4. nap: Bahariyya oázis - Fehér sivatag
Reggel egy kipihent és láztalanul vigyorgó Pankát találok, aki farkas éhséggel veti magát Dani bátyjával együtt a korrekt reggelire. Összepakoltunk 2 napi cuccot, éjszakára meleg ruhát és elindultunk mai célunk felé.
Első megállónk előtt kísérőnk Dia elmeséli, hogy miről is híres valójában az oázis.
A legrégebbi idők óta ismert emléke Nagy Sándor temploma, amely egyike azon kevés helyeknek, ahol Alexander kartusát felfedezték.
Nagy Sándor i.e. 332-ben szállta meg Egyiptomot, miközben Dárius király serege ellen harcolt. Az egyiptomiak a gyűlölt perzsák ellenében tárt karokkal fogadták a hódítót, akinek volt érzéke, hogyan lopja be magát a helyeik szívébe is.
Memhphiszben áldozatot mutatott be az egyik legősibb egyiptomi istennek Ápisznak, aki bika formájában a termékenység jelképe, illetve a memphiszi istenhármasságnak: Ptahnak, Szehmetnek és közös gyermeküknek Nefertumnak.
Az egyiptomi nemesség és papság Sándort Memphiszben Ptah trónusára ültette, ezzel formálisan is fáraóvá nyilvánították "Setp n Ra Mery Amun" néven.
I.e. 331-ben megalapította Alexandriát, mely később Egyiptom egyik legfontosabb városa és sokáig fővárosa lett. Még ebben az évben zarándoklatra ment a Siwa (Szíva) oázisban található "Orákulum templomába", Amon jóshelyére. A legenda szerint a sivatag mélyén lévő oázis megközelítése nem volt egyszerű, Sándor és csapata el is tévedt, de hollók és kígyók vezették őket a helyes útra.
Amon temploma különösen fontos volt az egyiptomiak emlékezetében, ugyanis II. Kambüszész perzsa király - miután i.e. 525-ben a Peluszioni csata után elfoglalta Egyiptom trónját - el akarta pusztítani a templomot és az orákulumot. Hérodotosz, a görög történetíró leírása alapján a perzsa uralkodó 50 ezer fős hadsereget küldött, akik azonban soha nem érkeztek meg. (2020-as megjegyzés: 2009-ben olasz régészek megtalálni vélték a szerencsétlenül járt sereg maradványait, akiket valószínűleg homokvihar ejtett végzetes csapdába.) A dühös Kambüszész, serege elvesztése miatt bosszút vett az épp Ápiszt ünneplő tömegen. Leszúrta a szent állatot és sok papot is kivégeztetett. A legenda szerint ezzel átkot hozva a fejére, ugyanis hazájába visszatérésekor megszúrta a lábát (ott, ahol ő is megszúrta az Ápisz bikát), sebe elfertőződött és belehalt.
Nem véletlen tehát, hogy Sándor - talán ügyes vallás-taktikai érzékkel - első gesztusát Ápisznak és a siwai Ámon orákulumnak tette. Az orákulum végül kijelentette, hogy a makedón hódító Zeusz isten fia. Akkoriban Ámont a görög Zeusszal azonosították, így ezzel gyakorlatilag a papság elismerte, hogy Nagy Sándor isteni jogon fáraó.
Alexander azonban hamarosan elhagyta Egyiptomot és helytartónak egyik tábornokát, I. Ptolemaiosz-t, Lagosz fiát nevezte ki. Sándor halála után, i.e. 305-ben Ptolemaiosz fáraónak kiáltotta ki magát és fölvette a Szótér nevet, melynek jelentése "megváltó". Az ősi egyiptomi rítus szerint uralkodó hellén fáraót az egyiptomiak elfogadták. A Ptolemaiosz dinasztia innentől kezdve egészen az i.e. 30-as római hódításig uralta Egyiptomot. A dinasztia utolsó fáraója, a leghíresebb ptolemaida királynő VII. Kleopátra volt, akit a Julius Caesar és Pompeius közötti, majd később Octavianus és Marcus Antonius közötti politikai harcokban betöltött szerepéről ismerünk. A királynő legendás öngyilkossága jelentette a független ókori Egyiptomi Birodalom bukását is.
