KIK AZOK AZ ETRUSZKOK?
Itália félszigetén, a Római Birodalom előtt, régészeti leletekkel bizonyíthatóan létező legnagyobb civilizáció az etruszkoké volt. Megtalált tárgyi emlékeik alapján legnagyobb kiterjedésükben uralták a mai Campania, Toszkána, Nyugat-Umbria, Észak-Lazio, a Pó- völgye, Emilia-Romagna, Lombardia délkeleti részének és Veneto déli részének területét.
Ennek ellenére szinte semmit sem tudunk az eredetükről, amit tudunk az elsősorban más népek görög, kis-ázsiai, illetve latin nyelvű szövegeire, valamint temetkezési szokásaik régészeti vizsgálatára épül. Az utóbbi évtizedekben genetikai kutatásokkal kiegészülve.
A történészek abban többnyire egyetértenek, hogy az etruszk civilizáció előfutára a földrajzilag részben azonos elterjedésű, vaskori, ún. Villanova-kultúra lehetett az i.e. 10.-9. század környékén. Ezt a kultúrát az indoeurópai nyelvcsalád déli ágát alkotó, ún. italikus vagy itáliai nyelveket beszélő népcsoportokhoz kötik. Ezekről a népekről úgy tartják, hogy az i.e. 2. évezredben érkeztek a félszigetre. A leletek alapján is úgy tűnik, hogy több, együtt élő nép alkotta ezt kultúrát.
Az etruszkok nyelvét sok szakértő viszont nem sorolja ezen nyelvek közé, emiatt az az elterjedtebb vélemény, hogy az etruszkok leigázták ezeket az italikus népeket valamikor i.e. 9. században.
No de honnan jöttek és hogy kerültek ide?
Egyes elméletek azt sugallják, hogy eredetüket valahol a
Hettita Birodalom felbomlását okozó "tengeri népek" között kell keresnünk az i.e. 13. és 12. század fordulóján.
A tengeri népekről több egyiptomi és hettita forrás számol be. A nevek "sardana", avagy "sardán" Szardínia lakóira, "sekeles" (latin alakban sicul) Szicília, a lukki törzs valószínűleg Lykia (Lükia) névadója lehet. A görök "brygész" (phrygesz) név a frígekra utal. A "turusa" nevet sokan truscus, etruscus névvel, vagyis az etruszkokkal hozzák összefüggésbe.
Ezzel összecseng Trója eredettörténete is. A város feltételezett helyén egy hettitákkal összefüggésbe hozható állam létezett már az i. e. 14. század elején is: Wilusza. Hettita írásos forrásokon túl erről egy Thébában feltárt, III. Amenhotep fáraó idejéből származó szobortalapzaton lévő "Wilusa" név is árulkodik. A kutatások szerint egy a Hettita Birodalomban gyakran használt luvi (lük?) nyelvet használó nép lakta. Ezt bizonyítja az 1995-ben Trójában megtalált, kb. i.e. 1150-ből származó hieroglif luvi felirattal ellátott írnoki pecsét is. Legfontosabb városuk a hettita és asszír forrásokból is ismert Taruisza, a görög Troia, azaz Trója. Sok forrás szerint lakói feltehetően a dardánok, a Dardanellák névadó népe lehetett.
A dardánok itteni eredetét támaszthatja alá, hogy már a kádesi csata leírásaiban - II. Ramszesz idejében - is államalkotó népként említették, mint a hettiták szövetségeseit. Alaksandus, Wilusas (azaz Trója királya) és a hettita nagykirály, Muwatalli között megkötött szerződés is erről árulkodik. Simon Zsolt kutató munkája során az Íliás szövegében hatszor azonosítja a "Trójaiak, lykiébeliek, dardán tusavívók" szövegrészt.
