Útleírások

Balkáni kalandozások
Egyiptom - Sátorral a Fehér Sivatagban
Horvátország - Tavaszi hosszú hétvége Dubrovnikban
Indonézia - Jáva és Bali, Hong Kongi kitérővel
Kuba - 1400 km négykeréken
Madeira - Téli túrák az örök tavasz szigetén
Olaszország - Nápoly és környéke
Olaszország - Toszkána: Borok és etruszkok nyomában
Spanyolország: Barcelonai séták
Spanyolország - La Manga-i csillagtúrák
Spanyolország - El Camino: A Francia út
Törökország - Gulettel az ókori Lykia nyomában
Törökország - Kappadókia
Törökország - Kappadókia reloded
Törökország - Kappadókia full time
Törökország - Őszi túra csecsemővel
Törökország - Isztambul
Törökország - Kalandozások É-Mezopotámiában
Törökország - Lykiai út
Történelem
Útvonal
1.-2.nap: Ovacik - Faralya
3.nap: Faralya - Alinca (Karaagac)
4.nap: Alinca - Gavuragili
5.nap: Gavuragili - Xanthos
6.nap: Kalkan - Patara kitérő
7.nap: Cavdir - Kalkan
8.nap: Kalkan - Saribelen
9.nap: Saribelen - Gökceören
10.nap: Simena - Aperlea
11.nap: Aperlae - Bogazcik
Kas pihenés
Saklikent - Tlos kirándulás
Burdur - Sagalassos kirándulás
Kibyra kirándulás


Borok

 Borfajta leírások
 Borkostolás Jegyzetek
A Sangiovese magasiskolája
Miért éppen Grúzia, Törökország és Bulgária
Dalmát bortúra - 2011, 2018
Spanyolország - Katalán bortúra
Török bortúra - 2013május
Portugál bortúra - 2014 április
Loire - kóstolási jegyzetek 2018


Extrák

 Vendégkönyv
 Képtár


Amit Lykiáról tudni kell



Lykia (vagy más írásmódokban Líkia, Lykaónia, Lükia, Lycia, stb.) történelme számtalan találgatásra ad okot. Az bizonyos, hogy az egykori Hettita Birodalom területén, az Arzawa Királyság peremvidékén jött létre. (A hettitákról ITT írok bővebben.).

A birodalom a "tengeri népek" invázióinak esett áldozatul az i.e. 13. és 12. század fordulóján.
A tengeri népekről több egyiptomi és hettita forrás is beszámol. A nevek "sardana", avagy "sardán" Szardínia lakóira, "sekeles" (latin alakban sicul) Szicília, a görög "brygész" (phrygesz) név a frígekre utalhat, a "turusa" nevet sokan truscus, etruscus névvel, vagyis az etruszkokkal hozzák összefüggésbe. Itt kerül említésre a lukki törzs is, amelyet sokan lukka, lük néven azonosítva Lükia (Lykia) névadójaként tartanak számon.

Egyiptom és a Hettita Birodalom között i.e. 1274 májusában zajlott kádesi csata leírásaiban - II. Ramszesz idejéből - fennmaradt feljegyzések több helyen beszélnek egy Lukka nevű, saját magát Luviannak hívó népcsoportról. Az Amarna-levelekben és Merenptah felirataiban is feltűnnek. Sokan azonosítják ezzel a lüköket.
Az biztos, hogy Trója legendájában már olvashatunk egy bizonyos Sarpedonról, aki a Tróját támogatta a harcban, és aki magát Xanthosból, a távoli Lykiából származónak vallotta. Simon Zsolt kutató munkája során az Íliás szövegében is hatszor azonosítja a "Trójaiak, lykiébeliek, dardán tusavívók" szövegrészt.

Ha nyelvészeti oldalról közelítünk, akkor a lük nyelvet a luvi (luwi, luwian) nyelvből származtatják a legtöbben. A luvi a hettita rokon nyelve, azzal, hogy önálló hieroglif írás, és nem az asszír ékírásból táplálkozik. Nem tekinthető a birodalom hivatalos nyelvének, de nagyon elterjedt volt, már a középhettita királyságokban is. Jelentős nyelvi bizonyíték a szomszédos Lüdia (Lídia) területén, ez egykori Wilusa Királyság fővárosában 1995-ben megtalált, kb. i.e. 1150-ből származó hieroglif luvi felirattal ellátott írnoki pecsét is. Ez a város a hettita és asszír forrásokból is ismert Taruisza, a görög Troia, azaz Trója.
A luvi nyelv az újhettita időkben (i.e. 12 - i.e. 8. század) részben keveredett az arámival, majd az újasszír hódítások után az i.e. 7. században tűnt el. A luvi nyelvből alakulhatott ki a lükön kívül, a lüd (lídiai), a phrüg (fríg) és a káriai, ami a latin nyelvekkel teremt kapcsolatot. De összekapcsolja a hettita, az ógörög, és feltételezések szerint az etruszk nyelvet is.

