PISA
2020-ban egyértelműen kényelmesebb volt Pisa-t meglátogatni a tengerparti Viareggioból, de Casole d'Elsa magasságából is bevállaltunk egy félnapos kirándulást. A táv innen - útvonaltól függően - 90-110km és bő 1,5 óra. Mi 2006-ban a GPS "panoráma" funkcióját követtük, értsd a fő útról felvisz minden hegyre, majd bevisz az óváros sikátoraiba, mert így km-re rövidebb az út, de aztán visszatérünk a hegyet megkerülő főútra. Így simán vesztettünk 20-20 percet néhány 10 km-en. Igaz a táj így sokkal szebb és gyerekeknek is többször lett hányingere a kanyargástól. Végül 3 óra alatt Pisába értünk. Követve a centrum táblákat leparkoltunk a Piazza Del Duomo körüli parkolókban. Eltéveszteni sem lehet, hiszen messziről látszik Pisa jelképe: a Ferde Torony.
Ha valaki megnézi Pisa térképét feltűnhet neki, hogy a város úgy lett tengeri hatalom, hogy nincs is tengerpartja. A válasz az Arno folyóban rejlik, aminek a torkolata jóval közelebb volt és az ókorban is lehetővé tette a város és tenger közötti kapcsolatot komolyabb hajók számára is.
Ezt igazolta az az 1998-as lelet, ami a Dómtól nem messze került elő: 9 csodálatos épségben és berendezésekkel megmaradt római kori hajó. Akkor akadták rájuk, amikor az olasz vasúttársaság San Ressore közelében új ellenőrző pontot akart építeni. Az ásatások aztán 2006 körül kezdődtek meg, amely során végül 39 roncs került elő rendkívül jó állapotban. A vizes-iszapos föld az oxigéntől elzárta és így konzerválta a fa és fém részeket, az amforákat, de sok esetben még a rakományt is. Fűszereket, húst, de még a római arénákba szánt oroszlán tetemet is találtak. Több - a hajóba szorult - egykori tengerész csontjai is előkerültek.
A leletek nem egy korból származtak, hanem több évszázadból, egészen az etruszk időkig. A kutatók arra jutottak, hogy több - átlagosan 100 évente bekövetkező - szökőár, illetve vihar végzett a hajókkal. A 39 roncsból 16 az i.e. 5.-4. század közötti időkből származik. A legrégebbiek görögöké és föníciaiaké voltak, ami alapján egyértelmű, hogy már az etruszkok is élénk kereskedelmet folytattak a Földközi tenger medencéjében lévő országokkal. Az egyik hajón lévő amfora homok tartalmát elemezve kiderült, hogy azok a mai Spanyolországból származnak.
Volt amelyiknek a nevét is megtalálták az evezőpadba vésve: görögül "Akedo", azaz Sirály. A rakomány között értékes ékszereket, kerámia és személy tárgyakat is találtak. A régészek szerint tömegével lehetnek még hajók a térségben, de azokat a magas talajvíz, illetve a ráépült város miatt szinte lehetetlen feltárni.
Végül közel két évtizednyi munka után, 2016 november 30-án megnyílt a "Museo delle Navi Antiche". A kiállított 39 hajó maradványát speciális gombaölő és impregnáló szerekkel kezelték, hogy azokat megóvják az oxigén és a környezet károsító hatásától.
Pisa i.e. 179-ben került Róma fennhatósága alá. A birodalom bukása után osztozott a térség sorsában, fölváltva a gótok, longobardok, vagy a frankok uralma alatt állt. Miután a 10. század végétől kivívta önállóságát, rohamos fejlődésnek indult. Gazdagsága még független tengeri köztársasági idejére nyúlik vissza, a 11-13. században sokáig uralta a Földközi tenger medencéjének jelentős részét. Főleg azután, hogy 1137-ben - normann segítséggel - feldúlta a nagy rivális Amalfit.
( ITT írok róla.)
Pisa a Pápai Államal szemben a német-római császárt pártoló ún. ghibellinek közé tartozott. Ezen háborúk okozták vesztét, amikor hajóhadát a genovaiak - Oberto Doria vezetésével - 1284. augusztus 6-án Meloriánál megsemmisítették. Az ezt követő hanyatló és belvitáktól terhes évszázad felmorzsolta tekintélyét.
