2011.09.18., 9.nap: Torres del Río - Logrono (20 km, 5 óra)
Reggel Pascalt találtam - elég másnapos fejjel - a reggelinél. Megittunk együtt 4 kávét, majd indulás helyett 9-ig ültünk a gitárral a bejárat előtt egy padon. Minden arra haladó készített egy fotót rólunk, nagyon népszerűek voltunk.
A gyaloglást hideg, metsző szél kísérte, még jó, hogy nem pakoltam ki a széldzsekit. Emiatt inkább a rohanást választottam, nézelődés helyett.
Az útvonal Viana-n keresztül halad, amely arról ismert, hogy itt megálltam egy kávéra és néhány bocadillosra (szendvics) ;-). No jó, III. Károly navarrai király itt alapította meg a Vianai hercegséget, és a Viana hercege címet unokájának, az 1421-ben született Károlynak adományozta. Károly herceg - akit emiatt Vianai Károly-nak is szokás hívni - II. János (1398-1479) kasztíliai és aragóniai királyi herceg (infáns) és nagyapja lánya - Navarrai Blanka (1387-1441) Szicília özvegy királynéja - házasságából született.
Nagyapja végrendelete alapján apja csak anyja életében volt jogosult a navarrai királyi címre. Érthető okok miatt apuci emiatt nem volt boldog. Amikor felesége meghalt, fiának kellett volna trónra lépnie, apja viszont nem volt hajlandó lemondani a királyi címről. Az apa és fiú közötti konfliktus végül a navarrai nemességet megosztó polgárháborúba torkollott 1451-ben. Károly alulmaradt apjával szemben és 2 évnyi börtön után fogadalmat tett, hogy apja életében nem tör hatalomra. Ezt később ugyan megszegte, de sosem került trónra. Annak ellenére sem, hogy 1457-ben a Jeruzsálemi Szent János Lovagrend navarrai nagyperjele, bizonyos Juan I de Beaumont (1419?-1487) ún. Cortez-t (rendi gyűlést) hívott össze, ahol Károly herceget Navarra királyává nyilvánította. Megkoronázásra nem került sor, de ezt követően a herceget IV. Károly király, illetve címzetes király néven említik.
Több apa - fiú kibékülés után 1460-ban ismét szembe kerültek, amikor II. János ismét bebörtönözte a herceget. A vele szemben álló katalóniai rendek lázadás hatására azonban 1461 elején kénytelen volt szabadon engedni, sőt megállapodtak, hogy II. János elismeri Károly herceg örökségét, használhatja a címzetes navarrai király címet, illetve kinevezte Katalónia kormányzójának. A herceg azonban fiatalon, apja előtt 18 évvel, még az év őszén, 1461. szeptember 23-án, ellentmondásos körülmények között Barcelonában meghalt. Halálért általában apját, illetve Juana Enríquezt, a mostohaanyát vádolták, mondván megmérgezte a herceget. Ezt már sosem tudjuk meg, de elhatároztam, hogy halálának 5 nappal későbbi 550. évfordulóján iszom egy pohár bort a hányatatott sorsú, de nagyon műveltnek tartott trónörökös emlékére.
A városka 14.-16. század között épített Santa Maria templomának csodálatos reneszánsz homlokzatáról, illetve - 5 hajójával, 11 kápolnájával és széles apszisokkal - katedrálisokra emlékeztető szerkezetéről is híres. A település címerekkel díszített házai tényleg hangulatosak, de a hideg és a szemerkélő eső miatt nem nagyon időztem. Megittam egy kávét, az egy szelet reggeli pirítós után megettem néhány bocadillost és rohantam tovább.
Viana után egyre szaporodtak a szőlőültetvények, ami jelezte, hogy hamarosan elhagyom Navarrát és átlépek Spanyolország legkisebb, de számomra annál jelentősebb tartományába: La Rioja-ba, a Tempranillo földjére. A tartomány a Róma előtti időkben feltehetően kelta lakosságú volt. A mai Spanyolország északi részén több kelta népcsoport nyomai találhatóak meg, akiket összefoglaló néven keltibérekként (Celtiberian) említenek az ókor óta. Már a vaskorszakból is találhatóak itt kelta maradványok (i.e. 10. századból) Berones területén, az Ebro völgyében. Az itt élő harcias népet Sztrabón "Berones" néven említi, majd a római hódításkor legfőbb városukat szintén Beronesként azonosítják. Saját nyelvükön Varia, vagy Vareia nevű fővárosuk a kutatók szerint valahol a mai Logrono közelében lehetett. Őket is több más kelta törzs vette körül, mint például az Autrigones (más néven Austrigones vagy Aurigotes), akik egészen a mai Burgosig uralták a vidéket. A római időkben a térség a Hispania Tarraconensis tartomány része volt. A keltákat később az északról terjeszkedő Vascones népcsoport, a mai baszkok asszimilálták.
