A RÓMAI LIMES A DUNA MENTÉN
A limes a Római Birodalom közel 6000 km hosszúságú határvonalát jelenti, amely egykor Nagy-Britanniától, Nyugat-, Közép- és Kelet-Európán, majd a Közel-Keleten át egészen Észak-Afrikáig húzódott. Többnyire természetes folyóvonalakat, hegyeket követett, de mesterségesen épített falak is alkották.
A limesek nem csak védelmi szerepet töltöttek be, de a védelem egyúttal a letelepedést is elősegítette. A védelmi erődítményeken, őrtoronyokon és légiós táborokon kívül ezt települések és nekropoliszok maradványai is jelzik. A limesek vonala mentén nem csak a római korban volt élet, amiről nagyszámú őskori, ókori, majd középkori régészeti emlékek tesznek tanúbizonyságot.
Az európai kontinensen belül a római limesek közül kiemelkedik a Rajna és a Duna. A folyók partjait követve számos védelmi erődítményt építettek, amelyek a Római Birodalom első védőpajzsát jelentették.
A Duna a maga 2850km-ével Európa második leghosszabb folyója, amely nyugatról keleti irányban folyik a Fekete-erdőtől, egészen a Fekete-tengerig. Hosszú szakasza évszázadokon át egybeesett a Római Birodalom északi határával.
A magyar szakaszt "Ripa Pannonica" néven illetik és számos településen azonosították az egykori római határszakaszt (pl. Győr - Arrabona; Ács - Ad Mures; Komárom ? Brigetio; Esztergom - Solva; Visegrád - Név ismeretlen; Budapest - Aquincum; Budapest-Albertfalva - Név ismeretlen; Budapest-Nagytétény - Campona; Dunakeszi - Név ismeretlen; Szentendre - Ulcisia Castra; Dunaújváros - Intercisa; Paks - Lussonium; Őcsény-Soványtelek - Név ismeretlen; Szekszárd - Alisca; Dunaszekcső - Lugio; Mohács - Altinum)
(lásd még ITT)
Több ország már kezdeményezte ezen erődítmény hálózat Világörökségi helyszínné történő nyilvánítását. Többek között 2021-ben felkerült az UNESCO világörökségi helyszíneinek listájára a dunai limes vonalának németországi, ausztriai és szlovákiai szakasza, a németországi Bad Göggingtől a szlovákiai Izsa községig.
Magyarország kezdetben része volt a kezdeményezésnek, de végül visszalépett, amelyet a tudományos körök nem egységesen ítélnek meg. A hivatalos magyarázat szerint a Horvátországon, Szerbián, Bulgárián és Románián keresztül haladó védelmi rendszer egységes volt, így egyszerre kellene felvenni őket a Világörökségi listára. Ez egyrészt logikus, de a felvétel kötelezettségekkel és előkészítési munkálatokkal is jár, amelyet nem egyszerre és azonos intenzitással tudnak az egyes országok elvégezni. Példaként említhetjük a szerb - román Duna szakaszt, amelynek jelentős része víz alatt található a folyamszabályzás miatt.
A magyar álláspontot azonban hitelteleníti, hogy négy ország (Horvátország, Szerbia, Bulgária és Románia) 2020 januárjában külön csatlakozási kérelmet adott be. Ezzel tulajdonképpen egyedül maradtunk...
Ezen négy ország területén több mint 130 kisebb - nagyobb erődítmény, település, temetők, termelési komplexumok, utak stb. azonosíthatóak, amelyek mind a Duna menti római határ működéséhez kapcsolódtak. Ezek között van 7 kiterjedt légiós erődítmény is: Singidunum (a mai Belgrád); Viminacium (Szerbia délkeleti részén, Kostolac mellett); Ratiaria (a mai bolgár Archar falunál, 27 km-re keletre Vidintől); Oescus (az észak-nyugat bolgár Pleven közelében); Novae (4 km-re keletre a bolgár Svishtov falutól); Durostorum (észak-kelet bolgár Silistra), Troesmis (a román Igliţa-Turcoaia közelében).
