|
|
Gyerekeink örömére Kavalától 1,5 óra és 116 km autózással értük el tengerparti szállásunkat, amely Görögország Kelet-Makedónia és Tráki tartományában, a Rhodope régióban található, Plataniti faluban, közel a piciny, mindössze 600 lakosú Maroneia faluhoz.
Az ókorban ez a terület Trákia része volt, de már korábbról, az i.e. 3. évezredből találtak itt leleteket. A feltételezések szerint az i.e. 7. század közepén az Ismaros-hegység déli lejtőit - a mai török Izmír város magaságában az Égei-tengerben elhelyezkedő - Chios (magyarosan Kiosz) szigeti telepesek gyarmatosították és alapítottak várost.
Homérosz szerint Kikones egy ősi trák törzs neve volt, amely Trákiában a Vistonida-tó és az Evros folyó között lakott. A kikonesiek kiváló lovas harcosok voltak, és fejlettebbek, mint bármelyik többi trák törzs. Közösségük fővárosa, Ismara, kikötő és kereskedelmi központ. Az 5. századra már saját pénzük volt aranyból, ezüstből és rézből, boruk pedig híres volt az ókori világban.
Az Ismaros és a Maronia neveknek közös etimológiai gyökere van. Homérosz szerint a város alapítója Maronas, Oenopion (görögül "borivó") fia, Lemnos legendás királya és Dionüszosz isten unokája. Az ősi Apolló isten papja, aki fehér lovak által húzott szekerével a hegy magas csúcsainál hozza napfényt.
Homérosz az Iliász c. művében Kikones-t a trójaiak szövetségeseinek nevezte, és aki a tíz évig tartó trójai háború alatt mind a trójaiakat, mind a görögöket egyaránt borral látta el. Csata előtt minden harcosnak vízzel hígított Kikones-i bort kellett fogyasztania.
Az Odüsszeia című második epikus költeményében Homérosz megemlíti, hogy mikor Odüsszeusz elhagyja Tróját, hogy visszatérjen Ithakába, az első megállója Kikones földje volt. Odüsszeusz katona társai megtámadták és kifosztották Ismaros városát, megölték a férfiakat, és felosztották egymás között az asszonyokat és a kincseket, majd ünnepelni kezdtek. Odüsszeusz megkímélte Maront, Euanthes fiát, Apolló papját és családját. Emiatt Maron neki ajándékozott egy "kecskebőrös üveg vörös bort", egy kis aranyat és egy keverőtálat. Más leírások szerint tizenkét amforát. A bor erős és isteni ital volt, minden csésze borhoz 20-szor annyi vizet kellett hozzáadni.
Másnap reggel kikones törzs béli harcosok lepték meg a támadókat, de Odüsszeusznak néhány társával sikerült elmenekülnie. Hamarosan azonban csapdába estek az egyszemű óriás, Polyphemus Küklopsz barlangjában, aki felfalta a katonákat. Kivéve Odüsszeuszt, akinek a Maron által adott borral sikerült az óriást leitatni, majd miután megvakította elmenekült.
Homérosz korában (kb. i.e. 800 körül) valóban megtalálhatjuk az első írásos utalásokat a "Maronios", "Maronitis" vagy "Ismrikos" borra. Az Ismaros hegy lejtőin a ma napig megtalálhatjuk az ősi kőbe faragott szőlőprés "kádakat", és a bortároló barlangokat.
(A kép forrása: https://novoscriptorium.com/2019/01/13/megalithic-acropolis-and-gate-of-ismara-maroneia-thrace-greece/)
A város virágzó kereskedelmet folytatott, népes és gazdag volt. A bor fontosságának köszönhetően Maronia népe tisztelgett Dionüszosz előtt, a mai napig láthatóak szentélyének egykori alapjai. De képmása a város pénzérméin is megjelent.
