RAVELLO
Amalfiból "kötelező" túra ellátogatnunk Ravello-ba, amely az Amalfi felett található hegyvonulat egyik legbájosabb települése. Lélegzetelállító panorámájával a környék kihagyhatatlan helye és ráadásul történelme is rendkívül izgalmas.
A település története állítólag Nagy Konstantin császár halála után (i.sz. 337) kezdődött, amikor egy maréknyi római patrícius, a stabilabb jövő érdekében Konstantinápolyba akart költözni. Az utazók között volt a Rufoló család, akik feltehetően Publius Rutilius Rufus római konzul leszármazottjai. A legenda szerint viharba kerültek és hajótörést szenvedtek, így a terv dugába dőlt. Letelepedtek hát a partvidéken és egy jól védelmezhető magaslatot keresve megalapították a mai is létező Scala-t, 340 körül. 300 évvel Amalfi után, aki fokozatos a partvidék legerősebb városállama lett. A 8. századra Scala is az Amalfi Köztársaság fennhatósága alá került. Az 1081-ben bekövetkező normann hódítás alatt a helyiek úgy döntöttek, hogy itt az ideje visszaszerezni a függetlenséget. Saját dózsét választottak és a Scalával szembeni Monte Torelló szikla tetején új várost alapítottak. A lázadók után a települést így kezdték emlegetni szomszédaik: "Rebello". Ebből alakult ki később a Ravello név.
Szövetségesre - a normanokkal szintén szembenálló - Pápai Állam személyében leltek. III. Viktor pápa először püspöki székhellyé, majd 1086-ban érseki székhellyé emelte. Ravello - aki időközben befolyása alá hajtotta Scala települését is - politikai értelemben teljesen független lett az Amalfi Köztársaságtól. Gazdaságilag - kikötő hiányában - azonban mégis csak ki volt szolgáltatva neki. Virágkorát a 11.-12. században élte, amikor közel 36 ezer lakosa volt. Fő bevételi forrása a gyapotfeldolgozásából származott, termékei eljutottak az egész Földközi-tenger medencéjébe különösen Bizánca.
Amikor a normannok beolvasztották a Szicíliai Királyságba gazdasági ereje - azok Bizánc ellenes politikájának köszönhetően - megroppant.
Csodálatos és védettebb fekvése miatt azonban továbbra is a gazdagok és előkelőségek kedvelt lakhelye, de legalábbis nyaraló helye volt. A számtalan gazdag család közül kiemelkednek a Rogadea, a Muscettola és a Confalone családok.
Akik azonban a legnagyobb hatást gyakorolták a településre, a legenda szerint a 4.századi városalapító bevándorlók egyike, akik magukat Publius Rutilius Rufus római konzul utódainak tartották. Ők a Rufolo család, akikről még Giovanni Boccaccio is említést tett a Dekameronban:
"Eme fent mondott városok között van egy Ravello nevezetű, melyben, mint ahogy ma is sok a gazdag ember, annak idején volt egy bizonyos Landolfo Ruffolo nevezetű dúsgazdag úr; ez nem érte be gazdagságával, hanem kívánta azt megkettőzni, miközben majdnem megesett vele, hogy mindenével együtt szinte életét is elvesztette."
(A kép forrása: Giovanni Boccaccio (1370 c.), Landolfo Rufolo. G. Boccaccio dedikált kézirata. Berlin, Staatsbibliothek - Preußischer Kulturbesitz, Hamilton 90, f. 16v.)
A Rufolo-k első írásos említése a 9. századból származik, így vannak elméletek, amelyek szerint a normannokkal együtt érkeztek a régióba. Vagyonuk elsősorban mezőgazdasgból, borászatból, pénzügyi ügyletekből, majd később kereskedelemből származott. 1150-ben Giovanni Rufolót választották meg Ravello harmadik püspökének. Több mint fél évszázadig, 1209-ig töltötte be ezt a posztot. A rossznyelvek szerint Giovanni a családi vagyont egyházi adományokból is gyarapította. Ugyancsak az ő idejében szereztek meg négy gyapotfeldolgozó műhelyt is Ravello központjában.
Akárhogyan is történt, a 13. századra a Nápolyi és a Szicíliai Királyságok egyik leggazdagabb nemesi családja lettek. Ebben további nagy szerepe volt, amikor Nicola Rufolo feleségül vette a befolyásos normann családból származó Sigilgaida Della Marra-t, I. Angelo nővérét, aki II. Frigyes Roger német-római császár és szicíliai király (1194-1250) befolyásos kincstárnoka volt. Frigyes is közvetlenül kegyeibe foglalta Nicola-t, aki először "magister camerarius" (tárnokmester), majd "magister procurator" (udvari vagyonkezelő) lett.
