35.nap, 2010. október 1.: Lavacolla - Santiago de Compostela (10km, 2,5 óra)
Xan Xordo, indulás előtt, reggel 8
Izgatott vagyok. Fel tud villanyozni a tény, hogy ma megérkezem Santiagoba!
Kisebb a jelentősége, mivel tudom már egy ideje, hogy a "Caminom" folytatódik ez után is. És nagyon várom már a hazaérkezést. Pedig otthon sem fog történni semmi forradalmi. Nem lettem teljesen más ember, de sok apróság árnyalja a képet. Testileg és lelkileg. De az érett gyümölcsöt sem alapjaiban változtatja meg az a néhány nap napsütés, mielőtt ehetővé válna. A Camino is ilyesmi érlelő napsütés. Az alma, alma marad, de mégis minőségi változáson megy keresztül, ha megérik.
Elmarad a katarzis, csak egyszerűen véget ér a tanfolyam... Mindezzel együtt izgatott vagyok és hagyom, hogy ez a pozitív érzelem és várakozás átjárja a lelkem. Kalandra fel!
16.28 Valahol egy utcai bárban Santiagoban.
Alig, hogy elindultam eleredt az eső, nem volt napsütéses megérkezés. Fél 12-re már a városban voltam. Aztán 12-13.30 között sorban álltam a Katedrális melletti sarkon lévő Peregrino Office-ban. Itt megkaptam az ún. "Compostila"-mat, vagyis az oklevelet és az utolsó pecsétet, hogy teljesítettem a zarándoklatot. Számítógépben volt, hogy mikor és honnan indultam, még a pecsétjeimet is ellenőrizték, nem csaltam-e. Utána gratuláltak és kitöltöttem egy kérdőívet. Ott láttam, hogy a 100 fős oldalon, az előttem lévő 87 ember közül senki nem jött tőlem messzebbről. Ha ezt mintavételnek tekintem, nem is rossz teljesítmény :).
Aztán - ahogy a szállásomat kerestem (Hotel Mirador de Belvis, 2 csillagos kis hotel, 10 perc gyalogtávra az óvárostól. De teljesen rendben van.) - ismét megütött a valóság, amit már korábbról tudtam és készültem is rá. Hogy Santiago nem végcél, nem megváltás, és még csak nem is megoldás a problémáimra. Csak egy állomás a személyes Caminodon. Számomra a legfontosabb állomások már megtörténtek. Fizikai értelemben valahol Orbigo és Triacastella, lelki értelemben pedig Ponferrada és Sarria között volt a krízis. Itt éltem meg nagy dolgokat, amelyekért érdemes volt útnak indulni. (Megjegyzés: az első úton legalábbis.)
Hogy ne essek depresszióba próbáltam használni a tudást, amit az úton tanultam: előhívni és megélni a pillanat boldogságait. Arcomat a szemerkélő esőben az ég felé tartottam, figyeltem és lassan értékelni kezdtem az apró szúrásokat. Majd észrevettem a város gyönyörű parkjait, pálmáit, a meglepően most is virágzó azálea bokrokat. Mire a szállóhoz értem még egy kis derengés is átszűrődött a felhők mögül.
Beköltözés után visszajöttem a városba, megnéztem Szent Jakab sírjának kápolnáját, én is megölelgettem aranyozott szobrát, majd megnéztem magát a Katedrálist. Éppen különböző városok gyermek küldöttségeivel volt tele, akik énekeltek, zajongtak, így elmélyülni nem lehetett, de aranyosak voltak. Ezután sétáltam egyet az óvárosban, ami egy langyos nyári este remek program lehet. Most pedig itt ülök az egyik sikátorban egy pohár bor és egy kávé mellett, írom ezeket a sorokat és közben nézem az embereket. Derűs hangulatom visszatért. Keresek egy jó éttermet és megünneplem mai állomásomat a Caminómon.
Az étterem projektnek és az egészséges korai vacsorának az a jófajta spanyol szokás vetett gátat, hogy 17 - 19.30 között, de valahol 20 óráig minden étterem bezár. Az éhenhalástól egy tapas bár mentett meg, ami erre van kitalálva. Kis falatkák kolbász, sonka, tonhallal töltött paprika, szardella, sajt, majd grill rák nyárs és kisméretű tintahal tonhalas krémmel töltve egy vadas szerű szószban... zseniális volt. Csak azért fogtam vissza magam, hogy maradjon hely az ünnepi vacsorámnak.
