ANATÓLIAI GYÖKEREK, LÍDIAI SZÁRMAZÁS?
A Dodekapoliszt alapító testvérek lídiai (lásd:
Lydia, Lüdia)
származása ismét a Hettita kultúrkörbe vezet vissza bennünket. A lüd királyok mitikus családfája az i. e. 13-14. századig nyúlik vissza. Sokak szerint Lydia a széteső Hettita Birodalom része volt, amelynek első ismert központja a korábbi hettita város, Arzawa helyén létesült. A várost gyakran nevezték a Lüdiával hasonlatos Luwiaként.
Ha nyelvészeti oldalról közelítünk, akkor a lüd nyelvet a luvi (luwi, luwian) nyelvből származtatják a legtöbben. A luvi a hettita rokon nyelve, azzal, hogy önálló hieroglif írás és nem asszír ékírásból táplálkozik. Nem tekinthető a birodalom hivatalos nyelvének, de nagyon elterjedt volt, már a közép-hettita királyságokban is. Az újhettita időkben (i.e. 12. - i.e. 8.század) részben keveredett az arámival, majd az újasszír hódítások után az i.e. 7. században tűnt el. A luvi nyelvből alakulhatott ki pl. a lük, lüd (lídia), phrüg (fríg) és káriai, ami a latin nyelvekkel teremt kapcsolatot. De így összekapcsolhatja a hettita, az ógörög és feltételezések szerint az etruszk nyelvet is.
Történelmi feljegyzések alapján a lük egyébként kifejezetten jó hajós nép volt, olyannyira, hogy később ókori kalóz népként tartották őket számon a Földközi-tenger keleti medencéjében. Pont, mint az etruszkokat, akiknek - az egykori, Pisában feltárt - kikötőjében az i.e. 5.-4. század közötti hajói tömegesen kerültek elő.
A lük nyelv - akár az etruszk - hieroglifák helyett már karakterekből álló, sajátságos abc-t használt, amely rokonságot mutat az ugariti és a föníciai abc-vel is. Sokan gondolják, hogy a görög nyelv őse is lehet, szemben azokkal, akik azt állítják, hogy a lük nyelv az i.e. 4. századtól kezdve fokozatosan elgörögösödött.
A lük nyelvet egyébként - az etruszkhoz hasonlóan - még mindig tekinthetjük inkább megfejtetlennek. Amit le tudunk fordítani, azok inkább szöveg-összehasonlításon alapulnak. Ezek a lük esetében egy 1974-ben előkerült, i.e. 337-ből származó háromnyelvű feliratra, valamint az i.e. 400 körüli "Xanthosi sztélére" épülnek. A feliratokon ógörög, arámi és lük nyelvű szövegeket találtak és abból indultak ki, hogy ugyanazt jelentik. Ennek ellenére a lük nyelv nem egyértelmű. Olyannyira, hogy egymástól jelentősen eltérő nyelvjárásokról is beszélnek (lükA, lükB, lükC).
Érdekes megközelítést ad egy magyar tanulmány, amelynek szerzője abból indult ki, hogy a lük nyelvet azért nem tudják megfejteni, mert nem ismerik a magyar rovásírást. Több ismert lykiai felirat rovásírásként értelmezve kétségtelenül - bár néha erőltetetten - értelmes, erősen régies magyar szavak használatával.
Ha egymás mellé rakjuk a lük, a magyar rovás és etruszk feliratokat, kétségtelenül van vizuális hasonlóság. De ha idézem Demeczky Jenő - Hosszú Gábor - Rumi Tamás - Sípos László - Zelliger Erzsébet: "A magyar nyelvtörténet és a rovás paleográfia találkozása" c. cikkét, akkor logikus a hasonlóság:
"Vitán felül áll, hogy az elmúlt 3000 év során a legtöbb ázsiai kultúra népei írtak rótt jelekkel (is), többek között a késő föníciai, a korai arám, a lüdiai, a lük és a káriai írásból származtak a szkíták, szarmaták, alánok és onogurok előrovásnak (protorovás) nevezett írásai. Majd a szkíta előrovás és a perzsa birodalomban elterjedt arám írás hatott a jüecsik, ászok, hunok és török nyelvű népek korai steppei rovásnak nevezett írásaira. A Kárpát-medencében föllelt rovásírásos emlékek tanúsítják, hogy a korai rovásírások tovább éltek, az ide költöző népek, a több hullámban érkező magyar nyelvűek is megőrizték és továbbfejlesztették korábbi írásaikat."
