Útleírások

Egyiptom - Sátorral a Fehér Sivatagban
Horvátország - Zadar környéke
Horvátország - Tavaszi hosszú hétvége Dubrovnikban
Indonézia - Jáva és Bali, Hong Kongi kitérővel
Kuba - 1400 km négykeréken
Madeira - Téli túrák az örök tavasz szigetén
Olaszország - Nápoly és környéke
Olaszország - Toszkána: Borok és etruszkok nyomában
Spanyolország - Őszi séták Barcelonában
Spanyolország - La Manga-i csillagtúrák
Spanyolország - El Camino
Törökország - Gulettel az ókori Lykia nyomában
Törökország - Kappadókia
Törökország - Kappadókia reloded
Törökország - Kappadókia full time
Törökország - Őszi túra csecsemővel
Törökország - Isztambul
Törökország - Kalandozások É-Mezopotámiában
Törökország - Lykiai út
Történelem
Útvonal
1.-2.nap: Ovacik - Faralya
3.nap: Faralya - Alinca (Karaagac)
4.nap: Alinca - Gavuragili
5.nap: Gavuragili - Xanthos
6.nap: Kalkan - Patara kitérő
7.nap: Cavdir - Kalkan
8.nap: Kalkan - Saribelen
9.nap: Saribelen - Gökceören
10.nap: Simena - Aperlea
11.nap: Aperlae - Bogazcik
Kas pihenés
Saklikent - Tlos kirándulás
Burdur - Sagalassos kirándulás
Kibyra kirándulás


Borok

 Borfajta leírások
 Borkostolás Jegyzetek
Borfesztivál-2007
Kis "Syrah"-alista kóstolás
A Sangiovese magasiskolája
Rendhagyó Hungaricum kóstoló
Furmintológia és Nagy Furmint-kör
Miért éppen Grúzia, Törökország és Bulgária
Dalmát bortúra - 2011 július
Spanyolország - Katalán bortúra
Török bortúra - 2013május
Portugál bortúra - 2014 április


Extrák

 Vendégkönyv
 Képtár


4.nap: 2013.09.30, Alinca - Gey - Bel - Gavuragili (21km, 9-10 óra)



Reggel autóval levittek bennünket a Gey-Sidyma gyalog útvonalak találkozásához, amely a közútról is elérhető. Nem így terveztük, de Bayram szerint ma megyünk eleget, és erről a 3km-ről azt állította, hogy túl veszélyes. (A könyv szerint is esős időben inkább a közúton menjünk. Azt gondoltuk lehet, hogy van benne valami.)

Előzetesen úgy döntöttünk, hogy nem Sydima, hanem Gey felé vesszük az irányt. Így ugyan kihagyjuk a lykiai romvárost, de állítólag szebb a panoráma.

Sidyma egyébként a mai Dodurga falu mellett található, és kevéssé látogatott, de gyönyörű helynek írják le. A Fethiye-Antalya főútvonalon fekvő Esen falutól kb. 11km-re délre található zsákfalu, mindössze 80 lakossal. Így lehet megtalálni: 48300 Dodurga/Mugla.
A falu több házába építettek be ősi oszlopokat és falmaradványokat. Feltételezik, hogy a korai lykiai időkben alapították, erre bizonyíték egy klasszikus oszlopos sír, a terméskő fal és a sokszögű falazat. Legtöbb maradványa azonban a római császári korból származik. Számos szarkofágot, monumentális sírokat, a rossz állapotú színházat, fürdőt, és templom maradványait láthatjuk.
Különösen érdekesnek tartanak egy hatalmas ún. templom sírt, amelyet gyönyörűen faragott emberi fej, illetve virágokat ábrázoló domborművek díszítenek. Az egyiken még észlelhető az eredeti piros szín is.

A város a bizánci időkben is követhető még, de a történelem egy feljegyzést ismer. Marcianus (görögösen: Markianosz (392 - 457. január 27.)) 450. augusztus 25. és 457. január 27. között keletrómai császár volt. Egyszerű származása ellenére magas rangra emelkedett az alán származású keletrómai hadvezér Aspar seregében. A 421-422-es perzsák elleni hadjárat során Sydima környékén megbetegedett, és hátra maradt. Egy testvérpár ápolta saját házában. Miután felépült, egy vadászat utáni szunyókálás során az egyik testvér arra riadt, hogy egy hatalmas sas szárnya árnyékolja be Marcianust. A látvány hatására az egyik testvér megkérdezte, hogy "Ha császár leszel, hogyan viszonzod segítségünket?". Marcianus azt válaszolta, hogy ez nem valószínű, de ha mégis, a város vezetőivé teszi őket. Később, amikor tényleg uralkodó lett, nem felejtette el ápolóit, akik magas pozíciót töltöttek be az egykori Lykai területek közigazgatásában.
Mi most nem láttuk, de a jövőben tervezzük, hogy meglátogatjuk.