A Római Birodalom bukása után a tartomány a vizigót Cantabria hercegség része lett egészen a 711-es arab invázióig, amikor formálisan az Al Andalus (az Ibériai-félsziget arab uralom alatt álló részének neve) része lett. A 10. század elején aztán I. Sancho meghódította és a Pamplonai Királysághoz csatolta. Az ezt követő évszázados navarrai és kasztíliai hadakozás után 1179-ben végleg Kasztíliához került. Területén évszázadokig Burgos, illetve Soria osztozott, amíg a tartomány 1822-ben Logrono néven vált egységessé. 1980-ban keresztelték át "La Rioja"-ává, és 1982-től számít autonóm tartománynak.
Alig múlt délután 1 óra, amikor a szendvicses megállóval együtt - reggel 9-kor indulva - átlépem Logrono város határát. 2-kor már a szobámban voltam, a Marques De Vallejo kis belvárosi hotelben.
Logrono, az Ebro folyó partján fekvő, 150 ezret meghaladó lakosságú város, tartományi székhely. A város történelme - ahogy a tartománynál már írtam - igazolhatóan a kelta időkig nyúlik vissza, majd a Római Birodalom idejében Vareia néven vált fontos folyami kereskedelmi kikötővé. A vizigót, frank és mór kavarodás után hol Navarra, hol Kasztília hadakozott érte, míg a 10. században végleg Kasztília fennhatósága alá került. VI. Alfonz Király 1095 adományozott kiváltságokat a városnak.
1609-14-ben a városban zajlottak a híres baszk boszorkányperek. A "lelkes" spanyol inkvizíció már az 1500-as években is többször elérte Navarrát. Bennem mindig erősen él a gondolat, hogy a politika nem véletlenül gondolta, hogy a baszkok között több a boszorkány, mint a "tisztes" spanyol katolikus vidékeken. Ezzel együtt is nem Spanyolország volt a leglelkesebb boszorkányégető. Az északi szomszéd franciák ebben is élre törtek. Kétes hírű, de legendás boszorkánybíró Lord De Lancre (1553 - 1631) volt, aki 1609-ben különös vallomást csikart ki egy 17 éves francia lányból. Marie Dindarte beismerte, hogy szeptember 27-ének éjszakáján bekente magát valami kenőccsel, és repült a levegőben. Nem kétséges, hogy a kínvallatásnak meg volt a maga szerepe az efféle beismerésekben. Ezzel együtt is elszabadult az üldözési pokol a baszk nyelvű Labourd tartományban. A Lord (eredeti nevén Pierre de Rosteguy de Lancre) nagyapja még Bernard Aroztegi néven látta meg a napvilágot, baszk származásúként. Csak később franciásította nevét és tagadta meg származását. Unokáját 1582-ben nevezték ki bírónak Bordeaux-ban és IV. Henrik 1608-ban utasította, hogy számolja fel a baszkföldi boszorkányságot. Történészek szerint lelkes munkáját baszk származásának tagadása is kiváltotta, 3 év alatt 600 embert küldött máglyára. Több könyvet írt a boszorkányságról, és annak felismeréséről.
