22.nap, 2010-09-18: León - Hospital de Orbigo (44km, 10 óra)
Este 8, Hospital de Orbigo, Hostel Don Suero de Quinones 2*
Nagyon nehezen szedtem össze magam, hogy lejöjjek az étterembe enni valamit, és írjak egy kicsit. No azért ez a jó hideg "gőzöm sincs mi ez" jellegű fehér bor visszaadja az ihletem ;-). Semmi leges, de tiszta, jó arányú, üde és zamatos.
Tudtam, hogy ez húzós lesz. Első nap ennyit menni nem is erőnlét kérdése, mint inkább a cipőm, és az én monotonitás tűrésem. Tegnap spanyol szervezőm a lelkemre kötötte, hogy eszembe ne jusson Leon ipari negyedén végig kutyagolva még egy 11 km-et rádobni az első napra. Menjek ki a város széléig taxival, és így is elég lesz... Szerencsére megfogadtam a tanácsát, igaza lett!!
Eleve nem a "hivatalos" úton mentem, hanem - mivel ott egy forgalmas főút halad - egy alternatív útvonalat javasolt, ami ugyan hosszabb, de természeti környezetben, kis falvakon át vezet és nincs forgalom. Útvonala: León - La Virgen del Camino - Chozas de Abajo - Mazarife - Villavante - Orbigó
Az út elején, a La Virgeninnél lévő elágazást keresve, egy angolul beszélő külföldi házaspárral tanakodtunk. Amikor megkérdezték honnan jöttem, a hölgy "jó napot kívánok"-kal üdvözölt. Hamar kiderült, hogy volt kelet-németek, akik anno a magyar-osztrák határon várták, hogy átmehessenek... Kicsi a világ :)!
Aztán ők megálltak reggelizni, elszakadtunk. Sokan azt mondták, hogy tömegek lesznek az úton. De amikor a legtöbben voltunk látótávolságon belül, akkor is csak 7-en voltunk. Sokáig mentem egy angol lánnyal a környezetemben, de az út több mint felét teljesen egyedül tettem meg.
Az út három határozott szakaszra oszlott. Az első szakaszban vidáman és felszabadultan sétálgattam, fotóztam a virágzó őszi kikerics mezőket, a tájat, és a legkülönbözőbb Camino útbaigazító jeleket. Egyrészt rájöttem, hogy nagyon el fogok késni, másrészt izmaim jelezték, hogy: no körülbelül ennyit szoktál futni, gyalogolni a heti edzéseiden és most jöhetne a nyújtás... De nem jött, hanem monoton egyhangúságban mentem tovább. Egyre kevésbé érdekelt a táj. Ebben a fázisban bár felsejlett, hogy a bal talpammal valami nem ok, de nem törődtem vele. Nordic walking botjaimmal egyre jobban megbarátkozva monoton, de határozott tempót diktáltam. És jöttek a gondolatok. Mivel az út célja és elmélkedésim tárgya is elég privát, így elég legyen annyi, hogy első komoly tapasztalatom az úton, hogy a gondolatok és érzések pozitív és negatív irányban is hirtelen tűnnek fel, és söpörnek el mindent. Boldogság, öröm, könnyek, depresszió, és agresszió váltakozva törtek rám. Az ide-oda csapkodásban kevéssé maradt mostanra meg bennem, hogy van-e a mai napnak válasza?
Marzano nevű településen aztán ugyanilyen hirtelen csapott le rám a fájdalom. Hiába vettem fel Indonéziát és Törökországot is megjárt kényelmesebb GoreTex fél túracipőmet, nem jártam jól. Igazából nem tört fel sehol, de haránt süllyedésem okán olyan helyen kaptam szokatlan terhelést, ahol nem kéne. Hiába igazgattam zoknim, az érzés csak fokozódott. Közben a kényszertartás miatt egyébként sem tökéletes derék táji csigolyáim is kezdtek beállni... Nyomdafestéket nem tűrő külső-belső hangon kommentáltam, hogy 2 dögös, velem egy magas (194cm) skandináv szőke lány bájosan köszön, majd elporzik mellettem. Szerencsére éppen egy bolt előtt igazgattam a zsákom, így nem volt égés lemaradni :).