1399-ben a milánói Visconti hercegi család foglalta el, akik végül 1405-ben eladták Firenzének. A Mediciek felismerve páratlan szépségét egyetemi várossá nevezik ki, ami így Itália egyik legelőkelőbb művészeti-kulturális városává teszi és megőrzi az utókornak. Gazdasági értelemben azonban hanyatlik, amit jól érzékeltet, hogy míg a 11. században 150 000, addig 1625-ben már csak 15 600 lakosa volt.
A városba főleg szervezetten érkező buszos tömegek szinte csak a Campo dei Miracoli-ra, azaz a Csodák Mezejére kíváncsiak.
És ez valóban a csodák mezeje! A románkori Európa leglátványosabb épületegyüttese régóta vonzza csodálóit. A tudatos várostervezésnek köszönhetően, a nagy füves téren kiválóan érvényesülnek az épületek, szemben pl. a zsúfolt, szűk téren álló Firenzei Dómmal. Ezek a Battistero (Keresztelőkápolna), a Dóm, a Spedale (kórház), a Camposanto (temető) és végül a Campanile (harangtorony), vagyis maga a híres ferde torony. Mindegyik építése a köztársaság fénykorában, az 1100-1200-as években kezdődött. Tervezésük során az emberi életút adott ihletet, a születéstől a halálig.
Késő délután, a lemenő nap fényében a tér lenyűgöző. Könnyű átélni a középkori ember érzéseit monumentalitása láttán. A tömeg ugyan nagy, de a hatalmas térben viselhető. Belépőjegyeket a bejárati kaputól jobbra lévő épületben vásárolhatunk. Különböző kombinációban választhatunk, mi a gyerekekkel a Battistero-t és a Dómot választottuk.
A Dóm nekem pl. jobban tetszik, mint a Firenzei. Mind a szerkezet, mind a díszítések őskeresztény, bizánci, lombard, arab és normann elemeket egyesítenek. Egyszerűen lenyűgöző!
A Szűz Máriának szentelt templom építése 1064-ben kezdődött. Építésze Buscheto (vagy Busketo) volt. Őt tekintik a pisai román stílus megteremtőjének. Feltűnően keveset tudunk róla, de egy levéltári dokumentum szerint 1110-ben még életben volt, tehát vagy nagyon fiatalon kezdte el a munkát, vagy sokáig élt. Valószínűleg a Dóm volt az egyetlen ilyen léptékű munkája. Neve, vagy beceneve görög eredetű, ő maga valószínűleg bizánci, azon belül is feltehetően örmény származású.
Az építéshez ökrökkel meghajtott gépeket is használt, egyes vélemények szerint a fennmaradt név is egy alias név, ami annyit tesz, hogy "ökrös ember". A székesegyházban lévő sírhelyén is szerepel a "magister cum machinis", azaz a "gépek mestere" felirat.
1100-ban készült el a kórus és az apszidális (felköríves) terület. A katedrálist ugyan 1118-ban felszentelték, de csak a 12. század közepére lett teljesen kész. Buscheto halála után a munkálatokat Diotisalvi, majd Rainaldo mesterek folytatták.
A Buscheto által tervezett mű ötvözte az öthajós, ókeresztény szerkezetet, a lombard iskola (pl. külső loggiák), a bizánci (pl. a kívülről jól láthatóan kiemelt belső boltívek és a kupola, valamint a belső mozaikok), a szíriai (ovális kupola) és iszlám (pl. a kupolát tartó boltívek) stílusát és megoldásait.
A szürke márványból, illetve színes márvánnyal díszített fehér kőből álló homlokzat készítője már Rainaldo volt, amiről egy felirat is árulkodik.
A bronz kapukat eredetileg Bonnano Pisano szobrászművész (kb. 1150-1200) készítette 1179-1180-ban, azonban azok az 1595-ös tűzvészben megolvadtak. Kivéve a ferde toronnyal szemközt lévő San Ranieri kaput, amely eredeti.
(Rainerius, magyarul Szent Rájner /kb. 1115/1117-1160/ Gandulfo Scacceri gazdag kerekedő és hajótulajdonos fiaként született Pisában. Világi utazási során, egy remetének állt korzikai nemes emberrel, bizonyos Alberóval való megismerkedésének hatására hívó keresztény lett. 1146-ban kereskedőként eljutott a Szentföldre, ahol egy látomása után megértette, hogy gazdagsága akadályozza abban, hogy Istennek szentelje magát. Hét évig maradt a Szentföldön, közben koldusként meglátogatta Krisztus életének szent helyeit (pl. Szent Sír, Tabor-hegy, Hebron, Betlehem). 1153-ban visszatért Pisába és belépett a Szent András (Sant'Andrea), majd a Szent Vitus kolostorba. Ott híres prédikátorrá vált és még életében szentként tisztelték. Állítólag kiűzte a démonokat és más csodákat is tett. Halála után a Pisai Dómban helyezték végső nyugalomba. Rövidesen III. Sándor pápa (1105-1181) szentté avatta.)
