A Kereszténység története Dél és Kelet-Anatóliában
Nagy Sándor makedón hódítását követően a térség a Szeleukida Birodalom része lett. Annak szétesésekor a térségben közel 400 évig (i.e. 132 – i.sz.244) fenn állt az ún. Osrhoene Királyság (székhelye: Edessa, a mai Sanliurfa), amelyet a nabateus, vagy arab származású Abgar dinasztia alapított. A térség keresztény történelme szempontjából is különös jelentősége van ennek a királyságnak, hiszen általánosan elfogadott tény, hogy a Hetven Tanítvány közé tartozó Thaddeus volt az, aki még Jézus életében megkeresztelte Fekete vagyis V. Abgar Királyt (uralkodott i.e. 4 – i.sz.7 és i.sz. 13 - 50).
Erre vonatkozó utalásokat a IV. században élt Eusebius féle egyháztörténeti összefoglalóban, az ún. Historia Ecclesiastica-ban találhatunk, aki görög, latin, szír és örmény kora keresztény kéziratokat dolgozott fel. A témában egy lelkes kutató fordításait és elemezéseit találtam a neten, amiből most röviden idézek (forrás: http://dzsundi-sapur.blogspot.com)
„Az edesszai királyokról
Ami pedig Thaddeus történetét illeti, ilyesféle dolgok estek meg vele:
A mi Urunknak és Megváltónknak, Jézus Krisztusnak istensége, amelynek híre csodatévő ereje miatt minden emberhez eljutott, a gyógyulás reménységével ezreket vonzott magához még azok közül is, akik Júdeától a legtávolabbi idegen vidékeken betegen sínylődtek, és mindenféle szenvedéstől gyötrődtek. Így Abgár király is, aki az Eufráteszen túli népek leghíresebb uralkodója volt, mivel a testét félelmetes és emberi erővel gyógyíthatatlan betegség pusztította, amikor Jézus nagy nevéről és csodatetteiről értesült — melyekről sokan és egybehangzóan tanúskodtak —, futárjával segélyt kérő levelet küldött hozzá, hogy gyógyítsa ki betegségéből. Akkor Jézus ugyan nem engedett a hívásnak, de legalább megtisztelte saját levelével, amit tanítványai egyikével küldött el megígérve, hogy meggyógyítsa betegségét, egyszersmind üdvösséget ad neki és minden alattvalójának. Nem sokkal később teljesült is a királynak tett ígérete. Miután Krisztus feltámadt halottaiból és felment a mennyekbe, Tamás, a tizenkét apostol egyike, isteni indíttatásra kiküldte Edesszába Thaddeust — aki maga is Krisztus hetven kiválasztott tanítványa közé tartozott —, hogy a Krisztusról szóló tanítás hírnöke és evangélistája legyen. Általa aztán beteljesedett Megváltónk minden ígérete.”
Az ezekről tanúskodó feljegyzések hozzáférhetőek Edesszában, az akkori királyi város irattárában. Az itt őrzött állami okiratok a régiek viselt dolgait és az Abgárral kapcsolatos eseményeket tartalmazzák, s az időtől kezdve mindmáig fennmaradtak. A leghelyesebb hát magukra a levelekre figyelni, melyeket a levéltárból kikölcsönöztem, és szír nyelvből szó szerint így fordítottam le.
Másolat arról a levélről, amelyet Abgár helybeli fejedelem írt Jézusnak, és elküldött neki Ananios gyorsfutárral Jeruzsálembe:
„Abgár helybéli fejedelem, Ouchamas fia, Jézusnak, a Jeruzsálem vidékén megjelent jóságos üdvözítőnek üdvözletét küldi. Hallottam a veled kapcsolatos dolgokról meg gyógyításaidról, amelyeket orvosságok és gyógyfüvek nélkül vittél végbe. Mert az a hír járja, hogy a vakokat látókká teszed, a sántákat járókká, a leprásokat is megtisztítod, a tisztátalan lelkeket és démonokat pedig kiűzöd, a hosszú betegségtől szenvedőket meggyógyítod, és föltámasztod a hallottakat. Amikor mindezeket rólad hallottam, arra a következtetésre jutottam, hogy csak e két lehetőség egyikéről lehet szó: vagy isten vagy, és az égből leszállva cselekedted ezeket, vagy az Isten fia vagy, aki ezeket teszed. Hát ezért írok most neked, hiszen arra van szükségem, hogy fáradj el hozzám, és gyógyítsd meg szenvedésemet. Mert hallottam, hogy a zsidók morgolódnak ellened, és ártani akarnak neked. A városom igen kicsiny, de tiszteletre méltó, amely mindkettőnknek elég.”