Az oázis azonban 1996 óta leginkább arról híres, hogy itt található az ún. Múmiák - völgye, ahonnan több száz, többek között az aranylemezekkel borított ún. Arany Múmiák kerültek elő. A hatalmas szenzációt keltő lelet története egy érdekes feltételezésből indult ki. Egyiptom Birodalmába a Nyugati Sivatag felől többször betörtek rabló népek, vagy éppen ellenséges hadak. Ezen támadások előkészítése szempontjából kritikus fontosságú lehet egy oázis, ahol fel lehet készülni a támadásra. Ha megnézzük a térképet láthatjuk, hogy Kairó és Luxor (Théba) között, a Nílus nyugati oldalán szinte félkör alakban oázis rendszert találhatunk, a Faiyum - Bahariyya - Farafra - Dakhla és Kharga oázisokat. A régészek - a fejlett hadi stratégiát művelő egyiptomiakról - kizártnak tartották, hogy ne védjék ezen stratégiai pontokat. Ha ez így volt, akkor viszont katonáknak és előjáróknak is kellett itt élniük, akiket - ha meghaltak - ide is temették el. Tehát lennie kell síroknak! A hipotézis alátámasztására azonban hosszú évek kutatásai sem voltak elegendőek. Elfogytak a források és már hazarendelték a régészeket, amikor állítólag egy helyi paraszt megvásárlásra ajánlott egy szobrocskát. Csakhamar kiderült, hogy ókori leletről volt szó és a paraszt megmutatta annak lelőhelyét is. Állítólag ez vezetett a 1940-es években felfedezett sziklasírok megtaláláshoz.
Sejthető volt, hogy több titkot rejt a környék, de az újabb felfedezés félévszázadot váratott magára. Történt ugyanis, hogy 1996. március 1-én Abdoul Maugoud, a Nagy Sándor Templom régészeti területének őre munkába indult szamarával. Alig egy kilométerre a templom romjaitól az állat lába beszorult egy üregbe. Amikor megpróbálta kiszabadítani egy teremfélét vett észre. Így találtak rá mintegy százötven sírra, melyek mindegyike múmiákat rejtett. A régészek, akik nyomban birtokba vették a területet, a lelőhelyet a Múmiák völgyének nevezték el. A leletegyüttes több mint 10 ezer múmiából is állhat, és rengeteg újdonságot rejt. Mindenekelőtt azt, hogy nem egyiptomi, hanem hellén és római korból származó maradványokat találtak. A helyet abban az időszakban használták temetkezésre - i.e. 332-től az i.sz. 4. századig - amikor a macedón származású Ptolemaidák, majd a Rómaiak uralták Egyiptomot. A még mindig gazdag és virágzó egyiptomi kultúra bizonyos elemei elterjedtek a Mediterránumban, míg isteneik keveredtek a görögökéivel és később a rómaiakéval. Isisnek emeltek templomokat Itáliában is, míg Bahariyyában Nagy Sándor templomában egyidejűleg Héraklészt is tisztelték.
Míg a fáraók korában csak az uralkodót és közvetlen körét illették meg díszes sírok, a görög-római időszakban ez átterjedt a kissé alacsonyabb társadalmi rétegekre is. A mumifikálás gyakorlatát is folytatták, ám valószínűleg maguk sem tudták az okát, hogy miért volt ez fontos szokás az ókori Egyiptomban. A fáraók-korában az elhunyt belső szerveinek többségét kivették, a testet sterilizálták és nátriumsókban kiszárították. Mintegy 40 nap elmúltával textíliákba csavarták, többszörös fakoporsóba, majd kőkoporsóba tették. Úgy helyezték el a kriptában, hogy arca kelet felé, a felkelő Nap irányába nézzen, így köszönthesse az újjászületéskor. A Bahariyyai múmiák azonban egészen más képet mutatnak. Egyrészt csak keveset temettek el koporsóban (szarkofágban) és csak nagyon kevés néz kelet felé, ráadásul néha két-három tetem is van ugyanabban a sírban. Hiányoznak továbbá a kivett belső szerveket tartalmazó, az ég istenének négy fiát ábrázoló edények. A régészek ebből arra következtetnek, hogy a temetkezés erre az időre már elveszítette egykori vallási jellegét. Az is különleges vonás, hogy igen sok halotti maszkot találtak, ezek azonban vékonyan aranyozott gipszmaszkok, szemben a fáraókéval, melyek színaranyból készültek.
A kutatók szerint a vidék az eddig találtaknál sokkalta több sírt rejthet, bár 2020-ra már 10 ezer testet találtak.
A feltárások még napjainkban is zajlanak, sőt a múmiák egy része még eredeti sírjában pihen, amit nem lehet látogatni. Dia azonban bevitt bennünket egy erősen őrzött, hangárszerű épületbe, ahol 5 már restaurált, csodálatos épségű és szépségű múmia volt kiállítva. 2005-ben még csak tervezték, hogy külön múzeumot építenek majd a leletek számára. (Úgy tudom, hogy ezt a 2010-es évek óta "The Golden Mummies Hall" néven kell keresni, ahol kb. 10 restaurált szarkofágot nézhetünk meg.)
