Útleírások

Balkáni kalandozások
Makedónia története
Macedón Köztársaság?
Budapest - Berkovitsa (Bulgária)
Berkovitsa - Rila - Melnik
Rozhen Kolostor - Görögország - Kavala - Maronia
Görögország: Maronia
Maronia-Makazai Bolgár Határ-Gomba Sziklák-Assen Erődje-Plovdiv
Szkopje
Görögország: Meteorák
Aigai (Vergina), Makedón Királysírok
Thesszaloniki
Szaloniki látnivalói és régészeti emlékei - 1.rész
Szaloniki látnivalói és régészeti emlékei - 2.rész
Szaloniki látnivalói és régészeti emlékei - 3.rész
Amphipolisz
Filippi (Philippi)
Eikosifoinissa Kolostor - Alistratis barlang
Belogradcsik - Vidin
Bolgár és görög szőlőfajták
Egyiptom - Sátorral a Fehér Sivatagban
Horvátország - Zadar környéke
Horvátország - Tavaszi hosszú hétvége Dubrovnikban
Indonézia - Jáva és Bali, Hong Kongi kitérővel
Kuba - 1400 km négykeréken
Madeira - Téli túrák az örök tavasz szigetén
Olaszország - Nápoly és környéke
Olaszország - Toszkána: Borok és etruszkok nyomában
Spanyolország - Őszi séták Barcelonában
Spanyolország - La Manga-i csillagtúrák
Spanyolország - El Camino
Törökország - Gulettel az ókori Lykia nyomában
Törökország - Kappadókia
Törökország - Kappadókia reloded
Törökország - Kappadókia full time
Törökország - Őszi túra csecsemővel
Törökország - Isztambul
Törökország - Kalandozások É-Mezopotámiában
Törökország - Lykiai út


Borok

 Borfajta leírások
 Borkostolás Jegyzetek
A Sangiovese magasiskolája
Rendhagyó Hungaricum kóstoló
Miért éppen Grúzia, Törökország és Bulgária
Dalmát bortúra - 2011, 2018
Spanyolország - Katalán bortúra
Török bortúra - 2013május
Portugál bortúra - 2014 április
Loire - kóstolási jegyzetek 2018


Extrák

 Vendégkönyv
 Képtár


THESSZALONIKI


Szalonikiben 2019-es utazásunk során, a Meteorák és Vergina után két éjszakát töltöttünk. Érdemben azonban csak egy teljes napunk volt a városra. Ez éppen csak elégséges, bár gyermekeink szerint még sok is :-). Ebbe az időtartamba egy délelőtti Régészeti Múzeum látogatás fért bele, amit nem szabad kihagyni! Nagyon jól összeállított és gazdag kiállítás, amelynek fókuszában csodálatos makedón sír leleletek állnak. Délután pedig 6 órára béreltünk egy 9 fős mikrobuszt (https://www.transfersthessaloniki.com/en/) sofőrrel (200 euro), így megúsztuk a nyavajgó gyerekekkel való 10km-es gyaloglást a 37 fokban. Ez így a legfontosabb műemlékek gyors megnézésére volt elegendő. Ha legalább 2-3 teljes napunk van, akkor mind tömegközlekedve, mind gyalog jól elérhetőek a látnivalók.

Összességében Szaloniki célzott látogatására inkább egy tavaszi, vagy őszi napot választanék, de nekünk most ez volt az "iskolai" adottság. A város magán hordozza a tipikusan célszerű görög lakóház építés hátrányait. Egyen, nagy teraszok az utca felé, lehetőleg a napot visszaverő világos színben. Az általunk megszokott kiegyezéskori budapesti, vagy bécsi utcakép gyönyörű házait itt nem (vagyis csak ritkán) találjuk. Ellenben egy nyüzsgő (főleg este) és jó hangulatú város fogad bennünket, sok étteremmel, bárral és kávézóval, a tengerpart közelségével, valamint nagyon sok ókori, bizánci műemlékkel. Az ókori látnivalók - a történelem itteni viharosabb lefolyása miatt - itt nincsenek annyira jó állapotban, mint pl. Rómában. Ellenben a bizánci, kora keresztény épületek jól átvészelték az iszlám időszakot is.

