PERPERIKON (Hyperperakion), az európai Machu Picchu
Ez a turisták számára kevéssé ismert, ősi sziklaváros Plovdivtól kb. 95km-re dél-keletre, a Keleti-Rodope hegységben található, egy 470 méter maga sziklán. A török határ innen már csak alig 100km.
A szikla az emberi történelem hajnalán már egy megalitikus kultúrának adhatott otthont, amikor is valószínűleg szent helyként szolgált. Az eddig felfedezett emberi civilizáció legkorábbi nyomait a késő neolitikumra, az i.e. 6.-5. évezredre datálják. Több neolitikus kerámiatöredékeket találtak a sziklák természetes hasadékaiban. A rézkorszakból, az i.e. 5. évezred végéről, a 4. évezred elejéről szintén számtalan kerámia-lelet került elő a sziklába vájt gödrökből.
A korai szent hely fokozatosan benépesült, egyfajt fellegvárrá alakult. A régészek emiatt is kezdték az "európai Machu Picchu"-ként emlegetni. Csak ne feledjük: ez jóval régebbi!
A régészek feltételezik, hogy első fénykorát a késő bronzkorban, az i.e. 18.-12. századokban élte, ami valószínűleg egybeesett a mükénéi és a minószi civilizáció csúcspontjával. 2002-ben nagyon érdekes, késő bronzkori kerámia lelet került elő, amelyek között az egyszerű megmunkálású edények és csészék mellett, finom megmunkálású, csiszolt, fekete, "luxus" edények is voltak. Egyedülálló az az i.e. 18. századi kerámia, amelyet a Márvány-tenger partvidékéről importálhattak és ami egyértelmű jele a régiók közötti legkorábbi kereskedelemi kapcsolatnak.
Ebben az időszakban jelenhettek meg itt (vagy csak innentől kezdve tudunk róluk) a
Trákok is.
A leletekből a korai vaskorban, az i.e. 11.-6. század között kialakult hiedelemrendszer, az ún. orphizmus rajzolódik ki. A trák vallás és filozófia születése gyakorlatilag ismeretlen, de feltételezik, hogy Orpheusz fontos szerepet játszhatott a trák vallásban, amelyről ma már keveset tudunk. A trák hagyományokban Orfeusz természetfeletti hatalommal rendelkező pap vagy mágus volt. A tudósok úgy vélik, hogy tanításaiból és énekeiből született az orphizmus kb. az i.e. 900 körül, amely aztán elterjedt az ókori Görögországban és a Földközi-tenger térségében. Követője között még néhány római császár is akadt. Azt is feltételezik, hogy a görög Dionüszosz kultusz Orpheusz ősi trák hagyományából ered.
Hérodotosz írásai alapján az orfikus rítusokat csak a kultuszba beavatott, nőtlen férfiak végezhették, a szemek elől elzárva, mély hegyi szurdokokban és barlangokban. A szertartás csúcspontja a királypap halálának eljátszása volt - utalás arra a mítoszra, amelyben a titánok feldarabolják és felfalják az ifjú Dionüszosz istent -, valamint az anyaistennő általi fogantatás. Az előbbi egy bika, ló vagy kecske, sőt néha ember véres feláldozásával járt, az utóbbi pedig válogatás nélküli tömeges közösüléssel. Ez Hérodotoszt arra késztette, hogy elítélje a trákok szexuális kicsapongását. Sokkal később ezek a rítusok a római bacchanáliákban, a Bacchus tiszteletére rendezett orgiasztikus mulatozás és lerészegedés rítusaiban köszönt vissza.
A 2000 utáni régészeti ásatások Perperikonban egy olyan templomot tártak fel, amelyre az ókori szerzőknek a legendás Dionüszosz templomról adott leírásai kísértetiesen illenek. Többek között a templomról szóló információk egyik fő forrása az ókori görög történész, Hérodotosz (i.e. 484 körül - i.e. 425 körül).