Következő állomásunk szintén Bawiti közelében található, ahol 1938-ban Ahmed Fakhry egyiptomi régész (1905-1973) 4 greco-román időszakból való, 26. dinasztiabeli, történelmileg rendkívül fontos földalatti sírkamrát és templom maradványokat fedeztek fel. A dinasztia i.e. 672-től i.e. 525-ig, a perzsa hódításig irányította az országot és 7 fáraót adott Egyiptomnak.
Az oázis birtoklásának komoly tétje volt az egyiptomiak és az ellenséges líbiai törzsek, de még a görög zsoldosok között is. Több írásos emlék is fennmaradt a felek között létrejött megállapodásokról. Feljegyzések szerint egy Iriawa nevű líbiai család fontos pozíciót töltött be az oázis életében, míg egyik leszármazottjuk egy bizonyos Zed-Khonsu-efankh (DjedKhons-Ui-Uefa-Ankh) végül egyiptomi kormányzó és az oázis főpapja lett II. Ahmose fáraó uralkodása idején (Kr.e. 570 - Kr.e. 526).
Feltehetően az ő irányítása alatt épült az ókori El Qasr városközpontjában - a mai Bawiti településen - Ain el-Muftella temploma. Valószínűleg a helyén már korábban is egy szentély állt, amelyet a kormányzó utasítására átépítettek és kibővítettek. Később a Ptolemaioszok és a rómaiak is tovább építették.
1939-es felfedezésekor négy különálló épületnek vélték, csak 1977-ben jutottak a régészek arra a felfedezésre, hogy ezek valójában egy templom részei. A négy szentély díszes festményei között a geometriai mintázatokon túl számos ősi isten ábrázolást találunk.
Az első kápolna jelenetei Zed-Khonsu-efankh-t és néha testvérét, Sheben-Khonsut ábrázolják, II. Ahmose mellett, aki Felső- és Alsó-Egyiptom kettős koronáját viseli. Egymás mellett állva tesznek felajánlásokat tizenhárom istennek: Mahesának, Bastet, Amun, Mut, Khonsu, Harsaphis (Herishef vagy Arshaphes), Hathor, Thoth, Nehem-awa (Thoth házastársa), Amun (kos fejű), Anubis, Isis és esetenként Ha-nak, a Nyugati-sivatag istenének.
A második szentélyt az építtető szintén testvérének, a korábbi kormányzónak ajánlotta. Az első kápolnához hasonlóan itt is II. Ahmose fáraóval közös képeken szerepelnek a felvonuló istenek előtt, de van egy kép, amely a főpapot borotvált fejjel ábrázolja, miközben éppen Oziriszt imádja.
A harmadik kápolnát valószínűleg szinte kizárólag Bes (Bész) istennőnek szentelték. (Bész védelmező istenség, különösen az anyáké és gyermekeké, de a szexualitás istene is). A két végén lévő bejárata doleritből és homokkőből épült. (A dolerit a közeli Fekete - sivatag alkotó köve, amely a bazalt szubvulkáni - relative kisebb mélységben megszilárduló - kőzet változata.)
A negyedik szentély, amelyet valószínűleg szintén Zed-Khonsu-efankh építtetett, egyszerűbb, téglából és kőből készült és soha nem festették ki teljesen. Az egyetlen figyelemre méltó jelenet ebben a kápolnában II. Ahmose-t ábrázolja Khnum és Horus jelenlétében.
Az évek során számos további lelet került elő a templomban végzett ásatások során. Egy Bastet istennő szobor, Hathor fejének kőemblémája, egy ismeretlen király szobrocskája, Thoth szobrocskája, bronzváza töredékek, szamárfejű Seth-szobor, egy Wedjat-szem amulett, valamint Isist, Horust és Sekhmetet ábrázoló fajansz szobrok és több skarabeum.
A megtalált négy sír közül kettőben helyi birodalmi tisztviselők bizonyos Petishtar és Tjaty nyugszanak. Ezek nem látogathatóak.
A két gazdag kereskedő - egy bizonyos ZedAmon Ef Ankh (Djedamun-ef-ankh), illetve fiának Bannentiu-nak - csodálatosan festett sírjait viszont meg lehet nézni. Ők is II. Ahmose fáraó uralkodása alatt éltek.
Az apa sírkamrájának bejárata egy öt méter mély akna alján fekszik. A belső falfestmények a temetési menetet és Horus négy fiának jeleneteit ábrázolják.
