MEGÁLLÓ A DOLOMITOKBAN
2006-os gyerekes utazásunk során idegőrlő, 11 órás vezetés után értük el az észak-olaszországi Trento magasságát. Innen tovább haladva - még a lemenő napfényben - kaptuk el a Valle di Cembra hihetetlen meredek szőlőültetvényeinek a látványát.
Szálláshelyünk Segonzano-ban az
Alle Piramidi Hotel korrekt, tiszta 3*-os szállodája volt, lélegzetelállító kilátással a völgyre. Számítva a környék eldugottságára félpanziós ellátást foglaltunk, ami utóbb jó ötletnek bizonyult. Éhes gyermekeink hada vetette magát a vacsorára. A menü választás során olaszról németre fordít a pincér hölgy, ami nem véletlen. Német nyelvű területen járunk. A menü alapvetően tészta - gnochi előételek, helyi levesféle és főételnek tészta, hús, vagy halféle. Desszert: gyümölcs, fagyi, vagy valamiféle helyi sütemény. A vacsora teljesen korrekt volt, mi közben első helyi borunkat teszteltük.
A borvidék meghatározó fajtáját kóstoljuk, amit mi Rizlingszilvániként ismerünk, de nemzetközileg elfogadott neve a Müller Thurgau. Nevét nemesítőjéről és annak helyéről kapta. Prof. Dr. Müller nemesítette a fajtát a svájci Thurgau kantonban. A régi hiedelemmel ellentétben a fajta nem Rajnai Rizling és Zöldszilváni keresztezéséből származik, hanem a Gutedel és Zöldszilváni fajtákból. Hamar beérő, illatos-zamatos fajta, ami egyszerű reduktív bort ad.
lavis-vigneti-territorio.jpg
Tételünk a Valle di Cembra-ai
Cantina La Vis borászat 2005-ös Müller Thurgau-ja. Illatos, számomra birses, bodzás sauvignon blanc szerű íz jegyek (feltehetően fajélesztő), kerek bor, harmonikus savak. Semmi komplexitás, de jól iható gasztro bor. (A Lavis bortermelő szövetkezet alapítása 1850-re vezethető vissza, amikor a Cembran család lerakta a birtok alapjait. A szövetkezetet hivatalosan 14 független borász alapította 1948-ban, majd 1969-ben a dél-tiroli Salorno Szövetkezettel és 2003-ban a Cantina Sociale di Cembra-val egyesültek.)
A fárasztó napot követő késői kelés okán csak a csapat fele érte el a 9.30-ig tartó reggelit. Tipikus olasz felhozatal (pékárú, dzsem, vaj, méz, nutella), sőt annál bőségesebb, hiszen sonka és szalámi is van az asztalon. (Az olasz szállodákban ez nem mindig alap, jobb ezt előre tudni.)
Végül 11-kor sikerült elindulni helyi célunkhoz, a Piramidi Segonzano néven említett geológiai képződményhez. Szállásadó nénink tanácsára a faluban felfelé indulunk, majd jobbra a hegygerinc felé vesszük az útirányt, egy csendes szerpentinen. (Végig van tábla a "Piramidi" felé). Kényelmes, 1 órás sétával és csodás panorámájú úton érjük el a képződményeket, ahová jól kiépített ösvények és lépcsők visznek le, száz méteres szintkülönbséggel. Arról, hogy a szerpentinen a faluból lefelé lett volna-e jobb menni és onnan a lépcsőkön felfelé, megoszlanak a vélemények a fájós térd, vagy pedig a levegő után kapkodás között ;-). De az idő végül is kellemes, augusztusban is csak 25 fokos ideális túrázós idő volt és nem rohantunk sehová.
De mi ez a Piramidi? Magyarul Segonzanoi Piramisoknak nevezhetnék ezeket a Kappadókia tündérkéményeihez hasonló, eróziós képződményeket. Az üledékes (vulkáni tufás, hamus) kőzetben szétszórt sziklás, köves, kavicsos hegyoldalt az olvadásból és esőből lezúduló víz barázdálta, szaggatta és szelek fújták körbe. A mi tanú hegyeinkhez hasonlóan, ahol kemény ?kalap? védte a kőzetet, ott az megmaradt és a barázdák mellett akár 20-40 méter magas tűk, oszlopok, valamint tarajok is keletkeztek. A piramisok öt fontosabb csoportja járható be, igen kellemes 3 órás túrával. Ezt a napot a gyerekek is nagyon élvezték.