(Valószínű, hogy a helyiek inkább a trák, fríg eredetű Sabazios néven tisztelték, amelyet később a görögök Zeuszként és Dionüszoszként is azonosítottak. Jellemzően, mint nomád lovas-istent ábrázolták, aki jellegzetes hatalommal bír. Később egész Kis-Ázsiában, egészen Anatóliáig elterjedt. Mítoszának jellegzetes emlékei a híres római korból származó Sabazios bronz jobb kezek. A kéz rituális gesztusa a hívőket áldja és segíti, szerencsét és boldogulást oszt, távoltartja a betegséget és bajt. Ez a fajta kézmozdulat az ókorban megjelenik a Hermész kultuszban, ahol egyszerűen a beavatás során megszerzett tudást jelölte. Érdekes, hogy későbbiekben a "benedictio latina"-ban - mint áldást osztó kéztartás - tovább él a keresztény egyházak liturgiájában. Különösen az ókeresztény ikon és mozaikképeken sokszor ezzel a jellegzetes gesztussal ábrázolják az áldást osztó Megváltót.
De Sabazios motívuma megjelenik kelta választóoszlopokon, és sokak szerint a keresztény Szent György és a Sárkány képe is tőle ered. A legkorábbi ilyen ábrázolások a 10.-11. századi kappadókiai sziklatemplomokból, valamint a 11. századi Grúziából és Örményországból származnak, tehát a területi egyezés is stimmel.)
A perzsa háborúkban Maroneia osztotta a többi megszállt görög város tragikus sorsát. A perzsák veresége után az Athéni Szövetség tagja lett. A város az i.e. 4.-5. században élte fénykorát.
1969-ben kezdődtek a régészeti ásatások és még a mai napig zajlanak. A leletek alapján bizton állíthatjuk, hogy a város a római és a bizánci uralom idejében is jelentős volt.
A következő hetet itt, pontosabban a tengerparti Plataniti faluban lévő King Maron Hotelben töltöttük. Kifogástalan, ízléses és nem túl zsúfolt 4 csillagos szálloda, saját tengerparttal. Minden elemében remek volt, gyermekeinket nehezen lehetett a tengerből, vagy a kültéri medencéből kirángatni.
Egyetlen hátránya - ami nekünk az előző sűrű kirándulással teli napok után nem volt az (legalábbis a gyerekeknek biztos nem :-) - hogy a szálloda környéke nem igazán tartogat látnivalókat. Ahhoz autóba kell szállni és 1-2 órát autózni pl. Filippi, Kavála, vagy a Nestos delta irányába. Tervek között szerepelt az Aggitis barlang megtekintése is, de a nagy lustulásban elmaradt. Az Athos - félsziget, vagy egyéb Szaloniki felé lévő látnivalók már oda-vissza 5-6 óra autózást igényelnek, ami nem biztos, hogy megéri. Főleg nem 3 gyerekkel. A szálloda közelében séta távolságra a természeten, kis tavernákon, a tengerparton, valamint olajfa és gyapot ültetvényeken kívül semmi sincs. A falvak egyszerű halász, vagy mezőgazdasági falvak. Pálmafás sétány, bárokkal és éttermekkel teli szórakozó utca nincs.
Mi azonban nagyon megkedveltük ezt a szállót és ezt a környéket. Ha valaki csak pihenni akar, vagy egy fárasztó természeti és kulturális túrát akar itt kipihenni, tökéletes - és ár/érték arányban is remek - választás!
A közeli éttermek közül nekünk a kb. 7 km-re, az Ag. Charalampos kikötőben található
Stratos Taverna
lett a kedvencünk. A frissen sült halak, a grilezett polip, vagy a klasszikus rántott tintahal mindegyike hibátlan volt. (80-100 euro 5 főre.)
A táblák által is jelzett, de földes-köves mezőgazdasági úton elérhető Antik Színház jelenleg (2018 és 2019 nyarán) régészeti feltárás alatt áll és el van kerítve. Viszont így is jól látható.
A színház az ókori Marónia délkeleti részén, két domb oldal közé épült az ie. 4. század végén. Befogadó képessége kb. 1300 néző volt. A patkó alakú üléssorok mögött egy márvány csatorna vezette el a vizet a közeli barlangól a patakba. A téglalap alakú színpadi épületet a római korban építették egy oszlopcsarnokkal ellátott előtérrel. Az ókeresztény időszakban (i.sz. 4. század) is színházként használták Az első üléssort eltávolították, és a zenekar körül védőkorlátot helyeztek el. Ezen találták meg az építés 4. századi dátumát.
