MINORI ÉS ATRANI
MINORI
Ravelló meglátogatás után viszonylag könnyű elérni Minori tengerparti városkáját. Mi egyébként egy Amalfiból induló "Hop on-Hop off" városnéző busszal mentünk fel Ravelloba, majd visszafelé leszálltunk Minoriban. Innen rendes helyi busszal tértünk vissza Amalfiba. Nem árt a menetrendet előre megnézni, mert mi teljesen véletlenül fogtuk ki az aznapi utolsó járatot, taxit meg nem tudtunk hívni.
A város alapítása a római időkre tehető "Regori", vagy "Reginna" néven. A közelében lévő Reginna Maior (Maiori) várostól való megkülönböztetés miatt keresztelték át a később a Minori névre.
Jelentős volt kézműves ipara, elsősorban a vásznak fehérítése, a bőrök cserzése, papír készítés, de élelmiszert is exportált (tészta, húsok, füstölt/sózott halak). A középkorban hajókészítő központként is működött, az ún. Arzenálban - a hajógyárban - 1039-ig építettek gályákat.
987-ben XV. János pápa egyházmegyévé tette és egészen 1818-ig püspöki székhely volt. Festői fekvése és narancs ültetvényei okán még Amalfi dózséi és püspökei is szívesen időztek itt. Néhányukat az itten székesegyházban temették el.
Korai történelme során ugyan volt független is, de sorsa hamar összeforrt az Amalfi Köztársaságéval. Ezekből az időkből maradt fent Minori második püspökének, bizonyos Sergio-nak a története. A közeli Salerno hercege, az erőszakosnak és gonosznak tartott IV. Guaimar, 1039-ben elfoglalta a partszakaszt és 1052-ig Amalfi hercegeként is regnált. A püspököt minden javától megfosztotta és börtönbe is vetette. A rabságból csak magas váltságdíjért szabadult. Később a jó Sergio visszaszerezte püspöki székét.
A várost többször sújtotta természeti csapás, ezek közül a legtragikusabb az 1597 április 11-ei vihar és a nyomában támadt szökőár, amely szinte összes épületét megrongálta. 1492-ben, 1528-ban és 1656-ban pestis járvány tombolt a városban. Ez utóbbi során a feljegyzések szerint 355 ember halt meg, ami akkor lakosság harmada volt.
A falu központját a "Farinola" (vagy "Reginnolo") nevű kis folyó keresztezi, amely Ravelloból ered.
Látnivalói közül kiemelkednek az alábbiak:
A Santa Trofimena székesegyház
Jelenlegi formájában a XVIII. századi vallási építészet kiváló példája, amely Minori szívében található.
Jelentőségét Szent Trofimena ereklyéje adja. A legenda szerint Trofimena még fiatal lányként (12-13 évesen), a szicíliai Patti városában apja kezétől halt vértanúhalált, mert meg akart keresztelkedni. A történetek egy angyali látomásról is szólnak, amelyben megjövendölték számára a közelgő végzetet. Testét titokban egy koporsóba rejtették és a tengerbe dobták. Az áramlat idővel Minori városáig sodorta, ahol kb. 829 tájékán, helyiek akadtak rá. Két fehér borjú vontatta szekéren akarták Péter, Amalfi püspöké elé vinni. Az állatok azonban egy helyen megálltak és egy tapodtat sem voltak hajlandóak tovább menni. Az emberek ezt isteni jelnek vették és itt épült fel az ereklyéket befogadó templom.
Az ereklyékről szóló első történelmi feljegyzés 838-839-ig nyúlik vissza, amelyet egy névtelen 9. századi krónikás rögzített. Leírása szerint a maradványokat nagy pompával helyezték el a városi templomban. A Szent látomásokkal és csodákkal adott jelzést megelégedéséről és megnyugvásáról.
Trofimena nyugalma azonban rövid volt, mert 838-ban Sicard, a közeli Benevento longobárd hercege, miután templomot emelt saját fővárosában, ereklyéket keresett hozzá. Amalfi néhány matrózát megbízta, hogy szerezzék meg neki Szent Bertalan testét, az akkor szaracén uralom alatt lévő Lipari szigetéről. Amalfiban attól tartottak, hogy Trofimena ereklyéje is veszélyben van, azért átszállították Amalfi katedrálisába. A legenda szerint a Szent ekkor látomásban nem tetszését adta Péter püspöknek, amelyben figyelmeztette, hogy hamarosan meghal és a tetemét kutyák falják fel. A püspök rövidesen meghalt. Hamarosan Sicard herceg - miután sikeresen visszatért a szaracének ellen tengeri hadjáratából - elfoglalta Amalfit. Trofimena csontjait először Salernoba, onnan pedig Beneventoba szállíttatta. Péter kriptáját eközben feltörték és tetemét valóban a kutyákra hagyták.
A Szent bosszúja Sicardot is hamar utolérte, még 839-ben meggyilkolták. Minori papjai azonnal küldöttséget menesztettek utódja Radelchis herceghez és a beneventói püspökhöz. Megállapodás született, hogy - a koponya tetejét leszámítva - a test szabadon visszatérhet Minoriba, ahol 840. július 13-án elrejtették a bazilikában. Az ereklye léte nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 987-ben Minorit püspöki rangra emeljék. 1673. január 21-én, a Vatikán Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció hivatala megerősítette, hogy a Szent a "Vértanúk Naptárában" a továbbiakban is Trofimena néven lesz ismert.
