|
|
Várna, Bulgária harmadik legnagyobb városa és a Fekete-tenger partján elhelyezkedő jelentős kikötő, amely gazdag és változatos történelmi örökséggel rendelkezik.
Éghajlata mérsékelten kontinentális, de a Fekete-tenger közelsége miatt enyhébb tengeri hatások is érezhetők. A nyarak melegek és naposak, de nem irreálisan forrók, míg a telek enyhébbek. Mindez ideális feltételeket biztosít a turizmus számára egész évben. A város híres hosszú homokos partjairól, történelmi műemlékeiről és kulturális intézményeiről, mint például a Régészeti Múzeum, a Várnai Opera, a Római fürdő romjai, a Tengerparti Park és a Várnai Delfinárium.
2024 július elejei tapasztalatim alapján a város - minden pozitív adottsága ellenére - még magán hordozza a szocialista időszak káros maradványait. Az épületek jelentős része szocreál, a köztisztaság sem áll a csúcson. Egy több napos tartózkodást nem látok magam előtt, de a Régészeti Múzeum kihagyhatatlan, a Katedrálist és a Római Fürdők romjait pedig érdemes meglátogatni. Az esti vacsoránk a kikötő halas éttermeiben viszont remek volt. Árakat tekintve a tengerpart ma már a budapesti színvonalat hozott. (Borral, italokkal együtt egy halas vacsora 10-15 ezer Ft fejenként. Szemben az ország belső részeivel, ahol egy vacsora ennek a fele, harmada is tud lenni.)
A város történelme az őskortól egészen napjainkig számos érdekes és fontos eseményt foglal magában. Az őskorban számos korai neolitikus kultúra létezett itt, amelyek mindegyike hozzájárult a régió gazdag történelmi és kulturális örökségéhez. Ezek a kultúrák nemcsak a földművelés és állattartás terén értek el jelentős eredményeket, hanem a kerámiakészítés, fémmegmunkálás és művészetek terén is. Ezen korai neolitikus kultúrák közé tartozik többek között az i.e. 6. évezred közepétől az i.e. 5. évezred elejéig létezett ún. Hamangia kultúra. Majd az i.e. 6. évezredtől az i.e. 4. évezredig virágzó Karanovo kultúra, illetve az i.e. 5. évezredben virágzott - és a mai Szerbia, Románia, Bulgária és Magyarország egy részét is magába foglaló - ún. Vinča kultúra.
A mai város területén az i.e. 5. évezredben egy jelentős neolitikus kultúra, az úgynevezett "Várnai kultúra" alakult ki. Jelentőségét az indoeurópai nyelvek kutatásának legújabb eredményei igencsak igazolják, ezért egy részletesebb kitekintőt teszek.
Az utóbbi évtized genetikai kutatásai érdekes irányban bővítették az anatóliai bevándorlás és az indoeurópai nyelvek terjedésének lehetséges hipotéziseit. (lásd: [20], [21]).
"A modern európai mitokondriális DNS (mtDNS) változatosságát alakító folyamatok továbbra sem világosak. Úgy tűnik, hogy a paleolitikus vadászó-gyűjtögető népesség ~42 000 évvel ezelőtti kezdeti benépesülése és a neolitikus földművelők kb. 8000 évvel ezelőtti bevándorlása Európába fontos szerepet játszott, de nem magyarázza a mai mtDNS-diverzitást."
Alan Cooper (Director, Australian Centre for Ancient DNA, University of Adelaide) és Wolfgang Haak (University of Adelaide) a Nature és a Science folyóiratokban publikált tanulmánysorozatban [21] egy a Harvard Egyetemen dolgozó kollégáik által kitalált új rendszer segítségével - ahelyett, hogy a teljes genomot szekvenálták volna egy nagyon kis számú, jól megőrződött csontvázból - 400 000 apró genetikai markert elemeztek a genom egészén. Ez lehetővé tette, hogy nagyszámú csontvázat vizsgáljanak meg rövid idő alatt Európa- és Eurázsia-szerte.
