2006.02.01., 5.nap: Soroa és Santa Clara
Reggel 8-kor indulás Pinar del Rio-n keresztül Havanna felé.
A pályán autón kívül minden van: autóstoppos emberek tömkelege, futó iskolások biciklin ülő tanár bácsival, szembe jövő ökrös szekér és odavezető út nélküli felüljárók. Mint anno az '50-es évek magyar tervgazdasága: az előírt felüljáró kész, csak nem lehet megközelíteni? :-)
Első megállóhelyünk a Havannától 95 km-re található "Kuba szivárványa": Soroa. Nevét Jean Pierre Soroaról, a 19. századi francia kávé ütetvényesről kapta, akinek egyik leszármazottja hozta létre ezt a parkot magán célzattal. A forradalom óta kedvelt, de nem zsúfolt kirándulóhely.
Látnivalók az epifitonokkal (fán lakó orchideák és broméliák) zsúfolt dzsungel, a 22 méter magas vízesés (Salto del Arco Iris, belépő: 3cuc/fő) csodás helyen. Télen ugyan kisebb vízhozammal, de így is látványos.
Az Orquidearo Soroa (Orchidea kutató és botanikuskert, belépő 3cuc/fő) - amelyet egy spanyol ügyvéd létesített az 1940-es években - 6000 dísznövénynek és 700 orchidea fajnak ad otthont. Gyönyörű park, óriási philodendronok, trópusi fák és pálmák. Csak egy orchidea ház volt megnézhető, de a hegyoldalban húzódó kert így is csodás!
A vízesés bejáratánál lévő étterem ugyanannak a láncnak a tulajdona, mint a vinalesi szálloda. Az étlap ugyanaz és ugyan olyan rossz (leves, tonhal saláta 26 cuc 4 főre).
|
Fotógaléria: Soroa
Délután 1-kor indultunk tovább. Havannán már rutinosan, 18 perc alatt, átverekszünk és elindulunk a Santa Clara felé tartó pályán.
A mai napon összesen 460 km után - a soroai 3 órás kitérővel együtt - du. 5-kor megérkeztünk
Santa Clara-ba, a
Los Caneyes szállóba. Tiszta nagy szobák, szép park, bungaló szerű kiépítés. Csak helyi vendégek voltak, bennünket a SZOT üdülők feelingjére emlékeztetett. A koktélok nagyon jók a medencénél lévő bárnál, de az asztalok tisztasága elég kétes. 1cuc borravalótól a pincér magyarul megtanulja a "köszönöm"-öt. Átmenő szállásnak jó, nyaralni nem. Később olvassuk, hogy a helyiek között nagyon kedvelt vállalati üdülő és a nászutasok kedvence. Pedig a városban semmi más nincs, mint a monumentális
Che Guevara emlékhely. A forradalom emléke úgy látszik vonzza a lánglelkű nászutasokat.
A lemenő nap fényében megnéztük Che hatalmas emlékművét a monumentális "felvonulási" téren. Az emlékművet 1987-ben emelték bolíviai meggyilkolásának 20. évfordulójára, majd 1997-ben a titkos bolíviai tömegsírból kiemelt forradalmárok csontjaival együtt Che-t is újratemették itt. Fidel Castro 1997. október 17-én gyújtotta meg az örökmécsest. Egy volt keleti blokkból érkező magyarnak érdekes hangulatú és ellentmondásos hely.
Miközben teljes a mentális ellenállásunk a kommunizmussal szemben, de maximálisan törvényszerűnek tartjuk a kubai forradalmat egy az USA bábjaként működő diktatúra ellen. Az más kérdés, hogy itt sem sikerült ebből valóban működő rendszert létrehozni.
Éttermet keresünk a vacsorához, de a város megismert része nagyon lepusztult és nagyon szocreál. Feladjuk a keresést. Abban maradtunk, hogy egy SZOT szállóban jól kell főzni, mert fellázadnak a dolgozó néptömegek, így visszamegyünk. Bejött az elv. A tökéletes svédasztalos vacsora közben az első kubai vörösbort és 7 éves rumot kóstolgatunk. A bor (San Christobal Merlot) a maga 18 cuc-os árával és korrekt asztali minőségével kicsit túlzás, de az öreg rum új távlatokat nyit. Jellegében szinte érett konyak, zseniális ital! (A teljes számla, italokkal 4 főre: 80 cuc)
Az éjszaka nyugodtan telik. Csak egyszer riadok fel egy éktelen magyar nyelvű üvöltésre, amint valakit egy ismeretlen hang takarodásra szólít fel. Félálomban csodálkozom, hogy más magyarok is vannak még itt...?
|
Fotógaléria: Santa Clara