Röviden tekintsük át a város történelmét.
A település környéke a régészeti leletek alapján már az i.e. 7.-9. évezredben is lakott volt. Első lakóit a görög történetírás "pelaszgok" néven említi, de ezt ma már inkább tekintjük egyfajta gyűjtőnévnek, ami a nem civilizált (nem hellén) népeket jelenti. Semmiképpen sem egyfajta népcsoportnak.
A legkorábbi feljegyzések a területet Mygdonia néven illetik. A történetírók szerint első lakói a Brygesnek, vagy Brigesnek, görögül pedig Phrügöknek (saját nyelvükön Brüg-nek) nevezett népcsoport lehetett, akiket a frígeknek, vagy rokonaiknak tartanak. (A frígek az ún. "tengerinépek vándorlása" során, az i.e. 13. század végétől kezdve több hullámban érkeztek a Balkánról Anatóliába, és többek között nekik (is) tulajdonítják a Hettita Birodalom bukását. A görög ókori történetírók szerint azonosak az akkád nyelvű muski néppel, akik a trójai háború idején - a bronzkor végén - települtek át Ázsiába.)
Más vélemények szerint Mygdonia lakói trákok voltak, akik ettől még követhették a frígek ősi népét. (Trákiáról ITT írok.)



Szaloniki mai területén az ősi Therma városa feküdt, amelyet az i.e. 7. században alapítottak eretria-i vagy korinthoszi görög telepesek. Nevét a városközeli mocsarak miatt kaphatta, ugyanis "thérmé" görögül "lázat" jelent, amely a maláriára utal. Az biztos, hogy a Makedón Királyság az i.e. 4. században kebelezte be Trákia jelentős területeivel együtt.

A mai várost i. e. 315-ben alapította Kasszandrosz makedón uralkodó, s feleségéről (Nagy Sándor féltestvéréről) Thesszaloniké hercegnőről nevezte el. Nevének jelentése: "győzelem a thesszáliaiak fölött", amit apja (II. Fülöp) azért adott neki, mert születése napján győzedelmeskedett a thesszáliaiak felett.
A város az időközben elmocsarasodó Pella helyét vette át. Bár Makedónia egyik legfontosabb kikötője lett, ennek ellenére saját parlamenttel rendelkező, autonóm városállamként működött.
Az i.e. 168-as - Makedóniára nézve végzetes - Pydnai csata után, a Római Birodalom alatt is megőrizte fontosságát. I.e. 148-ban Macedónia római tartományának fővárosa lett, majd i.e. 41-ben a Római Köztársaság szabad városi rangját kapta Marcus Antoniustól. A városon vezetett keresztül a Dyrrachiumot (a mai albán Durrës) Bizánccal (ma Isztambul) összekötő Via Egnatia kereskedelmi és hadi út, valamint itt volt a Balkánt a déli görög államokkal összekötő folyó völgyi utak kereszteződése is. Fontossága miatt később a Római Birodalom összes görög tartományának fővárosává tették.

