|
|
A város 4. és 15. század között egyértelműen a Bizánci Birodalom második legfontosabb városa volt és ennek megfelelő volumenű és színvonalú építkezések jellemezték. 1988-ban 15 ókeresztény és bizánci műemléke került az UNESCO Világörökségi helyszínek listájára. Általános vélemény, hogy a szaloniki mozaikok a ravennai, a konstantinápolyi és a Palermo környéki kora keresztény mozaikokkal azonos értékű kulturális és történelmi kincsek.
"Thesszaloniki műemlékei, amelyek a Világörökség listáján szerepelnek, különféle funkciójú, vallási, világi és katonai célú épületek, ideértve a 4 km hosszú városfalat is. Kiemelkedő tervezésük és jelentős művészeti értékeik miatt ezek a műemlékek a bizánci korszak legjelentősebb részei közé tartoznak. A bizánci korszak alatt a város kulturális központként nemcsak a közvetlen környezetben, hanem a szomszédos területeken is meghatározó volt. Aktív és versenyző szerepet játszott a Konstantinápolyi művészeti irányzatok mellett.
Thesszaloniki régészeti emlékei jól követhetővé teszik a művészeti stílusok áramlását a legnagyobb kulturális központok között (mint Róma és Konstantinápoly). A város alapításától kezdve és az egész bizánci időszakban önmagában is fontos művészeti központ volt. A műemlékeiben megőrzött bizánci falfestmények, mozaikok és freskók alapján jól követhetőek a főbb művészeti irányzatok a korai időszaktól (pl. Szent György Rotunda, Szent Demeter Bazilika, Hosziosz David (Latomou) kolostor), a 8.-9. századi ikonoklasztáziát (képrombolás) követő első időszakban (pl. Hagia Szophia templom), a Komnénosz-ház (11.-15. század) uralkodása alatt és annak csúcspontján át (pl. Hosziosz David kolostor freskói), egészen az uralkodó házról "Palaiologos reneszánsznak" nevezett késő bizánci korig. Ezen utolsó időszakhoz olyan műemlékek tartoznak, mint például a Szent Apostolok temploma, a Nagy Szent Euthümiosz (latinul: Euthymius) kápolna a Szent Demeter Bazilikában, Csodatévő Szent Miklós-templom, Szent Pantaleon templom, Krisztus színeváltozása templom, Szent Katalin templom, Illés próféta temploma, a Vlatadon kolostor főtemploma, amely hűen tükrözi a Palaiologos reneszánsz összes stílusjegyét." (fordítás a http://whc.unesco.org/en/list/456/ vonatkozó cikkéből.)
Történelmi fontosságát nem vitatva el kell, hogy mondjam, hogy az épületek jó állapotban vészelték át a történekem viharait, de a mozaikok nagy része megsemmisült. A templom belsőkben nem találunk olyan gazdag és nagy felületű mozaik borítást, mint Isztambulban vagy Ravennában. Ezzel együtt is úgy gondolom, hogy kihagyhatatlan emlékek!
Ha legalább 2-3 napunk van a városban, akkor kényelmesen bejárhatjuk a legfontosabb történelmi helyeket.
Nekünk 3 kiskorúval egy tiszta napunk volt, amibe délelőttre a kihagyhatatlan Régészeti Múzeumot ütemeztük. Zseniálisan felépített és lenyűgöző kiállítás, amely során - többek között - pontos képet és érzéseket kaphatunk a Makedón Birodalom nagyságáról és gazdagságáról.
Thessaloniki kétségtelenül legismertebb épülete, a tengerparti sétány mentén álló Fehér Torony (Lefkós Pyrgos). A sétány déli végén, egy kis nyilvános kertben lévő épület egykor a város ősi kastélyainak része volt. Jelenlegi formáját az oszmán időkben, 1530 körül nyerte el. Főként börtönként használták.
Toronyból szenzációs kilátás nyílik a városra és a kikötőre. Jelenleg a Bizánci Múzeum egyik állandó gyűjteményének ad helyet. A gyűjtemény számos műtárgyat tartalmaz, mint a korai keresztény érmék, vázák, mozaikok, falfestmények és liturgikus tárgyak.
