Febr. 2. - 3. kedd-szerda: Megérkezés Hong Kongba
Kedden reggel 7 órakor indultunk Ferihegyről Amszterdamba, majd onnan délután 1-kor a Cathay Pacific járatával Hong Kongba. Mind a gép, mind a személyzet teljesen rendben volt, bátran ajánlom. 11 órás repülés után, hazai idő szerint éjfélkor, helyi idő szerint másnap reggel 7-kor érkeztünk meg. Otthon már aludni mennénk, itt viszont a csomagokat keresgéltük kissé elgyötörten. Sajnos részben hiába, az én bőröndöm nem érkezett meg. S bár nem először járok így, az ügyintézés után mégis rosszkedvűen vonatoztunk be az Airport Expresszel a belvárosba. (A retúrjegy ára 160 honkongi dollár (hkg), amit 2010 februárban 24-el kell szorozni.)
A Hong Kong szigeti belvárosban lévő gyorsvasút megállót 20 perc alatt értük el, innen 50 hkg volt a taxi a szállodánkig. A légitársaság weboldalán előzetesen a Lan Kwai Fong Hotelre esett a választásunk, amely az azonos nevű városrészben és kis terecskén található.
A szálloda indult az "Ázsia legjobb boutique hotele" címért, amelyet remek fotókkal tarkítva hirdetnek is a weboldalukon. Az ára is egész tűrhető volt ottani viszonylatban (kb. 20.000Ft/éj). A valóság azért más. A talpalatnyi telken épített 30 emelet magas szálló tetején lévő lakosztályból remek kilátás nyílhat az öbölre és a szemközti Kowloon negyed felhőkarcolóira, de ez a standard szobákra nem igaz. Kizárólag a nem éppen gyönyörű, 70-es évek feelingű panel toronyházak érdekes, de nyomasztó látványában és a szűnni nem akaró szürke felhős-ködös időben gyönyörködhettünk.
Az idő eltolódás miatt - kocaturistásan - rövid alvással próbáltunk akklimatizálódni, majd a bőrönd hiány miatt délután ruha vásárlással kezdtük a városnézést. A kereskedelem fellegvárában ezt könnyű dolognak tartanánk, de Hong Kong mára az európai árakat is megszégyenítő világmárka lázban ég, így ha nem valami külvárosi koszlott piacon akarunk - több órás autókázás után - valami kinőtt érzetű gagyit vásárolni, akkor keresnünk kell egy megbízható, de reális árú márkát. Barátaink helyi tapasztalata alapján a Marks & Spencer hálózatában töltöttem fel alsónadrág, zokni és ing készletemet a következő 2 napra.
Ismerek olyan utazót, aki 10-szer járt a városban, de egyszer sem látta még az egyik fő attrakciót, a város felé magasodó "Peak" hegycsúcsot. Előzetesen úgy döntünk, hogy amikor nincs felhő, azonnal felmegyünk a világ legrégibb kötél vontatta vasútján a hegyre, a leggyakrabban fotózott panoráma miatt. Ez 2 nap alatt nem sikerült, még a legnagyobb felhőkarcolók csúcsát sem láttuk egyszer sem.
Az idő tavasziasan kellemes, 16-20 fok között, időnként szemerkélő esővel. A Peak helyett belvárosi sétálgatásba kezdünk, amelynek fő eleme a világ egyedülálló belvárosi közlekedési módja, a 700 méter hosszú köztéri mozgó járda, amely a Soho negyedben visz felfelé a hegyoldalban. A reggeli munkakezdés előtt lefelé jár, de egyébként éjfélig felfelé viszi az utasokat. Több angol gyarmati hatást mutató idősebb utcát keresztez, számtalan bárral és étteremmel tarkítva. Felül nézetből betekintést kaphatunk a jellegzetesen ázsiai csiricsáré díszvilágított utcákról, és reklámtábla rengetegekről is. Este felé a környék megtelik a helyben dolgozó öltönyös fehér üzletemberekkel és helyi irodai dolgozókkal.
Naplemente közben a híres StarFerry-vel, a helyi kompjárattal megyünk át Kowloon-ba, hogy onnan nézzük meg a népszerű, és minden este 19.30-kor kezdődő fény, lézer és hang játékot, amellyel az öböl környéki felhőkarcolókat világítják meg. Ebből az egyre sűrűbb pára és felhő miatt nem sokat érzékelünk, fotózni lehetetlen, így éhenhalás ellen útikönyvünk ajánlott éttermeit böngésszük. Az angol szerző nem nagyon merülhetett el a helyi kispiszkosok világában, mert minden ajánlott étterem luxus szállóban található.
Végül éhező gyomrunk választása a közeli Renaissance Hong Kong Kowloon Hotel (22 Salisbury Road, Tsimshatsui, Kowloon) Dynasty kínai éttermére esett, amelyet a könyv 5 fokozató skálán 2-3-as árfekvésűnek mond, az egyik legjobb kantoni konyhával.
Farmeres, városnézős szerelésünkben végül nem érezzük rosszul magunkat (külföldiek is így öltöztek), de ami bíztató, hogy feltűnően sok a helyi vendég, igaz ruhájukon látszik, hogy ünnepi vacsorára érkeztek. Hong Kong híres elvetemült légkondi használatáról, ha kell, ha nem mindenhol bömböl a 16 fok. Itt is jól jön (nekem csak jönne) egy pulóver, de a hely ezt leszámítva remek.
Összesen 2 előétel, 4 leves, és fő ételnek - az előrendelés nélkül vétetlenül kifogott - utolsó adag, zseniálisan elkészített és szervírozott pekingi kacsa bőségesnek és hibátlannak bizonyult. Borlapja terjedelmes, nagyon sznob és nagyon drága. Így ezt kihagyjuk. (Számla kb. 5000Ft/fő)
A vacsorát a Temple Street-i éjszakai piacon zárjuk. Elvileg éjfélig van nyitva, de még éjjel 1-kor is nyitva a standok többsége. A rémesen gagyi ruhaneműktől, a hamisított 3 féle méretű IPhone-on át, a műanyag Mao-s emléktárgyakig, minden kapható itt. Mi végül néhány remekbeszabott, selyem nyakkendővel távozunk (1000Ft/db.)
Visszafelé metróval megyünk, és az estét a mozgó lépcső melletti bárok egyikében sörözéssel zárjuk, ahol a helyi szokásként a mogyoró héját szétdobálják a padón, amiben "boákig" taposunk.
Ezt először vonakodva szemléltük, míg a pincérlány elmagyarázta, hogy a héjjakból a fa padlóba taposott mogyoró olaj tulajdonképpen karbantartja a fát.
|
Fotógaléria: Hong Kong
|
