Útleírások

Balkáni kalandozások
Egyiptom - Sátorral a Fehér Sivatagban
Horvátország - Tavaszi hosszú hétvége Dubrovnikban
Indonézia - Jáva és Bali, Hong Kongi kitérővel
Kuba - 1400 km négykeréken
1.nap: Havanna
2.nap: Havanna
3.nap: Havanna-Vinales
4.nap: Vinales
5.nap: Soroa, Santa Clara
6.nap: Topes de Collantes, Trinidad
7.nap: Cienfuegos, Trinidad
8.nap: Camagüey
9.nap: Camagüey - Guardalavaca
10.-13.nap: Guardalavaca
14.nap: Vissza Havannába
15.nap: Búcsú
Kuba - összefoglaló
Madeira - Téli túrák az örök tavasz szigetén
Olaszország - Nápoly és környéke
Olaszország - Toszkána: Borok és etruszkok nyomában
Spanyolország: Barcelonai séták
Spanyolország - La Manga-i csillagtúrák
Spanyolország - El Camino: A Francia út
Törökország - Gulettel az ókori Lykia nyomában
Törökország - Kappadókia
Törökország - Kappadókia reloded
Törökország - Kappadókia full time
Törökország - Őszi túra csecsemővel
Törökország - Isztambul
Törökország - Kalandozások É-Mezopotámiában
Törökország - Lykiai út


Borok

 Borfajta leírások
 Borkostolás Jegyzetek
A Sangiovese magasiskolája
Miért éppen Grúzia, Törökország és Bulgária
Dalmát bortúra - 2011, 2018
Spanyolország - Katalán bortúra
Török bortúra - 2013május
Portugál bortúra - 2014 április
Loire - kóstolási jegyzetek 2018


Extrák

 Vendégkönyv
 Képtár


2006.02.02., 6.nap: Topes de Collantes - Trinidad


Reggel korán ébredünk... még mindig nem álltunk át teljesen. Az ajtó előtt két őszes hajú, de láthatóan európai ember somfordál felém, átható alkohol szaggal, szerintem még részegen. A hajnali kiabálás oka hamar kiderül: az este finn szomszédaink keresték haverjaikat, így sikerült nekik kétszer is Zoliékra törni. Arra ébredtek, hogy valaki áll a szobában, majd egyszer még visszajöttek dörömbölni az ajtón. Őket zavarta el az hajlani üvöltős ismeretlen hang, aki - mint végül kiderült - maga Zoli volt. A két őszes halántékú úr most jött vissza bocsánatot kérni: "Sorry, but we drank a lot! You now, because my new cuban wife..." :-). No erről és az új kubai feleségről ennyit... (Útközben valóban gyakori volt, hogy 20-30 év korkülönbséggel láttunk kubai lányokat idősebb fehér urakkal... azért ez gáz szerintem.)

Reggeli után elindultunk Trinidad felé, keresztül a Sierra del Escambray - hegységen. Az áthatolhatatlan hegyi dzsungel sokáig adott menedéket a forradalmi gerilla csapatoknak is, ahogy elnéztük teljesen érhetően. Az út első megállóhelyünkig - Topes de Collentesbe - csak 70 km, de több mint 3 órát vett igénybe.



Egyrészt a gyönyörű hegyek, a pálma erdők és a dzsungel többször fotózásra késztetett, másrészt a leszakadt utak, disznónyi kátyúk - amit az előző őszi esőzések és a hurrikánok mostak ki - kifejezett veszélyesek voltak. Este semmikép sem ajánljuk ezt az utat! Volt, ahol hárman kiszálltunk az autóból, hogy ne érjen le "terepjárónk" alja.





Topes de Collantes-ről alkotott első benyomásunk a Kurthotel, Batista diktátor 1937-ben építtetett szocreál ocsmánysága. Egykor szanatórium, ma gyógyszálló.
A parkolóban a nemzeti park bejáratánál sokszor használt jegyet adtak el nekünk 6,5cuc/főért, de mivel az útikönyv is ennyit írt, így nem zavartattuk magunkat. Itt megálltunk egy vízre és kávéra a parkolóban lévő "étteremben", ami egy igen rossz szocreál művészfilm hangulatát, közönyét és mocskát egyesítő tragikomédia... A legjobb, ha a parkolóból egyből lemegyünk a vízesés felé lévő "Kakas Bár"-ba, ahol kellemes erdei környezetben és kedves pincérrel remek melegszendvicsek és koktélok várnak ránk. Itt szerelkezzünk fel ásványvízzel, mert a környék legnagyobb látványossága, a 62 méter magas Salto del Caburni vízesés csak kb. 500m szintkülönbség után érhető el. Mi könnyelműen elbénáztuk és érdemi víz nélkül indultunk el, ami a felfelé vezető úton vált égetővé!