Szaloniki a korai kereszténység egyik központja is volt. Pál Apostol i.sz. 50 körül, második missziós útján, Filippi érintésével jutott el a városba. Háromszor is prédikált a helyi zsinagógában, bizonyítva az írásokból, hogy "Jézus a Messiás". A zsidók azonban elutasították tanait, megértésre csak az ún. "istenfélők", azaz a zsidó vallással szimpatizáló - leginkább görög - pogányok között talált. A zsidók között Pál ellenes tüntetés tört ki, sőt a város vezetői kiutasították őt és kísérőjét Szilást.
Ezt követően Pál Athénba ment, de visszaküldte Timóteust (a későbbi efezusi püspököt), hogy hírt hozzon a közösségről. Timoteus a hírrel már Korinthoszba tért vissza Pálhoz. Pál ekkor bízta rá híres levelét ("Pál első levele a thesszalonikaiakhoz"), ami a Biblia újszövetségi részének egyik irata és valószínűleg a legrégibb fennmaradt keresztény dokumentum. (Manapság általánosan elfogadottnak tekintik a levél származását, annak ellenére, hogy a 19. század végén több, elsősorban német egyháztudós megkérdőjelezte azt.) A levél célja egyértelműen az volt, hogy a híveket a zaklatások közepette is megerősítse a hitben, és hogy Pál személyes kapcsolatát távollétében is szorosabbra fűzze velük. Timóteus egy istentiszteleten olvasta fel a levelet, amelyről másolatok készültek és azokat megőrizték a közösségekben. Így maradhatott fenn.
A hagyományok szerint Pál apostol első levele után néhány hónappal új híreket kapott, egyrészt a folytatódó zaklatások, másrészt egyesek - Pál korábbi levelére hivatkozva, és azt félreértve - a közeli "parúziába" (végidőbe) vetették hitüket, és emiatt dologtalanul kezdtek el élni. Az apostol, mivel személyesen nem mehetett a városba, újra levelet ír abból a célból, hogy megakadályozza ezt a helytelen gyakorlatot. Így született meg "Pál második levele a thesszalonikaiakhoz". A levél végén szerepel a híres páli idézet: "Aki nem dolgozik, ne is egyék!(3,10)".
Pál ezen levelének eredetiségét többen vitatják. Vannak, akik szerint a valós szerző felhasználta Pál első levelét, de valójában az apokaliptikus várakozásokat akarta megelőzni, és így "pontosította" Pál tanítását.

A 3. század válságos idő volt a Római Birodalom történetében, amelynek kezelésére a 283-ban hatalomra kerülő Diocletianus császár érdekes közigazgatási megoldást talált ki. 285-ben társat vett maga mellé Maximianus személyében, magukat az "Imperator Caesar NN. Pius Felix Invictus" ("szent és áldott és legyőzhetetlen") "Augustus" címmel felruházva. Diocletianus a keleti birodalomfelet irányította a kis-ázsiai Nikomédiából (a mai török Izmit), míg Maximianus a nyugati területeket mediolanumi (mai Milánó) udvarából. Ezzel nem ért véget a hatalom darabolása. Diocletianus javaslatára 293. március 1-jén jött létre az ún. Tetrarchia, két fő- és két alcsászárral. A két főcsászár (azaz Augustus), két alcsászárt "NN. Nobilissimus Caesar"-t, vagy röviden Caesar-t választott maga mellé. Diocletianus Galeriust választotta helyetteséül, aki Sirmiumból (a mai magyarul Szávaszentdemeter, szerbül Sremska Mitrovica) vezette a keleti birodalomfél, latin nyelvű, európai területeit. Maximianus pedig Constantius Chlorust, későbbi vejét jelölte ki, aki Treviriből (a mai Trier) irányította Gallia, Britannia és Hispania tartományait.
(A fotón látható porfírból készült szoborcsoport, az ún. Tetrarchák-at ábrázolja, amely eredetileg Konstantinápolyban állt egy bizánci palotában. A velenceiek 1204-es fosztogatásuk során zsákmányolták és szállították Velencébe, ahol több más lopott műalkotással, vagy éppen oszloppal együtt a Szent Márk Székesegyház bejáratánál található. (fotót készítette: Nino Barbieri, forrás: Wikipédia)

305-ben Diocletianus és Maximianus társcsászárok - Diocletianus megromlott egészségi állapota miatt - lemondtak a hatalomról és a két addigi Ceasar, Constantius és Galerius lettek az új Augustusok, vagyis társcsászárok. Constantius uralkodott nyugaton, míg Galerius keleten.
Galerius alatt Thesszaloniki a birodalom egyik adminisztratív fővárosává vált, ahol többek között császári palotát, új hippodromot, diadalívet és egy mauzóleumot építtetett.