Ha tovább megyünk a földúton, akkor olíva ligetek között tekergőzve, gyönyörű panoráma tárul elénk, ahogy elérjük a tengerparti meredek sziklákat, és az út végén található Marmaritsa strandot. Mindenképp megéri a kis kitérőt, gyönyörű, nem túl zsúfolt helyet találunk, ahová egy kis kötélhágcsóba kapaszkodva kell lemásznunk.
Ha a műúton Charalampos kikötője felé vesszük az irányt, akkor bal oldalon tábla fogja jelezni az ún. Mozaikos Házat. Ez szintén körbekerített, de a lakat már évek óta elrozsdásodhatott, és a kapun be lehet menni. Megéri, mert az 5 perces fáradtságnak egy gyönyörű mozaik padló a jutalma, amely egy egykori magán villához tartozott és az i.e. 4 század végéről, 3. század elejéről származik.
A Stratos Taverna közelében rövid idő alatt szemügyre vehetjük a Római Fórum és a Propylon (kapu) erősen romos maradványait. Építésük feltehetően Hadrianus uralkodása alatt történt i.sz. 124-125 körül. Egyik sem egy lélegzetelállító látvány, inkább Marónia ősi történetének fényében érdekes helyek. Ha körbenézünk a hegyek felé, el tudjuk képzelni az egykori nyüzsgő város hatalmas kiterjedését a mai olajfa ligetek alatt.
Ha az út másik oldalán követjük a 6. századi Ókeresztény Bazilika irányába mutató táblát, akkor néhány száz méter után ismét egy érdekes, bekerített feltárást érünk el. Az itt lévő lakat is csak vizuális elem, be lehet menni a területre.
A King Maron Hoteltől kb. fél órányira és 35km-re található a környék legközelebbi borászata a Kikones. Előzetes egyeztetés mellett szinte bármikor látogatható. A mi augusztusi ittlétünk már bőven a szüretre esett, és mégis készségesen mutatták be a birtokot és kóstoltatták a borokat.
A borászat nevének antik eredetét a Maronia bevezetőben már ismertettem.
Az "új" Kikones az egyik első borászat a görög Trákiában, amelyet 2004-ben alapított Melina Tassou, aki Bordeaux-ban végzett borászként. Célja az volt, hogy az ősi és legendás trák borokat újra megismertesse a világgal. Fő célkitűzési nagyon szimpatikusak, de számunkra alapvetőek is voltak, mint minimális technológiai beavatkozás, a terroir, a fajta és az évjárat sajátosságainak bemutatása. A szőlőtermesztés organikus, amelyet a borász Ausztráliában tanulmányozott, míg a szőlőtermesztési és borászati tudás Bordeauxból és Burgundiából származik.
Melina tanulmányai során illusztris borászatokban dolgozott:
- Château Malescot St Exupéry, Margaux, Bordeaux, Franciaország.
- Château Smith Haut Laffite, Pessac Leognan, Bordeaux, Franciaország.
- Domaine Christophe Perrot - Minot, Morey St Denis, Burgundia, Franciaország.
- Brown Brothers, Milawa, Victoria, Ausztrália.
Az Ismaros hegy lejtőin lévő ültetvények talaja (mészkő és vörös agyag), és klímája is kedvezőnek tűnik. A nyári forróságban a közeli tenger és az esti hideg hegyi levegő biztosítja a szőlők savtartalmának oly fontos hőingást. A téli időszakban a hegyen kellően hideg és hó is van annak érdekében, hogy a növény megfelelően tudjon téli álmot aludni. A széljárás pedig a gombás betegségek megelőzés érekében kiváló.
Nagyon kedves és informatív túrán vettünk részt, amit egy kóstoló követett.
A szőlőfajtákat külön fejezetben mutatom be, itt most rövid leírást adok a 2019-ben kóstolt borokról.
1. Maron Kikones White 2018 (100% Malagousia): Kedvelem azt a fajtát, különösen ha ezen a vidéken járok. Nem állítom, hogy itthon is a kedvenc fajtám lenne, de kifejezeten értékelem üde savszerketét, virágos, citrusos, trópusi gyümölcsös aromáit. Jó inni!
