26.nap, 2010-09-22.: Ponferrada - Villafranca del Bierzo (24 km, 7 óra)
Reggel kedvetlenül körbenéztem Ponferrada-ban, hogy le tudjam fotózni a Kastélyt napfényben is. Láthatóan még a tüzérségi fegyverek előtt építették, mert körbe-körbe mindenütt hegyek, ahonnan simán be- és szétlőhető az egész.
9 után indultam el, de csak 11 körül hagytam el a várost. Nagyon magányos voltam, rosszkedvű, hiányzott a család. Nem vitt és húzott már a Camino önmagában. Csokival próbáltam vigasztalni magam, de nem nagyon sikerült.
A táj unalmas, egy közúton kell menni, ha nem is csúcsforgalom, de azért mégsem természeti környezetben. Az első pozitív élmény úgy 8km után ért. Fuentas Nuevas faluban utolértem egy nagyon csinos, jó fenekű, gyönyörű hosszú fekete hajú spanyol lányt, aki feltehetően suliból gyalogolt hazafelé. Kíváncsi voltam az arcára is, így utána loholtam. Mire gyorsítani kezdett, és ez a játék kitartott a következő 4-5 km-en Camponaraya-ig. Itt végül lefordult egy sarkon. Végül nem láttam az arcát, de jókedvűen intettem neki búcsút. A város végén realizáltam, hogy elértem Bierzo vidékét. Camponaraya után a helyi szövetkezet borboltja "zarándok kóstoló" marketinggel csalogatott. Ittam egy közepes, de friss, gyümölcsös menciát (2 euró/palack) és vettem egyet a 2005-ös Grand Selection-ból 10 euróért, amit aztán cipelhettem tovább.
Innen jobb kedvre derültem. Az út szőlők között vezetett, ahol nagyban folyt a szüret. Csipegettem kicsit a szőlőkből, az egyre szebb tájon. Cacabelos faluban (16km) egy dögös középkori fogadóban álltam meg pihenni és ebédelni. Csülkös krumplis babaleves, valami zöld növénnyel, iszonyú jó volt. Utána ház salátája, szintén csülök darabok, tojás, olíva és zöldek. Remek volt ez is.
Jó kedvűen folytattam utam a maradék 8 kilométeren. Bierzo borvidéke gyönyörű, de 5km-rel a vége előtt, azért jött a fájdalom, a rosszkedvűség, ahogy szokott. De szerencsére jött Eric is, akivel egy kis útkeresés után ismerkedtem meg. Tanácstalanul állt egy elágazásnál, ahol két irányban is vezetett út. Térképem alapján mondtam neki, hogy Valtuille felé nagy lesz a kerülő, így végül velem jött. Tisztáztuk, hogy ő holland és dolgozott Budapesten valami IT cégnek tanácsadóként. Majd "szófosást" kapott. Két gyereke van, 6 és 8 évesek. 1 éve szétmentek a feleségével, és most zárták le a házcsere projektet, hogy egymáshoz közel tudjanak lakni. 10 éve már elindult a Caminon, de akkor Leonig jutott. Elhatározta, ha lezárul a szétköltözés, akkor befejezi a végét. Velem egy napon indult. (Eszembe jutott egy barátom hívása, amikor épp a reptérre tartottam. "Camino?" - kérdezte. "Eddig minden barátom, aki volt, elvált. Vagy előtte, vagy utána." Elmondtam Ericnek, aki hümmögve bólogatott.)
Beszélgetve minden könnyebb volt. És ezért nehezebb az út egyedül, akárki akármit is mond. Észrevétlenül beértünk Villafrancába, de annyira észrevétlenül, hogy a másnapi bortúrámon csak nagy sokára esett le, hogy ezen az úton már jártam. Annyira belemelegedtünk, hogy az első Albergue-ban megálltunk 2-2 sörre. Öleléssel és kézfogással váltunk el később, és este 8 lett, mire beértem a szállásomra.
A Las Donas de Portazgo, 3 csillagos boutique hotel egy 200 éves kőépületben található, közvetlenül a Burbia folyón átívelő középkori híd előtt. Sajnos étterme csak reggelit szolgál fel. (A web-en nem így tűnt, de úgy látszik nem volt rá igény.) Pedig már készültem, hogy két estére kinyitathatok valami jobb bort is. Nem baj, óriási a lelkesedésem. Ez itt a Mencia hazája!
Sajnos később rájövök, hogy ezt itt nem tudják. A település nagyon jó adottságú gyöngyszem. És igazából se egy jó étterem, se egy borbár, amit ez ember elvárna a spanyol borvilág egyik új nemzetközi csillagától. Végül egy "kispiszkos" borozót találtam, ahol 4 féle kóstolható helyi bor is volt. Ezek ugyan mind jók voltak, de itt sem nagyon értették mit akarok, amikor mondtam, hogy mindegyikből csak egy kicsit. Később, és máshol is kértem étkezéshez bort, de egyrészt nem helyi borok voltak, hanem más borvidékek tömegborai, másrészt volt, amelyik kifejezetten ihatatlannak bizonyult. Fel is idéződött bennem a mádi emlék, amikor a tokaj-hegyaljai kocsmában a zseniális furmintok helyett a helyi fiatalok sört, kommersz töményet, és alföldi félédes vöröset ittak, kólával... Bierzo is itt tartott, 2010-ben legalábbis.
Másnap kiderült, hogy nagyon szegény vidéken járunk, ahol a borvidék marketingje csak néhány sztárborászatnak köszönhető. Akiknek a vendégköre Madridban és Barcelonában, vagy éppen Amerikában és Japánban van. Nagyon hasonlatos probléma ez a hazai viszonyokhoz.
A város környéke egyébként már a neolitikumban is lakott volt. A közeli UNESCO védelem alatt álló ókori római aranybányák (Las Medulas) jellegzetes vöröses csúcsai jól látszanak a szőlőültetvényekről. Feltehetően itt állt a kelta Bergidium, majd később a római útvonalak Flavium Berbidum nevű városa. A Szent Jakab zarándok útvonal egyik legnagyobb problémája a folyókon való átkelés volt, így feltehetően már korán híd létesült itt. (Bár szerintem, ha ez római város volt, akkor nekik is építeni kellett.)
Az első írásos emlék VI. Alfonz Leoni Király idejéből, a 11. századból származik, aki ellenőrző pontot létesített és engedélyezte egy francia Bencés közösségnek (ún. Clunian közösség), hogy a zarándokokat segítendő menedékházat, kórházat és kolostort létesítsenek. Latin nevükből, Cluniacum, származik a spanyol Crunego szó, és ez a neve a város korai román stílusú templomának, a Santa Maria de Crunego-nak. A zarándokok segítésén túl a szerzetesek honosították meg a szőlőtermelést és borkészítést is a vidéken. A francia hatás miatt honosodott meg a "Villa Francorum" név, és innen ered a mai Villafranca is.
A város először királyi birtok volt, majd a Santiago-i érsekség hatáskörébe került, és végül a 15. században lett hűbérbirtok, amikor a katolikus királyok megalapították a Villafranca del Bierzo Grófja címet. Ezt a nevet örökölte a város is később. Ezekből az időkből származik a város középkori Kastélya.
|
Fotógaléria: Ponferrada - Villafranca del Bierzo
|