A Duna - mint vízi út - csak az i.sz. 1. század közepe után vált jelentőssé. A folyópart katonai védelmi rendszere, amely a folyó jobb/déli partján húzódó erődítmények láncolatából állt, biztonságossá tette a közlekedést. Ez a kereskedelem fejlődését is magával vonta. Az erődök mellett a római folyami flotta alkotta a második védelmi vonalat.
A pannoniai flottáról (Classis Pannonica) a legkorábbi adatunk i.sz. 50-ből van, amikor átsegítette Vanniust - a mai szlovákia területén egykor létezett, germán eredetű, római vazallus, kvád ország királyát - a Dunán. A flotta valószínűleg már korábban is létezett és a történészek feltételezik, hogy a dunai limes kiépülés előtti feladatai közé elsősorban a Száva és a Dráva vízi útjainak biztosítása tartozott.
Valamikor az i.sz. 3. század elején, az addig egységes pannóniai flottát több kisebb egységre osztották fel. A dunai flotta elnevezése classis Histrica lett. Erre utal a Duna menti erődítmények tégláinak bélyegzése, a CFH = classis Flavia Histrica. Hatásköre az egykori Moesia Inferior és a Dacia Ripensis tartományokra terjedt ki. Ezek a mai Szerbia és Bulgária, kisebb részben Románia területén találhatóak, Belgrádtól a Vaskapun át, majd többek között a bolgár Vidin, Silistra városain keresztül a román Konstanca-ig. A flotta főtáborhelye Taurunum volt (az egykori Zimony, ma Belgrád része), ahonnan bélyeges téglái és feliratai is ismertek.
A Duna élénk kereskedelmi hajózásának legjobb bizonyítékául a nagy számú vámszedőhelyek (ún. portoria) maradványai szolgálnak. Ezeket a Dunába ömlő hajózható mellékfolyóknál, gázlóknál és hidaknál építették ki. Ezek közé tartozik Sisciában (Sisak, Horvátország), a Colapis (Kupa) és a Savus (Száva) összefolyásánál egykor működött ?statio? is. A folyam déli szakaszán lévő ismert vámállomások szintén egy-egy jelentősebb mellékfolyó dunai beömlési pontjánál létesültek: Dierna (a román Cserna folyónál); Ratiaria (a bolgár Archar folyónál); Almus (a bolgár Lom folyónál); Oescus (a bolgár Iszker folyónál); Anasamus (a bolgár Oszam folyónál).
A határ hatékonyabb védelme és felügyelete, a kereskedelmi forgalom ellenőrzése, valamint a csempészkedés és az illegális határátlépés megakadályozása céljából a római hadsereg a limes-menti nagy légiós táborok (castellum, castra) közé, meghatározott távolságonként ún. burgus-okat, őrtornyokat, kisebb erődítményeket épített. A "Ripa Pannonica", azaz nagyjából a Duna magyarországi limese mentén elhelyezett őrtornyokra Caracalla idején (188. április 4. - 217. április 8.) latin nyelvű táblák figyelmeztették a "Barbaricum" felől érkezőket, hogy a burgusok a "csempészek titkos átkeléseit" vannak hivatva megakadályozni ("ad clandestinos latrunculorum transitus".)
A Duna-menti limesek a vízi út mellett, jól megépített, kővel alapozott és kaviccsal, meszes kőtörmelékkel burkolt szilárd út építését is jelentették. Ezek nem csak az erődök közötti forgalmat segítették, hanem egész Európában rendkívül fontos tranzit úttá váltak. Oly annyira, hogy ezek nem csak a középkorban maradtak használatban, hanem a Duna menti országutak még ma is gyakorta ezeken a nyomvonalakon haladnak.
|
Fotógaléria - Szerbia a Duna mentén: Végszendrő (Smederevo) - Galambóc (Golubac) - Vaskapu szoros (Djerdap) - Lepenski Vir - Diana erőd - Traianus hídja
|