Biztos a fehér bor áldékony hatása miatt írom ezt ilyen viccesen... Valójában azon elmélkedtem, hogy a Caminót járók spirituális látomásai lehet, hogy a fájdalomnak köszönhetőek. Pedig Buddha szerint az aszkétizmus és az önsanyargatás nem visz a megvilágosodás felé. Más kérdés, hogy fizikai határok feszegetése jótékony léleképítő lehet. Végül valahol a prérin meg kellett állnom, és egy sarokra való hidragél feltöréselleni tapaszt applikáltam a talpamra. No és ebéd gyanánt elfogyasztottam egy kis üveg Cavat és egy zseniális mangót. Legalább ezt sem kell cipelni tovább. Ekkora már hátizsákom és méretes Nikon gépem ólomsúllyal húzta a hátam. Mi lenne, ha teljes cuccal menetelnék? - gondoltam. Szerencsére eszembe sem jutott. Előzetesen úgy döntöttem, hogy higiénés mániám okán teljes bőrönddel érkezem, és azt egy speciális futárszolgálat viszi címről - címre. Ha ilyen szolgáltatás létezik, akkor nem vagyok ezzel egyedül :-). Ennek az a hátránya, hogy nem állhatok meg egyik jóképű vendégház mellett sem, pedig egész jókat láttam, főleg Marzano-ban. Ha tetszik, ha nem, le kell gyalogolnom a tervezett napi távot.
Ebédem után a gps-be beütve a végcélt, még további 17km-t és 4 óra gyaloglást saccoltam. Este hatig itt halok meg - gondoltam. Az út hátralévő részében a fájdalom először eltűnt, majd meditatív állapotban, de lassuló tempóban gyalogoltam tovább. Sehol senki, csak egy biciklis csapattal találkoztam és néhány helyi kiáltott utánam: "Buen Camino!". Hálás voltam nekik. Az utolsó órára a fájdalmat kerülendő kényszertartásban izmaim begörcsöltek a bokámtól a nyakamig.
Botjaimat áldva, szinte csak vonszoltam magam, amikor elértem Hospital de Orbigo-t. További fájdalmas félóra volt mire megtaláltam szállásomat. A faluban ugyanis senki sem tudta, hogy a 400m-re lévő kis panzió merre van :(. A kis templomban lepecsételtettem zarándok útlevelem, majd iPhonom gps-e segítségével végre megtaláltam a közeli hostelt. Közvetlenül a híres Orbigoi középkori hídnál, remek környezetben. Egyszerű, tiszta szobák. Az étteremben és bárban néhány pelegrino, és leginkább helyiek. (Itt írom most a beszámolóm, de lassan enni kellene valamit.)
Feltételezik, hogy az Orbigo folyón ezen a helyen már a római időkben is híd állt, valamint a környék az Astorga-i római arisztokrácia pihenő helye volt. A most látható 19 boltíves hidat jelenlegi szerkezetében a 13. században építették. Sajnos teljes pompájában nem tudtam megnézni, mert éppen felújítás alatt áll. A híd számos történelmi esemény fontos helyszíne volt. Amikor al-Manszúr Ibn Abi Aamir elfoglalta Santiago de Compostela-t, a katedrális harangjait ezen a hídon át vitette keresztény foglyokkal Córdobába.
A ma ismert leghíresebb esemény szállásom névadójához, Don Suero de Quinones-hez (1409?-1458), a XV. századi spanyol lovagi eszmény megtestesítőjéhez kötődik. A lovag a legenda szerint a plátói szerelem börtönéből - amit a nyaka körül hordott fém bilincs szimbolizált - úgy akart kitörni, hogy megfogadta az uralkodó előtt, hogy 9 társával minden lovagot megállít, amíg 300 lándzsát nem tör a Szent Jakab úton fekvő hídon. A verseny 1434. július 10. és augusztus 9. között zajlott, és ezalatt Don Suero és lovagjai legyőztek hatvannyolc férfit és 166 lándzsát törtek. Végül a bírák - szerintem a további cirkuszt elkerülendő - teljesítettnek látták a fogadalmat még a 300 lándzsa előtt. Több formáját találtam a legendának, valahol a hölgy csak becsületbeli ügyként, valahol feleségként szerepel. Más írók meg túlzásnak tartják a küldetést, mondván a lovag egyszerűen csak hírneve, és a harc iránti kedve okán vállalta a megmérettetést. Minden esetre a hagyományt a mai napig őrzik a nyári lovagi játékok. A 16. században a Jeruzsálemi Szent János lovagrend alapított itt kórházat. Innen a név: Kórház az Orbigónál.
No hol az a vacsora? És tudom, hogy mit iszom! A vacsihoz kaptam egy egész üveggel. Rendes embernek látszom :-). A Rueda DO borvidéken működő Bodegas Senorio De Nava En 2009-es Val de Lamas fehér bora. Érezhetően reduktív technológia, Verdejo és Viura (Katalóniában Macabeo) fajtákból. Maga a terület 1980 óta Castilla y León tartomány első eredetvédett (DO) borvidéke. Fő fajtája a Verdejo.
Vacsoraválasztásom egyszerű volt, mert a pincér csak egy szót tudott általam is ismert nyelven: a halat. Így fogok kapni egy hallevest és sült halat :). A hallevesben szerényen úszkált 2 scampi, és egy homár, néhány kagylóval. Kifogástalanul friss, remek volt. Utána egy grill hal következett, szintén kifogástalan. És megfeküdtem...
|
Fotógaléria: León - Hospital de Orbigo
|