Ezen időszak alatt, 304/306 körül halt vértanú halált a város keresztény védőszentje Szaloniki Szent Demeter (Szent Demetriusz), akiről az 5. században épült Bazilikát elnevezték. (lásd később a város műemlékeinél)

379. október 19.-én Gratianus császár Theodosius-t (a későbbi I. Theodosius római császárt) a Római Birodalom keleti részének Augustuszává nevezte ki. Ekkor Thesszaloniki lett Illyricum új prefektúrájának fővárosa, ahol I. Theodosius székhelyét berendezte. 380. február 27-én itt adta ki híres vallási edictumát (rendeletét), melyben államvallássá nyilvánította a kereszténységet, s melynek szövegét a "Codex Theodosianus" őrizte meg az utókor számára.
(A képen I. Theodosius-t ábrázoló ezüst dombornyomat látható a késő 4. századból. /Real Academia de la Historia, Madrid/)


390-ben egy helyi lázadás leverése után a császár parancsára megtorlásul szinte az egész lakosságot lemészárolták. Amikor Ambrus, Mediolanumi (Milánó) püspöke a vérengzésről tudomást szerzett, megtiltotta, hogy Theodosius belépjen a templomba, amíg nyilvánosan bűnbánatot nem gyakorol. A császár 390 karácsonyán meghajolt a püspök akarata előtt, és nyilvánosan bűnbánatot tartott. Ez volt az első jelentős esemény, amikor a keresztény egyház kiterjesztette befolyását az állami hatalomra.

Amikor Róma 476-ban elbukott, Konstantinápoly után Thesszaloniki volt a Kelet-Római Birodalom második legnagyobb városa. És ez mind méret, mind gazdasági jelentőség szempontjából így maradt a Bizánci Birodalom alatt is. A városnak már a 12. században 150 ezer lakosa volt.
Természetesen eközben több támadás is érte. Többek között a 6.-7. században az avar és szláv behatolás ellen kellett védekeznie.

A 9. században itt élt és dolgozott a testvérpár Cirill (eredeti nevén Konstantin) és Metód, akiket 860 körül Mihály bizánci császár bízott meg a szláv írásbeliség és a szláv nyelvű liturgia megalkotására. Rasztiszláv morva fejedelem ugyanis szláv nyelvet beszélő szerzeteseket kért Bizánctól. 863-tól Metód és társai itt rakták le a szláv nyelvű papképzés alapjait.

Szalonikit 904-ben egy arab tengeri támadás során kifosztották és felégették, amit Tripoli Leo, egy rabszolgának elhurcolt, de eredetileg görög származású parancsok vezetett. Később az Abbászida Kalifátus egyik legjobb flotta parancsnoka lett. (lásd még: A Szaloniki városfal történeténél).
1185-ben szicíliai normannok dúlták fel a várost. Ennek előzménye volt, hogy trónt vitatható körülmények között megszerző, zsarnok és kegyetlen I. Andronikosz (magyarosan I. András) császárral elégedettlen bizánci nemesség a szicíliai normann király, II. Vilmos beavatkozását kérte. A dél-itáliai flotta nem sokat teketóriázott elfoglalta Korfut, Kephalóniát és Zakinthoszt, majd 1185 júniusában bevették Dürrakhiont (a mai albán Durrës). Ezután akadálytalanul jutottak Thesszalonikiig, ahol végül a szárazföld felőli oldalon ásással sikerült a városfalat megrogyasztani. Így 1185 augusztus 24-én elfoglalták a várost. Eustathios püspök feljegyzéseiből tudjuk, hogy győzelmi mámorukban - a rabláson túl - 7000 embert mészároltak le. Innen Konstantinápoly felé vették az irányt.
A normann mészárlás hírére pánikba esett konstantinápolyiakat egy Iszaakiosz Angelosz nevű nemesnek - aki már korábban szembeszállt a császár zsarnokságával - sikerült fellázítania, mire az éppen hazatérő Andronikoszt a városlakók brutálisan meglincselték. 1185 szeptember 12-én így II. Iszaakiosz (magyarosan II. Izsák) léphetett trónra, mint az Angelosz-dinasztia első uralkodója. (Második felesége egyébként Árpád-házi Margit volt, így ő volt III. Béla magyar király veje.)
Az új császár hívására számtalan anatóliai önkéntes csatlakozott az Alexios Branas tábornok alatt összegyűlt sereghez, akiket az új császár bőségesen megfizetett. Végül 1185. november 7-én Demetritzes (a mai görög Sidirokastro) alatt ütköztek meg a Szicíliai Királyság hadaival, ami döntő bizánci győzelmet hozott. Ennek ellenére megkezdődött a birodalom fokozatos hanyatlása.

