MAKEDÓNIA RÖVID TÖRTÉNETE
Nehéz egyértelműen átlátni a térség Makedón történelmét, és - ahogy nekem sem volt korábban világos - azt sem, hogy mi az oka a szomszédos Macedón Köztársaság (hivatalos nevén Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság) és Görögország közötti névvitának.
Kezdjük az elejéről.
A legelfogadottabb történelmi információk szerint a Makedónok első ismert lakhelye a Pindos hegység, amely a Balkán közepén helyezkedik el, és leginkább krétakori mészkő alkotja. Földrajzi értelemben a Dinári-hegységhez csatlakozik. Egy része átnyúlik a mai Albániába, nagyobb része azonban ÉNY-Görögországban található, és észak-déli irányban húzódik. Ennek a hegységnek a legismertebb látnivalója a Meteorák kolostorai.
Az i.e. 12. század körüli említések szerint, az ún. dór vándorlás során egy "molosszok" nevű népcsoport a Pindosz hegység nyugati részéből kelet felé szorította a "maketai" ("hegyi ember") törzseket. A történészek szerint ezek a hegyi emberek lehettek a makedónok ősei.
Keleten aztán az Aliákmonasz folyó déli részénél, Pieria lábainál található Aigai (a mai Vergina, Thesszalonikitől 70km-re dél-nyugatra) lett a makedónok első fővárosa. (Az itt feltárt király sírokat feltétlenül meg kell néznie annak, aki erre jár. Nekünk nem esett útba.)
A város és ezzel együtt a Makedón Királyság alapítása nem egyértelmű. A legenda szerint az első uralkodóház Argoszból (Peloponnészoszi-félsziget antik városa) származik, az ún. görög Témenida-dinasztiától. A történelmi források nem egyértelműek abban, hogy ki volt az első argoszi, aki egyesítette a makedón törzseket és megalapította a királyságot.
Argosz legendás hőse Temenus volt, Héraklész unokája. Hérodotosz szerint Temenus leszármazottainak, a 3 fivérnek (Gauanes, Aeropus és Perdiccas) menekülniük kellett Argoszból, és így kerültek Felső-Makedóniába, Lebaea városba. Szerinte közülük Perdiccas (Perdikkasz) volt az első Makedón Király i.e. 650 körül.
Ezzel szemben Theopompus (i.e.380 - i.e. 315) görög történetíró szerint Makedónia első királya Perdiccas dédnagyapja, Caranus (Karanos) volt, aki i.e. 808 - i.e. 778 között uralkodott. Karanos az apja halála után az argoszi trónért való harcok során döntött úgy, hogy megtalálja inkább saját királyságát. Elsőként kikérte Pythia, a Delphoi Apolló Templom jósnőjének a tanácsát, aki ezt válaszolta: "Ott kell megtalálnod a királyságod, ahol sok vad- és háziállatot találsz." A legenda szerint, amikor északra vándorolva megállt a mai Vergina közeli völgyben, felismerte a jóslatot és ott alapította meg királyságát: Aigai-ban.
Az első király, akinek körülbelül és talán valósan meg tudják határozni az uralkodási idejét, I. Amüntasz (i.e.540 - 495) volt. Perdikkasz és közte Argaiosz, I. Philipposz, I. Aeroposz és Alketasz királyok nevét ismerjük, de uralkodási idejük nem bizonyított. Tulajdonképpen I. Amüntasz óta ismerjük pontosabban a Makedón történelmet. Ő I. Dareiosz kortársa volt, és a perzsák i. e. 513-as trák hadjáratát arra használta fel, hogy terjeszkedni tudjon a szomszéd államok rovására. Fia I. Alexandrosz szintén remekül lavírozott a perzsa Xerxész terjeszkedései közben a görögök rovására. Makedónia területét - elsősorban Athén ellenében - négyszeresére növelte, és ekkor (i.e. 478-tól) verette az első makedón pénzt is.
I. Arkhelaosz király uralkodás alatt - kb. az i.e. 5. század első negyedében a fővárost áthelyezték Pella-ba (a mai Thesszalonikitől 40 km-re északnyugatra).