A genetikai eredmények alátámasztották, amit már korábban is sejtettünk, vagy tudtunk: a földművelést egy, vagy két gyors hullámban, mintegy 8000 évvel ezelőtt a Közel-Keletről származó népesség - gyakorlatilag a legelső képzett bevándorlók - terjesztették el széles körben Európában. Viszont az eredeti európai vadászó-gyűjtögetők és a közel-keleti földművesek mellett egy harmadik, jelentős népcsoport génjei is hozzáadódtak a népességhez. Ez a génállomány elsősorban Közép - Európában, a korai bronzkorban (körülbelül 4500 évvel ezelőtt) jelent meg.
A kutatások ezek után a hiányzó genetikai forrás irányába fordultak.
A vizsgálatok azt mutatták, hogy ez a forrás a Fekete-tengertől északra fekvő, a mai orosz/ukrán sztyeppéken, a Volga középső folyásánál létrejött Hvalinszki-kultúra (i.e. 4900 - i.e.3500), illetve az utódjának számító Jamnaja-kultúra (i.e.3500 - i.e.2300) nomádjaitól ered. Ezen népek nem ismeretlenek a hazai régészetben sem, ugyanis a magyar Alföld területén, i.e. 3350 körülről egy sztyeppei nomád nép számtalan temetkezési helyét tárták fel. Ezek az ún. kurgánok, ami miatt magyarul őket a "Gödörsíros kurgánok népenek" nevezzük. [23]
Ezek a sztyeppei nomádok a feltételezések szerint 2 dolgot adtak a Európának: a háziasított lovat és kereket. Sőt felmerült, hogy az indoeurópai nyelveket is.
A kurgánok népének génjei egyes későbbi kultúrákból - pl. a Közép-Európában jellemző, az i.e. 2900 - 2450/2350 közötti időszakból feltárt, ún. zsinegdíszes kerámia kultúrából - származó DNS akár 75%-áért is felelősek. Mindez jelentős emberhullámot feltételez, annak nyelvi, kulturális és technológiai hátterével együtt.
Az itt bemutatott genetikai adatok alapján egyre több kutató joggal feltételezi, hogy talán a jamnaják hozták be elsőként az indoeurópai nyelvet Európába. A következő ábra ezt hivatott bemutatni:
(forrás: (3) Proto-Anatolians: from the Southern Caucasus or the Balkans?)
Ez az elmélet az indoeurópai nyelvek történetében az Anatólia ágat egészen más megvilágításba helyezi. [22]. (Lásd a lila kérdőjeles nyilat a mai Bulgária területéről.)
Az elmúlt 20 évben - még a Hvalinszki - Jamnaja-kultúrákból történő kiáramlás genetikai evidenciái nélkül is - felvetődött, hogy a Kaukázus északi oldalán lévő népek Anatóliába vándorlásának nem a legegyszerűbb és leglogikusabb iránya a hegyeken való átkelés. Az indoeurópai nyelveket beszélő népek közös régészeti sajátja a ló háziasítása, amelynek nyomai jóval hamarabb - már a Kr. e. 4. évezred elején - megjelentek a nyugat-, illetve az észak-közép-anatóliai feltárásokban, mint kelet-Anatóliában. Ezek alapján logikusnak tűnik, hogy a protoanatóliai nyelvet beszélő népek nem keletről, hanem a Balkán felől érkeztek Anatóliába.
És itt kapcsolódik be a történetbe a mai Várna-i tó közelében, Délkelet-Európa eddig feltárt legnagyobb őskori temetője és települése, amely az i.e. 4600-4100 (szűkebben i.e.4400-4200) között létező ún. Várnai kultúrához tartozik. Innen származik a világ legrégebbi és legegységesebb aranylelete. Súlya és száma is többszörösen meghaladja a világ azonos évezredeinek összes eddig feltárt lelőhelyéről származó valamennyi aranytárgy összesített tömegét és számát, beleértve Mezopotámiát és Egyiptomot is.