A görög-perzsa háborúk előzményeit és történetét leíró "Historiai" c. művében beszámol Xerxész hatalmas hadseregének i.e. 480-ban Görögországba való bevonulásáról. A mű címe a korabeli ógörög nyelven "kutatások"-at jelentett, és ebből a címből keletkezett a "historia" latin szó, amit számtalan mai nyelv átvett.
A leírás szerint számos trák törzs küldött követeket, hogy hűséget fogadjanak Xerxésznek. Egyedül a Rodope vidékén élő szatriánusok (satriaiak) maradtak szabadok. Erről Hérodotosz így ír:
"A satriaiak azonban tudomásunk szerint még senkinek sem engedelmeskedtek, de az én időmig még mindig szabadok maradtak, egyedül a trákok közül. [...] Ők azok, akik birtokában vannak Dionüszosz jóslatának; ez a jóslat a legmagasabban fekvő hegyeiken van. A szatriaiak közül azok, akik a templom prófétáiként működnek, a bessziek".
A későbbi történetírok így ezt a trák törzset már Bessi, vagy Bésszosz néven említik.
A régészek szinte egyetértenek abban, hogy a sziklaváros a Bessi törzs királyi rezidenciája is volt.
A sziklába vájt hatalmas, fedetlen csarnok közepén egy kerek oltárt faragtak, amelynek az átmérője közel 2 méter és 3 méter magasan emelkedik a padló fölé. Az oltár tetején ovális üregek sokaságát fedezték fel, amelyek késő bronzkori és vaskori kerámiatöredékekkel voltak kitöltve. Perperikon szikláiba több ezer vályút, medencét és azokat összekötő csatornát vájtak. Ezek céljára több hipotézis is született. Egyesek szerint véráldozatra használták. Az ókori szerzőktől valóban ismert, hogy a trákok gyakorolták az állat, sőt egyes esetekben még emberáldozatot is. Mások szerint az oltárokat körülvevő, bonyolult csatornarendszer inkább a szent bor készítésének különleges rituáléjához tartozott. Kétségtelen, hogy hasonló sziklában vájt borkészítő helyeket a Kaukázustól a Pireneusokig sok helyen ismerünk.
Ez a hipotézis is egybecsenghet azzal, hogy Perperikon a Dionüszosz kultusz egyik központja volt. A régészek szerint a Perperikon név a bizánci korszakból maradt ránk, de eredeti neve Hyperperakion volt. Ez az ógörög "hiperperosz" vagy "hiperpyurosz" szóból eredhet, amelyet fordítanak "gyújtogató"-ként, de "szuper tüzes"-ként is. Ez szintén Zeusz fiára, Dionüszoszra és a legendás borral és tűzzel kapcsolatos áldozati rituálékra utalhat.
Az ásatásokat vezető Nikolay Ovcharov bolgár régész szerint az ókori görög történelemben ez a templom ugyanolyan fontos volt, mint Apollón delphoi szentélye. Többek között itt jósolták meg i.e. 334-ben Nagy Sándornak - mielőtt Ázsia meghódítására indult -, hogy a világ ura lesz.
Az ovális csarnokban lévő sziklába vájt kerek oltár leírása egyébként megegyezik a Suetonius római történetírónak a jósdáról adott leírásával. Ugyanis i.e. 60-59 között, az első római császár, Augustus apja, Caius Octavianus - aki akkor Macedónia területének kormányzója volt - háborút indított a trákok ellen. Ő is meglátogatta a "Dionüszosz szent hegyét", ahol apja azt a jóslatot kapta, hogy
"fia fogja uralni a világot, mert amint a bort az oltárra öntötték, a füst a szentély teteje fölé emelkedett, sőt az égig szállt".
Hasonlóan, mint Nagy Sándor jóslatakor.