Az Egnatia utcától északra, nem túl messze a Rotundától található a Hagios Panteleimon templom. Sajnos látogatásuk napján zárva volt, így csak kívülről láttuk.
Eredeti neve feltételezhetően - de nem minden kutató által elfogadottan - a Szűz Márinak szentelt "Panagia Peribleptos". A köznyelvben azonban "Kyr Isaac" kolostor, amelyet nevet alapítója után kapott, aki Isaac (Izsák) néven volt a város püspöke volt 1295 és 1315 között. Vannak olyan vélemények is, amelyek építését egy századdal korábbra teszik. A templom jelenlegi épülete és festményei azonban szinte biztosan a 13. század végéről és a 14. század elejéről származnak.
1548 után a törökök "Ishakiye Camii" néven mecsetté alakították. Ebből az időszakból maradt fenn az egykori minaret alapja és egy márvány szökőkút. Több festménye a 20. század elején történt török felújításkor készült.
A Galerius Diadalív az Egnatia és Dimitriou Gounari utcák kereszteződésén áll.
298-299 között építette Galerius társcsászár, a 298-as - a mai Örményország területén lévő - Satala-i csata emlékére, ahol római légiói megsemmisítő csapást mértek a Szasszanida (vagy Új Perzsa) Birodalmat vezető Narses sah seregére.
Szerkezete ún. octopylon, azaz "nyolcpilléres átjáró", amely egy hármas boltívből áll. Kőből és téglából építették, majd márványburkolatot kapott és domborművekkel díszítették. A központi boltív 9,7m széles és 12,5 m magas, a két oldalsó nyílás pedig 4,8 m széles és 6,5 m magas volt. A központi boltív alatt haladt el a fontos Via Egnatia útvonal, amivel Galerius győzelmének fontosságát kívánta hangsúlyozni. Az útra merőlegesen, a boltív hossztengelye mentén található út kötötte össze a 125m-re lévő Rotundát, az ellenkező irányban 235 méterre lévő Palotával.
A teljes komplexumról kiváló áttekintést kaphatunk ITT.
Mindegyik oszlopra négy függőlegesen egymásra rakott díszes dombormű került, amelyek sajnos részben megsemmisültek az idők során, de így is impresszív látványt nyújtanak. A megmaradt domborművek egyikén Galerius Caesart ábrázolják, amint Narses Sah-al küzd, bár állítólag személyesen nem is találkoztak. Egy másik pedig Galerius feleségét, Diocletianus lányát, Valeriat ábrázolja. (A fő császárral való rokonság fontos, hangsúlyozandó és legitimáló elem volt.)
Megint egy másik dombormű a tetrarch-okat (a 4 társ uralkodót) tógában ábrázolja, miközben győzelmi koszorút hoznak a két Augustus fejére. A következő képen a tetrarchia egységét ünneplik, ábrázolásuk hasonló, mint a velencei Szent Márk-bazilikában található porfír szobruké.
A Galerius Rotunda 125 méterre északkeletre fekszik a Galerius boltívétől.
A hengeres szerkezetet eredetileg 306-ban építették Galerius megrendelésére. Funkciója nem teljesen ismert. Egyes feltételezések szerint a császár mauzóleumának szánták, míg mások szerint valószínű, hogy templomnak készült, talán Zeusznak szentelve.
Köralakú átmérője 24,5 m, robosztus (6 m széles) falai Szaloniki földrengéseinek is ellenálltak. A falakat nyolc nyílás töri meg, ezek közül az egyik a nyugati oldalon lévő bejárat. A hengeres szerkezetű, téglával burkolt lapos kupola 30 méter magas. Eredeti kialakításában a Rotunda kupoláján egy ún. oculus (körlakú nyílás) volt, mint a római Pantheonban.
Galeriust 311-ben, halála után mégsem ide, hanem Felix Romuliana városában (a mai szerbiai Zajecar közelében) temették el, emiatt üresen állt. I. Theodosius császár a negyedik század végén rendelte el keresztény templommá való átalakítását. A feljegyzések szerint gazdag mozaik díszítést kapott, amiből sajnos csak töredékek maradtak fenn. A Rotundát ekként Thesszaloniki legrégebbi és a világ egyik legrégebbi keresztény templomának tekintik, amely a Római Birodalom építészetének a görög nyelvű térség korai keresztény időszakából származó legfontosabb fennmaradó példája.