Szerinte "a dardánok trójaiakkal való rokonságához kétség sem fér, hiszen Priamos dinasztiájának ősapja Dardanos, Zeus fia, és a dardánok vezetője maga Aineias, e dinasztia egyik oldalági sarja", aki Hektór után második a rangban. (forrás: Simon Zsolt - Trója az anatóliai nyelvészet tükrében, http://www.nytud.hu/pp/simon.html)
A Bogazkale-ben (korábbi nevén Bogazköy, Törökország egyik anatóliai települése, amely Hattuszasz néven a Hettita Birodalom központja volt) kiásott, hettita és akkád nyelvű agyagtáblákból tudjuk, hogy a Birodalom uralkodói Trójában még követséget is tartottak fenn. Mivel a közel 35 ezer darabos agyag "irattár" többsége még nincs lefordítva, így a jövőben még érdekes felfedezésekkel számolhatunk.
A tengeri népek dúlása és a homéroszi trójai háború feltételezett időszakának egybeesése alapján sok kutató Trója pusztulását a gazdag kereskedelmi területekért zajló, görög súlyú tengeri koalíció részeként a mükénéi görögök, közelebbről az akhájok számlájára írja.
Berlinben, az Elő-ázsiai Régészeti Múzeumban őriznek egy hettita nyelvű agyagtáblát, feltehetően az i.e. 1210 és 1190 közötti időkből. Ez név szerint megemlíti Ahhiyawa királyság uralkodóját, Atreuszt (Atriya), akit a kutatók a Mükénéi görög király, Agamemnon apjaként azonosítanak. A szöveg megnevezi Alexandru-t (Alakszandusz-t), aki pedig Wilusa uralkodójának fia. Valószínűleg ő lehetett a mitológiában ismert spártai Heléna elrablója, vagyis a trójai Parisz királyfi.
A "Trója" név a hettita forrásokban "Ta-ru-ú-isa" vagy "Ta-ru-i-sa" alakban is előfordul. Egyes feltételezések szerint ez nagyon hasonlít az etruszkokkal azonosított tengeri nép, a turusa, görögül türszénosz törzs névre. Ebből az is következhet, hogy az etruszk a dardánok Trójában lakó egyik csoportjának a neve is lehet. Ez össze is csengene a római eredetmítosszal, amely Trójából, Aeneastól eredezteti Róma lakosságát.
Számtalan más elmélet is van, amelyek közül nekünk magyaroknak, a Mario Alinei (Torino, 1926. augusztus 10. - 2018. augusztus 8.) olasz nyelvész professzornak - egyben a nyelvföldrajz és dialektusok kutatója, valamint számtalan tudományos cím birtokosa - 2003-as publikációja felettébb érdekes. Elméletét az "Etrusco: una forma arcaica di ungherese" ("Etruszk: a magyar nyelv archaikus formája") c. publikációjában fejtette ki. Az elmélet fontos alapja az ún. "Paleolithic Continuity Theory", a "Kőkori folytonosság elmélet", amely szerint ezek a nyelvek már az őskorszakban is jelen voltak Európában. Valamint az elfogadottnak tekintett kelet-nyugati áramlás helyett, akár egy déli-északi és nyugati-keleti nép és nyelvvándorlás is elképzelhető.
Érdekességként említem, hogy az i.e. 1300-750 között, a késő bronzkorban, a Nyugat- és Közép-Európában (így Magyarországon) is elterjedt ún. "urnamezős kultúra", elfogadottan hasonlóságot mutat az etruszk elődnek tartott, olasz Villanova-kultúra temetkezési szokásaival. Alinei az etruszkot egyfajta elő-magyar nyelvként azonosította, amely már az i.e. 3. évezredben is erős proto-türk hatáson ment keresztül, amikor a pontikus (Anatóliából nyugat felé tartó) inváziók a türk népeket a Kárpát-medencébe vitték.
(A türk népek közé soroljuk a magyar őstörténetből ismert ősbolgárokat, besenyőket, kazárokat, kipcsakokat, kunokat, úzokat (oguzok) és valószínűleg a hunok és az avarok is azok voltak. Ebben a logikában simán vándorolhattunk volna egyfajta etruszk népként délről, ahol a Kárpát-medencében "összefutottunk" és keveredtünk a különféle türkökkel. Génjeinkben így az általuk hozott urali vonal tükröződne és nem a mi keleti népvándorlásunk.)
