A VÉGSZENDRŐI VÁR
(Nem összekeverendő a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cserehátban lévő, a Bódva völgyében fekvő Szendrővel!)
Szendrő (szerbül: Smederevo) városa, Duna - menti stratégiai fekvése okán ősi múltra tekint vissza. Régészeti leletek alapján már az i.e. 7. évezredtől lakott volt. Az ún Starcevo-i (tágabb értelemben a Starcevo-Körös-Cris kultúra) részét képezte. Lakosságát a korai neolitikum földműveseinek terjeszkedése adta, akik Anatóliából telepedtek le a mai Közép-Görögországba, majd észak felé tovább terjeszkedtek. A kultúra jelentős területet fedett le, amely magában foglalta a mai Nyugat- és Dél-Szerbia, Montenegró (a tengerparti régió kivételével), Koszovó, Kelet-Albánia egyes részeit, Kelet-Bosznia-Hercegovina, Nyugat-Bulgária, Kelet-Horvátország, Magyarország, Észak-Macedónia és Románia nagy részét.
Az i. e. 2. évezredben a dákok és trákok, később az illírek jelentek meg a térségben. Az i. e. 3. században pedig a kelta eredetű szkordiszkuszok (latinul Scordisci) uralták, akikről Sztrabón (i.e. 63 körül - i.sz. 23 után) ókori utazó, földrajzi író tett először említést. Ez a törzs a mai Dunántúl benépesítésében is szerepet játszott, eközben folyamatosan összetűzésbe került Rómával. A Római Birodalom végül i.e. 12 körül legyőzte őket és a térség a Moesia Superior része lett.
Róma alatt a szomszédos Margum és Viminacium városok jelentősebbek voltak, itt csak egy limes menti határerődítmény és kikötő állt Vinceia néven. Ezekről az itt állomásozó Claudius VII. légiójának pecsétjével fennmaradt csempe töredékek, illetve a Magyar Nemzeti Múzeumnak címzett több, mint 100 éves képeslap árulkodik. 1916-ban, a Szerbiát megszálló magyar egységek a Duna parti terep munkálatok során egy római sírkövet és 3 agyag korsót találtak. Az egyik katona, civilben tanár, bizonyos Bartos Romulusz lemásolta a feliratokat és elküldte azokat a múzeumnak, javasolva a leletek vízi elszállítását. Ez a háborús körülmények miatt elmaradt és a háború végére a sírkőnek nyoma veszett. Egyetlen emlékünk a képeslap szövege, amelyet azonban csak 100 évvel később dolgoztak fel és publikáltak.
Szendrő ma is álló legjelentősebb emléke maga a vár, amely a Balkán legnagyobb kiterjedésű fennmaradt erődje. Építését Brankovics György szerb fejedelem, majd despota (szerbül: Durad Brankovic) (1377 körül - 1456. december 24.) rendelte el 1427 és 1439 között, miután elődje és nagybátyja, Lazarevics István, 1426-ban Tatán lemondott Nándorfehérvár és Galambóc váráról a magyar király javára. Lazarevics, Zsigmond magyar király fontos híve és vazallusa volt, többek között a Sárkány Társaság (Societas Draconistrarum) alapító tagjai közé is bekerült.
(A Sárkány Lovagrendet, Luxemburgi Zsigmond magyar király, későbbi német-római császár valószínűleg második feleségével, Cillei Borbálával kötött házassága alkalmával alapította 1408. december 12-én. Uralkodói tekintélyének védelme érdekében szövetkezett leghatalmasabb alattvalóival és vazallusaival.)
Lazarevics unokaöccse, Brankovics György - Nándorfehérvár magyar kézre kerülése után - királyi udvar befogadására alkalmas erődítményt építtetett, amely egyben a szerbek fővárosát is jelentette.
Az erődítmény bizánci stílusú, Konstantinápoly falainak mintájára készült. Egykor teljesen víz vette körül, a két oldalát a Duna és a Jezava folyók határolták. A Jezavát azóta elterelték.
A szabálytalan háromszög alakú, 11,3 hektár alapterületű erődítmény a belső várból és a 25 - kb. 10 emeletes ház magasságával bíró - bástyákkal erődített, 1,5 kilométer hosszan, 2 méter vastagságú falakkal határolt külső várból állt. Az építkezéshez a környék római kori romjainak köveit is felhasználták, amelyek mai is több helyen jól láthatóak a falazatban. Az erődítmény a Duna és a Morava folyó által közrefogott mezőgazdasági területeket és a tőle délkeletre elhelyezkedő ércbányákat is ellenőrizte.