Fiának sírkamrája egy körülbelül 6 méter mély aknán keresztül érhető el. A belső temetkezési helyiség festményei a Halottak könyvének bonyolult jeleneteit ábrázolják és jól megőrizték többek között az Osiris-féle ítélethozatalt, az elhunytak szívének lemérését ábrázoló képeket is. Az ősi feliratok szerint Bannentiu papként és prófétaként is szolgált.
A sírban kétszer is elfordul egy istennő ábrázolás, vörös ruhás nőként, keselyűs fejdíszt viselve a kobra uraeusszal, a fején pedig egy sündisznóval. Ő a kevéssé sem ismert Abaset istennő, amely csak a 26. dinasztia idején jelenik meg. A tudósokat sokáig foglalkoztatta, hogy mit szimbolizál az egyiptomi mitológiában. A sün a védelmet jelenti, hiszen amikor az állat veszélyt érez, tüskés golyóvá alakul. Képes szembenézni minden harapással, különösen a kígyókéval. Elrejtőznek a föld alatt és hibernálják magukat, ha kevés az étel és csak akkor jelennek meg, amikor újra van táplálék. Mindezek a tényezők a sündisznó ?újjászületési? képességére is utalnak. Tanulmányok szerint a sün védjegyével rendelkező istennő ábrázolása összekapcsolható az élők és a holtak védelmének képességével. Abaset egyértelműen kapcsolódik a napistenekhez, például Re-Horakhtyhoz. A sündisznót pedig a skarabeusz bogár egyik változatának tekintik. Ezt erősítheti, hogy ugyan kis számban, de sünt ábrázoló ?scaraboid jellegű védőamulettek? is előkerültek más lelőhelyekről.
(Források: https://henadology.wordpress.com/theology/netjeru/abaset/; Hussein Bassir: The Representation of the Hedgehog Goddess Abaset at Bahariya Oasis (Article in Journal of the American Research Center in Egypt January 2014; The University of Arizona)
Sajnálatos módon a sírokat később kifosztották, majd a római korban újra temetkezési helyként használták. Az újabb korokban szintén kirabolták őket, amikor is néhány múmiát, gyöngyöket és amuletteket vittek el.
Gyermek és felnőtt egyaránt lenyűgözve hallgatta az egyiptomi istenek történeteit a csodás freskók között. Így nehezen, de tovább kellett indulnunk. Utolsó megálló egy az út melletti beduin faluban, ahol vizet vételeztünk, majd hamarosan letértünk az útról és a sivatagban autóztunk tovább.
|
Fotógaléria: Bahariyya Oázis
|
Első megállónk egy beduin család oázisába vezetett, ahol megebédeltünk. A pici forrás és a körötte lévő alig 10-20 m-es tó jelenti itt az életet, ahol gazdag datolya és guava ligetet találtunk, számtalan legelésző bivallyal és kecskével. Gazdag családnak számítanak, akik ráadásul árnyas helyet biztosítanak a néha napján itt tanyázó szafariknak is. Ebédünk egyszerű, de ízletes, konzervekből és salátából, valamint a lepényszerű tradicionális kenyérből áll. Ezt a helyiek által kínált friss datolya egészíti kik, amiből mindenki rosszullétig ette magát. Teli hassal kevés jobb dolog akad, mint egy oázisban a pálmalevél-gyékényen heverészni egy datolya pálma alatt ;).
A beduin család tucatnyi gyermeke eközben már régóta távolról fürkészi az idegeneket, de közeledni nem mertek. Nem úgy a mieink, akik focizni kezdenek a homokban és hamarosan kézzel-lábbal invitálják a kis lurkókat, hogy csatlakozzanak. Néhány perc után hangos nevetéssel teli az oázis, ahogy kergetik a labdát, ismerkednek, tanulják egymás nevét - emlékeim szerint szinte mindenki Juszuf volt :-) - majd homokvárat építenek.
Kisvártatva megérkezik a család feje és beinvitál bennünket lakóházukba, ahol megnézhetjük a konyhát, a belső kertet, a közösségi tereket, a lányok még az asszonyok szobáit is. Még így - 2020-ban az oldalt frissítve és olvasva, 15 év távlatából - is döbbenetes élmény, ahogy a gyermekek lebontanak minden ideológiai, vallási, kulturális és nyelvi különbséget.
