A VASKAPU - SZOROS RÓMAI MEGSZELÍDÍTÉSE
A Duna hajózás legfőbb problémája már az ókorban is a Kazán-szoros vízállás függő, számtalan sziklája és zátonya volt, ahol csak a legbátrabb kereskedők kockáztatták életüket és értékes rakományiakat. A zúgó, dübörgő hangok adták a szoros nevét is, mert az utazók úgy gondolták, hogy a víz mélyén lévő hatalmas, forró üstök miatt fortyog a víz.
A Kazán-szoros egy több szakaszból álló, 134 kilométer hosszú szurdokvölgy része, amelyet Vaskapu - szorosként ismerünk. Ez magában foglalja a Galambóci, a Gospodin Vir és a Síp-szurdokokat, a Nagy- és a Kis Kazán-szorost. Az örvénylő víz - amióta erre hajózik az ember - természetes határként működött a Kárpát-medence és a Balkán-félsziget között. Oly annyira átjárhatatlan volt, hogy Róma a szoroson túli terjeszkedésig két külön folyamnak hitte. A felső szakasz Danubius vagy Danuvius, illetve az alsó - a külön folyónak vélt - Ister.
A kereskedelmet segítendő már a római időkben is épült egy szárazföldi hajóvontató út, amelynek első változata Tiberius Iulius Caesar (i.e. 42. november 16. - i.sz. 37. március 16.), a Római Birodalom második császárának a nevéhez kötődik. Miután meghódította Pannoniát, a moesiai Duna partok biztosításához fogott. Elsőként a szoros bejáratánál, stratégiai fontosságú helyen - feltételezések szerint a ma is látható Galambóc vára helyén - felépítette a Columbaria nevű római erődöt. Ezt követően, i.sz. 33. - 34. során, az V. Macedonica és IV. Scythica légiók katonáival egy 210 méter hosszú utat építtetett a szoros jobb partja mentén. Az utat részben a sziklába vésték, részben pedig a folyó fölé épített, ácsolt faszerkezet volt, amely az egyik szélével a kivésett sziklaperemre, másik pedig az út alatt 4-5 méterrel a sziklába fúrt lyukakból 45 fokos szögben kiálló konzolokra támaszkodott.
Ez a fapallós megoldás azonban nem bizonyult tartósnak. Az időjárás és a víz megtette hatását, így már Domitianus alatt (i. sz. 93) nagyobb felújításra került sor. Ahogy egy római felirat emlékezik "a régiségtől és a Duna ostromától elrongálódott utat" helyreállították. A Vaskapu-szoros szűkebb részeiben a jég nagy magasságban képes feltorlódni, ami a régebbi feljegyzések szerint akár májusig is megmaradt. Valószínűleg a tartógerendákat a magas vízállás és/vagy a jégzajlás is elsodorhatta.
Traianus (teljes nevén Caesar Nerva Traianus; 53. szeptember 18. - 117. augusztus 11.) Dacia meghódításával egyidőben (i.sz. 101-106) a stratégiai fontosságú út átépítését rendelte el. A császár nevéhez több más út építése is tartozik. Ő építtette a dél-kelet olaszországi "Via Traianát" (Beneventumtól Brundisiumig); valamint a "Via Traiana Novát" a Damaszkusztól Ailáig (a mai jordán Akaba) érő katonai utat, amelyet később - többek között a Petrából ismert - nabateusok meghódításához használtak fel.
A Vaskapu ? szorosban a korábbi fa gerendákra épülő utat teljesen kiváltották, és az út egy 2-3 méter széles sziklaágyon haladt. Erről tanúskodik a Kazán-szorosban fennmaradt díszes emléktábla, amely ma már csak vízről látható. Traianus "a hegyek kivájásával és a támpillérek felemelésével (esetleg: megszüntetésével) az utat újjáépítette".
Szintén a római katonai uralom megszilárdítását és a Dacia elleni hadjárat hatékonyságát szolgálta Traianus hídjának megépítése is i.sz. 105-ben, a Vaskapu-szoros keleti végénél, a román Drobeta-Turnu Severin és a szerb Kladovo között. A damaszkuszi Apollodórosz által tervezett 1135 méter hosszú, 20 kőpillérre emelt, 15 méter széles híd a víz szintje felett 19 méter magasan ívelt át. 52 méteres íveinek hosszát, több mint ezer éven át nem haladta meg az építészet. A hidat később Aurelianus római császár (214. szeptember 9. - 275 szeptembere) Daciából való kivonulása után leromboltatta.
A pillérek maradványai még a 19. század közepén is láthatók voltak alacsony vízállás esetén. 1906-ban a nemzetközi Duna Bizottság azonban két pillért leromboltatott, mert azok zavarták a hajózást. A régészek 1982-ben még 12 mederpillér maradványait tudták azonosítani, de ma már csak a szárazföldi, bejárati pillérek láthatók a Duna két oldalán.
A Nyugat-római Birodalom összeomlása és a római építmények elpusztulása után a folyami hajózás ezen a szakaszon szinte megszűnt. Lefelé az út életveszélyes, felfelé gyakorlatilag lehetetlen volt az összeszűkülő meder gyors sodrása, alattomos áramlásai és sziklaszirtjei miatt.
Később, a 18.-19. század korszerűbb hajói számára is mindössze 80-90 nap volt a hajózási idény. Megesett, hogy alacsonyabb vízálláskor a hajók rakományát evezős dereglyékre rakták át, vagy szárazföldön és vasúton kerülték el a szorost, majd újra vízre rakták
|
Fotógaléria - Szerbia a Duna mentén: Végszendrő (Smederevo) - Galambóc (Golubac) - Vaskapu szoros (Djerdap) - Lepenski Vir - Diana erőd - Traianus hídja
|