Brankovics helyzete korán sem volt egyszerű. Országa ütköző zóna lett az Oszmán Birodalom és Magyar Királyság között. 1434. április 20-án Brankovics György legfiatalabb lányát, Katalint a várban adta hozzá a befolyásos magyar főúrhoz, Cillei Ulrikhoz. Erre II. Murád szultán visszautasíthatatlan házassági ajánlatott tett és 1434 őszén Edirnébe vitte György idősebb lányát, Marát.
A házasság ellenére 1439 júniusában II. Murád vezetésével mintegy 130 000 török katona indított támadást és ostromolta meg a várat. A szerb uralkodó ekkor Magyarországra sietett segítségért, addig a vár védelmét fiára Gergelyre (Grgur) bízta. A magyarok azonban nem tudtak érdemi erőket felvonultatni, így végül a vár elesett és Brankovics két fiát Anatóliába küldték, ahol megvakították.
Magyarország az 1440-es évek elején, Hunyadi János sikereinek köszönhetően Nándorfehérvárnál, majd Erdélyben is sikerrel állította meg az Oszmán Birodalom támadásait. Az ezt követő 1443?'44-es ún. "hosszú hadjárat" során a szerbekkel és bolgárokkal kiegészült magyar csapatok a Balkán felszabadítását tűzték ki célul és jelentős sikereket arattak. Eközben az Oszmán Birodalom ázsiai tartományaiban kitört lázadások után, II. Murád 1444 nyarán előnyös békét ajánlott I. Ulászlónak. Az ún. szegedi békében a szerb területek jelentős részét átengedték Magyarországnak, míg Szendrő várát és más erődítményeket pedig visszaadták Brankovicsnak, aki két fiát is visszakapta.
(A békeszerződést azonban Ulászló pápai nyomásra és a keresztény államok segítségében bízva megszegte és hadjáratot indított a török ellen. Vidin, Nikápoly és Sumen elfoglalása után, végül 1444. november 9-én érték el a Fekete-tenger partján fekvő Várnát. Itt azonban azzal szembesültek, hogy az ígért támogató hajóhadnak se híre se hamva. A szultán 50 ezer fős hadereje nagy veszteségek árán, de november 10-én győzelmet aratott az egyesített magyar - havasalföldi és bolgár seregek felett. A csata pedig kezdetben - Hunyadi zsenialitásának köszönhetően - győzelemre állt, de az alig 20 esztendős Ulászló király, egy elhibázott döntéssel a vesztébe rohant. Miután életét vesztette, fejét a török lándzsára tűzve hordozta körbe, ami hamar kedvét szegte a keresztes seregnek. Hunyadinak végül sikerült egy szervezett visszavonulással megakadályozni a teljes veszteséget.)
A várnai vereséggel nem csak Magyarország, hanem az európai keresztény államok is elszalasztották a lehetőséget, hogy megállítsák az Oszmán Birodalom balkáni terjeszkedését. Az 1448. október 17.-19. között zajló, ún. második rigómezei (a mai Kosovo Polje kisvárosnál, Pristinától 5 km-re délnyugatra) ütközet során Hunyadi serege döntő vereséget szenvedett II. Murád oszmán szultántól. Ezzel a Balkán sorsa 500 évre megpecsételődött, az Oszmán Birodalom pedig hamarosan, 1453. május 29-én bevette Konstantinápolyt is.
A rigómezei csata után hazafelé tartó Hunyadit 1449 eleje körül Brankovics elfogta és a szendrői várban tartotta fogva. Csak a várost körülzáró magyar főnemesek nyomására nem adta át a törököknek, továbbá 100 000 aranyat és több egykori szerb várat engedtek át a despotának. Brankovics továbbá Hunyadi egyik fiát, Lászlót is túszként a várban tartotta.
Az emiatt árulónak tartott Brankovicstól nem sokkal később Hunyadi minden magyarországi birtokát elkobozta és ellene büntető hadjáratot indított. A megrettent szerb despota végül szabadon engedte Lászlót és kárpótlással engesztelte ki a kormányzót. Sőt a későbbiekben Brankovics unokáját, Cillei Erzsébetet eljegyezték Hunyadi kisebbik fiával, Mátyással. Hunyadi a vár erődítésében is szerepet vállalt. Ő építette a többitől eltérő kör alakú tornyot, ami a védhetőséget növelte.
