2006.02.04., 8.nap: Trinidad - Camagüey
Egy hete érkeztünk, de már összefolyik minden és távoli még az elutazás is. Elemünkben vagyunk. De még mindig nem okoz gondot a 7.30-as napkeltét sétával kezdeni a Karib - tenger partján. A tenger és az ég hajnali kékje összeér, engem fotózásra csábít.
Éppen egy rákot raktunk vissza a tengerbe, amikor egy arra sétáló idős hölgy megszólított: "háráp?" "Sorry?" - néztünk rá értetlenül. "Do you speak hungarian?" - kérdezett vissza. Kiderült a hölgy torontói magyar és azt kérdezte kicsit furcsa kiejtéssel, hogy "harap-e a rák"? Már unja a második hetet és nagyon megörült nekünk. Látott itt az elmúlt héten egy balatoni magyar csapatot is. 40 éve külföldön él, de határozott honvágyat éreztünk rajta...
A reggeli halálosan unható (omlett, bacon, kolbászok és nagy szomorúságomra zöldség csak este van. Cserébe nagyon jó a banán és a guava).
10-kor indulás Camagüey (ejtsd: kamagvéj) felé. A Valley de los Ingenois (Cukormalom - völgy) ködbe-felhőbe burkolódzva is lenyűgöző, de fény nélkül nem nagyon tudunk fotózni. Azért megállunk a Manaca Iznaga-nál, ami egy hacienda az 1750-es évekből. Kuba egyik leggazdagabb rabszolga-kereskedő és cukor bárójának otthona volt. Áll itt egy 44m magas torony, ahonnan az ültetvényeken dolgozó rabszolgákat figyelték és őrizték.
|
Fotógaléria: Valley de los Ingenois
Elkezd esni az eső és ez végig kitart a
Sancti Spiritus-on és
Ciego de Avilla-n keresztül vezető 260 kilométeres úton. Lett volna késztetésünk ezen városokban is megállni, de az eső miatt nem láttuk értelmét. Útközben egy benzinkútnál ebédeltünk (viselhető pizza, kávé és juice, 13 cuc/4 fő). Az úton egyik kedvencünk a képen látható busz, amelyiknek a hátsó lámpáit festett falapok helyettesítették. Sötétben különösen hatékony megoldás... ;-)
Délután 3-ra érünk
Camagüey-be, ahol jó érzékkel hagyjuk egy biciklis srácnak, hogy mutassa az utat a Gran Hotelig (2 cuc borravaló). A kalóztámadások ellen direkt össze-vissza épített sikátorok - ha náluk nem is - nálunk bejött. Sose találnánk meg a szállodához vezető utat. A srác egyébként informatikusnak tanul a helyi egyetemen és tök jól beszélt angolul.
A szállóban először nincs két üres szoba. Majd némi kavarás után mégis lesz. Közben zuhog az eső... Beköltözünk. A szobánk fürdőjében nincs WC deszka. Ezen kicsivel később a recepciós is jót mulat, de mivel itt kivételesen van egy olasz-japán csoport, így egyelőre békén hagyjuk nyüzsögni.
Értelmet nyert tehát a Lonely Planet angol kiadásának egyik alfejezete, amely a "
Hová tűntek Kubában a WC deszkák" címmel vázolja a helyzetet. Másnapi városi sétánk során egy háztartási boltban szembesülünk vele, hogy bizony ez itt sorbanállós hiány cikk. Valószínűleg a miénk is a fekete piacon végezte.
A szálló egyébként nagyon hangulatos, márvány borítású, ódon hangulatú felvonóval, amit kézzel kell vezérelni és megállítani.
A WC deszka projekt idejét a Piano Bárban töltjük. Tökéletes mojitót kevernek nekünk (2,5 cuc/ital). Zoli "kifigyel" egy érdekes rumos üveget a pulton. Sokan nem ihatják, mert poros, illetve a kérést is elismerő pillantás kíséri a mixer részéről. 15 éves Special Reserve Havanna rum. Helyi viszonylatban méreg drága, 8 cuc/pohár. Elég rendben van, konyakból is ritkán ittam jobbat - pedig már ittam ezt-azt életemben... KVV! ;-)
Fél órával később még mindig a WC deszkát várjuk és körbenézünk a tetőn. Petra állítja, hogy megfigyelte hogyan működik a lift, ezért a személyzet nélkül is felliftezünk. Én gombóccal a torkomban azon elmélkedem, hogy tudja-e, hogyan kell megállni... ?
Amikor végre kiszállunk, nagy örömömben jól visszazártam a belülről spéci karokkal nyitható liftajtót, ami viszont ember nélkül nem megy vissza... Feltűnés nélkül elsétálunk, miközben valaki folyamatosan nyomja azt a rohadt csengőt valahol... :-)Bocs!
Zoliék 1 óra múlva lepihennek, mi a deszkát tovább várjuk az utcai kávézóban. Jó a feeling, csak helyiek vannak. Egy hét és közel 1000km után már teljesen otthon vagyunk. Arra, hogy elromlott a kávégép szemünk sem rebben, kérünk egy újabb pohár rumot.
Időközben előkerült egy WC deszka, de a "becsekkoló" a csoport miatt még mindig a recepción hever. A rumtól felbátorodva Petra felajánlja az ürgének, hogy ő majd felszereli. Kuba olyan hely, ahol ennek a személyzet simán megörül, így egy vadi új, fehér műanyag WC deszkával és néhány csavarral elegánsan távozunk. Petra tényleg fel is szereli... Hát, "
Kubában vagyunk vazze!".
Az eső még mindig zuhog, így a vacsorát a szállodában töltjük. 12 cuc/fő-ért svédasztalos, közepes színvonalú menüt kapunk, de a sült hal és krumpli saláta rendben van. Az estét a Piano Bár mojito-jával zártuk.
Később belenézünk az állami TV-be, ahol Castro élőben beszélt Havannából néhány százezer embernek. Állítólag ezt havi egyszer még ma is megteszi. Közben politikai spotokat és propaganda filmeket vágna be. Még mindig Regen-nel és az öreg Bush-al rémisztgetik a népet. Forradalmi iskolai kitelepülési gyakorlat, kis iskolások gázálarcban, háborús jelenetek (Vietnámtól-Irakig), mintha küszöbön állna Kuba lerohanása. Néha bevágva a szónokló Castro, a Rákosi féle időkre emlékeztető tapsolós képviselőház, stb. Először vicces, de valójában szörnyű! Teljes népbutítás! Mélységesen elítéljük az USA embargót, ami pl. megfosztja Kubát alapvető gyógyszerektől. De közben hülyék is ezek az "amik", mert az ellenségkép tartja életben a kubai rendszert. Vagy legalábbis nagyban benne van.
|
Fotógaléria: Camagüey