Ezeket írta Abgar, miután az isteni fény egy időre kissé megvilágosította. Méltó a meghallgatásra ez a levél is, amelyet Jézus küldött neki ugyanazzal a levélkézbesítővel, amely néhány sorból áll csupán, ám nagy hatású. Íme, ez a szövege:
„Boldog vagy, mert bár nem láttál engem, mégis hittél bennem. Mert meg van írva rólam, hogy akik láttak engem, azok nem fognak hinni bennem azért, hogy akik nem láttak engem, azok higgyenek bennem és éljenek. Azzal kapcsolatban pedig, amit írtál nekem, hogy menjek el hozzád: szükséges mindazt betöltenem, amikért ideküldettem, és miután betöltöttem, szükséges, hogy felemlegessem ahhoz, aki elküldött engem. De azután, hogy felemeltettem, el fogok küldeni hozzád valakit a tanítványaim közül, hogy gyógyítsa meg szenvedésedet, és életet adjon neked azokkal együtt, akik veled vannak.”
Ezekhez a levelekhez pedig még ezeket is odaillesztették szír nyelven:
„Miután Jézus felment a mennybe, Júdás, akit Tamásnak is hívnak, elküldte Abgarhoz Thaddeus apostolt, a hetven tanítvány egyikét. Aki el is ment, és Tóbiás fia Tóbiásnál szállt meg. Amint ennek elterjedt a híre, jelentették Abgarnak, hogy megérkezett Jézus apostola, ahogyan azt megírta ő neked. Thaddeus tehát elkezdett Isten erejével gyógyítani minden betegséget és testi gyöngeséget, úgyhogy mindenki csodálkozott. Amint pedig meghallotta Abgar azokat a nagyszerű csodákat, amelyeket Thaddeus tett és azt, hogy miként gyógyított, eszébe jutott, hogy ő az, akit Jézus megígért: „Miután a mennybe emeltettem, el fogok küldeni hozzád valakit a tanítványaim közül, hogy gyógyítsa meg szenvedésedet.” Magához hívatta tehát Tóbiást, akinél Thaddeus lakott, s így szólt hozzá: Hallottam, hogy egy csodatévő férfi érkezett, és a házadban lakik: vezesd őt elém. Akkor elment Tóbiás Thaddeushoz, s azt mondta neki:
— Abgar helybeli fejedelem magához hívatott, és azt mondta, hogy vigyelek el hozzá, hogy meggyógyítsd őt.
— Elmegyek — mondta Thaddeus —, mert csodatevő erővel felruházva hozzáküldtek. „
Másnap tehát korán reggel Tóbiás elment Abgarhoz, és magával vitte Thaddeust. Amikor pedig megérkezett, Abgar főemberei (megj: a Tizek Tanácsa?) ott voltak, és körülötte álltak. Megérkezésekor azonnal nagy látomás jelent meg Abgarnak Thaddeus apostol arcán. Ezt meglátva Abgar térdre borult Thaddeus előtt. Az ott állók mindnyájan elcsodálkoztak ezen, ők ugyanis nem látták a látomást, mert az egyedül Abgarnak jelent meg. Abgar viszont aggódva kérdezte Thaddeustól:
— Valóban Jézusnak, Isten Fiának a tanítványa vagy, aki megmondta nekem: „el fogok küldeni hozzád valakit a tanítványaim közül, hogy gyógyítsa meg szenvedésedet, és életet adjon neked?”
Thaddeus így szólt:
— Mivel nagyon hittél abban, aki küldött engem, ezért küldött hozzád. És ha most is hiszel benne, akkor ahogyan hiszel, úgy fognak teljesülni szíved kiváltságai.
Abgar így felelt neki:
— Annyira hittem benne, hogy szívem szerint haderőt vittem volna magammal, hogy leverjem a zsidókat, akik megfeszítették őt, de ezt megakadályozta a Római Birodalom.
Thaddeus pedig így szólt:
— A mi Urunk beteljesítette Atyja akaratát, és teljesítve azt felment a mennybe az Atyához.
Abgar erre azt felelte:
— Én is hittem benne és Atyjában.
Thaddeus pedig azt mondta:
— Ezért teszem rád a kezemet az ő nevében.