1204-ben - a negyedik keresztes hadjárat során - Velence bíztatására a keresztesek elfoglalták és kifosztották Konstantinápolyt. Miközben több terület Velence és más kishercegségek befolyása alá került, Konstantinápolyban Flandriai Balduin vezetésével kikiáltották a Latin Császárságot. Balduin velencei támogatással került hatalomra, holott a keresztesek vezére Montferrati Bonifác volt. Bonifác bosszúból megindult, hogy elfoglalja Thesszalonikét, és krétai birtokait ajánlotta Velencének a támogatásért cserébe. 1204 végére így jött létre a Thesszalonikéi Királyság, amely magában foglalta Thesszáliát, Makedóniát, illetve Trákia égei-tengeri partszakaszát. Egyfajta, a Latin Császárságnak alárendelt hűbéres királyságként működött. Bonifác alig 2 éves pályafutása során folyamatosan összetűzésbe került az Epiruszi Despotátussal, a terjeszkedő bolgárokkal, vagy éppen a Trákiában fellázadt III. Alexiosz volt bizánci császárral. Bonifác támogatta a keresztes lovagok egy-egy csoportja által létrehozott Athéni Hercegséget és az Akháj Fejedelemséget, melyek cserébe hűbéresei lettek. Halálát végül Kaloján bolgár cár támadása okozta 1207 elején.


(A Bizánci Birodalom területe 1206-ban, forrás: Wikipédia)

1215-től I. Theodor, az új epiruszi deszposztész - kihasználva, hogy a Latin Császárság éppen a Bizánci Birodalom maradékának tekinthető Nikaiai Császárság fenyegetésével volt elfoglalva - fokozatosan megszerezte az egész királyságot és 1224-ben bevette Thesszaloniké városát is. 1230-ban azonban II. Aszen Iván bolgár cár legyőzte és megvakíttatta.
(A Thesszaloniké királyi címet ezután még, egészen 1316-ig névlegesen viselték Bonifác fiának, Demetriusnak az utódai. Többek között 1230-1239 között II. Frigyes német-római császár is. Majd 1266-tól a burgundi hercegek, azután pedig 1284-ig a Montferrat-család is jogosultnak a tartotta magát a címre. A rangot utolsóként Burgundi Lajos herceg viselte 1313-1316 között.)

A várost 1246-ban a Nikaiai Császárság foglalta el, amely Bizánc legnagyobb görögök által alapított utódállama volt 1261-ig, amikor is Konstantinápoly visszafoglalásával újra létre nem jött a Bizánci Birodalom.

1342-től 1350-ig egy a helyi szegényekből és polgárokból létrejött, kommuna szerű önkormányzat irányította a várost, őket a Thesszaloniki Zelótáknak nevezték. Az arisztokrácia vagyonát elkobozták és újraelosztották. A Birodalomnak 8 évébe került, mire leszámolt ezzel az önálló közigazgatással.

Ekkor már a törökök több hullámban próbálták a lábukat megvetni Szaloniki térségében. 1354 után indult meg az oszmán dél-balkáni terjeszkedés, amelynek részeként először az 1383-1387 közötti hosszú ostrom után 4 évre (1387-1391 között), majd 1394-1403 között ismét a törökök uralkodtak a városban. Ez idő alatt még a keresztény lakosság és az egyház is megtarthatta tulajdonának nagy részét, és a város is intézményeit.

1402. július 20-án az ankarai (törökösen angorai) csatában Timur Lenk mongol serege súlyos vereséget mért I. Bajazid oszmán szultánra. Timur fogságba ejtette a szultánt, és az Oszmán Birodalmat felosztotta Bajazid négy fia között. Ez az időszakot nevezik a történészek az "oszmán interregnum"-nak. Szulejmán (Süleyman Celebi) (1377-1411. február 17.) Észak-Görögországot, Bulgáriát és Trákiát uralta Edirne szultánjaként 1402-1411 között.
A testvérek közötti ellenségeskedés levegőhöz juttatta a Bizánci Birodalmat. Oly annyira, hogy Szulejmán 1403 év elején béke szerződést között Gallipoliban a Bizánci Birodalommal, a Velencei és Genovai Köztársasággal, a Templomos Lovagokkal és a Naxosi Hercegséggel. Ez alapján többek között Bizánc visszakapta Thesszaloniké városát is.