A kapu 20, négyzetalakú, bronz domborműből áll, amelyek a bal alsó saroktól kezdve a jobb felsőig Krisztus életének főbb jeleneteit ábrázolják. A legalsó sorban látható két, téglalap alakú reliefen a tizenkét próféta látható a Paradicsomban (pálmafákkal). A legfelső sor hasonló domborművei pedig Krisztus és Mária megdicsőülését ábrázolják. A kapu később mintául szolgált több más itáliai bronzkapu készítéséhez, többek között a firenzei keresztelőkápolna is hasonló szerkezeti és díszítési megoldással készült.
A mester 1180-ban a szicíliai Monrealba költözött, ahol az ottani katedrálison dolgozott. 1185-1186 között itt egy sokkal nagyobb, 46 mezős bronzkaput készített. Halála előtt azonban visszatért szülővárosába. Sírhelyét 1820-ban találták meg a ferde torony lábánál, amelynek szintén egyik első tervezője volt. (lásd később).
A Dóm főbejárata a Keresztelőkápolnával szemben található, amelynek bronz kapui az 1595-ös tűzvész után Giambologna műhelyében készültek. A kapuk felett négy sor nyitott galéria látható, a tetején a "Madonna a gyermekkel" c. szobor, illetve a négy sarkon a négy evangélista szobra. Az egyik ilyen galériában van Buscheto síremléke is.
A Dóm 91 méter magas kupolája állványzat nélkül készült 1420-1434 között.
A belső teret gránitból készült korinthoszi oszlopok tagolják öt hajóra, amelyeket a palermói mecsetből zsákmányoltak 1063-ban. Az 1595-ös tűzvész során a belső díszítés nagy része megsemmisült, kivéve pl. az apszis mozaikjait, amelyet még Cimabue fejezett be 1302-ben. Hasonlóan a csodával határos módon maradt meg Giovanni Pisano főhajó végében található mesterműve, a gyönyörűen és nagy műgonddal kidolgozott szószék (1302-1310). A 16. században a belső részt fekete és fehér márvány burkolattal díszítették.
A műalkotások közül mindenképp meg kell említeni a főoltáron található bronz feszületet és az angyalt formázó gyertyatartókat, amelyek Giambologna (1529-1608, másnéven Jean de Boulogne) flamand szobrász művei. VII. Henrik német-római császár síremlékét pedig Tino da Camaino (1280 körül - 1337) készítette 1315-ben.
(Tino di Camaino olasz szobrász Sienában született és Giovanni Pisano tanítványa volt. A pisai székesegyházon kívül több firenzei és nápolyi megbízást is kapott. Magyar vonatkozású érdekesség, hogy ő készítette Árpád-házi Mária (1257 - Nápoly, 1323. március 25.) - V. István magyar király és Kun Erzsébet leányának - síremlékét a nápolyi Santa Maria Donnaregina-templomban. Mária 1270-től Sánta Károly, Anjou hercegének (később Nápoly királyának) feleségeként nápolyi királyné volt. Az ő unokája Károly Róbert királyunk.)
A Dóm hatalmas bronz csillárához kötődő legenda, hogy állítólag Galileo Galilei ezt figyelve jött rá az ingamozgás törvényszerűségeire.
A Pisai ferde torony
Sajnos a toronyba - ahová külön jegy szükséges - 2006-ban 3,5 órát kellett volna várni, mert csak időpontra tudnak belépőt adni. Ráadásul 8 év alatti gyerek nem mehet fel, így a torony megmászása azóta is várat magára. (2020 őszén ugyan jártam itt, akkor a Covid miatt volt zárva.)
De mitől ferde a ferde torony?
Ami a korábban bemutatott ókori hajókat megóvta az évezredeknek, ugyan az az oka a ferde toronynak is. Ugyanis 1173-ban az Arno homokos, agyagos üledékére kezdték építeni, egy mindössze 3 méter vastag kőlemezre.
