A SZERZETESSÉG TÖRTÉNETE
A Meteorák kapcsán érdemes röviden áttekinteni, mit is értünk szerzetesség alatt. II. János Pál pápa a megszentelt életforma eredetét így foglalta össze:
"Az Egyházban az első századoktól fogva voltak olyan férfiak és nők, akik arra éreztek hivatást, hogy a megtestesült Ige szolgai állapotát utánozzák, és követni kezdték őt".
Az első remete, aki vállalta a világból teljesen kivonult életet, a 13. századi, egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a Pálos rend névadója Remete vagy Thébai Szent Pál (227/228 - 341. január 15.) Gazdag egyiptomi kopt szülők gyermekeként született. A 249-ben kitört Decius-féle keresztényüldözés során Alsó-Théba pusztaságának egy barlangjába menekült. A közelben lévő forrás és datolyapálmák tartották életben. Pál körül később kialakult egy ókeresztény közösség is, majd jóval később hatalmas monostort építettek a hely köré, amelyet a 11. században arab és beduin fosztogatók romboltak le.
(A "San Pablo Ermitano" c. képet Jusepe de Ribera /1591-1652/ festette. A madridi Prado-ban látható.)
Pált halála előtt meglátogatta a több mint 90 éves Remete Szent Antal (Nagy Szent Antal, vagy görögösen Antóniosz; 251-356. január 17.), aki a legenda szerint égi üzenetben tudta meg, hogy nem ő a legidősebb, legszentebb remete, hanem Pál. Ennek ellenére a szerzetesek atyjának mégis Antalt szokás tekinteni, aki kényszer hatása és megelőző példa nélkül vállalta a világból való teljes elvonulást, az evangélium hatására: "Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el mindenedet, oszd szét a szegényeknek, azután jöjj, és kövess engem!" Antal évtizedekig élt elvonultan, élete végén a Vörös-tenger melletti, Egyiptomban található Kolzim-hegy (Qolzum) lábánál lakott.
Halála után, érdekes módon a kereszténységet megtagadó Flavius Claudius Iulianus (vagy "Apostata", azaz Hitehagyott Julianus, 361 és 363 között a Római Birodalom Császára) uralkodása alatt alapították a róla elnevezett kolostort (http://stantonymonastery.com/), ami a mai napig működik.
A szerzetesség a Meteorákon
A legenda szerint a Meteorák első remetéit az inspirálta, hogy "a magányosságra vágyó szerzetesek közelebb szerettek volna kerülni Istenhez; megfogtak egy sast, azt a madarat, amely a legmagasabbra száll, a lábára kötelet kötöttek, és így tudták meg hol van a fészke. Oda, a sasfészek mellé, az egyik sziklakúpra építették az első kolostort."
Már a 8. században érkeztek ide Bizánc területéről szentéletű remeték, de ekkor szerzetes rendekről még nem beszélhetünk. Ők elsősorban a környék barlangjaiban, egyesek a sziklacsúcsok üregeiben, magányosan éltek. Az első feljegyzett szerzetes egy bizonyos Barnabás volt, aki 950-970 körül alapította meg a Szentlélekről elnevezett kolostort a Kastraki sziklán.
A 11-12. század volt a remeteségek elterjedésének időszaka. Feljegyzések szerint az ekkor még külön elő remeték vasárnaponként a Doupiani sziklán lévő közös imahelyen gyűltek össze.
A "klasszikus" szerzetesrendek a 14. század közepén jöttek létre a Meteorák területén. Ekkor a Bizánci Birodalmat és ezzel együtt az Athos-félszigeti kolostori közösségeket is egyre inkább a török hódítás szorongatta. Az Athosi Iviron-kolostorból három szerzetes - Moses, Gregory és Athanassios - indult útnak új otthont és biztonságot keresve a Thesszália síkságon lévő "csodá"-ban. Elsőként a Stylos ("pillér") nevű szikla tetején telepedtek le. Később Athanassios 1344-ben alapított egy kis kolostort a Platys Lithoson, amit csak egy létrahágcsó segítségével, lehetett megközelíteni.
Szintén Athanassios szerzetes alapította meg 1380-ban az első igazán jelentős kolostort a Metamorphoseos-t (avagy Megalo Meteoro-t), amely 475 m magasra emelkedik.
A kolostorélet fénykora a 15. és 16. század időszakára tehető, amikor a Bizánci Birodalomban összesen 400-600 (eltérő adatokat találtam), ebből a Meteorákon pedig 24 kolostor működött. Az épületeket helyi, kemény üledékes kőzetekből építették, klasszikus vörös cseréptetőzettel. A fa karzatok, szűk cellák, a templomok és refektórium mindegyikben megtalálhatóak voltak, ahogyan a gazdag ortodox freskók is. Jellemzően létrákkal, majd kötelekből és hálóból álló szerkezettel lehetett feljutni, vagy éppen élelmiszert, tárgyakat feljuttatni a sziklatetőkre.
A 17. században, az oszmán hódoltság alatt, a szerzetesi élet háttérbe szorult, több lakatlanná vált és pusztulásnak indult.
1824-ben a Török Szultán felszólítására Muhammad (Mehmet) Ali hadseregét a felkelt görögök ellen küldötte Ibrahim vezérlése alatt. Ali Kavalában született 1769-ben és 1813-ban lett egyiptomi alkirály. Az utolsó egyiptomi dinasztia alapítójának tekintjük, aki viszonylagos függetlenséget vívott ki a Török Birodalmon belül. Sőt az önállóságért többször összetűzésbe került a Szultánnal is. Ali serege feldúlta és kifosztotta a kolostorokat is.
A II. Világháborúban súlyos bombázások érték a területet, amikor több épület és művészeti hagyaték sérült, vagy semmisült meg.
Jelenleg 6 kolostor létezik. 2015-ben a négy férfi kolostorban összesen 15 szerzetes volt, míg a két női kolostorban összesen 41 apáca élt.
|
Fotógaléria: Meteorák
|