Természetesen a lük luvi nyelvből való származást sokan vitatják. A lük nyelv ugyanis hieroglifák helyett karakterekből álló sajátságos abc-t használ, amely rokonságot mutat az ugariti és föníciai abc-vel is. Sokan gondolják, hogy a görög nyelv őse is lehet, szemben azokkal, akik azt állítják, hogy a lük nyelv az i.e. 4 századtól kezdve fokozatosan elgörögösödött.

A lük nyelvet egyébként még mindig tekinthetjük inkább megfejtetlennek. Amit le tudunk fordítani, azok inkább szöveg-összehasonlításon alapulnak. Ezek egy 1974-ben előkerült háromnyelvű feliratra (i. e. 337-ből), valamint a Xanthosi sztélére (i. e. 400 körül) épülnek. A feliratokon ógörög, arámi és lük nyelvű szövegeket találtak, és abból indultak ki, hogy ugyanazt jelentik. Ennek ellenére a lük nyelv nem egyértelmű. Olyannyira, hogy egymástól jelentősen eltérő nyelvjárásokról is beszélnek (lükA, lükB, lükC).

Érdekes megközelítést ad egy magyar tanulmány (ITT), amelynek szerzője abból indul ki, hogy a lük nyelvet azért nem tudják megfejteni, mert nem ismerik a magyar rovásírást. Több ismert lykiai felirat rovásírásként értelmezve kétségtelenül - bár néha erőltetetten - értelmes, erősen régies magyar szavak használatával. Ha hozzávesszük, hogy az ősmagyar nyelvemlék-elméletek kedvenc terepe a minószi krétai nyelvazonosság, és a későbbi görögök a líkeket krétai származásúnak vélték, még kapocs is található.

Hogy én is gyártsak valami ősmagyar - lük elméletet, elmesélem a következőt. Személyesen is jártam Lykia keleti szélén, Antalyától 30km-re észak-nyugatra, a Taurus-hegységben, 1000 méteres magasságban található Termessosban. A lükök magukat "teremmisz" (trm~mis) néven nevezték. Nem nehéz kapcsolatot találni, ezt több tudós is megteszi. Viszont lakhelyüket - a mai Güllük Dagi hegyet - az ókorban fonetikusan írva "szolimos" néven hívták. A hegy és egyben Anatólia istenének egykori nevéből, ami viszont leírva így néz ki: Solymos. No hogy ezt most "szolimos", vagy "solymos"-ként kell-e ejteni, és hogy van-e köze a mi sólyom madarunkhoz, azt nem én fogom eldönteni. De vezérhangyának nem rossz :-).

A fentiek alapján annyit állíthatunk bizonyosan, hogy miközben az i.e. 12.-11. században a Hettita Birodalom fokozatosan felbomlott, párhuzamosan a luvi és/vagy más nyelveket beszélő területek önálló geopolitikai egységekké, kvázi népekké alakultak. A déli területeken így jött létre Lykia, a mai Fethiye és Antalya közötti partszakaszon.

A lük kifejezetten jó hajós nép volt, olyannyira, hogy később az etruszkokhoz hasonló ókori kalóz népként tartották őket számon a Földközi-tenger keleti medencéjében.

Kezdetben önálló városállamokból álltak, nem beszélhetünk egységes államról. Ennek ellenére sikeresen védte önállóságát a többi szomszédtól, leginkább Lydiától. Bár történészek szerint a hegyi, leginkább legeltetéssel foglalkozó népcsoport katonai megszállása nem is volt különösebben érdekes pl. Krőzus király számára sem.

I.e. 547-ben a perzsa Cyrus király legyőzte Krőzust. Az őt követő Harpagosz hadjáratok alatt hódították meg a perzsák Lykiát is. Hérodotosz szerint serege teljesen megsemmisítette Xanthost, és az összes lakost megölték. Kivéve nyolcvan családot, akik nem volt a városban. Valószínűleg a hegyekben legeltettek.

A Perzsa Birodalom alatt Xanthos fontos város lett, adószedő központ. Az így kinevelkedett új xanthosi dinasztia megkülönböztetett jogokkal bírt. Ha hihetünk Hérodotosz listájának Dárius király alatt ők szedték be "Pamphylia, Caria, Iónia, Magnesia, Lipar, és Milya" adóit is. Még a lykiai flotta parancsnoka is xanthosi volt.
Az 5. század közepén, a görög-perzsa háborúk alatt Lykia nagyobb része a perzsa uralom ellen szegült, és a Déloszi-szövetséghez fennhatósága alá került. Ez időszak alatt kezdődött meg a térség hellenizálódása. A kisvárosok egyre inkább úgy kezdtek kinézni, mint a görög települések. Görög építészetet utánzó szikla sírokat építettek, sokszor kétnyelvű szöveget használtak.