Sokáig vitatott volt, hogy ki lehetett a torony tervezője és első építésze. Felmerült Guglielmo, Bonanno Pisano és Diotisalvi neve is. A nagy reneszánsz építész, Giorgio Vasari Bonannót nevezte a torony első építőjének. Bizonyítékra azonban évszázadodig várni kellett, mígnem 1820-ban megtalálták Bonanno Pisanonak a torony lábánál elhelyezett szarkofágját. Ez azonban nem volt egyértelmű bizonyíték, hiszen a mestert más munkái miatt is nagy tisztelet övezte Pisában. A sírból 1838-ban előkerült egy kő, rajta egy nehezen olvasható felirat, amelyet csak 2019-ben fejtetett meg Giulia Ammannati, a Scuola Normale di Pisa egyetem paleográfusa. Eszerint a kövön két latin hexameter áll, amelyekben Bonannót "a csodálatos mű" építőjének nevezik.
A munkálatok első évtizedében a talaj süllyedése olyan fokú volt, hogy 12 év után az építkezést leállították. Giovanni Di Simone ugyan száz évvel később megpróbálta kiegyensúlyozni, de nem járt sikerrel. A tornyot végül több próbálkozás után, 1372-ben fejezte be egy újabb Pisano, mégpedig Tommaso Pisano. Ekkorra elérte az 54,5 méteres magasságot.
Eközben a torony folyamatosan dőlt. Míg az 1200-as évek végére 90 cm-el tért el a függőlegestől, addig 1350-ben 1,4m és 1992-ben már 3m volt a dőlés mértéke. Ekkor zárták be és kezdődtek a megóvási munkák. A vízbeszivárgás megakadályozásával és a talaj tömörítésével sikerült a tornyot a 200 évvel ezelőtti dőlési értéken stabilizálni, ami még mindig meghaladja a 2,5 métert. De állítólag stabil. 2001 óta újra fel lehet menni a közel 300 lépcsőfokot számláló csiga lépcsőn, ami azonban 30 percig tart és külön figyelmeztetik az embereket annak nehézségére.
Miután búcsút intettünk a Csodák Mezejének és tömegnek - ha időnk engedi - tegyünk egy kényelmes sétát - a még a nyári rohamban is szinte kihalt - tereken és utcákon. Mi a Medici városrészen keresztül, az Arno túlpartja felé vettük az irányt. Fotósoknak mondom, hogy 19 órától (augusztusban) a lemenő nap fénye varázslatos hangulatot teremt ezen a részen. Különösen szép volt a picinyke gótikus Santa Maria della Spina templom és a románkori építészet egyik legszebb toszkán stílusú remeke a San Paolo a Ripa d'Arno templom.
A Szent Pálnak szentelt templomot a helyiek Duomo vecchio (régi katedrális) néven emlegetik. Ennek egyik oka, hogy a márvány intarziákkal díszített és három szintes loggiából álló homlokzatát a 11.-12. században, a helyi Dóm stílusához hasonlóan átépítették. Feltehetően a Dómot is építő Bruschetto vezetésével. Építését eredetileg 925 körülre teszik, de 1032-ből származik az első írásos említése, amikor is egy Bencés kolostorhoz tartozott. Építéséhez több római korból származó követ is felhasználtak, sőt a belsejében található egy 2. századi római szarkofág is. Nem kizárt, hogy egy római kori épület maradványin emelték. 1092-ben a Gualbert Szent János által alapított Vallombrosa-i szerzetes rendhez került, majd 1147-től egy kórház része lett. Több változás után, 1565-ben a Szent István Rend vette birtokba. A szerzetesrendek üldözése után, 1798-tól egyszerű plébánia templomként működött.
A templom körüli parkban áll a román stílusú Sant'Agata kápolna, amelyet eredetileg 1063 körül építettek, tisztelegvén Palermo szaracénoktól való visszavétele előtt. A Szicíliában mártírhalált halt Szent Ágotáról (231 körül - 251. február 5.) nevezték el, aki 6 másik női szenttel együtt név szerint szerepel Szűz Mária mellett a szentmise kánonjában. A kápolna létezésének első írásos igazolása azonban csak 1132-ből származik.
A nyolcszögletű alapra épített, boltíves ablakokkal rendelkező építmény szokatlan, piramis szerű csúcsban végződik, amelyeket leginkább a korai grúz és örmény templomépítési hagyományokban találhatunk. Eredetileg a kolostor belső kertjében állt, amelyet 1943-ban lebombáztak. A felújítás során azonban a környező épületeket nem építették újjá.
Végül kb. 2 órás séta után a Ponte d. Vecchia hídon tértünk vissza és így zártuk a kört a parkolónál.
Javaslom, ha valaki útját tervezi bátran szálljon meg 1-2 napra Pisában és szánjon időt az elmélkedő sétákra az "egyetemi városok királynőjében".
|
Fotógaléria: Pisa
|