A következő 1200 évben Asomaton (Arkangyal) templom volt, egészen 1590-ig, amikor mecsetté alakították "Suleyman Hortaji Effendi" néven. Később egy minaretet is hozzá toldottak.
A balkáni háborúk alatt - amikor 1912-ben görögök foglalták el a várost - a minaretet lerombolták. A templom újra keresztény lett, amelyet Szent Györgynek szenteltek.
Az 1978-as földrengés során megsérült, de később múzeumként helyreállították. Ekkor a minaretet is részben visszaépítették.
A Komplexum hatalmas épületekből állt, a Rotundától kiindulva, a Diadalíven át, magában foglalta a Palota részein kívül, a Oktagon, és a nagy Hippodrom épületét is.
(forrás: http://galeriuspalace.culture.gr/en/monuments/)
(forrás: http://galeriuspalace.culture.gr/en/monuments/
A munkálatokat a sűrű beépítésű nagyváros nem teszi egyszerűvé, nem csoda, hogy a régészeti feltárások az 1917-es nagy tűz után kezdődtek meg. Ekkor Venizelos kormányának döntése alapján a város újjáépítési tervének elkészítésével a francia L'Armée d'Orient építészét, Ernest Hébrard-ot (1881-1933) bízták meg, aki a kifejezetten erre a célra létrehozott Thesszaloniki Új Városterv Nemzetközi Bizottságának elnöke volt. Az első érdemi régészeti munkákat ekkor végezték. Hébrard véleménye a Galerius palota épületeinek elrendezéséről visszaköszön a mai D. Gounari utca elhelyezkedésében, ami a Rotundát, a Diadalívvel és a tengerrel összekötő monumentális lineáris tengelyként értelmezhető. És ami - mint ahogyan a későbbiekben kiderült - valóban az egykori komplexum tengelyét és helyét követte. Ezen utca építése nélkül aligha akadtak volna a komplexum romjaira.
1935-ben a berlini Német Régészeti Intézet H. von Schonebeck vezetésével és többek között a magyar Alföldi András régész professzorral folytatott ásatásokat. Ők határozták meg először a város hippodromát, és tettek javaslatot a palota feltételezett helyére is. Amelyet 1939-ben a dán régész és építész Ejnar Dyggve (1887-1961) vizsgálatai pontosítottak.
A helyzetet bonyolította, hogy ez a terület volt a város török kultúrájának egyik központja, ahol az oszmán időszakban vallási iskolát, kórházat, köz-étkezdét és mecsetet magában foglaló ún. medresze komplexum állt. Ezt a II. Világháború végéig megőrizték, és csak 1950-ben kezdődtek meg az ásatások. Később kiderült, hogy Akçe Mescid mecsetet az Oktagon romjai fölé építették. A terület szisztematikus feltárása végül 1962-ben kezdődött Hébrard egykori tanulmányának alapján. Az 1990-es évekre a mai Navarinou tér és a Demetriou Gounari utca között a Palota komplexum jelentős részét feltárták.
Ha a Galerius Diadalívtől a tenger felé sétálunk a parkos Demetriou Gounari utcán, akkor először az ún. Apszidális (félkörívés) terem maradványait érjük el, amelyet az utca szintje alatt láthatunk. Eredeti funkcióját tekintve ún. triclinium, római ebédlő, illetve ceremónia és bankett terem lehetett. A termet a padló alatt megőrzött ún. "hypocaust" csatornákon keresztül meleg levegővel temperáltak, amit egy fával fűtött kemencében állítottak elő. Mindkét szobáját fehér és színes márvánnyal borították, ahogyan a padló geometriai mintáit is. Egy későbbi építési szakaszban, valószínűleg a 6. században, egy újabb termet építettek hozzá, amely mozaikpadlóval és fényűző belső dekorációval volt ellátva.
