FANUM VOLTUMNAE, AZ ETRUSZKOK SZENT HELYE
Az i.e. 6. századi liga szövetségét a városok választott képviselőinek tanácsa irányította. Éves gyűlésük színhelye, egyben vallási szent helyük "Fanum Voltumnae", amelynek sokáig nem sikerült a helyét azonosítani. Fanum jelentés "szent hely", míg Voltumna vagy Veltha az etruszki mitológia legfőbb istene. Kultusza központjának Volsinit, a mai dél-nyugat umbriai Orvieto városát tartják. Emiatt is gondolták sokan, hogy valahol itt kellene keresni a szent helyet, ahol a vallási szertartások mellett vásárok, piacok, színházi előadások és ünnepélyes játékok is zajlottak.
Hogy Titus Livius, aki műveiben írt erről a helyről, miért nem határozta meg a pontos fekvését, annak sokak szerint az az egyszerű oka lehetett, hogy mert mindenki tudta. Csak közben eltelt 2 ezer év.
Már a középkorban is érdeklődés övezte, sok elmélet született annak lehetséges helyszínéről. De megdönthetetlen bizonyítékot sehol sem találtak.
Orvieto város etruszk eredete sosem volt kérdéses, a mellette lévő "Campo della Fiera" (Vásártér) évszázadok óta vásárok és piacok helyszíne volt. A 19. században itt egy tufából épült szentély falai, illetve értékes kerámia leletek kerültek elő, amelyek ma a berlini Pergamon Múzeumban láthatóak. Az ásatások azonban meglehetősen esetlegesek és rosszul dokumentáltak voltak.
A szervezett feltárás csak a 2000-es években indultak meg Simonetta Stopponi, a Maceratai Egyetem itáliai régészet és etruszkológia professzorának vezetésével. Munkájuk alapján kiderült, hogy a vásárhelyet az i.e. 6. századtól kezdve, egészen az 1348-as pestis járványig folyamatosan használták. A rendkívül gazdag kerámia, pénzérme, szobor és épületdíszítő leleteken kívül előkerült egy etruszk szentély neve is, amelyet "mennyei hely"-ként azonosítottak. Ez volt az első jel, ami alapján ma már a legtöbb szakértő ezt a helyszínt tartja Fanum Voltumnae-nak.
A további ásatások is mind arra utalnak, hogy a helyszín folyamatosan központi elhelyezkedésű volt, mind geopolitikai, mind kereskedelmi szempontból.
Az építmények méretaránya, azok bonyolult szerkezete és elrendezése is kiemelt fontosságát mutatja. Több templomot (2019-ig összesen ötöt), egy i.e. 6. századi 9 méter széles ókori utat és szökőkutakat is feltártak. Az utolsó szakrális épület a 12. századi San Pietro in Vetere templom, amelynek alapjait és homlokfalát, mozaikjaival együtt találták meg.
Nagyon fontos lelet a 2014 novemberében nagyon jó állapotban napvilágra került, fehér, terrakotta szobor fej, amely az Etruszkok fő Istenét, Voltumnát ábrázolja.
A Kr. e. 6. században a Földközi-tenger nyugati részét - főként a Magonida dinasztia vezetése alatt - a Karthágói Birodalom irányította. Egyre gyakrabban katonai összetűzésbe kerülve a terjeszkedő görögökkel. Ez végül az i.e. 580-265 között szinte folyamatosan zajló ún. szicíliai, vagy görög-pún háborúk időszakába torkollott, amely Karthágó és a szicíliai Szirakusza által vezetett görög városállamok között zajlott.
A Phokea (a mai Foca, Törökországban) városából származó görögök már korábban is borsot törtek Karthágó orra alá, amikor i.e. 600-ban megalapították Massalia (a mai Marseille) városát és ezzel az ibér kereskedelembe tenyereltek bele. I.e. 562 körül a korzikai Alaliába is telepítettek egy kolóniát, ami etruszk érdekeltségnek számított. Amikor i.e. 546-ban Nagy Kürosz perzsa király elfoglalta Kis-Ázsiát, a legtöbb phokeai lakos Alaliába költözött.
Ez már sok volt az etruszkoknak és a karthágóiaknak is, akik szövetséget kötve, i.e. 540-535 körül, a város környékén vívott tengeri háborúkban végül elérték, hogy a görögök elhagyják a szigetet. Korzika ekkor teljesen etruszk kézre került, míg Karthágó megtartotta Szardíniát, illetve ki tudta szorítani a görögöket a Gibraltári-szoros környékéről, így Ibériából is.