II. Frigyes halála után Szicília és Dél-Olaszország felett a császár törvénytelen fia, bizonyos Hohenstauf Manfréd vette át a hatamat, akit azonban, IV. Orbán pápa jogtalan bitorlónak nyilvánított. A pápa 1263-ban így titkos paktumot kötött Capet Károly francia királyi herceggel, Anjou grófjával (1227-1285), és a Manfréd ellenében adandó katonai segítség fejében neki ígérte Szicília trónját. A felek közötti csata 1266. február 26-án zajlott a dél-itáliai Benevento közelében. A csatában Manfréd király elesett, serege döntő vereséget szenvedett. Szicília és Nápoly trónját így Károly szerezte meg, aki I. Anjou Károly néven uralkodott.
A Rufolo család tagjai hűséget esküdtek az új uralkodóknak, így megőrizzék státuszukat a királyság igazgatásában. Az új király ugyanis megtűrte és inkább a maga oldalára állította az előző rendszer tisztségviselőit, az ún. regnicolikat. A Rufolo-k cserébe megváltoztatták a címerüket, a piros színt kékre cserélték és az Anjou-dinasztia három liliomos motívumát is átvették. Nicola, fia Matteo és unokája Lorenzo is egyaránt fontos tisztségeket töltöttek be az udvarban, Della Marra unokatestvéreik mellett. A királyi család bankáraként, finanszírozva annak vállalkozásait. Károly olyan jelentős feladatokkal is megbízta őket, mint pénzverés vagy gabonabegyűjtés.
A család pozícióját és vagyonát kihasználva bőkezűen támogatta Ravello-t, többek között jelentős összeggel támogatta katedrálisának építését is. Ebben az időszakban, 1266-1289 között készült el a híres villa is, amelynek szépségéről Giovanni Boccaccio is megemlékezett a Dekameronban.
Húsz évnyi Anjou prosperitás utána a családra vetülő viharfellegek oka, az ún. "Szicíliai vecsernyének" (Vespri siciliani) nevezett, az I. (Anjou) Károly uralma ellen kitört szicíliai felkelés volt 1282-ben. A vecsernye (latin: vesperae) szó - leegyszerűsítve - esti imádságát jelent. (A felkelés története is megér egy misét, de az külön sztori.) A lényeg, hogy Szicíliában a nép francia uralom ellenei felkelését erősen támogatta a háttérből - a Károly által legyőzött Manfréd király veje - Péter, az újdonsült Aragóniai Király. Elodáig, hogy Szicília hivatalosan is uralkodójának választotta Manfréd lányát, Konstanciát és férjét, Péter Aragón Királyt. Ennek erős nyomatékot adott a hatalmas aragón sereg és flotta, amely sikeresen akadályozta meg az Anjou-k ellentámadásait.
A "vecsernye" után Szicília nélkül maradt Nápolyi Anjou Királyság jelentős pénzügyi nehézségekkel szembesült. Feltehetően ez és a Ruffolo család ellenlábasai (pl. a ravelloi Frezza család) fúrkálódásai okozták, hogy Károly úgy döntött ráteszi a kezét a Rufolo és Della Marra családok vagyonára. Koncepciós pert koholtak, amely során 1283 június 17-én a család tagjait (gyerekkel együtt) elfogták. Korrupcióval, hazaárulással, irtózatos perverziókkal és tiltott búzaexportálással vádolták őket. Matteo Rufolo-t azzal is vádolták, hogy titokban szövetkezett Manfréd lányával, Konstanciával.
A két család több tagját kivégezték, nőket és gyermekeket is megkínozták, vagyonukat és földjeiket elkobozták. Matteo Rufolónak a börtönből való szabadon bocsátása érdekében óriási összegű, 16 000 uncia aranyat kellett fizetnie. Ez akkor elegendő volt nyolcvan hadihajó felszereléséhez. Boccaccio híres regényében szerepel egy bizonyos Landolfo Rufolo. Alakját feltehetően Lorenzo Rufolo-ról mintázta, aki a pugliai kikötők "mestere", később pedig Szicília fő adószedője volt. 1283-ban Károly parancsára lefejezték.
