani lakhelyem egykor a híres baszk boszorkány üldözés helyszíne volt. Több mint érdekes egybeesés, ráadásul én is úgy érzem magam, mint az író, aki keresi a hogyan továbbot...
Megérkezésem után lementem a városba és egy könnyű vacsorával, valamint egy kis champagne-al ünnepeltem. A Central Hotel éttermét találtam még nyitva és mivel kellemetlen szél lett, üvegezett télikertje jó választásnak bizonyult.
2011. szeptember 11., 11.21
Jó sokat aludtam, jól esett a pireneusi éjszaka. Fél 8 körül felriadtam a hegyek felett vöröslő felkelő nap látványára, de nem volt erőm lefotózni. Holnap úgyis kelnem kell már ekkor. Végül a reggeli meditációt követően csak fél 11-kor mentem reggelizni. Házigazdám a forró croissan közben tört angolsággal érdeklődött a magyar gazdasági állapotokról, de azt is megjegyezte, hogy Franciaországban csak most kezdődik a nagy haddelhadd.
Később az agyam folyamatosan az otthon hagyott múlton pörgött, így arra jutottam, hogy a legegyszerűbben úgy tudnék megszabadulni ettől, ha megszakítom a kommunikációt egy kicsit a hazaiakkal. Nem haragból, csak egyszerűen sok az infó, feleslegesen sok a gondolat és sok a beszéd. Megírtam a családnak, barátoknak és kollégáknak, hogy jövő csütörtökig ne keressenek. Nyugalom kell és béke...
Napközben sétáltam egyet a városban.
Saint-Jean-Pied-de-Port (jelentése Szent János lábánál fekvő kapu) az egykori alsó-Navarra fővárosa, ma egy francia falu Baszkföldön, a Pireneusok lábánál. Innen indul a Camino klasszikus Francia útja. Ami persze ebben formában nem igaz. Pontosabban több franciaországi zarándokútvonalak találkozik itt, ami miatt már évszázadok óta pihentek meg a vándorok a városban a nehéz hegyi átkelés előtt. És mint ilyen, a régmúltban alkalmat teremtett egy kis "vámszedésre". A Codex Calixtinus így ír erről:
"Ezen a területen, azaz Port de Cize környékén, Ostabat, Saint-Jean és Saint-Michel-Pied-de-Port helységekben a vámszedők annyira gonoszak, hogy megérdemlik a teljes kárhozatot, mert két-három dárdával felfegyverkezve elállják a zarándokok útját és erővel igazságtalan adókat hajtanak be rajtuk.
Ha valamelyik vándor megtagadja a kért pénz kifizetését, dárdáikkal elverik és fenyegetések között a gatyájukig megmotozzák, és elveszik tőle a járandóságot.
"
A római időkben a Via Traiana is erre felé haladt át, de az akkori jelentősebb város a közeli Saint-Jean-le-Vieux volt. Ezt 1177-ben Oroszlánszívű Richárd csapatai a földig rombolták, és ezután nyerte el jelentőségét Saint Jean. A várost eredetileg Garcia Ximenez, Pamplonai Király alapította 716-ban, San Juan del Pie de Portus néven.
A városka bájos, a tetején egy elhagyott erőddel (Citadella), amit nem nagyon értem miért nem hasznosítanak. Éghajlatában érződik a mediterrán hatás, a kertekben lévő bougainvillea, füge, pálma és leander bokrok enyhe telekről árulkodnak. 1998-ban a városkapu (Porte Saint-Jacques) az UNESCO Világörökség része lett, de ezt inkább történelmének, mint látványos szerkezetének köszönhető. Az óvárost kettészelő Nive folyócska, a rajta átívelő híddal valóban impresszív látványt nyújt.
A zarándok hivatalt, ahol pecsételhetünk, illetve kiválthatjuk útlevelünket, a Citadella felé, az óváros majdnem tetején, a Rue de la Citadelle 39. szám alatt találjuk. Ott jártamkor 7.30-12; 13.30-19; 20-22 óra között volt nyitva minden nap. Díja a szokásos 2 euro. Amikor megkaptam kevéssé voltam meghatva, mint tavaly Leonban, ennyit tesz a rutin :-).
Egy kellemes kis borbárban érlelt sonkát ebédeltem és itt ismerkedtem meg a mindössze 120 hektár kiterjedésű Irouleguy baszk borvidékkel, amely 1970 óta viseli az "apellation d'origine" címet. Fő vörös fajtái a Cabernet Sauvignon, C. Franc és Tannat, valamint a számomra sokkal izgalmasabb fehér Petit Manseng, Gros Manseng és a Courbu.
Meglepődve olvastam, hogy a város "messzeföldön" híres - a korábban általam angolnak hitt - cider-ről, azaz az élesztővel erjesztett almasörről. Tradicionális baszk italnak tartják, amelyről az első feljegyzések 1084-ből maradtak fent Nagy Sancho navarrai király udvarából. Csapolt változatában volt valami zavaró animalitás, de lehet, hogy a sörös karakter nem tetszett különösebben az almalében ;-).
Később egy borbemutató teremben teszteltem az Irouleguy borvidék fehéreit. A csúcs cuvée egy Xuri nevű, Petit Manseng, Gros Manseng és a Courbu fajtákból, hordós érlelés, 9 euróért. Aranyérmet kapott Párizsban. Kifejezetten érdekes bor, egészen tűrhető arányokkal.
Estefelé azon kaptam magam, hogy már megint megfosztom magam a jelen örömétől, a múlton, a megváltoztathatatlanon, vagy a jövőn rágódom. Nagy lecke ez..., de legalább észrevettem.
|
Fotógaléria: S. Jean Pied de Port
|