Izgalmas - persze sokak által vitatott - megközelítés Szentesné Frigyesi Piroska rováskutató
ITT
olvasható tanulmánya, aki az etruszk írásos leleteket magyar rovásírásként olvassa.
Az Etruszk Ligát megalapító lüdnek tartott Tarchun (etruszkul Tarxun) neve is fontos abban az elméletben, amely az etruszkokat a tengeri népek inváziója kapcsán ismert turusákkal (truscus, etruscus) hozzák összefüggésbe. Ez a nép a feltételezések szerint Anatólia déli partvidékén, Lüdia és Lykia területén élt. Ezzel magyarázzák azt is, hogy Tarchun neve erősen hasonít Tarhun (Taru, Tarhuntasz, azonos a hurri Teshub-al) korai hettita viharisten nevére. Ábrázolásain hármas villámként jelenik meg, emberalakban gyakran kétfejű fejszét tart a kezében. Fején szarvas korona, szent állata a bika. Az etruszk mitológiában Tarxies (Tarchies) a szellemvilág vén istene, aki a szántóföld barázdáiból lép elő Tarchonhoz és adja át neki az etruszk törvényeket.
(A képen az i.e. 950-850 körülről, a mai Szíria területén található egykori aleppói Viharisten templomából származó hettita - hurri - lúvi kultúrkörből származó bazalt dombormű látható. Az eredeti példány Isztambulban, az ókori Kelet Múzeumában van kiállítva.)
Mindezek ellenére a 20. század modern etruszk kutatói (pl. Massimo Pallottino, Dominique Briquel) vitatják a lídiai eredetet, mondván, hogy arra nincs régészeti vagy nyelvi bizonyíték. Szerintük az antik görög írások pusztán a kereskedelmei kapcsolatokra és nem a származásra vonatkoznak. Sőt szándékos, politikai indíttatású ókori kitalációnak minősítették őket.
Az i.e.12. század körüli régészeti bizonyítékok - főleg az urnasíros temetkezési gyakorlat - sem térnek el a kontinentális európai szokásoktól. Régészetileg semmi sem utal kis-ázsiai vagy a közel-keleti etnikai származásra.
Egy 2012-es, 30 éves régészeti kutatásokra visszanyúló tanulmány (Bagnasco Gianni, Giovanna. "Origine degli Etruschi". In Bartoloni, Gilda (ed.). Introduzione all'Etruscologia (in Italian). Milan: Ulrico Hoepli Editore. pp. 47-81.) szerint a nagyobb etruszk városok feltárásai, a kultúra folytonosságát mutatják a bronzkor utolsó szakaszától, az i.e.13.-11.századtól kezdődően. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy az etruszk civilizációt olyan emberek építették, akiknek ősei legalább az előző 200 évben már biztosan lakták ezt a régiót. És csak később, a bronzkor végén kerültek kapcsolatba a mykénai világgal, Görögországgal, az Égei-tengeri-szigetekkel, Kis-Ázsia és a Közel-Kelet lakóival.
(Mondjuk ezek még nem zárják ki, hogy az etruszkok ne lehettek volna kis-ázsiai hódítók, mint kisszámú előkelők, aki beolvadtak a meglévő, helyi népekbe. Pl. a mitokondriális DNS-ünket mindig csak az anyánktól kaphatjuk, így az a helyben maradó nőkkel házasodó férfi hódítókra semmit sem mond. Viszont a megjelenő antik-görög hatások már lehettek általuk behozottak, akár a korábbi tengeri koalíciós időszaktól kezdve.)
Az európai származást erősítheti Wolfgang Kimmig (1910-2001) a német Tübingeni Egyetem őstörténet professzorának 1964-ben megjelent "Seevölkerbewegung und Urnenfelderkultur", "A tengeri népek és az Urnamezős-kultúra" (Studien aus Alteuropa (Bonn 1964) I, 220-283, esp. 224) c. írása. Ebben kifejti, hogy III. Ramszesz (i.e. 1221 - i.e. 1156) Thébai halotti templomában (Medinet Habu) fennmaradt, tengeri ütközetet ábrázoló domborműveken lévő - a tengeri népeknek tulajdonított - támadó hajók kísértetiesen hasonlítanak a közép-európai, bronzkori urnamezők leletei között feltárt, madárfejű-hajó (ún. vogelbarke) szimbólumokhoz. Dmitri Panchenko "Mice destroying an army" c. tanulmányában (Hyperboreus Vol.16-17 (2010-2011) Bibliotheca classica Petropolitana, St. Petersburg State University) ezt kiterjeszti, mondván a "tengeri népek hajóira jellemző mindhárom jellemző vonás megtalálható skandináv sziklarajzokon".