Például csak a 4. számú sírban (a felfedezésük sorrendjében) 1518 aranytárgy volt. A helyszínt 1972 októberében véletlenül fedezte fel Raycho Marinov kotrógépkezelő. A 294 sírból - a kb. 3000 arany tárgy mellett - közel 600 darab, részben arannyal festett kerámia, valamint kiváló minőségű kovakő és obszidián pengék, gyöngyök és - feltehetően fizetőeszközként szolgáló - kagylók kerültek elő. Az egyik sírból mintegy 2200 darab. A tárgyak megmunkálása magas szintű technológiára, fejlett társadalmi és kulturális folyamatokra, valamint szellemi kultúrára utal. De a leletek intenzív kereskedelmi kapcsolatokat tárnak fel az alsó Volga régió és a Kükládok népeivel is. A Várnai-tó körüli település jelentette a régió központját, amely jelentős részben cölöpökön állt. Ezt a tó iszapjából előkerülő leletek is alátámasztották.
Az eneolitikum (kőrézkor) végére ez a társadalom felbomlott, amelyet leginkább az egész Európa területén bekövetkezett jelentős klímaváltozással hoznak összefüggésbe, amely a növénytermesztés addigi formáit lehetetlenítette el. A várnai civilizáció bukását így a keletről nyugatra vándorló sztyeppei törzsek nyomása okozhatta.
Ezen újabb keletű hipotézis alapján ekkor az itteni népek nem nyugat felé, hanem hajóra szállva a Fekete ? tenger partvidékén, kelet felé vándoroltak. Ezzel áttelepülve Anatóliába.
Anatólia és a Várnai kultúra közötti kapcsolatnak régészeti bizonyítéka is van. A Fekete-tenger központi partvidékén található Ikiztepe régészeti lelőhelyen egy i.e. 5000-4000 között létrejött települést tártak fel. A helyszín a mai török Samsun városától 60km-re észak-nyugatra, a Kizilirmak (Vörös folyó; az ókori Halüsz) torkolatának közelében található. A település az i.e. 1700-as évekig folyamatosan lakott volt. Az innen származó bronzkori leletek (ékszerek, fegyverek, kohászati és fémmegmunkálási eszközök, stb.) kísérteties hasonlóságot mutatnak a Várnában találtakkal. Ráadásul az i.e. 2300-2100-as időszakból 690 csontváz került elő, amelyek vizsgálata alapján már korábban is felmerült, hogy valahonnan a mai Oroszország déli részéből, vagy Bulgária területéről származhatnak.
A balkán felőli protoanatóliai áramlás elméletének egyik legnagyobb problémája volt, hogy hasonló leletek Nyugat-Anatóliában nem nagyon kerültek elő. Ellenben közép, dél és dél-kelet Anatóliában gyakoriak. Kialakult tehát az az új kép, miszerint a hettiták kulturális elődjének javasolt népesség talán Ikiztepe kultúrájából terjeszkedett tovább és oda pedig nem szárazföldi, hanem tengeri úton érkezett. Mindez kiválóan megmagyarázza azt az anatóliai kulturális és tudásbeli ugrást, amely a már ezer évekkel korábban létező Várnai kultúrára is épülhetett. Természetesen ez a logikus, de újszerű gondolat még további vizsgálatokat igényel.
A Várnai kultúra leletei közé tartoznak különféle réz- és kőeszközök, bronzból készült szerszámok és fegyverek is, amelyek a korabeli fémmegmunkálási technológia fejlettséget mutatják. A nekropoliszban talált agyagtárgyak és kerámiák is jelentős régészeti értéket képviselnek. Ezen tárgyak díszítései a Várnai kultúra művészeti érzékét és esztétikai kifinomultságát tükrözik. Tekintve, hogy a becsült nekropolisz területének mintegy 30%-a még mindig nincs feltárva, így a jövőben talán újabb érdekes leleltek is előkerülhetnek.