Amikor i.e. 431-ben Athén és Spárta egymás ellen fordult, Lykia visszanyerte függetlenségét, ami óhatatlanul ismét a perzsa befolyás erősödését jelentette. Fő szövetségese Xanthos, hatalmát egészen Telmessus-ig (mai Fethiye) kiterjesztette. A lykiai embereknek azonban nem tetszett a perzsa fennhatóság, így ismét függetlenségi háborúba kezdtek. Egyik vezetőjük a Limyra-i Periklész volt, aki i.e. 400 körül telepedett le, és terjesztette ki uralmát az ország keleti részére. Később magát Lykia Királyának hívta. Legyőzte a perzsa xanthosi dinasztia utolsó uralkodóját Arttumpara-t (perzsa neve Artembares), majd elfoglalta Telmessust is. Röviddel ezután azonban a perzsák ismét megerősödtek és Lykia - a hellenizálódott Cariai perzsa helytartó - a zsarnok Maussolus uralma alá került.

A térség hellenizálódása Nagy Sándor Makedón Birodalma alatt tovább folytatódott, az eredeti lykiai kultúra gyakorlatilag eltűnt. Nagy Sándor i.e. 323-ban bekövetkező halálát követő évszázadok hatalmas káoszt hoztak a térségre. A birodalom darabokra szakadt, elsősorban egykori hadvezérei - a diadokhoszok - szerezték meg egyes részeinek irányítását, ahol jellemzően stabil államokat hoztak léte. Ez az ún. hellenisztikus kor, amely i. e. 336-tól (Nagy Sándor születésétől) i. e. 30-ig tartott. A görögök és a makedónok eredeti állama az Antigonida uralkodó család kezébe került. A Szeleukoszok által irányított Szeleukida Birodalomhoz Szíria, Mezopotámia és Kis-Ázsia jelentős része került. Egyiptomban pedig a Ptolemaiosz dinasztia uralkodott. Ez az időszak kedvezett az ipar és a kereskedelem fejlődésének, valamint a görög kereskedő városok terjedésének. Lykiában egy ideig uralkodott Antigonos, az egyiptomi Ptolemaiosz, majd a Szeleukida dinasztiabeli király, és végül III. Antiochos. Miután ez utóbbi a szíriai háborúkban elbukott Rómával szemben, a Szenátus Lykiát i.e. 188-ban a szövetséges Rodoszi Királyságnak adta.

I.e. 200 táján a lük városok, hat nagyobb és tizenhét kisebb település, megelégelték a nagy sürgést, és a világ első demokratikus konföderációjába tömörültek. Ez volt az ún. Lykiai Liga. Később ez szolgáltatta az USA számára is az államszövetségi mintát. A szövetségi tanácsban és a gyűlésekben a városok egyenként képviseltették magukat. Strabo leírása alapján tudjuk, hogy a 6 nagy városnak (Pinara, Tlos, Xanthos, Patara, Myra és Olympos) 3, a továbbiaknak 2, a legkisebb városoknak 1 szavazata volt.

A harmadik makedón háború után, i.e. 168-ban Róma legitimálta a konföderációt és biztosította Lykia függetlenségét. Róma árnyékában ez azonban törékeny szabadság volt.
A Sagalassosnál és Kibyránál később említett Mithridatész-i háborúk után (i.e. 89-85), a Kybira által vezetett Tetrapolist (Balbura, Bubon és Oenoanda városokkal) Lykiához csatolták. I.e. 42-ben - a Julius Caesar meggyilkolása utáni zűrzavarban - Brutus feldúlta Xanthost, amire a lakosság tömeges öngyilkossággal reagált. Ezt követően lett a konföderáció vezető városa Patara. Végül i.sz. 43-ban Claudius - Lycia-Papmphylia néven - végleg Római provinciává tette.

A Római uralom csendes, drámai eseményektől mentes, provinciális jólétet hozott. A Liga összesen 30 városból állt. Lykia ezután fokozatosan eltűnt az írott történelmi forrásokból. A bizánci szerző Zosimus még írt egy Lydius nevű banditavezérről, akik feldúlták Pamphylia és Lycia tartományát, míg 280-ban Probus római császár parancsára elfogták Cremna-ban (Pisidia tartomány). Ismert személy még a Patarában született Szent Miklós (270. március 15. - 343. december 6.) myrai püspök, a későbbi Mikulás. Mégis tudjuk, hogy a lakosság továbbra is nőtt, és hogy az 541-es Kis-Ázsiai pestis járványt sikeresen túlélte.

A hanyatlás igazából a 7. századi arab betörésekkel kezdődött, és az oszmán hódítással fejeződött be. A török időkben az egykori Lykiát egyszerű vidéki és halászó falvak jellemezték. Újkori felvirágzása egyértelműen a turizmusnak köszönhető.

Fotógaléria: Lykiai út teljes fotógaléria