Hogy mekkora volt akkoriban a katyvasz a környéken, azt ez a térkép jól ábrázolja:


(A dél-Balkán 1410 körül, forrás: Wikipedia)

A városban még élénken élt az 1383-1387-es ostrom, így amikor a török nyomás újra fokozódott, sokan az önkéntes megadásnak voltak hívei. A törökök 1422-23-ban ismét blokád alá vették Szalonikit, amikor annak kormányzója II. (Palaiologosz) Manuel Bizánci császár fia, Andronikosz Palaiologosz volt. Ő a megoldást abban látta, hogy várost 1423-ban átadta a Velencei Köztársaságnak, ami jelentősen hozzájárult Velence és az Oszmán Birodalom közötti első háborúk kitöréséhez.

Velence sokáig tartotta a várost, míg 1430 március 29-én II. Murad szultán serege elfoglalta és elődeivel szemben nem bánt vele kesztyűs kézzel. Kifosztották és becslések szerint a lakosság ötödét elhurcolták rabszolgának. A város innentől kezdve Selânik néven az Oszmán Birodalom része lett a következő öt évszázadban, mint a Balkán legfontosabb, és a Birodalomban is kiemelt jelentőségű kereskedelmi városként. Szaloniki az ún. Ruméliai tartomány központja volt 1393 és 1402 között, ill. 1430 és 1864 között.

Lakossága meglehetősen vegyes volt: kezdetben negyedrészben görögög, majd törökök, szlávok, és albánok alkották. Sok szefárd zsidó érkezett a városba a Granadai Emirátus 1492-es spanyol katolikusok általi visszafoglalását követően. A helyi zsidók ugyanis inkább a muszlimokkal szimpatizálták, mint az elvakult keresztényekkel. 1890-ben a 118 ezres népesség 47%-a zsidó volt, őket a törökök (22%), görögök (14%), bolgárok (8%), romák (2%) és mások (7%) követték. Ez volt az egyetlen európai város, ahol évszázadokon keresztül a zsidóság volt többségben.

A török időszak emléke többek között az "Ano Poli" (felsőváros) hagyományos oszmán faházaival, a városközpontban található Hamza-Bej dzsámi, az Alatza Imaret dzsámi, vagy pl. a Bezesteni i Jahudi Hamam és kb. 40 minaret.
1881-ben itt született Mustafa Kemal Atatürk, a "modern törökök atyja". Szülőháza ma részben múzeum és a török konzulátusnak ad helyt. Mint ahogyan Thesszaloniki volt a fiatal törökök politikai reformmozgalmának szülőhelye is, amelynek célja az Oszmán Birodalom abszolút monarchiajának alkotmányos kormánnyal való felváltása volt. 1908-ban innen indították a Fiatal Török Forradalmat, amely végül megteremtette a modern Törökországot.

A várost az első Balkán-háború során, 1912. október 26-án görögök foglalták el. 1913. március 18-án a városba érkező I. György görög király merénylet áldozata lett. 1915-ben pedig az Antant csapatai itt szálltak partra és indítottak támadást Bulgária ellen.

1917. augusztus 18-án a város jelentős része a francia katonák okozta tűzben megsemmisült, és 72 ezer ember maradt fedél nélkül. Ebből 50 ezren zsidók voltak. Többségük ezután vándorolt ki Palesztinába, Franciaországba és az Amerikai Egyesült Államokba. A tűzvész utáni újjáépítés minden esetre helyet csinált a török-görög lakosságcsere során ide érkező menekültek számára, elsősorban a török Izmir környékéről.

A II. Világháborúban a németek 1941. április 9-én foglalták el, és 1944. október 30-ig uralták. Ezalatt 45 ezer zsidó lakost vittek el koncentrációs táborokba. A megszállás után mindössze kb. 1000 zsidó élt a városban.

Fotógaléria: THESSZALONIKI