Útleírások

Egyiptom - Sátorral a Fehér Sivatagban
Horvátország - Zadar környéke
Horvátország - Tavaszi hosszú hétvége Dubrovnikban
Indonézia - Jáva és Bali, Hong Kongi kitérővel
Kuba - 1400 km négykeréken
Madeira - Téli túrák az örök tavasz szigetén
Madeiráról általában
Történelem, földrajz
Hasznos információk
Borok a szigeten
Gasztronómia
Látnivalók: Funchal, Monte
Kirándulások a sziget belsejében
Körutazás a partvonalon
Levada-túrák és kirándulások
Olaszország - Nápoly és környéke
Olaszország - Toszkána: Borok és etruszkok nyomában
Spanyolország - Őszi séták Barcelonában
Spanyolország - La Manga-i csillagtúrák
Spanyolország - El Camino
Törökország - Gulettel az ókori Lykia nyomában
Törökország - Kappadókia
Törökország - Kappadókia reloded
Törökország - Kappadókia full time
Törökország - Őszi túra csecsemővel
Törökország - Isztambul
Törökország - Kalandozások É-Mezopotámiában
Törökország - Lykiai út


Borok

 Borfajta leírások
 Borkostolás Jegyzetek
Borfesztivál-2007
Kis "Syrah"-alista kóstolás
A Sangiovese magasiskolája
Rendhagyó Hungaricum kóstoló
Furmintológia és Nagy Furmint-kör
Miért éppen Grúzia, Törökország és Bulgária
Dalmát bortúra - 2011 július
Spanyolország - Katalán bortúra
Török bortúra - 2013május
Portugál bortúra - 2014 április


Extrák

 Vendégkönyv
 Képtár


Körutazás a partvonalon

 

Északi part (Porto Moniz, Sao Vicente, Santana, Faial):

Az északi part természeti látványosságokban bővelkedő, leginkább a tengerbe szakadó hegyoldalak és a közöttük megbúvó kedves kis települések látványa miatt. Nyáron ez a vidék is egyre inkább részesésévé válik a fejlődő idegenforgalomnak. Télen viszont a 4-5 fokkal hidegebb táj elég álmatag, növényzete is inkább mediterrán, mint buja szubtrópusi.

Ezen útvonal látványosságai közé tartozik többek között Porto Moniz természetes vulkáni lávamedencéiben kialakított strandja, ami nyáron nagy élmény lehet. Mi is lenyűgözve bámultuk a sziklákat mardosó óceánt, de fürödni nem támadt kedvünk.

Sao Vicente szépen felújított, műemlékvédelmi díjban részesülő "kirakatfalu", amely szintén téli álmát aludta. Egyik látványossága a Grutas de Sao Vicente, ami egy 700 m hosszú 400 ezer éves láva alagútrendszer és a kapcsolódó vulkánikus tevékenységeket bemutató kiállítás. Őszintén megvallva ez is inkább olyan "ha nincs más" típusú látványosság, ahol a kísérő hosszasan mutogatja a lávafelszínt, ami inkább geológiai, mint turista érdekesség. Egy vezetetlen 10 perces sétának kiváló, de a 40 percre húzott unalmas és semmitmondó kiselőadástól családom kiskamasz tagjai kellően megfeküdve menekültek a kiállítás szó említésétől is J.

Santana és Faial közötti útszakasz lenyűgöző panorámájú, különösen a tengerbe szakadó 600m magas Penha de Águia hegy látványa döbbenetes.

Az útvonalról több helyen letérhetünk a sziget belseje felé, de ha gyorsan körbe akarunk érni, inkább a tengerparti gyorsforgalmi utat válasszuk a keleti part felé.

Fotógaléria: Északi-part

 

Déli-keleti part (Canical - Machico - Funchal):

Canical a sziget legkeletibb, 3500 lakosú települése. Az egykori bálnavadász faluról bájos fotók készülnek, előtérben a régi, kopott, színes bárkákkal és csónakokkal. A valóságban egy új hajógyár csúfítja az idillinek várt látványt, hosszas időzésre nem csábított. A településről viszont csak egy ugrás a kiváló kirándulóhely, a Ponta de Sao Lourenco. A régi úton haladva vissza Machico felé, az alagút után balra van egy leágazás a Pico do Facho 320 m magas csúcsára. Innen régen a kalózok támadását figyelték. Veszély esetén jelzőtüzet gyújtottak, innen a név: ?fáklyahegy?. Jó időben akár Porto Santó szigetéig elláthatunk.

