Útleírások

Egyiptom - Sátorral a Fehér Sivatagban
Horvátország - Zadar környéke
Horvátország - Tavaszi hosszú hétvége Dubrovnikban
Indonézia - Jáva és Bali, Hong Kongi kitérővel
Kuba - 1400 km négykeréken
Madeira - Téli túrák az örök tavasz szigetén
Olaszország - Nápoly és környéke
Olaszország - Toszkána: Borok és etruszkok nyomában
Spanyolország - Őszi séták Barcelonában
Spanyolország - La Manga-i csillagtúrák
Spanyolország - El Camino
Szent Jakab nyomában
2010-09-16, Madrid
2010-09-17, Léon
2010-09-18, Hospital de Orbigo
2010-09-19, Astorga
2010-09-20, Rabanal del Camino
2010-09-21, Ponferrada
2010-09-22, Villafranca del Bierzo
2010-09-23, Bierzo, Menciak nyomában
2010-09-24, O Cebreiro
2010-09-25, Triacastela, Vilavella
2010-09-26, Sarria
2010-09-27, Portomarin
2010-09-28, Leboreiro
2010-09-29, Arzúa
2010-09-30, Lavacolla
2010-10-01, Santiago de Compostela
Praktikus információk
Törökország - Gulettel az ókori Lykia nyomában
Törökország - Kappadókia
Törökország - Kappadókia reloded
Törökország - Kappadókia full time
Törökország - Őszi túra csecsemővel
Törökország - Isztambul
Törökország - Kalandozások É-Mezopotámiában
Törökország - Lykiai út


Borok

 Borfajta leírások
 Borkostolás Jegyzetek
Borfesztivál-2007
Kis "Syrah"-alista kóstolás
A Sangiovese magasiskolája
Rendhagyó Hungaricum kóstoló
Furmintológia és Nagy Furmint-kör
Miért éppen Grúzia, Törökország és Bulgária
Dalmát bortúra - 2011 július
Spanyolország - Katalán bortúra
Török bortúra - 2013május
Portugál bortúra - 2014 április


Extrák

 Vendégkönyv
 Képtár


2010-09-30, 19 óra, Lavacolla, San Paio szálloda étterme


Nem itt lakom, hanem vagy 1km-re Xan Xordo faluban, az azonos nevű Pazo-ban. De szezonon kívül ott is zárva az étterem. Még szerencse, hogy a csoportok miatt több két és három csillagos szálló is tele van. Így visszasétáltam vacsorázni. Ezen a helyen pl. egy fiatal pincér tökéletesen beszél angolul, felüdítő, hogy érti mit akarok :).

Fura napom volt, mintha a Camino megmutatná az erejét. Egyrészt szállástól-szállásig mentem vagy 33km-tert, volt több emelkedő is, de meg sem kottyant. De ismét megcsillogtatta lelki hatását is.

Indulás előtt összeakadtam tegnapi vacsoratársaim egyikével. Egy idős úr. Ő beszélt inkább, bár így utóbb, nem lehet véletlen. Norvég, 60. szülinapjára kapta az utat második feleségétől. Érzi, hogy egyedül más lenne, így csak fizikai kihívásnak érzi. Arról beszélt, hogy véleménye szerint a kereszt az élet szimbóluma. A hosszabb ága 60 évig tart, a rövidebb 60-tól, de a mennybe szólít. Anélkül, hogy bármit mondtam volna neki gondolataimról azt meséli, hogy üzletileg szinte mindent elért, amit lehetett. A Világ 100 országában dolgozott, 40 éves kora után akár meg is elégedhetett volna az élettel. És itt, a Caminón, 60 évesen jött rá, hogy üzletemberként sosem volt ideje boldognak lenni... Az elmúlt 20 évben elfelejtett boldog lenni! És ez tragikus felismerés, mert úgy érzi, már kifelé megy… Búcsúzóul könnyes szemmel rám nézett, megveregette a vállam és azt mondta: menjek az úton és ne feledjek boldognak lenni.

Földbegyökerezett lábbal futkározott a hideg a hátamon. Ki Ő? Ki Ő, aki megerősíti azt, amire jutok zarándoklatom során. Talán a Caminon feltűnő korábbi életek egyik „ismerőse” tanít engem? …. Nincsenek véletlenek! De egyre inkább megerősödik bennem: nem a cél, az út maga! Nem értsen senki félre, kell és fontos a cél, de éld meg az utat, a mostot, az örömet, a boldogságot és légy hálás a mostért! Minden nap!