A kirándulástól megfáradva a társaság - az akkor kamaszodó 11 éves fiam egyébként is állandóan - az éhenhalás szélére került. Ekkor szembesültünk vele, hogy csak 14 óráig volt nyitva étterem a környéken és a szállónkban sincs estig konyha.
Házinénink végül a szemben lévő Faver faluban talált nekünk éttermet (Locanda del Passatore, Via Campagna, 1638030 Faver), ahol a kedvünkért nyitva maradtak.
Nagyon jó hangulatú, bár kissé eklektikus berendezésű hely volt, ahol a rokokó tükör és plexi lámpaernyő is megfért egymással. Jót ettünk a tésztáktól kezdve a grill rákig.
Bort ismét a Cantina La Vis-tól választottunk, egy 2005-ös "Maso Clinga" Fűszeres Tramini-re esett a választás, ha már a tartományban található a névadónak vélt Tramin falu.
(Valójában a fajta nem más, mint a Savagnin nevű szőlőfajta, amelyet az egyik legősibb európai szőlőfajtának tartanak és amely számtalan egyéb szőlő génvonalában megjelenik. Korábban azt is olvashattuk, hogy a Tramini leszármazottja, míg mások szerint a Tramini őse. Ugyancsak olvashatunk Tramini családról és Savagnin családról is. Genetikai vizsgálatok azonban ezt tisztázták. Sem két családról, és két külön fajról sem beszélhetünk, hanem egy azon fajta különböző klónjairól, amely elég nagy változatosságot mutat kezdve a növénytani jegyektől, a bogyók színen és aromáin át. S bár a Tramini név már a korai középkorban ismert volt, a félreértések okán a szakma ma leginkább a Savagnin nevet fogadja el, amely a francia Jura borvidéken ősi elnevezés.
Ennek megfelelően a Savagnin Blanc a "sima" Tramini (Fehér Tramini), a Savagnin Rose pedig a Piros Tramininek felel meg. Sőt a Fűszeres Tramini is a Savagnin Rose aromásabb klónja.
DNS vizsgálatokkal igazoltan azonos a svájci Heida és Paien fajtákkal, de számtalan neve lehet még, pl. Formentin, Gentil Blanc, Klevener, Rusa, Mala Dinka, stb.
Származását tekintve észak-kelet Franciaország és Dél-Nyugat Németország területén jött létre egy ismereten fajta és a Pinot Noir természetesen kereszteződéseként. A Savagnin ősi voltát támasztja alá a számtalan egyéb szőlő is, ahol az egyik szülőként azonosították. Többek között pl. a Sauvignon Blanc egyik szülője, s mint ilyen a Cabernet Sauvignon nagyapja. De ide sorolhatjuk a Petit Manseng-et, a Verdelho-t, a Zöld Veltellinit, a Petit Meslier-ét, és a Chenin Blanc-t is. Szülőként használták több mesterséges keresztezésnél pl. Cserszegi Fűszeres, Ezerfürtű, Devín stb.)
Közben a gyerekek fogócskázni kezdtek a kert és az étterem első-hátsó ajtaja között. A fokozódó hangulatban többünknek egyszerre jutott eszébe, hogy a hatalmas, vastag, üveg csapóajtóból baj lesz. Ki is nyitottuk az egyik oldalt, de sajnos nem volt elég. A barátom lánya hirtelen fordulásból lefejelte a másik szárnyat, majd dühében a kettéharapással próbálkozott. Nem ő nyert... az egyik - szerencsére tej - fogának igen alaposan letört a vége. A szétharapott, vérző ínyén és fél fogán túl más baj nem történt. Egy kisebb "haza akarok menni" hiszti után végül csak a fogmosás kerülésére adott kiváló ürügyet az út során ;-).