Jelmagyarázat: 1. Bazilika; 2. Központi épület;3. Fürdők; 4. Oktagon; 5. kétszintes épület; 6. Víztartály)
A tenger felé tovább sétálva azon - a ma már nem létező hatalmas, 9m széles - úton haladunk, amely az Apszidális termet kötötte össze a 24 x 67 méteres, körülbelül 30 méter magas Bazilikával. Eredetileg fogadó- és közönségcsarnokként működött, az északi részén mozaik padlóval ellátott előcsarnokkal. Jelenleg csak a nyugati falazat és az előcsarnok nagy része látható, a többit még a Navarinou tér és a D. Gounari utca gyalogos sétánya rejti.
A Bazilikától nyugatra (tulajdonképpen, ha sétálunk, akkor mögötte) a Palota Központi épületrészét találjuk, amely már a 2.-3. században is fényűző lakóépület volt. Az ún. Perisztérium egy 30 x 40 méter méretű épület, amelynek 11 szobája egy szögletes udvart fog közre, a közepén egy szökőkúttal. Az egykor fedett folyosókat gyönyörű mozaikok borították, amelyből sokat megcsodálhatunk. A folyosók kapui összeköttetést biztosítottak a Bazilikával és más palotaegységekkel északi és déli irányban. Többek között a palotafürdőkkel és az ún. Oktagonnal.
A fürdők luxusépületek voltak, tulajdonképen a közösségi kikapcsolódás központjaként működtek. Tekinthetjük ezt egyfajta Spa-nak. Legalább három fő helyiségük volt, ahol a hideg (frigidarium), a meleg (tepidarium) és forró vízben (caldarium) lehetett fürdeni. A vízellátást a város vízvezetékén keresztül táplált víztartályok biztosították, a víz és a padló alatti fűtővezetékek fűtését külön kemence és csőrendszer végezte. A fürdő komplexum teljes területe nem ismert, az ásatásokat még nem fejezték be. Különösen, hogy azok a Navarinou téri épületek alatt is folytatódnak.
A fürdőtől nyugatra, a Palota Központi épületrészétől délre található az ún. Oktagon. 1950 és 1981 között tárták fel, miközben a környező modern épületeket építették. Az épület egy nyolcszögletű (innen a név) és egy monumentális ovális alakú előcsarnokból állt, amelynek keskeny végén két félkör alakú fülke volt. Az épület mozaikpadlóval gazdagon borított volt, ezek egy része ma is látható. Az ásatások során innen került elő az ún. "Galerius kis boltív" néven ismert márvány alkotás, amely a Thesszaloniki Régészeti Múzeumban látható.
A nyolcszögletű terem területe 875 négyzetméter, belül hét félkör alakú fülkével. A csarnokot egykor egy 29 méter magas, 23 méter átmérőjű kupola borította. Történelmi kutatások szerint a Palota közönségcsarnokának vagy tróntermének szánták; később keresztény templomként működött.
Az első építési szakasz Galerius 311-ben bekövetkező haláláig tartott, és csak 313-ban, Nagy Konstantin uralma alatt folytatták. Valószínűleg csak a 4. század végére készült el teljesen. A 7. századi erős földrengések az Oktagon nagy részét elpusztították. Ezután előcsarnokát ciszternává alakították, amely a 14. századig működött.
A Palota keleti oldalán, a Ippodromiou utca vonalában helyezkedett el a Hippodrom, a római lóversenypálya, vagy circus, ami a versenyeken kívül a népgyűléseknek is helyt adott. A polgárok itt kommunikálhattak a császárral és kifejezhették a nép akaratát. A császári tribün (ún. Kathisma) a Hippodrom nyugati oldalán helyezkedett el, az Apszidális terem és a Bazilika között, ami lehetővé tette, hogy az uralkodó közvetlenül a palotából beléphessen (és szükség esetén gyorsan elhagyhassa azt).
A pálya kb. 450 méter hosszú és 95 méter széles volt. Északi részén (a mai Agapinou utcán) lévő bejárat a versenykocsiknak volt fenntartva, míg a nézők az épület déli félkör alakú részén, a mai Mitropoleos utca határvonalán lévő bejáratot használhatták. A Hippodromot a 4. század elején építették és a 6. századig működött.