Az előbb említett elágazáshoz közel, a tengerparton található Sancakli öble, amit mi szintén kihagytunk. Itt netes kutatásaim alapján egy késő antik település romjai találhatóak, amelyről információt egy 2002-es jelentésben találtam Törökország veszélyeztetett történelmi emlékei között. Neve Kalabatia (vagy Kalabantia), a nyugat lykiai Sidyma városának kikötője volt. Néhány méterrel a tenger felett a kései ókorban egy két oldalhajós templomot építettek itt. A legtöbb része a fő templomnak ugyan összeomlott, de az apszis teljesen megmaradt a festett márvány utánzattal együtt. További freskómaradványok szenteket és a színes díszítő dekorációkat ábrázolnak

A Gey-Sidyma elágazástól 9.40-kor indultunk. Az első 40 percben köves, vízmosásszerű emelkedőn mentünk felfelé, majd elértük a Gey felé menő közutat. Miközben kb. félórát kaptattuk az aszfalton a tűző napon, így elgondolkodtam, hogy mégis inkább Sidyma felé kellett volna menni.
Végül kb. 11 órakor beértünk Gey faluba, ahol több kávézó, étterem, szállás és bolt is van.

Innen Bel felé a sárga tábla 7km-et jelzett. 1 órát napos, köves, gazdasági úton haladtunk tovább olíva ültetvények között, gyönyörű panorámával tarkítva. Szerencsére nem volt annyira meleg, de nyáron halálos lehet.

12 óra körül realizáltuk, hogy elvesztettük a piros jelzést, de a térkép alapján esélyünk sem volt rájönni, hogy hol. Tovább mentünk tehát, és az első, balra letérő ösvényen találtunk egy kék-fehér csíkos turistajelet. Bayrammal sms-eztem, de nem ismerte ezt a jelzést. Így jobb híján ezt, mert égtájilag jónak tűnt. Azon gondolkodtunk, hogy a korábbi út túlságosan is újnak tűnt, lehet, hogy a buldózerek eltüntették a piros-fehér jeleket a helyes leágazásnál.

Ahogy teltek a negyedórák egyre idegesebbek lettünk attól, hogy mennyi időt foguk veszteni, hiszen az út fele még hátra volt. Azzal nyugtattuk magunkat, hogy a kék-fehér jelzés valahová biztosan visz, ott - ha mást nem - egy közutat elérünk. Amikor az ösvény egy olíva ültetvény teraszai között - a szerintünk helyes iránytól pont ellenkezőleg - meredeken elkezdett felfelé kapaszkodni, kifejezetten aggódni kezdtem. Ekkor váratlanul, 13 óra körül, egy kőfalú, alacsony házacskánál (a könyv alapján ideiglenes pásztor laknak azonosítottam) kereszteztük a piros-fehér jelzésű lykiai utat. Nagy örömömben figyelmetlen voltam, és teljes erőmből lefejeltem egy olíva fa letört csonkját, amit a kalapom szélétől nem láttam. Az ütés erejétől hátraestem, és erősen folyt a vér a fejemből. Szegény Nelli első körben nem tudta mekkora a baj, de végül fél óra sebellátás után véresen látványos, de nem tragikus serülésnek minősítettük. (A heg azért még ma is látszik a homlokom hajvonalánál.)

13.30-kor indultunk tovább végre a helyes úton. A következő másfél óra során egy tengerbe szakadó, gyönyörű völgyet kerültünk. Úttalan-utakon - amit még ösvénynek se neveznék - néhol vékony peremeken egyensúlyozva haladtunk a meredek hegyoldalban. A jeleket könnyű elveszteni, több helyen ismét a kő tornyocskák mentettek meg az újabb eltévedéstől. Nelli utólag bevallotta, hogy attól tartott itt valami bajunk lesz. A zűrösebb részeken kifejezetten túra botjaink adták az erőt, és szinte az egyetlen stabil pontot. Mindezzel együtt is utólag a legemlékezetesebb szakaszok egyikének minősítettük, ami izgalmas, de eszméletlenül gyönyörű. Hozzá kell tenni, hogy mindkettőnknek van némi averziója a szakadékoktól, így ?normális? vándor a mi izgalmunkból lehet, hogy semmit nem él meg.