A nagy ijedtség és az ebéd után a gyerkőcök fürödtek a szálló kerti medencéjében, mi pedig egy újabb borral ismerkedtünk:
A Pojer and Sandri
a környék egyik ikonikus borászata, amelyet a két fiatal jóbarát alapított 1975-ben, mindössze 2 hektáron, a Valle dell'Adige és Valle di Cembra között található Faedo faluban. A Trentótól északra található ültetvények talaja a vulkanikus porfír és werfeni homokkő alap, amelyre a Faedo folyó rakta le az évmilliók során a 30 és 100 cm között változó, iszapos-meszes és márgás konglomerátumot. A talajon kívül fekvése és a dolomitok esti hűvös levegője általi nagy hőingás is kiváló adottságot jelent a savak megőrzésére.
A kóstolt 2003-as Nosiola is innen van. Reduktív technológiával készülő friss, illatos, zamatos, mogyoróra és golden almára emlékeztető aromával, nagyon jó savegyensúllyal bíró tétel
(A Nosiola Trentino borvidékének őshonos szőlője, amelyből az egyszerű, általában túl lágy borok mellett, a 2000-es évek óta már kiváló száraz borok készülnek. Mivel botrytiszesedésre is hajlamos, így a fajtából édesbor is készülhet. Ez utóbbi a Trentino DOC Vino Santo-ja, ahol a fürtöket szüret után még levegőn is szárítják.
Nevét az egyik leginkább jellegzetes aromájára vezetik vissza: a "noccioli" olaszul mogyorót jelent. A legmagasabb minőséget a széljárta hegyoldalakon éri el, ahol így elkerüli a rothadásos megbetegedéseket és megőrzi savkészletét. )
Első vörös borunk, szintén egy tipikus helyi kékszőlőfajtából készült, egy 2001-es Lagrein,
Fedrizzi Cipriano-tól. Ötödik generációs borász család, akik az 1800-as évek óta gazdálkodnak Mezzolombardo falu környékén lévő Piana Rotaliana hordalékos fennsíkján. 1870-óta készítenek bort. A 6,5 hektáron a fehér Pinot grigio-n (Szürkebarát) kívül az őshonos vörös Lagrein és Teroldego a fő fajták. 1994 óta tudatosan hozamkorlátozásra épülő, minőségi borászkodást folytatnak.
A kóstolt Lagrein mély, sötét-lilás árnyalatok jellemzik, illatában keserű csokival. Savai 5 évesen is virgoncak, de harmonikusak. Ízében fűszeres bogyós gyümölcsök, talán olyan kékfrankos szerű. Kifejezetten szép bor, finom!
(A Lagrein Trentino és Alto Adige szintén ősi szőlőfajtája. Nevét is vélhetően a trentinói Val Lagarina városról kapta. Ezen a területen minden bizonnyal évszázadok óta termesztik, az első írásos említése a 16. századig nyúlik vissza. Vannak ugyan elméletek miszerint a görögországi Lagaria városból származik, de a DNS vizsgálatok szerint egyik szülője - a szintén errefelé őshonos - Teroldego. Így szinte bizonyosan az észak-nyugati olasz Alpokban őshonos fajtával állunk szemben, ahol a hűvösebb klíma napsütötte lejtői ideális termőhelyet jelentenek számára.
Bora jellemzően mély, sötét színű, fiatalon kifejezetten kékes. Határozottan testes, erőteljes tannin tartalommal. Ehhez élénk savkészlet társul, ami remek érlelhetőséget eredményez. Ízvilágában a szilva- és vadcseresznye a jellegzetes aroma. A korszerűbb borászati technológia, a rövidebb macerálási idő és a megfelelő hordóhasználat képes tannin tartalmát megszelídíteni, így egyre több kiemelkedő és iható tétellel találkozhatunk.)
A másnapi reggelit követően búcsút vettünk a Cembra völgyétől, de abban egyetértettünk: ide még visszajönnénk!
Firenzébe tartva, egy panoráma kerülőt iktattunk utunkba észak felé, így Cavalese után, valahol Bolzano magasságában értünk vissza az autópályára. Megérte, ugyanis a Dolomitok rideg sziklái és az alatta elterülő rikító zöld legelők összhangja lenyűgöző látványt nyújt.
|
Fotógaléria Dolomitok: Valle di Cembra - Piramidi Segonzano
|