Mihelyt pedig megtette ezt, a fejedelem tüstént meggyógyult betegségéből és szenvedéséből. Elcsodálkozott Abgar, hogy amilyen feleletet Jézustól hallott, olyanokat vitt végbe vele annak tanítványa, Thaddeus, mert őt orvosságok és növények nélkül meggyógyította. De nem csak őt, hanem Abdos fia Abdost is, aki bár köszvényes volt, mégis maga is eljött, a lábai elé borult, Thaddeus pedig imádkozva kézrátétellel meggyógyította. Sok polgártársukat is meggyógyította, miközben csodálatos és magasztos dolgokat művelt, és hirdette Isten igéjét. Ezek után azt mondta Abgar:
— Te, Thaddeus, Isten erejével végbevitted ezeket, mi magunk pedig csodálkozunk. Arra kérlek hát, ezek mellett számolj be nekem Jézus eljöveteléről, hogyan történt az, és szólj az ő erejéről is, arról, hogy milyen módon volt képes megcselekedni azokat a dolgokat, amelyekről hallottam.
Thaddeus azt mondta:
— Most nem fogok erről beszélni, de mivel azért küldettem, hogy hirdessem az igét, holnapra hívd össze nekem minden honfitársamat, mert az élet igéjét fogom hirdetni nekik és elvetni bennük. Szólok majd Jézus eljöveteléről, hogy mi módon is történt az, küldetéséről, mi miatt küldte el őt az Atya, aztán hatalmáról és cselekedeteiről, azokról a titkokról, amelyekről beszélt a világban, és hogy milyen hatalommal cselekedte mindezeket, igehirdetése újszerűségéről, a kicsinységről meg az alázatról és arról: hogyan alázta meg magát letéve, sőt, megkisebbítve istenségét. Hirdetni fogom nekik azt, hogy megfeszítették és alászállt a Hádészbe, és széthasította azt a válaszfalat, ami eddig még sohasem hasadt szét, és feltámasztotta a halottakat, és bár egyedül szállt alá, nagy sokasággal együtt ment fel Atyjához.
Abgar tehát megparancsolta, hogy már kora hajnaltól kezdve gyűljenek össze honfitársai, hogy meghallgassák Thaddeus igehirdetését, és ezek után elrendelte, hogy adjanak neki aranyat és veretlen pénzt. Ő azonban nem fogadta el, és azt mondta:
— Ha azokat, amelyek a mieink, elhagytuk, akkor hogyan fogadnánk el azt, ami a másoké?
Mindez a 340. évben esett meg (a Szeleukida Éra szerint — ez megfelel a Kr. u. 28-29. évnek).”
Ezeket a szír nyelvből fordított, nem haszon nélküli olvasásra szolgáló dolgokat a megfelelő idő szerint helyeztem ide.” Eddig tart tehát Eusebios beszámolója.
A kereszténység szintén igen korai eseményei a szomszédos Örményország történetével is összefüggnek. Bár az itteni népek eredete bizonytalan, de a leginkább elfogadott nézet, hogy valószínűleg a frígek kötelékében vándoroltak a Balkánról vagy az Al-Duna vidékéről Kis-Ázsiába és jutottak el a Kr. e. 13. században a Hettita Birodalom északkeleti szélén fekvő Hajasa-Azzi tartományba. Az örmény nép másik eredete pedig az Eufrátesz nagy északi kanyarulatánál, Arme-Supria törzsei között kereshető. Ókori neve Arménia is innen eredeztethető. Dareiosz király uralma idején, a Kr. e. 520-ban kőbe vésett ún. behisztuni feliraton vazallusai sorában már szerepelt Arménia neve.
Már Kr.u. 40-ben igazolhatóan léteztek keresztény közösségek az örmény térségben, és 301-ben a világon először itt lett államvallás a kereszténység III. Tiridatész (283-314) Király uralkodás alatt. Ezzel 10 évvel megelőzte Galerius türelmi rendeletét a Római Birodalomban és 36 évvel Nagy Konstantin megkeresztelkedését. 438-ban Örményország a perzsa Szaszanida Birodalom uralma alá került, amikor is próbálták őket Zarathusra tanaira áttéríteni. Több felkelést követően 490-ben az ország keresztény vallású autonómiát kapott.
Utazásunk során közelebbről a Szír Ortodox, a legősibbnek tartott keresztény egyház történelmi emlékeivel fogunk leginkább találkozni. Eredetük az ókori Antiochiában (a Róma Birodalom szíriai tartományának fővárosa, a mai török Antakya) keresendő, ahol i.sz. 37-ben Péter apostol alapított korai keresztény közösséget.