A 18. század végén Silvestro, Stana püspöke elrendelte a székesegyház átalakítását. Néhány évvel később, 1793. november 27-én éjszaka megtalálták a több mint 950 éve elrejtett ereklyéket. A jelenleg is látható, háromhajós bazilika neoklasszikus stílusban, latin kereszt alaprajzon került átépítésre. Legrégebbi része a Trofimena ereklyéit egykor rejtő kripta. Maradványait jelenleg egy márvány urnában, a főoltár alatt őrzik. A templom 1616-os márvány szószéke, az oszlopokkal tagolt két folyosós fő hajója, valamint neoklasszikus stílusú, tizenkilencedik századi harangtornya figyelmet érdemel.
A Római Villa Marittima
1954-ben - a Rheginna folyó hatalmas áradását és pusztítását követőn - került napvilágra ez az i.sz. 1. században - az Augustus által alapított Iulius-Claudius-dinasztia korában - "pompei stílusban" épült villa. Pontosan nem tudjuk, hogy ki építette, de az épület szerkezete, díszítéseinek gazdagság és a becsült építési költség alapján nagyon tehetős arisztokrata, esetleg egy szenátor lehetett.
A két emeletes villa tengerszinten épült alsó részén a bankett-termet, a trikliniumot (kőből vagy fából készült háromágyas étkezőszoba) és más, stukkókkal és freskómaradványokkal díszített szobákat találhatunk. A trikliniumban feltárt mozaikok vadászati és tengeri jeleneteket ábrázolnak.
A boltíves-oszlopos árkáddal határolt szabadtéri terület az ún. Viridárium (díszkert). Középpontjában egy gyógyfürdő található, amely összhangban van a nagyszerű tengerparti panorámával.
A 3. század folyamán a villát bővítették, illetve felújították, mint pl. a földszinten található tepidáriumot (langyos melegedő), a calidáriumot (forró fürdő) és a praefurniumot (központi fűtésére szolgáló tüzelőtér).
Az emeletre két lépcső vezetett, amelyek közül a nyugati teljesen megmaradt. Jelenleg a villa felső emeletén található az Antikvárium, amely a feltárásról, a környék római kori életéről és más villákban található római kori festményekről mutat be egy kiállítást.
Ez a videó nagyon szemléletesen ábrázolja, hogy a villa milyen lehetett eredeti pompájában:
Archeologia narrata: la villa romana di Minori
Fontana dei Leoni
A tengerparti parkban található szökőkút a 15. és 16. század között épült. Oroszlánjai feltehetően a 11. században készültek és korábban egy templom bejáratát őrizék, mintegy intelmül azok számára, akiknek nem volt elég erős a keresztény hite. Nagyon gyakran a kívánságok forrásának is nevezik, s azok teljesülés érdekében sokan szoktak pénzérméket dobni bele. Vízében nagyszámú tavirózsa is tenyészik.
A város számtalan temploma közül, ha időnk engedi, megnézhetjük pl. az alábbiakat:
- A X. században épült, egy hajós, hordó boltozatú kora keresztény ihletésű Santa Lucia templomot.
- A XI. századi San Nicola kolostort és templomot.
- A S. Giovanni Battista del Piezulo templomot, amelyet az Amalfiból származó Brancia család épített 1420-ban.
- Az 1144-ben felszentelt San Giovanni Battista templomot.
ATRANI
A tengerparton Amalfiba visszafelé az utolsó település, Olaszország egyik legkisebb városa, Atrani. A két település gyakorlatilag összeér, őket egy alagút választja el. Atrani központja és az Amalfi Dóm közötti távolság mindössze 800 méter gyalog.
A név eredete még mindig bizonytalan: sok tudós szerint ez a latin "ater" jelzőből származik, ami sötétet jelent. Mert a kisváros olyan, mint egy sötét barlang a tenger magas sziklái között. Mások szerint eredete az egykori görög gyarmatosítók szülőhazája: Atria
Az i.e. 7. században a Sárkányok - völgyét, amelynek tengerparti végpontja Atrani, egy etruszk közösség lakta. Őket görög telepesek követték, akik megalapították a tengerparti várost. A település a római időktől kezdődően osztozott Amalfi történelmében. Tulajdonképpen Amalfi "testvérvárosa" volt, még a Dózsékat is a San Salvatore templomban avatták fel. A város életének jeles pillanata volt, amikor 1222-ben Assisi Szent Ferenc megállt itt utazása során.
II. Frigyes német-római császár és Szicília királyának 1250-ben bekövetkező halála után törvénytelen fia, bizonyos Hohenstauf Manfréd próbálta megszilárdítania hatalmát a térségben. Több mint ezer zsoldosból álló hadsereget küldött a város ellen, lakosai elmenekültek. Egy hagyomány szerint csak Szent Mária Magdolna közbenjárására voltak képesek legyőzni a betolakodókat, I. Anjou Károly hatalomra jutása után. A helyi nyelvjárásokban ennek az uralomnak még mindig vannak nyelvészeti nyomai.
1467 novemberében Atrani és Amalfi egyesültek, de 1578 május 16-án ismét különváltak. Az 1643-as pestis járvány itt is szörnyű pusztítást okozott.
Atraniból származik Masaniello, a rövid életű, 1647 és 1648-ban néhány hónapig létezett Első Nápolyi Köztársaság (Repubblica Napoletana) egyik vezéralakja. A felkelés a spanyol alkirályok - helyiek érdekeit mellőző - uralkodása és a spanyol korona kizsákmányolása ellen indult. Miután kudarcba fulladt Masaniello az Atrani melletti hegyvidéken bujkált. Nevét ma is őrzi a Masaniello-barlang (Grotta di Masaniello) elnevezés.
Az ezt követő évszázadokban - Amalfival együtt - nápolyi nemesi családok birtoka volt. 1861-ig, amikor is az egyesült Olasz Királyság része lett.
|
Fotógaléria: Amalfi, Atrani, Minori, Positano
|