A Várnai kultúra hanyatlása után a területet különböző törzsek, köztük a trákok és az illírek népesítették be. A trákok és az illírek mindkét csoportja jelentős hatással volt a Balkán-félsziget korai történelmére. A trákok ismerték a fémmegmunkálást, és fejlett művészetük volt, amit a különféle ékszerek és dísztárgyak bizonyítanak. Az illírek szintén fejlett bronz- és vaskori kultúrákat hoztak létre, valamint erődített településeket építettek.
A trákok és az illírek kultúrái közötti kölcsönhatások, valamint a kereskedelmi kapcsolatok a Fekete-tenger és a Balkán-félsziget között megalapozták a későbbi görög telepesek érkezését és a régió fejlődését.
Várna városát i.e. 570 körül alapították a milétoszi görögök, amely Odesszosz néven vált ismertté, és amelyről Hérodotosz, Strabón és Ptolemaiosz műveiben is fennmaradtak hivatkozások.
Stratégiai elhelyezkedése miatt gyorsan kereskedelmi és kulturális központtá vált, elsősorban a görögök és a thrákok közötti kapcsolatokra épülve. A fő exportcikkek közé tartoztak a bor és olívaolaj Görögországból, a gabona és fémek a thrák területekről, míg a kerámiák és fegyverek a Földközi-tenger más vidékeiről érkeztek. Gazdasági erejét saját pénzverése, kikötője és tengeri kereskedelme biztosította.
Nevét is a pénzérmékről ismerjük, amelyen Apollónt a város patrónusaként ábrázolták és azon "ODESSOS" név szerepel görög betűkkel.
Régészeti leletek alapján valószínűsíthető, hogy a városban állt Apollón szentélye, de más hellén istenek szobrai és kultikus tárgyai is előkerültek. Több görög nyelvű felirat és sírkő is fennmaradt, ezek közül néhány városi rendeleteket és vallási dedikációkat tartalmaz.
A görög hatás tetten érhető az erődítményrendszerek maradványaiban is, amelyek a későbbi római és bizánci korszakban is fontos szerepet játszottak. A város környéki nekropoliszban pedig számos görög sírkamrát tártak fel, ezek közül több aranytárgyakkal, kerámiákkal és ékszerekkel gazdagon díszített.
A város önállóságát később a makedónok befolyása ugyan korlátozta, de a hellenisztikus korban is végig megőrizte trék elemekkel tarkított görög identitását.
A rómaiak az i.e. 1. században hódították meg Odesszoszt, és a város gyorsan beilleszkedett a Római Birodalom kereskedelmi és katonai hálózatába. Továbbra is fontos kikötőváros maradt, és jelentős szerepet játszott a birodalom keleti provinciáinak ellátásában. A római uralom alatt a város infrastruktúrája és középületei jelentős fejlődésen mentek keresztül.
A római kori fürdők, amfiteátrumok és egyéb építmények maradványai ma is láthatóak. Ezek a római mérnöki tudás és a városi élet magas színvonalát tükrözik. A fürdők különösen jelentősek, mivel nemcsak a mindennapi élet részei voltak, hanem a társadalmi és kulturális élet központjai is.
A középkor folyamán Várna többször cserélt gazdát a Bizánci Birodalom és a Bolgár Birodalom között. Az oszmán törökök 1389-ben először, majd a híres 1444-es várnai csata után végleg elfoglalták. A csata során az I. Ulászló magyar király és Hunyadi János vezette keresztény szövetséges hadsereg vereséget szenvedett II. Murád szultán csapataitól. A csata komoly következményekkel járt mind Magyarország, mind a Balkán történelmére nézve, és megerősítette az oszmán uralmat a térségben.