Nyelvük Jézus nyelve, a sémi nyelvcsaládhoz tartozó arámi, amelyet az i.e. VIII - i.e. IV. században a Közel-Kelet közvetítő nyelveként tartanak számon. A legkorábbi arámi feliratok a szíriai Aramaen városából származnak és közel 3000 évesek. Feltételezik, hogy a nyelv az asszír és a babiloni civilizációban, az ókori Mezopotámiában, az arab világban és a modern Közel-Keleten széles körben ismert volt. A Perzsa Birodalom időszakában az óperzsa szorított ki, és használata Irán egyes nyugati részeire, a Földközi-tenger partvidékére és Egyiptom terültére szorult vissza. Nagy Sándor idejében újra virágzott, még az indiai Asoka király is használta. Erről több Afganisztánban talált vallási felirat is árulkodik. A Római terjeszkedés előtt a térség több kisebb királyságában használták, mint pl. Palmyrában, Petrában és a Hatrában.
A későbbiekben a vallás tovább terjeszkedett, és a mai Sanliurfa (az ókori Edessa) 325-ben emelkedett az antiochiai püspökség keretein belül patriarchátusi rangra. A szír egyház térítése a 8. századig elérte Kínát (a nyugat-kínai Xian-t), illetve Dél-Indiát, ahol Kerala büszkélkedhet több szír liturgikus hagyománnyal.
Tanításaik gyökerét korábban a nesztoriánusnak nevezett irányzat fémjelezte, amelyeket Nesztoriosz hirdetett. Nesztoriosz, 5. századbeli konstantinápolyi pátriárka, különválasztotta egymástól Krisztus isteni és emberi természetét. Azt állította, hogy a második isteni személy úgy lakozott az ember Krisztusban, mint valami szentélyben. Elmélete szerint Máriát így nem nevezhetjük Theotokosznak (Istenanya), hanem csak Krisztotokosznak (Krisztusszülő). Tanai nagy felháborodást váltottak ki, így a 431-ben megtartott Efezusi Zsinaton elítélték, megfosztották pátriárkai címétől és száműzték. Követőivel együtt Perzsiába menekült és megalapította a Szent Apostoli Katolikus Asszír Keleti Egyházat, amely a mai napig fennmaradt. Önmeghatározásuk szerint ők az egyetemes kereszténység egyetlen legitim örökösei, mivel egyedüliként őrizték meg Jézus és a tizenkét apostol tanításait változtatás nélkül. A Rómának behódolt Káld Katolikus Egyház kiválását követőn a független nesztoriánusok 1681-ben Moszulba helyezték át székhelyüket. Az Asszír Keleti Egyház székhelye 1933 óta az Amerikai Egyesült Államokban, a Chicago közeli Morton Grove városban van, de Irak és Irán terültén is élnek kisebb számban követőik.
A nesztorianizmus elleni válaszként az Antiochiai patriarchátus hívei között a miafizitizmus (tévesen monofizitizmus) terjedt el az 5.-6. században. Szeverosz antiochiai pátriárkától (512-538) származó tanok szerint Krisztus egyetlen személy, melyben az isteni és az emberi jelleg egyetlen természetben van jelen, s az isteni és az emberi egyesülve vannak, különállás és keveredés nélkül.
A 451-es khalkedóni (vagy nicaea-i) (a mai Törökországban található, a Márvány-tenger melletti Iznik) első egyetemes (ökumenikus) zsinat azonban elutasította, mind a nesztoriánus, mind a miafizita álláspontot. Helyettük a katolikus és az ortodox (görögkeleti) egyház, valamint a protestáns egyházak túlnyomó többsége által ma is elfogadott diafizita álláspontot tették hivatalossá. Eszerint Krisztusnak két természete van, ezek azonban nem külön, hanem együtt vannak jelen Krisztus egyetlen személyében.
Mindezek követően az Antiochiai patriarchátus hívei között szakadás következett be. Többségük a ma Szír Ortodox Egyház néven ismert, miafizita irányzat, míg kisebbségük a mai ortodox irányzatú Antiochiai Ortodox Egyház követője. Fontos megjegyezni, hogy a névben található ortodox név jelentése keveredik. Az utóbbi vallástörténetileg valóban a ma ortodox néven hívott egyházak közé tartozik, ezen névvel az első hét zsinatot elismerő egyházakat szokták nevezni. (Az angol nyelvű szakirodalomban gyakran "Oriental Orthodox" néven szerepel. Magyar nyelven görögkeletinek hívjuk őket.)