A család soha nem tért magához ebből a királyi megtorlásból. És tekintettel arra, hogy a Rufolok milyen bőkezűen támogatták Ravellot, már a város sem. A család néhány tagja úgy döntött, hogy Nápolyba költözik, de a 15. századra jelentőségüket vesztették. Peregrino Rufolo, Ravello tizennegyedik püspöke felismerte, hogy ő az egykori fényes dinasztia utolsó képviselője.
A 14. századtól kezdődően az egész Amalfi-part vidék és Ravello is hanyatlásnak indult. A nemesi családok jellemzően nagyobb városokba, elsősorban Nápolyba és Salernoba költöztek. Az 1343-as katasztrofális erősségű vihar szinte a település összes épületét megrongálta. Ravello a 16. századra elszegényedett és elnéptelenedett. Feljegyzések szerint ekkor a házak több mint fele (246) lakatlan volt. A 17. század végi nagy pesti járvány tovább rontott a helyzeten. 1818-ban a ravellói érsekséget megszüntették és a települést Scalaval együtt Amalfi érsekének rendelték alá.
Újrafelfedezése a 19. századra tehető. Többek között Richard Wagner 1880-ban itt tartózkodott és oly annyira megihlette a Villa Rufolo kertjének szépsége, hogy kijelentette: "Itt van Klingsor elvarázsolt kertje". Történt ez utolsó nagy művének írásakor, amely egy mese, benne a gonosz varázslóval, Klingsorral és annak elvarázsolt kertjével. Ez a mű - az eredetileg kb. 1200 körül, a távoli Németországban Wolfram von Eschenbach által írt - és Wagnert majd 700 évvel később megihlető, a Parsifal.
Állítólag Wagnert annyira elvarázsolták a látottak, hogy még a Palumbo Hotelből is fizetés nélkül távozott. Tekintsük ezt azonban befektetésnek, hiszen ez azóta busásan megtérült. Ravellóban 1953-ban tartották az első Wagner zenei fesztivált, ami azóta is egyre vonzza a zenekedvelőket és a varázskert iránt rajongókat. Számos további híresség fordult meg és élt itt hosszabb rövidebb ideig. Sokuk közül pl. Giuseppe Verdi, Arturo Toscanini, Greta Garbo, Igor Stravinsky, Graham Greene, Gina Lollobrigida, Humphrey Bogart, Winston Churchill, Ingrid Bergman, John Kennedy, Barbra Streisand, Leonard Bernstein, stb.
A város legősibb épített, ma is létező emléke a 11. századi Dóm, amelyet Szent Pantaleone-nak szenteltek. Itt őrzik a 4. századi szent vérét, amely évente kétszer (májusban és augusztusban) cseppfolyóssá válik.
Leggyakrabban azonban a Villa Rufolo parkjai és csodás panorámája szerepel a környéket bemutató fotókon. A villa arab-szicíliai stílusban épült és kevés lenyűgözőbb helyet láttam életemben. Tudták hová kell építeni annyi szent!
A család bukása után még jó ideig megtartották, utolsó lakója valószínűleg Pellegrino Rufolo, Ravello püspöke volt. 1401-ben bekövetkező halála után a Confalone, majd a Muscettola családok kezébe került. A 19. században a D'Afflito család uralta.
1851-ben a skót Francis Neville Reid vásárolta meg és Michele Ruggiero vezetésével restauráltatta.
Halála után Neville Reid nekrológjaként a The Times így írt 1892. július 21-én:
"Francis Nevile Reid Úr, aki Ravellóban halt meg folyóhó 12.-én, 66 éves korában, nagyon hiányozni fog és őszintén siratja majd Dél-Olaszország gyönyörű régiója, ahol 40 évig élt. Egy gazdag skót család sarja, aki már nagyon fiatalon tüdőbetegségben szenvedett; egy olaszországi útja során rátalált az Amalfi fölötti Ravello kiváló levegőjére, így ott földet vásárolt, az egykor híres, félig lerombolt Rufolo család palotájával együtt, amely innentől kezdve otthont adott neki.
Azokban az időkben a Nápolyi Királyság hegyvidéke Olaszország legelmaradottabb és legbarbárabb része volt; és Mr. Reid elhatározta, hogy valamiféle civilizációt visz lakóhelyére és környékére. Lakhatóvá tette a Palotát, miközben ősi vonásait szeretetteljes gondossággal megőrizte; az alultáplált és alulfizetett embereknek munkát adott; fokozatosan megszervezte az önkormányzatot; végül néhány évre rá sikerült megvalósítania az Amalfi felé vezető kiváló kocsiutat, ezzel megnyitva a területet és rendkívül megnövelve annak boldogulási esélyét.