A várat a török több alkalommal is megpróbálta elfoglalni. A Konstantinápolyt legyőző II. (Fatih / Hódító) Mehmed (1432. március 30. - 1481. május 3.) hadai, 1453-as rajtaütésük során 50 000 férfit, nőt és gyereket hurcoltak el. De a 6000 fős várvédők ellenálltak a 20 ezres török seregnek. A további két kísérlet is török kudarccal végződött, az utolsó 1456-ban.
1459 márciusában Tomasevic István vette át az erőd irányítását, ám végül a törökök még ebben az évben sikeresen elfoglalták az akkori szerb fővárost. Tomasevic ekkor Boszniába menekült, ami a középkori szerb állam végéhez vezetett.
A várat a későbbiekben Mátyás Király is többször próbálta visszafoglalni. Az 1475-'76-os Szabács elleni hadjárat után ugyan körülvette Szendrőt, de nem akarta az igen erős várat ostromolni. Ehelyett három ellenvárat építtetett köré fából és földből, hogy elzárja és kiéheztesse a védőket. A törökök azonban 1476 telén megtámadták ezeket, így végül a magyarok szabad elvonulás fejében feladták pozícióikat.
Mátyás halála után Kinizsi Pál fekete serege támadta meg a várat, ám a legendás hadvezér az ostrom alatt agyvérzés következtében meghalt. Így a magyar sereg végül sikertelenül visszavonult. 1512-ben Szapolyai János erdélyi vajda ostromolta meg, de szintén eredménytelenül.
Több száz év után, 1789-ben, a Habsburg seregek ugyan elfoglalták egy rövid időre, de nem tudták megtartani. Az Oszmán Birodalom meggyengülése és a 19. század elején kibontakozó nemzeti nacionalista mozgalmak az első szerb felkeléshez vezettek. Szendrőt a felkelősereg 1805. november 8-án visszafoglalta. A vár ezután 2 évig Szerbia alkotmányozó tanácsának és országgyűlésének a székhelye volt egészen 1807-ig.
A sikertelen első és második szerb felkelések után az erődítmény ismét visszakerült az Oszmán Birodalom fennhatósága alá. Végül egy 1867. április 10-én keltezett szultáni fermán (rendelet) visszaadta a függetlenedő szerb államnak, de csak azzal a feltétellel, hogy a szerb mellett a török zászló is kitűzve maradjon rajta.
A történelem századait épen átvészelő erődítményt a II. Világháború idején hadianyagraktárként használták, ahol nagy mennyiségű üzemanyagot és mintegy 400 vagonnyi lőszert tároltak. Máig tisztázatlan okokból, 1941. június 5-én, 14 óra 10 perc körül óriási erejű robbanás történt, amely a fél várost elpusztította. A 2500 házból, mindössze 26 épület úszta meg károk nélkül. A robbanás helyén 50 méter széles és 9 méter mély kráter keletkezett. A tragédiában összesen 2500 ember halt meg, 2000 pedig megsérült. A rengés erejét még Belgrád területén is érezni lehetett. A részben megsemmisült várban a szövetséges légierő 1944-es bombázása további károkat okozott.
Az 1972-ben elkészült Vaskapu I. vízerőmű gátja jelentősen megemelte az Al-Duna-medence vízszintjét, ami ellen gátrendszerrel kellett védekezni. A felvizesedet altalaj emiatt napjainkban is veszélyezteti a vár falait.
Az állagmegóvási munkálatok nagy részét 1970-1995 között végezték. Ugyan a 2000-es évek közepén további intézkedéseket tettek, de ezek még mindig nem elégségesek.
Akinek erre visz az útja, vagy a dunai római limes mentén kirándul, ne hagyja ki a vár meglátogatását! A külső falakon belül egy sport és közösségi park található, amely nem feltétlenül vonzó. Azonban a Duna felé nézve, a jobb hátsó oldalon található, belépő díjas, belső várat (2024-ben kb. 4 euro/fő) feltétlenül nézzük meg!
|
Fotógaléria - Szerbia a Duna mentén: Végszendrő (Smederevo) - Galambóc (Golubac) - Vaskapu szoros (Djerdap) - Lepenski Vir - Diana erőd - Traianus hídja
|