Kísérőnk Dia - aki a szervező cég vezetője és tulajdonosa - elmondja, hogy Zsuzsa kérésére, de igazából a csak a gyerekek miatt jött velünk személyesen is a túrára. Kíváncsi volt, hogy miként bírják az utat. Évtizedek óta járja a Szaharát, de ezeket a beduin családokat rendkívül zárkózottnak ismerte meg. Ilyen még nem esett meg egy csoporttal sem, hogy ekkora nyíltsággal fogadták volna az otthonukban őket. És ezt ő is a gyermekeknek tulajdonítja. Szemmel láthatóan meg volt hatva, ő is, mi is...
Nehéz volt elindulni, a gyerekekben furcsa ragaszkodás ébredt, a végén Zsuzsa Bendegúz nevű fia még pólót is cserélt az egyik kis Juszuffal.
|
Fotógaléria: Beduin oázis
|
Élményekkel tele megyünk tehát tovább a sivatagban, de a táj egyáltalán nem egyhangú. Sok fotót megnéztem az út előtt a neten, így érzem, hogy közeledünk a Fehér Sivataghoz.
A
Fehér Sivatag a Szahara szívében található, a 200x90km nagyságú ún. Farafra-mélyföld legkülönösebb képződménye.
Nevét színéről kapta, ugyanis a sziklák alapanyagát egy tenger hagyta itt a földtörténeti felső-kréta korban (100-65 millió éve), 500 m vastag, fehér színű, kréta finomságú mészkő formájában. Rendkívül porózus, könnyen porló anyag, így a sivatag hőingása, a durva szelek évmilliók óta koptatják ezt a valaha volt tenger fenéket. A Fehér Sivatag a világ egyik leghuzatosabb helye, szinte állandóan fúj a szél, néha tomboló vihar, máskor csak enyhítő szellő formájában. A homok viharokban kvarcszemcsék borotváinak milliárdjai koptatják a felszíni formákat. Így jöttek létre a lenyűgöző ember, gomba és állat alakú sziklaformációk, amelyek vakító fehéren állnak a köves-kavicsos sivatagban.
Félelmetes és mégis csodálatos holdbéli táj, ami már a régmúlt emberét is megragadta. Az óegyiptomiak szerint a Fehér Sivatag a gonosz Széth birtoka, míg a régi görögök a vidék trónjára a szörnyűséges Medúzát, azt a kígyóhajú szörnyet ültették, aki a birodalmának titkait fürkésző vándort egyetlen pillantásával élettelen kősziklává dermeszti.
Egy másik legenda szerint Khargából a Síva Oázis felé tartó perzsa Kambüszész ötvenezres serege valahol a Farafra oázis körül veszett oda. (Ahogyan arról korábban már írtam.) A helyiek úgy tartják, hogy a homokba fulladt büszke sereg harcosainak szellemei a Fehér-sivatagban kísértenek a mai napig.
A legendákon túl is el nem mondható érzés autózni és sétálni ezen a tájon. A közelgő naplemente a fehér sziklákat sárga-narancs-bíbor-lila színekbe öltözteti? ámulatba ejtő. A természet ereje félelmetes valójában hasít a tudatunkig. Zoli barátomon évek óta nem látott nyugalmat látok, törökülésben ül a homokban, miközben végig nézi a természet pazar színelőadását. Hihetetlen szerencsénk is van, mert pont teliholdat fogunk ki, ami fokozza az egyébként is elképesztő színorgiát.
Míg mi a csoda hatása alatt állunk, kísérőink az autókból és szőnyegekből kellemes sivatagi "ebédlőt" varázsolnak, valamint felverik a két személyes sátrakat egy sziklacsoport tövében. Hamarosan elkészülnek a faszénen sült húsok, amire kiéhezett gyerekhadak vetik magukat.
Egy "szomszédos" táborból két helyi fiatalember csatlakozik hozzánk, szemmel láthatón barátok. Dia elmondja, hogy egyik vezetőnk ismert törzsi énekes, még a Kairói Operában is énekelt már. Unszolni kezdik és hamarosan együtt énekel a kis csapat a tűz mellett, furcsa dallamokat, amit alkalmi ritmusszekció kísér benzines és vizes kannákon, evőeszközökkel.
A fárasztónap után éjfél körül elcsendesedik a kis tábor, csak az ételmaradékok után kutató sivatagi egerek szöszögnek. A holdfényben néha felsejlik egy lopakodó sivatagi róka sziluettje, aki szintén a maradékra vágyik. A gyerekeket ez nem aggasztja, csak a kötelező hálózsák kirázás oka miatt bizonytalanodnak el egy kicsit: nem célszerű skorpióra vagy kígyóra feküdni, bár tudjuk, ez még nem az ő évszakuk.
|
Fotógaléria: Fehér - sivatag
|