I.e. 29-28-ban Markus Licinius Crassus elfoglalta a Dionüszosz-templomot a bessziaiaktól és átadta egy másik trák törzsnek, az odriszaiaknak. I.e. 11-ben Vologes, a bessziek királya és papi jósa felkelést vezetett és visszafoglalta Perperikont. De nem tudott ellenállni Lucius Calpurnius Pizon római légióinak, aki heves csaták sorozata után meghódította a Rodope hegységet.
Az i.sz. 1.-4. században a térség a Római Trákia Provincia rész lett, de a rómaiak megőrizték és népszerűsítették Dionüszosz isten régi kultuszát. A város minden tekintetben fejlődött, egy erős akropolisszal, palotákkal és a belső udvaron templommal.
I.sz. 375-378 között a gótok betörtek a Római Birodalomba. 378. augusztus 9-én a római légiókat szétverték, Valens császárt megölték. A gótok romokban hagyták a Balkánt és a rendelkezésre álló régészeti adatok arra utalnak, hogy a várost is felégették.
A korai keresztény időszakban, a 4. századtól a trák Bessi, vagy Bésszosz törzs kereszténységre tért át. A térségben a térítés Remesiana (lat. Naissus, a mai szerbiai Nis közelében,) püspöke, Szent Nikétasz (335 körül - 413/414) misszionárius munkájához kapcsolódik. A szent könyveket lefordították a nyelvükre), amely valószínűleg akkorra Perperikon nyelvévé vált.
(Ehhez kapcsolódik az ún. "Biblia Bessica", egy feltételezett bibliafordítás a trákiai Besszi törzs nyelvére, amelyről néhány ókori forrás tesz említést. A 4. és 5. századi írások, például Szent Jeromos és Szent Gergely Nisszai művei, utalnak arra, hogy a Besszi nép saját nyelvén ismerte a keresztény tanításokat. Egyes kutatók szerint Nikétasz Remesianai püspök készíthette el ezt a fordítást, bár erről nincs egyértelmű bizonyíték.
Néhány bolgár kutató, mint például Dr. Stefan Gaid, azt állítja, hogy felfedezték a Biblia Bessica részeit, és hogy ez a szöveg bizonyítja a bolgár és a trák nyelv közötti szoros kapcsolatot. Állításuk szerint ez a keresztény Biblia trák nyelvre fordított változata, amely különbözik a hagyományos Bibliától, mivel Orpheusz történeteit és egy neki dedikált új szövetséget is tartalmaz. Gaid szerint a Biblia Bessica egy olyan ábécével íródott, amely nem az ókori görög ábécé, hanem inkább a cirill ábécé előfutárának tekinthető. A kutatók úgy vélik, hogy a szöveg hasonlóságot mutat a trák és az óbolgár nyelv között, ami a két nép közötti szoros kapcsolatot sugallja. A Biblia Bessica részeit több helyen, például a Sínai-hegy lábánál található Szent Katalin kolostorban találták meg, és a teljes változat állítólag a londoni British Library-ben található.
(forrás: The Ancient Thracian Biblia Bessica has been Discovered; May 19, 2008; https://institutet-science.com/razkrita-e-bibliya-besika/?lang=en)
A modern tudományos közösségben azonban nincs konszenzus a Biblia Bessica létezéséről vagy pontos tartalmáról. Sok kutató ad hangot annak, hogy ezek a kezdeményezések inkább egy "népszerű narratíva létrehozásának" tekinthetőek, amelyek a bolgár nép eredetét mostani lakóhelyén a trák múltban keresi. Ivo Strahilov (Assistant Professor, Sofia University St. Kliment Ohridski) publikációjában úgy fogalmaz
"a dolgozat középpontjában a különböző akadémiai és dilettáns, hivatásos és amatőr, vallási és politikai szereplők közötti lehetséges összefonódások állnak, amelyek mind hozzájárulnak egy "szerkesztett" múlt létrehozásához."
Leegyszerűsítve történelem hamisításnak nevezve ezt a próbálkozást.