A franciaországi üldözések hisztériája átterjedt Baszkföld spanyol részére is. De továbbra is élek a gyanúval, hogy kiváló ürügy volt csupán. Minden esetre 1609-'14 között 5000 gyanúsított (közöttük gyerekek, férfiak, papok is), és 2000 boszorkány vallomás lett a hadjáratnak mérlege. Az első perek 1610-re zajlottak le, ahol 12 embert ítéltek máglyahalálra. 1610. márciusában Antonio Venegas de Figueroa, Pamplona püspöke levelet küldött az inkvizíció részére, amelyben azt írta, hogy a boszorkányüldözés alapja "a hazugság és önámítás". Szerencsére ezt követően az eljárásokat felfüggesztették, és a 45 éves papot és egyházjogászt, Alonso de Salazar Frias-t, a logronói törvényszék harmad inkvizítorát megbízták a további vizsgálatokkal. 8 hónap után, mindössze 6 ember tartotta fenn a vallomását, hogy repülni szokott, a többiek azokat visszavonták. Frias maga is a kínvallatásnak tulajdonította ezeket. Végül is arra jutott, hogy "sem boszorkányok, sem megrontottak nem léteztek, amíg nem beszéltek s írtak róluk". Ezzel a kijelentésével Frias önmagát is veszélybe sodorta, többek között Alonso Becerra y Holquin és Juan del Valle Alvarado vezető bírók azzal vádolták, hogy "a szövetséget kötött az Ördöggel?. Végül érvei, és bizonyítékai - beleértve olyanokat is, amely során egy önmagát krémmel bekenő boszorkányt egész éjjel megfigyeltek - de az önkívületen kívül semmi nem történt. Bár másnap reggel állította, hogy repült. Szóval bizonyítékai tisztázták őt. Az Inkvizíció végül 1614 augusztusában hivatalosan is kimondta, hogy az összes folyamatban lévő eljárást be kell fejezni. Az, hogy a boszorkányüldözések véget értek, nem jelentette azt, hogy a spanyol inkvizíció az eretnekek (a katolikus egyház filozófiai-teológiai nézeteivel szembenálló személyek) üldözését abba hagyta volna. Egy 1834-ben közzétett hivatalos jelentések szerint 1481-1808 között 34 658 embert végeztek ki nyilvánosan vagy titokban, 288.214 főt életfogytig tartó börtönre, vagy gályarabságra ítéltek.
A város ennél lényegesen szimpatikusabb vonása, hogy több mint 50 Tapas étterem van benne, ahol a falatkák mellé remek rioja-i borokat kóstolhatunk.
Logrono látnivalói közül többek között a Santiago el Real templom és a benne lévő 17. századi, Jakab apostol Clavijo-i jelenését ábrázoló 17. századi festmény; a Santa María del Palacio templom 16. századi oltára; a gótikus stílusban épült San Bartolomé templom; és a gyönyörű - szintén gótikus - katedrális: a Santa María la Redonda kiemelten fontosak.
Korai érkezésemnek hála, már délután a város utcáin voltam, ahol a hideg ellenére óriási vasárnapi forgatak volt. Köszönhetően az éppen zajló valamiféle 3 napos fesztiválnak, amire itt több tucat egyházi ok akad hivatalosan is. (Amikor ezt írom, kint még mindig durrog valamelyik kerület tűzijátéka.) Szóval, ahogy elvegyültem a tömegben, hamarosan Alice-be és Ivánba botlottam, akik egy kis tapas túrára invitáltak. Mivel az ebéd elmaradt, így nem volt nehéz rábeszélni. 2 óra alatt vagy egy tucat tapas-bárban jártunk. Hogy mi alapján döntöttek úgy, hogy azonnal kifordulunk, vagy maradunk azt nem tudom, de az biztos, hogy a kis falatkák ízkavalkádja, hozzá egy-egy kis pohár Tempranillo, közben a felvonuló kerületi rezesbandák hihetetlen hangulatot varázsoltak. Csak az újdonsült magyar barátommal megbeszélt esti vacsora tartott vissza, hogy ne folytassam ezt estig.
Sajnos Ildi San Pablo templomhoz tartozó zarándokszállása 10-kor zárt, és nem sikerült későbbi "kimenőt" intéznie. S mivel a rendes éttermek fél 9-kor nyitnak, így feladtuk, hogy értelme lenne ennyi idő alatt komolyabb gasztro élménybe fogni? Megittunk néhány pohár bort, majd miután egyedül maradtam a városban, belebotlottam a tegnap esti román srácba, aki most máshol szállt meg, így volt még 1,5 órája. Rutinosként vezettem be vacsora helyett a tapas bárok rejtelmeibe, és jót beszélgettünk a távolkeleti filozófiák, a jóga, és a meditáció rejtelmeiről. Végül 11-re minden zarándokra ajtót csuktak, kivéve a hozzám hasonló privát szállást foglalókra. Elmélkedtem is, hogy jó-jó ez a közös szállás dolog, de hogy még meg is szabják mikor feküdjek, és emiatt kimaradok a spanyol esték többségéből, vagy hogy egy étteremben sem ülhetek nyugodtan, az nekem nem része ennek az útnak... De mindenkinek a maga útja!
|
Fotógaléria: Torres del Río - Logrono
|