15 órára értük el Bel falucskát, ahol egy helyi család behívott teázni a teraszukra. Hamarosan a napokkal korábban megismert egyik német pár is befutott. Ők Sidyma felől jöttek, míg a másik pár a mi utunkat választotta, de semmit nem tudnak róluk. Szerintünk szintén elveszthették a jelet, ez lehetett a késés oka. A 4 tea, önbevállalós 5 lírába került, majd 15.45-kor továbbindultunk.

Egy darabig a kavicsos közúton, majd a falu után kb. 15 perc után jobbra egy ösvényen a hegyre felfelé indultunk. Az első fél órában egy erdőben ballagtunk, majd néhány ház következett. Mint utóbb kiderült ez maga Belcegiz falu volt. Innen egy hegyi legelő következett, kerítéssel védett ciszternával. Hamarosan, kb. 16.30-ra egy meredek, köves, leszakadást értünk el. Az utolsó jel már a meredek oldalon volt lefelé. Itt 30 perc meredélyen való keserves keresgélés, anyázás, és szendvics evés következett. Komolyan eljátszadoztunk a gondolattal, hogy miként fogunk tüzet gyújtani, ha nem érünk le napnyugtáig a hegyről. Tanulság, hogy ilyen helyzetben időveszteség nélkül érdemes visszafelé indulni, hátha közel van a megoldás. Velünk is így történt. Csak 20 métert mentünk visszafelé, amikor az egyik kövön észrevettünk egy kopott, jobbra kanyarodó jelet, ami a helyes útra vitt.
17 órakor így megindultunk lefelé, kb. 400 méter szintkülönbséget leküzdve a meredek ösvényen, ami néhol inkább sziklafalnak tűnt, mint hegyoldalnak. Az utat csak a jelek alapján lehet megtalálni, egyébként garantált az eltévedés. Itt is többször segítettek az épített kőtornyok. A kb. 1 órás lefelé menet térdterhelő, kifejezetten kemény. A csúszós, köves, sziklás terep nagy figyelmet igényel. Túra botjainkért ismét hálát adtunk.
Végül 18 órára, a már közeledő napnyugtában leértünk egy fenyőerdőbe, ami - mint utóbb nyugtáztuk - már Gavuragili falu határban volt.

Itt Bayrammal a Candan's Garden (2014-ben fog nyitni) panzió gyönyörű ápolt kertjében teáztunk, és söröztünk a naplementében. Megállapítottuk, hogy 1 órát sem lett volna jó késni ezen a szakaszon. A tulajdonos az utolsó simításokat végzi a vonzó szálláshelyen, kedvessége alapján bárkinek bátran ajánlom a nyitást követően.
A mi eredeti tervünk az volt, hogy a szemben lévő Patara Lodge-ban fogunk lakni, de hetekig nem kaptunk választ. Helyiek szerint kicsit furcsa a Németországban élő, de török tulajdonos hozzáállása, de az is elhangzott, hogy kicsit dilis. Emiatt mi innen Kalkanba transzferáltunk kb. 1 órás autóúttal.

Szállásunk tengerparti sétányhoz közeli White House Hotel új szárnya volt, ami a Courtyard Hotel nevet viseli. Gyönyörűen felújított, kifogástalan tisztaságú történelmi épületben lévő erkélyes szobánkban 4 éjszakát fogunk tölteni, és innen csillagtúrázunk.
Vacsorázni a városban lévő töménytelen sok étteremben lehet, így itt csak bár és reggeliző hely üzemel. A reggeli a tengerre néző teraszon remek, bár minden nap egyforma volt, egy kicsit unalmassá válhat. Friss gyümölcsök, török joghurt, dzsem, méz, sajtok és kérésre sajtos omlett. A vendégkör angol, így csak másnapra készültek nekünk ?rendes? török teával.

Fotógaléria: Alinca - Gavuragili fotógaléria