Az i.e. 431-404 közötti ún. Peloponnészoszi Háború - bár elsősorban a Spárta vezette Peloponnészoszi Szövetség, és az Athén által vezetett Déloszi Szövetség között zajlott - erős hatással volt Makedóniára is. Kezdetben Spártát támogatta, így Athén ráuszította a Bulgáriából már megismert Szitalkész Trák királyt, aki i. e. 429-ben kb. 150 000 fős sereggel dúlta fel Makedóniát. Túlerejüket csak dinasztikus kapcsolatok kiépítésével és hozománnyal lehetett leszerelni. Ezután i. e. 422-ben Makedónia átállt Athén oldalára, ami nem volt szerencsés lépés, mert a következő évben az athéni?makedón sereg elvesztette az ún. amphipoliszi csatát. A háborúk után Makedónia meglehetősen meggyengülve, és területeiből sokat elvesztve kezdte az i.e. 4. századot.
A felemelkedés és Makedónia fénykora II. Philipposz (i.e.356 - i.e.336) trónra kerülésével kezdődött. Philipposz komoly hadi tanulmányokat folytatott, és sok háborúban edződött. Leghíresebb hadvezérével, Parmeniónnal közösen kifejlesztett egy forradalmi, több sor mélységű, nehézfegyverzetű gyalogosokból álló hadrendet, az ún. Makedón Phalanx-ot. Bár a phalanx-szerű hadrendről már az i. e. 25. század környékéről, Mezopotámiából is vannak ismereteink, de alapvetően a görögökre volt jellemző. Philipposz ezt fejlesztette tovább, és ehhez átvette oktatója, a thébai Epameinóndasz egyik újítását is, az úgynevezett ferde ék felállást. Mindehhez egy új fegyver, a szarisza társult, ami egy legalább 4,3 méter, de akár 5,5 méter hosszú döfőlándzsa volt.
(Forrás: Wikipedia)
A phalanxot azonban támogatták az ún. hetairoszok, a klasszikus makedón nehéz lovasok is. Ezek létszáma i.e. 340 körül még 800 fő volt, de II. Philipposz uralkodásának vége felé már 1600-2400 hetairosz állt rendelkezésére a hadjáratokhoz.
A hadseregreformoknak köszönhetően a király mindössze 8000 fős hadsereggel képes volt az illír hódítókat visszaszorítani és nem csak a korábban elfoglalt területeket, hanem újakat is meghódított. Elfoglalta Illíriát, Trákiát, Paióniát és egész Észak-Görögországot is.
(Forrás: Wikipedia)
Fia III. Alexandrosz, vagy ahogy a történelem nevezi Nagy Sándor, már egy virágzó Makedóniában született i.e. 356-ban. Apja egész fiatalon uralkodásra és hadviselésre tanította. De tanára volt az akkori világ leghíresebb tudósa, Arisztotelész is.
Időközben a görög államok megelégelték a makedón uralmat és egyesítették erejüket ellenük. II. Philipposz erre kb. 35 000 katonával behatolt a görög területekre, hogy megelőző csapást mérjen. I. e. 338. augusztus 2-án került sor a sorsdöntő ütközetre a Thébához tartozó Khairóneia városában. Philipphosz fölényes győzelmet aratott a görög seregek felett, amiben óriási szerepe volt az akkor még csak 18 éves Alexandrosznak, aki egy lovassági támadással szétzúzta a kor egyik legjobb elit alakulatát, az ú.n. Thébai Szent Csapatot.
(Ez az alakulat spártai mintára jött létre és i. e. 378-tól i. e. 338-ig létezett. Érdekessége, hogy 150 pár férfiszeretőből állt. Állítólag az ötlet mögött Platón "A lakoma" című műve áll, amelyben kifejti, hogy az ideális sereg szeretőkből ("istentől ihletett barátokból") állna, hiszen a szoros érzelmi/lelki (és nem feltétlenül testi) kötelék elszántabb, keményebb és bajtársiasabb harcot eredményez a csatatéren.)
A győzelem után Philipphosz a görög államokat az ú.n. Korinthoszi Szövetségbe kényszerítette, ahol saját magát jelölte vezetőnek. I.e. 337-ben hadsereget küldött Kis-Ázsiába, előkészítendő a perzsák ellenei hadjáratot. Ebben a görögök is támogatták, hiszen mindenkiben élénken éltek a korábbi perzsa inváziók, amelyet azóta is folyamatos fenyegetésnek éltek meg. A hadjárat azonban már fiára maradt, mert i.e. 336-ban egy tiszteletére adott ünnepségen saját testőre meggyilkolta.
(Hogy miért, arról ITT egy érdekes tanulmány olvasható.)