2. Rose Kikones 2018 (Limnio 70%, Syrah 20%, Cabernet Sauvignon 10%): 24 órás hideg macerációval készített rozé. Nekem kicsit nehézkes és édeskés. Határozott gyümölcsbomba. Számomra a legérdekesebb a Limnio nevű helyi fajta, amiről sokat nem árul el ez a bor. Hacsak annyit nem, hogy elég határozottak a tanninjai.
3. Limnio Kikones 2017 (100% Limnio ): Illatában erőteljes és komplex, gyümölcs aromákkal (pl. szilva, cseresznye), fűszerek (fahéj), csokoládé és dohány. Hosszú, a 14% alkohol ellenére nem nehéz, de tanninjai nagyon markánsak. Nem sok, de szárító. Nem tudom, hogyan érik az fajta, fiatalon nehezen értelmeztem.
4. Maron Kikones Red 2008 (100% Sangiovese): A nap meglepetés bora nekem ez a toszkán fajta lett, amit Melina nem olasz, hanem ausztrál élményei alapján telepített 2004-ben. Korát meghazudtolóan üde, hosszú és jó savszereketű bor. Mindeközben nagyon komplex, és elegáns! Mindent tud, amit a fajta a legjobb termőhelyeken mutatni szokott. Oly annyira, hogy később itthon vakon beraktam egy Brunello sorba és nem találtunk rajta fogást.
A szállodától 40km-re és kb. 40 percnyi autózásra található a régió nemzetközileg is legismertebb olíva készítő vállalkozása. Nyitvatartási időben az üzem is látogatható, az alapító egyik lánya vitt bennünket körbe és egy kifejezetten érdekes, informatív vezetést kaptunk. Amit egy díjmentes kóstoló követett, de természetesen mi is vásároltunk, amit nem bántunk meg.
Az alapító Argiris Kelidis-nek már a felmenői is foglalkoztak olajbogyó fákkal, és ő már gyerekkorában érdeklődést mutatott a termesztés iránt. Saját vállalkozását 1982-ben alapította a Makri nevű faluban, ahol a Földközi-tenger medencéjének egyik legrégebbi olajfaligete található. Az ültetvényen egy 2000 éves példány is fellelhető, egészséges, termő állapotban. A vállalkozás nevét egy közeli barlang legendás lakójáról, a Homérosz által megénekelt Polyphemus Kükplopszról kapta, görögül Kyklopas.
Jelenleg 12000 olajfával rendelkeznek, amiből 2000 organikusan termesztett. Az ültetvényen a falu nevével megegyező olíva, a "makri" terem. Egyike az őshonos görög fajtáknak, amely 2020 augusztus 10-én kapta meg az EU eredetvédettségi státuszát (Protected Designation of Origin (PDO)). A Kelet-Macedónia és Trákia Régió Evros prefektúra helyi mezőgazdasági szolgálatának volt vezetője, egy bizonyos Paschalis Papadakis úr már évek óta dolgozott az elismertetésen. A megelőző kutatások egészen Isztambulig nyúltak vissza, ahol könyvtári dokumentumokkal támasztották alá, hogy a makri olajfa ligetek múltja legalább 3000 éves. A fajtából jelenleg 220.000 fa terem, az éves termés 1000-3000 tonna olaj, ami a világ éves 3-3,5 millió tonna termeléséből igen kevésnek mondható, sőt statisztikai hiba.
A makri aromavilága manapság igen divatos, friss fűszernövények, virágok és egzotikus gyümölcsök jellemzik. (Érdekességként megemlítem, hogy több mint 1000 különböző olíva fajta van, de a világ termelésének 85%-át mindössze 139 adja. Hasonlóan, mint a több ezer szőlő fajta, amelyek közül mindössze 30 adja a termelés 70%-át.)
A Kyklopas birtokon a szüret automatizált vibrációs gépekkel történik, amely mind a fák, mind a bogyók szempontjából a legkíméletesebb. Az olívaolajat már betakarítás napján vegyszermentesen préselik, szigorúan 25 fok alatt. A tisztításhoz kemikáliát nem, csak papírszűrőt használnak. Utána az olajat palackozásig rozsdamentes acél tartályokban, hűvös és száraz környezetben tárolják. Nagyon szimpatikus volt, hogy a feldolgozás során keletkező hatalmas mennyiségű száraz gyümölcsmaradványt is hasznosítják. Az üzemen belül környezetbartát kazánokban égetik el, mint valami pelletet.