Ezt az elméletet azonban szinte mindenki vitatja, leginkább azért, mert az etruszkok eredeti írásáról kevés információ áll rendelkezésre. Leginkább görög és latin abc-t használó későbbi etruszk nyelvi emlékek maradtak fenn.
Azonban régészeti bizonyítékok is teremtenek kapcsolatot Közép-Európával. A tengeri népek által a Földközi-tenger medencéjében feldúlt helyeken talált leletek között itáliai kerámiák és bronzfegyverek, de Közép-Európára jellemző, i.e. 2. évezredből származó csészék és ékszerek is előkerültek. Ez azt is jelentheti, hogy a tengeri népek között ott lehettek más Itáliában, valamint Kárpát-medencében is elő népcsoportok. Hogy azonosak voltak-e és lehettek-e etruszkok, azt persze nem tudhatjuk.
Az i.e. 8. században az etruszkok megjelentek a Földközi - tengeri kereskedelemben, amelyet erős haditengerészeti flottájuk támogatott. Hatalmukat kiterjesztették Korzikára, Szardíniára és Ibériára is. Eközben hol rivalizáltak, hol kereskedelmi szövetséget kötöttek a föníciaiakkal, akik már az i.e. 9.-8. században terjeszkedtek a térségben. Kereskedelmi bázisaik voltak Afrikában, Szicíliában, Szardínián és Ibériában is. A helyzet i.e. 750 körül kezdett megváltozni, a tengeren terjeszkedő görögök megjelenésével.
Az i.e. 8.-7. századokban görögök kezdték benépesíteni a Földközi - tenger medencéjének tengerparti sávját, a Fekete-tenger keleti partjától, Kelet-Líbián át Massaliáig (a mai Marseille). Ekkor alapítottak dél-Itáliában kolóniákat Szicíliában, a mai Puglia, Calabria és Campania tartományokban. Később Sztrabón (i.e.63. körül - i.u. 23.) nevezte írásában ezt a térséget "Magna Graecia"-nak.
(Sztrabón ókori utazó és földrajzi író volt, akinek fő műve a "Geógraphika hüpomnémata".)
Az ebben az időszakban alapított városok közül a mai napig sok létezik, pl. Nápoly (Neapolis), Siracusa (Szürakusza), Agrigento (Acragas), Taranto (Tarentum), Locri (Epizephyrian Locri), Reggio (Rhegium), Crotone (Krotón), Ancona, vagy Bari.
A legrégebbi etruszk írásos leletek i.e. 700 körülről származnak. Ekkortájt vették át a föníciai ábécé egyik módosított változatát, amelyet a Nápolyi öbölben a görög által benépesített Pithecoussa (a mai Ischia - szigete) és a vele szemben, a szárazföldön lévő egykori Cumae kolónia görög (Euboea-i, vagy másnéven Évia-i) telepesei használtak. A göröggel és a latinnal ellentétben azonban az etruszk nem egy indoeurópai nyelv. Valójában ez volt az egyetlen nem indoeurópai nyelv a térségben, már amiről ismereteink vannak. A föníciai-görög betűkkel leírt etruszk nyelv olvasható ugyan, de eredeti nyelvüket a mai napig nem értjük pontosan. És eredetük sem tisztázott.
Az etruszk nemesi családok az északi keltákkal és a déli görögökkel folytatott kereskedelem révén rendkívül meggazdagodtak. Művészetükre és építészetükre nagy hatást gyakorolt az archaikus Görögország és annak mitológiája.
Természetesen vannak, akik szerint ez a hatás fordítva volt. Pl. a volterrai etruszk múzeumot alapító Guarnacci fő művében, az 1767-es "Origini italiche", azaz "Itália eredete" c. írásában kifejtette, miszerint a görög és római kultúrák az etruszk civilizáció leszármazottai, és nem fordítva.