Az út elején vörös fejű, lihegő, angol turisták másztak felfelé, bunkó módra alig köszöntek. A vízesés felé csodás dzsungel várt ránk, mindenütt broméliák, orchideák és csodás epifitonok! Mindehhez lélegzetelállító panoráma társul. A terep nehéz, kifejezetten térdpróbáló. Lefelé kb. 1,5 óra nézelődve. Petrának meg is fájdult a térde, aki erre hajlamos vegyen térdvédőt, vagy használjon túra botot. (5 évvel később, amikor a Camino-n gyalogoltam, nekem kifejezetten életmentő volt, hogy nordic walking botokat használtam. Persze, ha csak ezt a túrát tesszük meg, akkor nem biztos, hogy érdemes cipelni.)
Úgy az út felénél tudatosult bennünk, hogy itt majd fel is kell menni... de ha már elindultunk nem adjuk fel! Egy szembe jövő, szintén vörös fejű szuszogó úriember - akiről kiderült, hogy kanadai magyar - azonban bíztatott, hogy megéri. Már sejtettük, hogy a fenti angolok sem bunkók voltak, csak nem kaptak levegőt ;-) .

Lent a téli "szárazságban" is látványos vízesés rendszer és természetes, fürödhető medencék várják az embert. Nálunk nem volt fürdőruha sem és nyomasztott a visszaút, így 20 perc pihenő után elindultunk, nehogy lemenjen a nap. Visszafelé az első 20 perc nagyon nagy szívás volt (bocs, de ez a legjobb szó). Víz nélkül, 90%-os kaptató, 35 fokban, 98%-os párában, 10 kilós fotós felszereléssel-állvánnyal és ehhez igazából edzetlen koca-turistaként... ;-)


Szerencsére Zoli két parkőrbe botlott, akik ezt az utat lóval járják. Meg is alkudtunk 10 cuc-ban és felpakoltuk a lányokat ("le van a gond" ;-)), valamint a fényképezős cuccot. Így végül 45 perc alatt felértünk. Hősnek éreztük magunkat, amit a Kakas bárban Cuba Librevel, melegszendviccsel és mangó lével ünnepeltünk. Csodás út volt, megérte!

A kirándulás - ha valaki nem sportból rohanja végig - összesen 3-4 óra. Túra cipő feltétlenül, fájós térdűeknek ízületszorító is ajánlott. De ne hagyja ki senki, aki arra jár!

Fotógaléria: Topes de Collantes



Innen Trinidad csak 20 km, jobb az út is. A szárazabb, déli hegyoldalak végig hatalmas virágzó agavékkal voltak teli. Hosszas elmélkedés után, fáradtan, de végül is megálltunk már most a városban.
(Jó tanács, hogy a központ felé közeledve sok helyen integetnek a helyiek, hogy nem lehet behajtani, álljunk meg, ez a parkoló. Ez általában nem igaz, menjünk tovább a táblák szerint a hivatalos parkolókig, ahol őr is van (1 cuc).)




Döntésünk tökéletesnek bizonyult. Ugyanis február elején, délután 4-6 között tökéletesek a fények és már elmentek a varaderoi turista buszok. Így kényelmesen sétálunk és már nem mindenki nekünk akar eladni, az igazi "birkáló" turista már elment.
Első látnivalónk a gyönyörű 18. századi Assisi Szent Ferenc zárda, aminek udvarán tankok, fegyverek és egy lelőtt U-2-es amerikai kémrepülőgép törzse fogad. Hamar kiderül, hogy a templom a terrorizmus elleni harc múzeuma lett. És itt minden terrorizmus, ami nem a kubai forradalom...
Trinidad igazán színes, bájos, megkapó, koloniál stílusú város. Múltja 1514-ig nyúlik vissza, de virágzása az 1800-as években kezdődött, amikor 50 cukormalmot építettek a közeli Valle de los Ingeniosban.


Ezzel alapozták meg a város cukoriparát, ami fellendülést és gazdagságot hozott a környező farmoknak és birtokoknak is.
1988-ban a Világörökség része lett, így támogatást kaptak a felújítások egy részére. A fő látványosság a történelmi belváros, a Plaza Mayor, ami valóban gyönyörű. Bár a Szentháromság-plébániatemplom tetején lévő vörös csillag kicsit illúzió romboló :-(.
Érdemes sétát tenni nem csak a központi részeken. Az eldugott sikátorok macskakövein játszó gyerekek, a dominózó öregurak, a leomlott vakolatok mögött is felsejlő egykori gazdagság megapó... 150 éve áll itt meg az idő.

Este megérkeztünk a közeli Karib-tengerbe nyúló, Playa Ancon - félszigetre, a Hotel Brissas Trinidad del Mar-ba. 241 szobás, a 2000-es évek elején épült, tipikus 4 csillagos, all inclusive szálloda. Jó a kaja, dögös kilátás az erkélyről, szépek a szobák és korlátlan a coctail fogyasztás. Amit azonban zavaróan műanyag pohárba töltenek. Egy kis pihenésre jó, de nekünk túl sok a puccos kanadai nyugdíjas. Már első este érezzük: 2 hétig Isten ments, de 3 napig sem.

Fotógaléria: Trinidad