Ezzel szemben a Szír Ortodox-ok csak az első három zsinatot ismerik el, a negyedik khalkedóni zsinatot nem, így őket összefoglalóan az "antikhalkedóni" ("nem-khalkedóni") egyházak közé sorolják. Önmeghatározásuk szerint ők is az egyetemes kereszténység egyetlen legitim örökösei, amely egyedüliként őrizte meg Jézus és a 12 apostol tanításait változtatás nélkül. (Az angol szakirodalom rájuk az "Eastern Orthodox" nevet használja. Magyar elnevezés nincs, leginkább keveredik.)
Az eltérő irányzatok püspökei közötti vitát végül Justinianus döntötte el, és 518-ban a szír ortodox pátriárkát is száműzték Antiochiából.
Később - 1293-tól, nyolc évszázadon át - egyik úti célunk, Mardin volt a szír ortodox vallás központja, és a pátriárka székhelye (a Deyr-Ul-Zafaran kolostor). A pátriárkának politikai okokból 1933-ban távoznia kellett, azóta Szíria, 1959. óta fővárosa Damaszkusz az egyház központja. Ahol azonban követőik száma az Iszlám kormányzat elnyomó politikája és a kivándorlások miatt egyre csökken.
Mardin térségében egykor 80 kolostor állt és 150 püspök tevékenykedett. Ezek közül ma csak három működik: a 396-ban épített Mor Gabriel vagy másik nevén Deyr-Ul-Umur (Tur Abdinban), Mor Yakub (Nusaybinban, Salah, más néven Baristepe településen), és a 493-ban épült, Mardin városától 5 km-re, Eski kale település közelében található Deyr-Ul-Zafaran (a pátriárka volt székhelye). A kolostorok felbecsülhetetlen értékű korai keresztény dokumentumokkal rendelkeznek. Talán azon kevesek közé tartozunk, akik működés közben láthatták még őket.
Érdekes szál a Diyarbakiri látogatás szempontjából a Káld Katolikus Egyház (más néven: Babiloni Káld Egyház) története. Nevüknek semmi köze az új-babilóniai államalapító káld néphez. 1445-ben egy Cipruson élő szír ortodox keresztény közösség csatlakozott Rómához. A katolikus egyház őket nevezte először káld/káldeus néven, amelyet a Biblia arámi nyelű, ún. Káldeus Bibliának nevezett nevéből származtattak a nyelv azonosság miatt.
A mai Káld Katolikus Egyház az Asszír Keleti Egyház 1552-ben bekövetkező szakadása után jött létre. A szakadást a mai Irak területén található Alqos város közelében lévő Rabban Hormizd (Hurmuz) monostor apátjának kinevezése körüli szerzetesi vita váltotta ki, amikor is Mar Juhanan Hanna Szulaqa Dbeth Ballo és társai fellázadtak az új pátriárka ellen. Ennek során a lázadók vezetőjét apátnak választották, de formális felsőbb egyházjogi legitimáció nélkül. Ez kapóra jött a Moszul (ma Irak) környéken térítő ferenceseknek, akik „beajánlották” az új apátot III. Gyula Pápának. A pápa személyesen fogadta a „lázadót”, aki megtért Róma kegyeibe, így a Római Katolikus Egyház feje elismerte és kinevezte az Egyesült Káldeus Egyház pátriárkájának, és "Az asszír nemzet, Moszul és Assur pátriárkája" címet adta neki 1553-ban. Az új egyház székhelye Diyarbakirban volt.
A Rómától független maradt ág továbbra is Asszír egyháznak hívta magát, székhelye az Alqos városi Rabban Hormizd kolostor maradt. Később többször igyekeztek a vetélytársakat Rómával való kapcsolatkeresés útján beolvasztani, ami csak 1771-ben vált hivatalossá, amikor a „káldok úniójaként” hívott egyháztörténeti események hatására létrejött a Káld Szertartású Katolikus Egyház. 1830-ban székhelyéül Róma a babilóniai patriarchátus létrehozásával Moszult tette meg, ami később Bagdadba került és a mi napig ott van. Híveinek száma kb. 700 ezer fő, ennek közel fele Irakban él.
|
Fotógaléria: Észak-Mezopotámia-Kappadókia teljes
|