 

Jóval többet ígér a sziget 1419-ben alapított legrégibb városa és első fővárosa Machico. Van egy érdekes legenda, miszerint az első lakosok története a 14. századig, III. Edward udvarába nyúlik vissza. Egy alacsonyabb származású skót fiatalember - Robert Machim, mások szerint MacKeane - beleszeretett Dorset grófjának Anna nevű lányába. A szülők természetesen lányukat az udvarban akarták férjhez adni, így a fiú barátaival elszöktette a lányt az esküvő elől. Franciaországba tartottak, de egy vihar eltérítette őket és egy zöld sziget öblében, a mai Machico helyén találták magukat. Boldogság helyett azonban tragikusan ért véget a történet. A szülei után bánkódó lány hamarosan meghalt, és őt követte szerelme is. A többiek eltemették őket, és a sírjukon feliratot hagytak, hogy aki megtalálja a keresztet, templomot építsen feléje. Ezután elhajóztak a szigetről. Csakhogy mór kalózok fogságába kerültek, ahol elmesélték kalandjaikat egy raboskodó portugál tengerésznek. Sok-sok évvel később ez a tengerész vitte a legendát Portugáliába, és állítólag ez alapján indult felfedezőútra Zarco, aki az öbölben rálelve a sírra, felépítette ez első kápolnát a szigeten. Igaz, vagy sem, a Capela dos Milagres (Csodák kápolnája) az első kápolna helyén áll, ahol 1419. július 2-án elmondta az első misét egy ferences barát.

A várost kettészeli az azonos nevű folyó, amely télen komoly vízhozammal zúdul az óceánba. Összességében kedves, történelmi hangulatú hely. Nyáron igazi, nyüzsgő nyaralóhely lehet.

 


Kirándulások 2016 decemberében - 2017 januárban:

Az időjárás december végi és januári alakulása miatt az egyéni autóbérlést és gyalogtúrákat kihagytuk, így szokásainkkal ellentétben befizettünk 2 csoportos buszos túrára. Nem bántuk meg, egyrészt sok érdekes információhoz jutottunk, másrészt kényelmes volt. Persze egy naposabb, melegebb időszakban az egyéni tempójú mászkálást jobban kedvelném. De így eljutottunk a sziget egyik déli és dél-nyugati részére, ahová 2007-ben nem.

Nyugati - túra (Camara do Lobos - Cabo Girao - Ribeira Brava - Porto Moniz - Sao Vicente - Encumeada):

Első megállónk Camara do Lobos volt, ahol egy kis teraszon már Winston Churchill is festegetett. A mellette lévő és róla elnevezett kávézóban megihatjuk a helyiekkel a szokásos "bíca"-t, azaz a helyi eszpresszót. Nevének semmi köze ahhoz, hogy bika erős lenne, ez egy mozaik szó, ami kb. az annyit jelentő mondatból alakult ki, hogy "ezt cukorral kell inni". A település egy meleg napon festői lehet, mi felhős időben, álmosan fogtuk ki. Egyébként itt élt Madeira egyik felfedezője és későbbi kormányzója Zarco kapitány is, aki a nevét adta a falunak, ami annyit jelent fóka-lak.

Ezt követően a Cabo Girao-nál (a "Visszafordulás foka") álltunk meg, amely Európa legmagasabb, és a Világ második legmagasabb, tengerbe szakadó sziklafala. 580 méteres magasságból egy üveg aljú teraszról csodálkozhatunk rá az alattunk lévő partra és ültetvényekre. Biztonságos, de mégis sokakat visszatartó élmény. Az ültetvényeket egyébként csak a tengerről lehet megközelíteni.

Nem messze innen található a Faja dos Padres Beach, ami szintén egy korábban csak tenger felől megközelíthető ültetvény volt. Ezt a Companhia de Jesus szerzetesrend tagjai művelték. Ma már strandként üzemel és egy üvegkabinos felvonó (Quinta Grande) viszi le és fel a látogatókat.

Kb. 20 perces eszelős panorámájú szerpentin után értük el Ribeira Brava városát. A 12 ezer lakosú település nevét a tengerbe ömlő patakról kapta, amelynek jelentése Vad-patak. A most éppen csak csörgedező patak legutóbb 2010-ben bizonyította be, hogy rászolgált nevére. A heves esőzések hatására olyan erővel rohant végig a víz a hegyekből, hogy mederéből kilépve elöntötte a várost és felszaggatta az utakat is. A városka most téli álmát aludta, amin a 2-3 turista busz sem tudott érdemben változtatni.
Látnivalói közül a Szent Benedekről elnevezett templomot (Igreja de Sao Bento) emelném ki, jellegzetes kék-fehér csempekockás toronysisakjával, tetején a portugál felfedezők szimbólumával, az ún. armilláris gömbbel. (Ez egy körgyűrűkből álló csillagászati eszköz, amit már az ókorban is használtak helymeghatározásra. Tulajdonképpen az égbolt modelljének tekinthetjük. Kitalálását i.e. 255-ben Eratoszthenész, görög matematikusnak tulajdonítják.). A templom a sziget egyik legrégibb egyházi épülete, amelyet 1440-ben kezdtek építeni. A Mánuel stílusú, faragott szószék és a keresztelő kápolnában álló keresztelő medence eredeti, még I. Mánuel portugál király ajándékozta a templomnak.