III. Alexandrosz, vagyis Nagy Sándor, nem egyszerű és nem vértelen módon lett a trón birtokosa. A Korinthoszi Szövetséget is meg kellett győznie annak érdekében, hogy apja örökébe léphessen. Ebben nagy szerepe volt, hogy a makedón hadsereg - köszönhetően későbbi hadvezérének és az európai területek stratégoszának, Antipatrosznak - azonnal mellé állt.
Sándor, hogy szomszédai kedvét elvegye az esetleges próbálkozástól, és hogy megalapozza hírnevét i.e. 336-ban balkáni hadjáratba kezdett, ahol villámgyorsan elfojtotta az illír és trák lázadásokat. Eközben Dél-Görögországban szárnyra kelt a hír, hogy Sándor meghalt. Erre a thébaiak - akiket jól érhető okból III. Dareiosz perzsa király támogatott - eltörölték a Philipphoszhoz hű kormányzatot és fellázadtak a makedónok ellen.
Sándor mindössze 13 nap alatt 500km-tert megtéve, megostromolta és bevette Thébát, ahol 6000 embert mészároltak le. A győzelem után 30.000 thébai túlélő rabszolgasorsba jutott, a várost szinte teljesen lerombolták, birtokait pedig felosztották a szomszédok között. Mindezek után egy görög államnak sem volt kedve újat húzni az ifjú trónörökössel. Készen állt hát minden Perzsia meghódításához.
Alexandrosz i.e. 334 májusában kelt át a Hellészpontoszon (a mai Dardanellák) és 4 évekig tartó háború során, i.e. 330-ra megdöntötte III. Dareiosz perzsa király hatalmát. Ezt követően további hadjáratot folytatott, egészen Indiáig eljutva. Ez azonban már nem kötődik mostani utazásunk területeihez, így arról csak egy térképet mutatok.
(Forrás: Wikipedia)
Nagy Sándor, mint minden idők egyik legnagyobb hadvezére, a hellenizmus korának kiterjesztője, a hadjáratok alatti emberfeletti megerőltetéstől, és életmódjától legyengülve i.e. 323. június 10-én, harminckét évesen halt meg Babilonban. Feltételezések szerint malária, tüdőgyulladás és májcirrózis végzett vele.
Halála után a birodalom darabokra szakadt, elsősorban egykori hadvezérei - a diadokhoszok - szerezték meg egyes részeinek irányítását, ahol jellemzően stabil államokat hoztak léte.
Ez az ún. hellenisztikus kor, amely i. e. 336-tól (Nagy Sándor trónra lépésétől) i.e. 31-ig tartott.
(A korszak inkább történelmi szokásjog, mint valamely egzakt definíció. Végét az ún. "Actiumi csata" jelenti, amelyet Octavianus vívott Marcus Antonius és Kleopátra hajóhadai ellen i.e. 31. szeptember 2-án a görögországi Actium római kolóniánál (a mai Préveza közelében). A csatát - amelyet Octavianus nyert meg - tekintik az utolsó nagy lépésnek a császári egyeduralmi rendszer felé. S mint ilyen a Római Köztársaság majdnem ötszáz éves létének végpontjának tekintik.)
A görögök és a makedónok eredeti állama az Antigonida uralkodó család kezébe került. A Szeleukoszok által irányított Szeleukida Birodalomhoz Szíria, Mezopotámia és Kis-Ázsia jelentős része került. Egyiptomban pedig a Ptolemaiosz dinasztia uralkodott. Ez az időszak kedvezett az ipar és a kereskedelem fejlődésének, valamint a görög kereskedő városok terjedésének.
(Forrás: Wikipedia)
A klasszikus Makedón Királyság egészen i.e. 168-ig fennmaradt, amikor is utolsó királya az Antigonida dinasztiából származó Perszeusz (i.e. 212 - i.e.166 vagy 162), a harmadik római-makedón háborút elvesztette, és ezután Róma az országot a Birodalomba olvasztotta. I.e. 187-123 között Görögországon túl Kis-Ázsia jelentős része is fokozatosan a Római Birodalom részévé vált. Ezzel párhuzamosan Róma kulturális értelemben hellenizálódott. Ennek csúcspontja volt, amikor Caracalla dekrétumában i.sz. 212-ben minden görögországi szabad felnőtt férfinak római polgárjogot adott.
Mindezek alapozták meg a térségben a következő nagy, alapvetően görög kultúrájú birodalom kialakulását, Bizáncét.
(Bizáncról Isztambul kapcsán ITT írok többet.