(A képen Kimming 1964-es ábráján a Medinet Habuból (felső sor) és Urnfieldből származó tengeri népek hajójának összehasonlítása látható.)
A persze érdekes kérdés, hogy a tengeri népek milyen diplomáciai eszközökkel szervezhettek volna koalíciót az itáliai, Duna-menti és skandináv hajósokból az i.e. 13.-12. században? Persze simán lehet, hogy az ezen időszakban a tengeren portyázó és a nagy hatalmakat szorongató népek nem együttesen, hanem külön-külön folytattak hadjáratokat. És csak ezen időszak tengerről érkező fenyegetései maradtak fenn az egyes civilizációk írott múltjában "a tengeri népek inváziójaként".
A régészeti leletekből az is egyértelmű, hogy az i.e. 7. századtól kezdődően nagy mértékű közel-keleti hatások érték az etruszk kultúrát. Ennek az időszaknak egyik jellegzetes vonása a gazdagon díszített monumentális sírok építése, amelyekhez hasonlók egyértelműen Kis-Ázsiában, Cipruson és a Közel-Keleten találhatók.
(A képen a Banditaccia Necroplis egyik sírja láthatóa késő 4., korai 3. századból. Forrás: https://mariamilani.com/etruscan-tombs.htm)
Nagyon érdekes megközelítés Walter Burkert tanulmánya ("The Orientalizing Revolution: Near Eastern Influence on Greek Culture in the Early Archaic Age", Cambridge, MA: Harvard University Press, 225 pp., Publication Date: December 1992), aki a szerint az etruszk leletekből elénk táruló jóslás gyakorlata korától és környezetétől is jelentősen eltér. Az ún. hepatoszkópia, vagyis az állati májból történő jóslás bár később meghonosodott a római és görög kultúrában is, de az etruszk gyakorlat sokkal közelebb áll az ősi babiloni és mezopotámiai változathoz.
Az i.e. 7. századi egyéb régészeti bizonyítékok (pl. vallási tárgyak, ruházat és hajviselet, étkezési szokások, technológiák és sírkamrák) is közel-keleti hatást tükröznek. Érdekes megfigyelés, hogy a korai etruszk lakomákról fennmaradt freskókon a férfiak és nők együtt, kanapékon fekve vacsoráztak. Ez a szokás egyértelműen Közel-Keletről származik. A görög és római festmények viszont arról árulkodnak, hogy a tiszteletreméltó vendégeket és a nőket (ha egyáltalán jelen lehettek) székre ültették. A fekvőhelyes étkezés szokását a görögök kb. i.e. 600 után, a rómaiak pedig etruszk hatásra vették át. (lásd pl.: Magness, Jodi (2001) "A Near Eastern Ethnic Element Among the Etruscan Elite?", Etruscan Studies: Vol. 8 , Article 4., Journal of the Etruscan Foundation)
Létezik egy - egyelőre egyedül álló - lelet, amelyet az égei-tengeri Lemnosz szigetén találtak 1885-ben Kaminia falu közelében. (Jelenleg az Athéni Nemzeti Régészeti Múzeumban található.)
Az i.e. 7. századi síremléken lévő sztélé felirat az etruszkhoz nagyon közel álló, ősi nyelven íródott. Thuküdidész (kb. i.e. 460 - i.e. 395) görög történetíró szerint Lemnoszon, a görögök előtt, a "türszénók" (tyrseno) éltek. Tarquinii etruszk város eredetlegendája kapcsán már előkerült az egyik alapító lídiai nemes (Tyrrhenus), akinek nevéből az etruszkok egyik szinonim nevét, a tirrheniek (türszénosziak) származtatják. Sok kutató szerint ez nem véletlen. Én magam nem tartom valószínűnek, hogy egy népcsoport származási helyéről csak egy vonatkozó lelet kerüljön elő. De azt, hogy Lemnosz csak megállója volt-e a keletről érkező népcsoportnak, vagy pl. egy Itáliából érkező etruszk kolóniához, esetleg egy száműzött tagjához kötődik a sír, azt persze nem tudhatjuk.