Ködben, párában indultam el. Az erdők csöpögtek a nedvességtől, a föld párát lehelt, mesebeli volt az egész. Aztán, ahogy emelkedett a nap, lassan áttört a ködön, megcsillantak a harmatcseppek, furcsa fény derengte át a párát. Egy hatalmas eukaliptuszokkal körülvett erdei tisztáson olyan hatással volt rám a jelenség, hogy két karomat az ég felé emelve hangosan kacagtam. És megint megérintett a már ismert érzés, a semmiből jövő és indokolatlan boldogság. Most hagytam, hogy átjárjon, begázoltam a csillogó fűbe, amitől csurom víz lettem, de nem izgatott. Ma először fülhallgatón zenét hallgattam az IPhone-omból, ami jó ritmust adott. És ennél a résznél a Nihgtwish Gary Moor feldolgozása, az „Over the Hills” dob betétje szólalt meg, amire stílusosan levágtam egy légdobolást, majd a gitárszólónál egy léggitár bemutatót a sétabotjaimmal. Hangosan nevettem magamon, és ebben a hangulatban csörtettem tovább.
Az élmény hatására újabb gondolataim támadtak. Az rendben, hogy az út otthon is folytatódik, és meg kell találnom a boldogságot Santiagon túl is, minden nap. De a boldogság nem valakitől, vagy valamitől függ. Bennem van, belőlem fakad! Még nem én aktiválom, nem irányítom, és nyilván hatással van rá sok tényező. Itt most a gátló tényezők, az operatív kényszerek ki vannak iktatva. Csak én vagyok, és a Camino! Ami sokszor fájt fizikailag, sokszor fájt lelkileg, de még sincsenek a mindennapok rongáló hatásai. No, ezt kell megőrizni, megtanulni. Hogy otthon a napi terhek ne legyenek többek, mint 10-40km gyaloglás, ami közben és után is jöhet a boldogság, a megnyugvás. Nem lesz egyszerű, tudom…

O Pinoban, ahová viszonylag gyorsan, 24km után délután 2-re odaértem, ettem egy helyi pizza szerűséget. És ekkor kaptam egy hívást otthonról, ami otthoni problémákra emlékeztetett és egyből meg is érintett, hogy otthon nehéz lesz megvalósítani azt, amit itt tanultam. Erre gyakran kell emlékeztetnem majd magam. 6 körül értem a szállásomra Xan Xordoba, a 3 óra alatt volt időm gondolkodni. Visszanyertem derűs gyaloglós hangulatom, de azért a fejemben motoszkált ez a kis közjáték.

Útközben feltűnően kevés emberrel találkoztam. A szervezett vándorlók eltűntek, vagy más ritmusban mennek. Lehet, hogy pont a „turnusok” között szálltam meg és mentem tovább. Egy 3 fős spanyol fiatal társasággal mai célom előtt elkapott a Galíciai televízió. Megkértek, hogy felvennék a menetelésünket. A fiatalokkal beszélgetve elmondták, hogy ők 4 napja indultak Sarriából. Fizikailag és lábilag teljesen kivoltak, megkapták a magukét ők is. Nem csináltak belőle titkot, hogy azért népszerű ez az 5 napos út, mert megkapják a ”papírt” a végén, de csak 1 hét „szabadság” - ahogy fogalmaztak. Elmondtam nekik, hogy szerintem egyedül, és legalább Ponferradaból induljanak, ha tudni akarják, amit én.

Az étteremben először összetalálkoztam a Sarria hotelből ismerős házaspárral, akikről kiderült dánok. Emlékeztek rám, hogy én vagyok a rohanós az útról :). Segítettem nekik rendelni, mert már egész jól értem mit akar egy pincér spanyolul. Aztán norvég ismerőseimmel futottam össze a vacsora végén. Asztalukhoz invitáltak és nagyon jót beszélgettünk ismét az élet dolgairól. Nagyon meghatódott, hogy beleírtam naplómba a reggeli beszélgetést. Megállapítottuk, hogy ezen a reggelen találkoznunk kellett…

(Vacsora közben azon elmélkedtem, hogy fura ez a Camino, mert sok egyéb mellett megerősített bennem valamit, amivel eddig sem volt gondom. Ha el akarnám hagynia családom, akkor most ez happy end lenne. Mert nem tenném. De biztosan nem hiába tanítja ezt…)

Lavacolla a régi időkben az utolsó állomás volt a szent városba való megérkezés előtt. A zarándokok megtisztultak a helyi kis folyóban. Holnap reggel megborotválkozom, felveszem tisztán tartott nadrágom. És úgy tervezem, hogy dél körül megérkezem Santiago de Compostelaba.

2010-10-01, Xan Xordo, szobámban, indulás előtt reggel 8


Izgatott vagyok. Fel tud villanyozni a tény, hogy ma megérkezem Santiagoba! Kisebb a jelentősége, hogy tudom már egy ideje, hogy a Caminóm folytatódik, és nagyon várom már a hazaérkezést. Pedig otthon sem fog történni semmi forradalmi. Nem lettem más ember, de sok apróság árnyalja a képet. Testileg és lelkileg. De az érett gyümölcsöt sem alapjaiban változtatja meg az a néhány nap napsütés, mielőtt ehetővé válna. A Camino is ilyesmi érlelő napsütés. Az alma, alma marad, de mégis minőségi változáson megy keresztül, ha megérik.

Elmarad a katarzis, csak egyszerűen véget ér a tanfolyam… Mindezzel együtt izgatott vagyok és hagyom ezt a pozitív izgalmat és várakozást, hogy átjárja a lelkem. Kalandra fel!
Fotógaléria: Arzuból Lavacollába