AMALFI PARTVONAL: SORRENTO - POSITANO
Nápoly és Amalfi között választhatjuk a Sorrento-félszigeten való átkelést is az Amalfi-partvonal felfedezésére.
A félsziget névadó "fővárosa", az azonos nevű kikötői település, kb. 50km-re Nápolytól délre található. Érdemi időt mi nem töltöttünk itt. Amikor 2006-ban innen hajóztunk át Caprira, akkor egy rövid sétára volt lehetőségünk. Érzéseim szerint pedig megérne egy misét...
Az ókori Surrentum alapítói feltehetően az akkor görögök által uralt Lipara (a mai olasz Lipari) szigetéről származtak. Diodórosz Szikulosz, i.e. 1. századi görög történetíró, utazó szerint viszont Liparus, Auson király fia alapította. A király neve a kevéssé ismert "Auson" népcsoportra utal, akik az i.e. 17. században uralták Campania régióját.
Sorrento első régészeti leletei az i.e. 6. századból származnak, amikor a város az etruszk Nuvkrinum (jelentése: "Új fellegvár") fennhatósága alatt állt.
(Ez egyike Campania 12 etruszk kereskedelmi szövetségbe tömörült településeinek, az ún. Dodecapolisoknak, amely uralta a térség egy részét. Feltehetően ők építették Pompeit is. Később - az i.e. 5 században - szamniszok foglalták el, és átkeresztelték Nuvkrium Alfaternum névre. A Római hódítás után lett Nuceria Alfaterna. Ma Nocera település található a helyén, kb. 16km-re Salernotól.)
Az i.e. 4. századi polgárháborúkat követően lett római kolónia. Fejlődésében fontos szerepet játszott, hogy Augustus és Tiberius császárok kedvelt üdülőhelye Capri, az itteni kikötőkből volt legegyszerűbben elérhető. Ahogyan ma is. Szerepéről árulkodik két jelentős római kori temploma, az egyik Pallasz Athéné, a másik pedig a szirének tiszteletére emelt. A csodás hangú, ám gyilkos természetű tengeri nimfák - latinul "sirenum" - után kapta város és a félsziget is a Surrentum nevet. Az ókorban kikötői mellett, bor termeléséről és agyagművességéről is híres volt, amelyre a Vezúv által elpusztított városok feltárt kerámia leletei is utalnak.
Sorrento Krisztus után 420-ban lett érseki székhely. A Nyugatrómai Birodalom bukása után elfoglalták a keleti-, vagy az osztrogótok, majd a Bizánci Birodalom fennhatósága alá került. Bizánc térségbeli meggyengülését követően a IX. Században - Amalfi és Gaeta mellett - elszakadt a Bizánci Nápolyi Hercegségtől, hogy megalapítsa saját dukátusát (ducatus = hercegség).
Nincsenek történelmi evidenciák, hogy ez alatt a rövid életű (35-40 éves) függetlenség alatt kik voltak az uralkodók, de az biztos, hogy 1035-ben a lombard IV. Guaimar Salernoi herceg foglalta el.
(A téma után ITT lehet tovább kutatni.)
Guaimar a hercegi címet öccsének Guy-nak adományozta, aki később követte őt a Salernoi trónon is. 1133-ban aztán a normann Hauteville dinasztiabeli II. Roger elfoglalta és beolvasztotta a frissen alapított Szicíliai Királyságba.
(Kis érdekesség, hogy Roger testvére volt Hauteville-i Felícia, aki Könyves Kálmán király első feleségeként Magyarország királynéja volt 1097 és 1110 között.)
A város innentől kezdve osztotta a térség sorsát. 1194-től - a Szicíliai Királyság részeként - a Német-Római Birodalom hűbérese volt a Hohenstaufen császárok irányítása alatt. Őket a Capeting-Anjou uralom követte. 1282-ben - miután az Anjouk elvesztették Szicília szigetét - a megmaradt Nápolyi Királyság része volt. 1442-ben a királysággal együtt a spanyol Aragóniai-ház uralma, majd később közvetlenül a Spanyol Királyság fennhatósága alá került, egészen 1707-ig.
1558-ban a török Turgut pasa - aki egyben tripoli pasája és Algír alkirálya is volt, de nevezzük inkább kalóznak - kifosztotta. Emiatt újabb védvonalat építettek a város egyetlen, kb. 300 méteres, természetes sziklákkal nem védett részén.
1648-ban lakosai csatlakoztak a Nápolyi Királyság spanyol uralkodói elleni rövid életű felkeléshez. Az 1656-os pestisjárványban szinte elpusztult, de jelentősége megmaradt. Történelmének érdekes pontja, amikor - a francia forradalom hatására - csatlakozott az 1799. január 23-án kikiáltott, tiszavirág életű Második Nápolyi, vagy ún. Parthenopéi Köztársasághoz. 1816-ban, III. Ferdinánd király alatt, Nápoly és Szicília újraegyesítésével létrejött a Két Szicília Királysága, amelynek része volt Sorrento is. A város gazdasága ezután töretlenül fejlődött, elsősorban a mezőgazdaságnak és kereskedelemnek köszönhetően. Napjainkban azonban már a turizmus a vezető ágazata.
Sorrentoból Amalfi mindössze 30km, de körülbelül 1 óra autózás. Ha nem állunk meg sehol fotózni, vagy nézelődni. De megfogunk, ugyanis utunk hihetetlen szépségű tájakon vezet. 2006-os, húsvéti buszos túránkon percről-percre megcsodáltuk sofőrünket, aki a néhol középkori sikátor szélességű, tengerbeszakadó szerpentinen manőverezett buszunkkal, sikeresen. Német és észak-olasz társain többször felhúzta magát, ugyanis ilyen úton csak cipzár-szerűen lehet - a szembejövőket ciklikusan elengedve - haladni, amit a rutintalan "idegen" buszok gyakran akadályoztak. Ilyenkor vezetőnk félreérthetetlen kézjelekkel irányította útjába a béna sofőröket :-). Nem tudom egy nyári, nyaralós szezonban hogyan lehet itt haladni? (2016 október végén azonban nyoma sem volt a káosznak, így egy újabb indokkal több, hogy miért kerüljük a zsúfolt időszakokat.) Az útvonalon, a sziklafalakban meghúzódó szállók tenger felé kinyúló medencéinek és teraszainak látványa igen vonzó. Sokkal vonzóbb, mint ezek árazása...
A partvonal egyik ikonikus települése Positano, a környék felkapott, luxus üdülőhelye. A városkát teraszosan építették egészen a tenger szintjéig, parkok, erdők, narancs- és olajfaültetvények közt. A fennsík 20-70 méter magas, meredek sziklafallal szakad a vízbe, amelynek pereméről szállodák néznek a tengerre. A sziklák tövében gyönyörű tengeröblök, szirtpadok, kristálytiszta kék víz várja a vendégeket, ahová a szállodákból legtöbbször lépcsőn (vagy lifttel) lehet lejutni. Busszal lemenni nem tudtunk, de fentről, a szerpentinen kialakított parkolókból is gyönyörködhetünk a panorámában. Bérelt autóval - legalábbis szezonon kívül - viszonylag könnyű volt leérni a tengerpartig.
|
Fotógaléria: Amalfi, Atrani, Minori, Positano
|