18 óra, szállodai szobám
Visszajöttem a szállásra, összepakoltam a holnapi haza induláshoz.
Santiagóról röviden:
A környék a keltai időkben is lakott volt, sőt egy ősi legenda szerint ebben az óceán parti mélyföldben gyűltek össze a halott lelkek, mielőtt megkezdték volna utazásukat a nap felé. A várost 400 körül a Suebi Királyság alapította a Római Birodalom összeomlása előtt, a közeli római tengeri kikötő közelében. 584-ben Leovigild vizigót uralkodó foglalta el, ahogy Ibéria nagy részét is. 711. és 739. között mór fennhatóság alá került, 754-ben Asturias vizigót király hódította meg.
60 évvel később, II. Alfonz uralkodása alatt, azonosították Szent Jakab sírját. Ettől kezdve - később a Vatikán által is elismert - kegyhely, sőt Róma és a Szentföld után minden idők egyik legtöbbet látogatott keresztény zarándokhelyévé vált. A történelem folyamán többször és mai is sokan vitatják, hogy a megtalált csontok lehettek-e Jakabéi, de ennek ma már semmi jelentősége nincs.
A sírt 814-ben Theodomir, Iria Flavia püspöke találta meg, a legenda szerint egy csillag fénye vezérelte. Egyes magyarázatok szerint a latin "Campus Stellae" (csillag mező) szavakból ered maga a "Compostela" név is. Bár ez a névelmélet is vitatott, de az tény, hogy az útvonal a tejút egyik ága alatt fut, és már a történelem előtti időkben mitikus vonalnak számított. Se szeri, se száma azóta is pl. a Templomos Lovagok templomainak építési helyeit misztikus számításokkal alátámasztó elméleteknek. A tejút kontra "csillag mező" viszont biztosan nem véletlen. Később folyamatosan azonosították Szent Jakab útját, amely a Pireneusokig terjedő hittérítő útjának felel meg. Ez később Európa egyik legfontosabb zarándok útvonala lett.
A Szent Jakab Katedrális építését 1082-ben kezdték meg. Latin kereszt alakú, 6 hajóval és 25 kápolnával, két 67méter magas kupolás toronnyal rendelkezik. A régi szentélyben több királysír is található. A nagy oltár Jakab életnagyságú aranyozott szobrával fontos hely, ahol a zarándokok hátulról - egy erre létesített lépcsőn megközelítve - átölelik a szobrot. Alatta vannak a csontok egy kis kriptában, díszes szarkofágban eltemetve.
A belváros szűk, középkori sikátorait 1985-ben az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította.
Estére visszamentem a belvárosba. Fél 9-ig vártam, hátha a kék percekben kivilágítják a katedrálist, de itt fukarkodtak a díszfény bekapcsolásával. Így elmentem éttermet keresni. Megérkezésem örömére ettem egy polipot galíciai módra, fehér borban, olivában párolva, paprikával. Isteni volt. Utána egy grill halat salátával, hozzá maradtam a bevált Martin Codax Albarinonál. Vacsora közben összefutottam egy ismerős párral, akikkel 2 hete néhány naponta találkozunk. Nagyon megörültünk egymásnak, kiderült, hogy a hölgy holland, a férfi nepáli. Eljött Nepálból a Camino kedvéért, és itt ismerkedtek meg. Vannak itt furcsa történetek :).
Vacsora után visszasétáltam a már kivilágított katedrálishoz, ahol csináltam néhány fotót. A téren az árkádok alatt egy helyi tradicionális zenekar adott elő vidám spanyol dalokat. A városi és zarándok közönség hamar éneklésbe és táncba kezdett. Magával ragadó volt, óriási hangulat kerekedett.
Mosolyogva néztem fel a katedrális tornyai felé. Az eső elállt, arcomat megcsapta a langyos esti szél. Hálát adtam a sorsnak, hogy megélhettem a saját Caminom ezen részét is, itt a Szent Jakab úton.
Hasta luego El Camino!
|
Fotógaléria: Lavacolla - Santiago de Compostela
|