Sok nehézséggel kellett megküzdenie, különösen a helyi "kis királyok" (megjegyzés: az eredeti szöveg burzsoáziát ír, de ez a kifejezőbb azok viselkedésére) részéről, akik rosszallották, hogy megemelte a fizetendő béreket; sőt néhány évvel korábban, egy helyi barátját és szövetségesét meggyilkolták, ami még mindig emlékeztet Ravello népének valódi vadságra. A régebbi időkben nem egyszer éppen, hogy csak el tudott menekülni a brigantik elől, akik a Bourbon Nápolyi-Szicíliai Kettős Királyság megdöntése után uralták a Sorrentói-félsziget hegyeit.
(Megjegyzés: Feltehetően Carmine Crocco, más néven Donatello (1830. június 5. - 1905. június 18.) olasz katona és gerilla vezér embereiről van szó. Kezdetben Bourbon katona volt, majd később Giuseppe Garibaldi szolgálatába állt. Az olasz egyesülés után nem sokkal kétezer fős gerilla sereget hozott létre, akiktől nem állt távol az útonállás és fosztogatás sem. Bár manapság szűkebb hazájában, Basilicatában, már inkább valamiféle Tell Vilmos szerű néphősnek tartják.)
Egyszer, amikor Mr. Reid, a felesége és az anyja vacsorázni készültek, egy falubeli rohant a hírrel, hogy 70 gazember gyülekezik a Piazza-n és tíz perc múlva elfoglalják a villát. Neki és a hölgyeknek épp csak sikerült egy keskeny ösvényen lecsúszniuk Minori felé, az 1000 méterre lévő kis tengeri kikötőbe. Innen csónakkal Capri felé vették az irányt és ott maradtak, amíg helyre nem állt a rend. Miután Pallavicini tábornok megtisztította a hegyeket, Mr. Reid zavartalanul élhetett és folytathatta csendes, jóindulatú karrierjét. (Megjegyzés: Marquis Emilio Pallavicini a Priola, vagy Pallavicino (1823-1901) jeles olasz hadvezér, majd olasz politikus és szenátor volt. 1848-tól kezdődően részt vett az összes királyi hadjáratban. Különösen arról ismert, hogy 1862 augusztus 29-én megállította Garibaldit az Aspromonte-i csatában, aki az egyesített Olaszország után sem adta fel önálló elképzeléseit. Fontos szerepe volt a különféle katonai lázadások elfojtása során, illetve a Carmine Crocco által vezetett bandák elleni harcban is.)
Nehéz megbecsülni, hogy halála milyen veszteséget okoz majd abban a kedves, de nagyon szegény régióban, amelynek egy, vagy több generáció óta szó szerint gondviselője volt. Örököse unokaöccse, Sir James Lacaita fia."
A Wagner-t annyira megmozgató kertek tulajdonképpen a botanika iránt rajongó Neville Reid által megrendelt felújítás eredményei. Az ingatlan gondnoka és fő kertésze Luigi Cicalese volt, míg az építkezést az a Michele Ruggiero vezette, aki később a pompeji ásatásokat is irányította. A munkát így szinte és szerencsére régészeti műgonddal végezték. Megőrizve így - a kb. 8000 m2-es területen fekvő - eredeti ingatlan jelentős részét, beleértve a főtornyot, a villán keresztül vezető átjáró érdekes normann-arab oszlopait és az ingatlan hátsó, teraszos részét, ahol ma a szabadtéri koncerteket tartják. Az 1000 méter magasan, a tengerbe szakadó sziklán álló színpad, az Amalfi-part hegységének látványával együtt döbbenetes...
A villa az örökös Lacaita (máshol: Licata) család után a Salerno Megyei Turisztikai Hivatal felügyelete alá került. Ma a Ravello Alapítványnak, a Ravello Fesztiválnak és az Európai Kulturális Örökség Központjának ad otthont.
Miután kicsodálkoztuk magunkat a Villa Rufolo komplexumában, bepillantottunk a helyi kerámiagyártás remekeibe, hiszen minden sarkon jobbnál-jobb kerámia bolt várt bennünket. A méteres padlóvázák, csempék és étkészletek, dísztálak egyes darabjai több ezer eurót kóstáltak. Mi azonban beértük egy remekbe szabott olíva és kávé tartóval.
|
Fotógaléria: Capri - Ravello - Yacht túra
|