(forrás: Ivo Strahilov: "We are the New Thracians": Modern Bulgarians and the Making of Ancient Heritage Living Again?; https://www.seminar-bg.eu/spisanie-seminar-bg/special-issue-4/728-we-are-the-new-thracians.html)
Azt azonban ne felejtsük el, hogy a honfoglaló onugor bolgár törzs gyakorlatilag egy kis számú, leginkább harcosokból álló csoportként képzelhető el, akik átvették az uralkodói pozíciót a szlávok felett, de mind nyelvükben, mind genetikájukban feloldódtak a szlávok között. A legújabb genetikai kutatások szerint a mai bolgár népesség genetikai összetétele több forrásból származik. Egy 2023-as tanulmány megállapította, hogy a mai bolgárok genetikai örökségének körülbelül 19,3%-a a korai vaskori balkáni őslakosoktól, 23,8%-a a római kori balkáni populációktól, és 5,7%-a a bronz- és vaskori nyugat-anatóliai bevándorlóktól származik. Ezenkívül a genetikai állomány jelentős része (51,2%) a kelet-európai szláv népességekkel mutat rokonságot, ami a szlávok 6. századi bevándorlásának tulajdonítható.
Miért ne lehetne a kora vaskori (jellemzően trák, illír, dák) népek írásának és nyelvének bármilyen maradványa a térségben, akár a besszi nyelvben is, ami aztán beolvadt a későbbi helyi nyelvekbe és írásba? Ez persze nem jelenti azt, hogy az ősbolgárok és a trákok rokonok lettek volna, de az, hogy a trákok ott hagyták kultúrájuk és génjeik lenyomatait a régióban, evidensnek hangzik.)
Perperikon trák sziklaszentélyének a csúcsán, 2005. szeptember 10-én bolgár régészek egy templomi szószéket találtak. Úgy gondolják, hogy ez az első Bulgáriában talált keresztény templom. A szószék valószínűleg a 4. század végén vagy az 5. század elején, a bizánci Arcadius uralkodása idején épült. Ez az időszak egybeesik a trákok megkeresztelkedésének időszakával a Rodope területén.
A templom alapjából egy egyhajós, 16,5 m hosszú bazilika formája köszön vissza, ami a korai keresztény templomok legjellemzőbb formája volt. A szószék kivételesen jó állapotban maradt fenn és gazdagon díszített, kőbe vésett ornamentikával, köztük egy jól látható, kiterjesztett szárnyú sassal. Öt görög nyelvű felirat is található rajta.
A város Nagy Jusztiniánusz bizánci császár uralkodásának idején (527-565) élte újabb fénykorát. Az erőd régi falait megerősítették és új falakat építettek. A régészeti leletek a város virágzását támasztják alá.
A 7.-8. században a Bizánci Birodalom élet-halál harcokat vívott a betörő arabok és bolgárok ellen. A 7. században a Dulo nemzetségből származó Kuvrat alapította meg az onogur-bolgár birodalmat a Fekete-tengertől északra, a Kaszpi-tenger és a mai ukrán Dnyeszter folyó közötti térségben. Kb. ott, amit ma Etelköznek hívunk. A kán halála után a birodalom szétesett, többek között a magyarok támadásainak köszönhetően is. Egyik fia, Kuber herceg bolgárai ekkor Makedónia felé vándoroltak, eközben Perperikonban saját templomot építettek, amelyet valószínűleg a türk termékenység istennőjéről, Uma-ról neveztek el.
A 9.-12. század továbbra is Bizánc és már a mai Bulgária területén kialakuló Bolgár Királyság közötti háborúkról szólt. Mindeközben az ásatások egyértelművé tették, hogy Perperikon a bizánci császár személyes birtoka volt. Nagy kiterjedésű közigazgatási és vallási központ alakult ki a város lábánál, számos épülettel és templommal. Ezen időkből értékes leleteket találtak, köztük egy ereklyetartót az "Igazi Kereszt" darabjával.