A Várnai Csata előzményei és lefolyása
A várnai csata előzményei között szerepel az ún. "hosszú hadjárat", amelyet 1443-1444 között I. Ulászló magyar király vezetett. Az európai keresztény hatalmak, különösen a pápa, azzal a céllal támogatták a hadjáratot, hogy visszaszorítsák az oszmánokat a Balkánról. A hadjárat eleinte sikeres volt, a magyar és lengyel csapatok több csatát is megnyertek. A drinápolyi béke megkötése után azonban Ulászló újabb hadjáratot indított a törökök ellen, remélve, hogy végleg eltávolíthatja őket Európából.
A 20 ezres sereg Vidin, Nikápoly (a mai bolgár Nikopol) és Sumen elfoglalása után, végül 1444. november 9-én érte el a Fekete-tenger partján fekvő Várnát. Itt azonban azzal szembesültek, hogy az ígért európai támogató hajóhadnak se híre se hamva. A szultán 50 ezer fős hadereje így nagy veszteségek árán, de november 10-én végül győzelmet aratott az egyesített magyar, havasalföldi és bolgár seregek felett. A csata Hunyadi zsenialitásának köszönhetően kezdetben győzelemre állt, de az alig 20 esztendős Ulászló király, egy elhibázott döntéssel és rohammal a vesztébe rohant. Miután életét vesztette, fejét a török lándzsára tűzve hordozta körbe, ami hamar kedvét szegte a keresztes seregnek. Hunyadinak végül sikerült szervezett visszavonulással megakadályoznia a teljes veszteséget.
A várnai vereséggel nem csak Magyarország, hanem az európai keresztény államok is elszalasztották a lehetőséget, hogy megállítsák az Oszmán Birodalom balkáni terjeszkedését. Ami egyébként nekik nem okozott nagy problémát, hiszen a török nem tudott Magyarországnál, dél-Európában pedig Szicíliánál tovább jutni.
Az 1448. október 17-19. között zajló ún. második rigómezei (a mai Kosovo Polje kisvárosnál, Pristinától 5 km-re délnyugatra) ütközet során Hunyadi serege végül döntő vereséget szenvedett II. Murád oszmán szultántól. Ezzel a Balkán sorsa 500 évre megpecsételődött, az Oszmán Birodalom pedig 1453. május 29-én bevette Konstantinápolyt is.
A török győzelme után Várna gyorsan oszmán várossá vált, ahol - Isztambul közelsége okán is - a muzulmán lakossok száma figyelemre méltó volt a többi balkáni városhoz képest. Az 1866-os népszámláláskor Várna az adózott népesség tekintetében az ötödik legnépesebb város volt a tartományban, ahol a muszlimok aránya 74%-ot tett ki.
Történelme során, mint "Bugária tengeri fővárosa" sok kereskedőt és utazót vonzott, akik a Balkánról szállítottak árut Isztambulba. Várna ezen időkben jelentős fejlődésen ment keresztül, amelyről számos törökkori épület - mecsetek, hamamok (vagyis fürdők), bazárok, hidak, óratornyok és erődítmények - maradványai tanúskodnak. Az oszmán uralom alatt épült meg többek között a Várna és Rusze közötti vasútvonal is.
A 19. és 20. század fordulóján Várna gyorsan fejlődött, különösen az Oszmán Birodalom felbomlása után. A város Bulgária része lett, és a bolgár királyi család kedvelt nyári rezidenciájává vált. Az Euxinograd-palota, amely a 19. század végén épült, a bolgár királyok nyári lakhelyeként szolgált. A palota és annak gyönyörű kertje ma is látogatható, betekintést nyújtva a bolgár monarchia fényűző életébe.
A város a 20. században tovább fejlődött, és jelentős ipari és kereskedelmi központtá vált. Kikötője ma is fontos szerepet játszik a nemzetközi kereskedelemben, mint Bulgária egyik legfontosabb tengeri kapuja.
Fotógaléria - Bulgária tengerpart (2024): Balchik, Várna