Régebben a sziget északi részébe egytelen - az ER 228 jelű - út vezetett egészen 1960-as évekig, amely innen indult és a Boca Encumeada hágón át juthattunk északra. Idegenvezetőnk elmesélte, hogy akkoriban mondjuk Porto Monizból eljutni orvoshoz Funchalba tömegközlekedve 2 napig tartott, pedig a távolság csak 60 km.

Utunk innen a sziget legészakibb városába, Porto Monizba vezetett. Ponta do Sol-nál hagytuk el a parti utat, és örökzöld babér erdőkön keresztül értünk fel Paul da Serra kopár fennsíkjára. A helyet 2007-ben nevezték el gyerekeim Mordor földjének, most sem nyújtott szebb látványt. Porto Moniz lávamedencéiben a bátrabbak most is megfürödtek. Erről a szakaszról már írtam, így nem ismétlem meg.

Visszafelé megebédeltünk Sao Vicente tengerpartján, majd az Encumeada hágón keresztül tértünk vissza Funchalba. Útközben ismerkedtünk meg egy hegyi pihenő bárjában az egyik tradicionális itallal az ún. poncha-val (ejtsd: ponsa). Ez helyi cukornád pálinka, amelyhez citromot és/vagy narancsot, és mézet adnak, így egy erős, aromás és édes likőrszerűséget kapunk. Ha nem volt túl édesítve, nekem kifejezetten tetszett a fanyarsága. Egyes helyeken ezt maracuja sűrítménnyel csinálják, de nekem az már ihatatlanul gejl volt.

Keleti - túra ( Garajau - Camacha - Pico do Arieiro - Santana - Faial - Ponta do Sao Lourenco - Machico):

A szervezett keleti túra is érintett több olyan helyet, ahol már jártam korábban. Első megállónk Garajau település mellett, egy tengerparton lévő szirtre vezetett, ahol a döbbenetes panorámán és virágzó aloe erdőkön túl a Rio-i Jézus szobor kisebb mását, az ún. "Krisztus király szobrot" (Cristo-Rei) láthatjuk. A szobrot 1927 október 30-án avatták fel, Georges Serraz (1883-1964) alkotása. Megépítését Aires de Ornelas ügyvéd és családja finanszírozta. A szobor mögötti parkolóból - jó időben - lanovka visz le a tengerparti strandra. Január elején azonban a lábunkon is alig tudtunk megállni az erős szél miatt.

Következő megállónk Camacha-ban, a kosárfonás központjában volt. A 700 méter magas hegyoldalban lévő kis, 6000 lakosú falu elsősorban mezőgazdaságból él. Az ide látogató turisták szinte mindegyike meglátogatja a Café Relógio-t, ahol kosárfonó múzeumot és műhelyt, valamint természetesen ajándék boltot rendeztek be. Az épületet eredetileg egy gazdag angol család építtette nyárilaknak a 19. században. Nem véletlenül utánozza óratornya a londoni Big Bent.

Innen - az általam már szintén bemutatott - Pico do Arieiro-hoz, a sziget második legmagasabb hegy csúcsához buszoztunk. Ott viszont heves eső, és orkán erejű szél fogadott, így csúcs hódítás helyett a parkolóban lévő étteremben poncha-zott a csapat. Ezt követően Ribeiro Frio pisztrángtenyészetét látogattuk meg, amely tanya a sziget legnagyobb egybefüggő babérerdejében található. Az itt található John kocsmájában - egy oklevél szerint - a sziget legjobb poncha-ját készítik :-).

Következő megállónk az 5000 lakosú északi Santana volt. A falut leginkább nádtetős kunyhóra emlékeztető, háromszög metszetű, tarkára festett faházairól ("Casas de colmo") ismerhetjük. Az építési mód szegény földműves családokra volt jellemző. Közel 100 maradt meg belőlük, és 1-2 családon kívül már nem lakik bennük senki. Mindegyik műemlék, és jellegében egyfajta skanzennek tekinthetjük őket.

Ezután Faial városában ebédeltünk, majd a Ponta do Sao Lourenco félsziget felé vettük az irányt. Itt a parkolón túl nem jutottunk a viharos szél miatt, nem volt igazán kiránduló idő. De a látvány még mindig döbbenetes!

A napot végül egy sétával és kávézással zártuk Machico városában, ahol a sziget felfedezői elsőként szálltak partra.