1204-ben - a negyedik keresztes hadjárat során - Velence bíztatására a keresztesek elfoglalták és kifosztották Konstantinápolyt és a Flandriai Balduin vezetésével kikiáltották az ún. Latin Császárságot. A rövid életű birodalom végül 1261. július 25-én szűnt meg, amikor Bizánc legnagyobb görögök által alapított utódállama az ún. Nikaiai Császárság, Konstantinápoly visszafoglalásával újra létrehozta a Birodalmat. Ezen időszakban a Rodope-hegység kezdetben a bolgár állam része volt. Perperikon fontos támaszpontként szolgált a háborúk során, pl. Caloyan (vagy Kalojan) bolgár cár (1197-1207) katonái is itt állomásoztak. 1255-ben Bizánc újra visszafoglalta és 1343-ig a fennhatósága alatt maradt, amikor is Iván Alekszandr cár hadjárata során elfoglalta. Ebből az időkből a cár arany pecsétje maradt ránk.
A 14. század második felében azonban az oszmánok betörtek Délkelet-Európába. Fokozatosan elfoglalták Trákiát és Macedóniát, 1393. július 13-án pedig Bulgária fővárosát, Turnovgradot, a mai Veliko Tarnovot. Eközben a terjeszkedő törökök a 14. század közepén kifosztották és felégették a keleti Rodope összes erődítményét, köztük Perperikont is. A sziklaváros soha többé nem éledt újjá.
Az 1600-as évekből még származik egy oszmán dokumentum, amely szerint a szikla lábán néhány keresztény falu létezett, de az egykori szent hely és dicső fellegvár emléke a feledés homályába merült.
Egészen 1979-ig, amikor is megkezdődtek az első ásatások.
Stremtsi labirintus, vagy úgynevezett "Inikler" barlang
(GPS koordináták:
41.710897702892574, 25.402222787801765
Perperikon gazdagságának egyik legfontosabb forrása volt az arany és ezüst bányászat. Stremtsi falu közelében találták meg azokat az ókori tárnákat, amelyek az ókori világ egyik legnagyobbjai voltak. Teljes hosszuk 460 méter. Több bejárata is van, amelyek a vízszintes tárnákba vezetnek és úgy járják át a kőzetet, mint valami lyukas sajtot. A kőzetet függőleges kürtőkön keresztül emelték a felszínre, majd speciális szerkezettel mosták. A meddőhányó ezeréves nyomai ma is láthatóak.
A bányákat valamikor az i.e. 3.-1. század között használták, majd elhagyták. Egy Nagy Sándor idejéből származó ezüstérme lelet azonban még korábbra teszi a bányák létezését.
A középkorban a 11.-13. század között újra indult a termelés. Az újabb kutatások összefüggést találtak I. Alexiosz Komnénosz (1048 - 1118. augusztus 15.) bizánci császár pénzügyi reformjával. Az 1080-as évekre ugyanis a korábbi bizánci fizetőeszköz jelentősen leértékelődött, ezért 1092-ben 4 új címletet vezettek be, amelyekhez jelentős mennyiségű aranyra volt szükség. Az egyik új fizetőeszköz a "hiperperon" vagy "perper" lett, amely kísértetiesen hasonlít a város nevére. Azt azonban, hogy az érme kapta-e a nevét a városról, vagy fordítva, nem tudjuk.
(források:
- https://m.mirela.bg/off-plan-properties/village-of-Stremci-zxc33q4373.html#s
- http://www.jti-rhodope.eu/poi.php?poi_id=1_840&lang=de
|
Fotógaléria-városok és trákok nyomában: Erdély-Herkulesfürdő / Bulgária: Vidin; Plovdiv; Perperikon; Kazanlak - Trák Királyok Völgye; Veliko Tarnovo; Arbanasi; Lovech
|