A Kykplopas olajai a világranglista első tíz helyezettjébe tartoznak, és az egyik legtöbb díjat elnyert olíva termelőnek minősül. Legutóbb 2020-ban nyertek aranyérmet a rangos "NYIOOC World Olive Oil Competition" versenyen. A belépő szintű, 5 literes, fémdobozos olajuk is prémium minőség, a birtokon nagyon kedvező áron kapható. Izgalmas kísérlet a - nagyapám szirupos zölddiójára emlékeztető - édes olívabefőtt. Nagy kedvencem volt még a narancsos és citromos olaj, ami nem utólag van ízesítve, hanem az olívát együtt préselik a gyümölcsökkel. Mindegyik zseniális pl. egy füstölt halas pástétom, vagy éppen egy libamáj tetejére ;-).
2 alkalommal ellátogattunk a Rodopi régió "fővárosába", Komotini-be. Közel 70 ezer fős város, amelyben az 1973-as alapítású Demokritus Egyetem okán további 10 ezer fő nemzetközi és hazai diák is él. Görögország legnagyobb lélekszámú töröknyelvű muzulmán kisebbségének is otthont ad.
A városról a 2. századtól kezdve vannak utalások, és a régészek feltételezik, hogy a római Breierophara településsel azonos. Ebben az időszakban a környék legfontosabb városa Maximianopolis volt, amelyet a 9. századtól kezdve Mosynopolisként ismerünk.
(Legközelebb, ha erre járok kb. 10km-re megtalálhatóak a régi erőd, és egy bizánci templom romjai: Lásd ITT )
Legfontosabb stratégia értéke a Via Egnatiához való kapcsolódása volt, illetve, hogy a Konstantinápolyig tartó útvonal itt ágazott el Philippopolis (a mai bolgár Plovdiv) felé. Bizánc alatt is fontos kereskedelmi állomás volt, erre utalnak a tekintélyes erőd falmaradványai. Ennek ellenére lakossága folyamatosan a nagyobb és fontosabb Mosynopolisba költözött és az 1100-as évekre elnéptelenedett.
Újra benépesedése azt követően kezdődött meg, hogy a bolgár Kaloyan Cár 1207-ben lerombolta Mosynopolist és a lakosság egy része a korábban elhagyott erőd falai között kezdte újra életét. Azóta a térség legfontosabb városa. Az 1320-30-as évek bizánci polgárháborúiból származó feljegyzések már Koumoutzina néven említik. Annak ellenére, hogy folyamatosan a bizánci, bolgár, oszmán ütköző vonal közelében volt, sikeresen túlélte a rombolásokat, míg végül 1361-ben az Oszmán Birodalom foglalta el. A következő évszázadok változó időszakokat hoztak, a dohánytermesztés és kereskedelem adta a város fennmaradásának alapját. Az oszmán vallási türelem lehetővé tette, hogy mind a keresztény, mind a helyi zsidó közösség fennmaradjon.
Az első balkáni háború alatt a bolgár erők elfoglalták a várost, és az kisebb-nagyobb megszakításokkal az I. Világháború végéig Bulgária része volt. Ezt követően került Görögország fennhatósága alá. A II. Világháború alatt a nácikkal szimpatizáló bolgárok ismét elfoglalták és deportálták 863 helyi zsidó lakosát a Treblinkában lévő koncentrációs táborba. Mindössze 28-an élték túl ezt az időszakot.
A mai Komotini virágzó kereskedelmi és közigazgatási központ. S bár nyüzsgő egyetemi városnak írják le, a nyári szünet alatt ennek semmi jele nem volt. Hétköznap is álmatag, meleg, építészetében is tipikus balkáni görög, nem túl szép város. Este, vagy az egyetemisták visszatérésével ez valószínűleg másképp van. Ezzel együtt egy nyaralás során önálló úticélként nem ajánlanám.
