3. nap: Úton a Bahariyya oázisba
Hajnalban ösztönösen arra keltem, hogy Pannival valami nincs rendben. Tűzforró volt, ahogy felébresztettem félre beszélt. 40 fokos láza volt. Reggel 5-ig Algopirin, majd hűtőfürdő segítségével 38 fok körül stabilizáltuk és sms-ben jeleztem a többieknek, hogy reggel 6-kor nem indulunk sehová, várjuk meg míg magától ébred. Végül fél 8-kor ébredt láztalanul, bíztam benne, hogy ez volt krízis és már csak jobb lehet. Hosszas vívódás után végül úgy döntöttem, hogy mi is nekivágunk az útnak.
Reggeli után megismerkedtünk kiváló vezetőnkkel Dia-val, akire életünk bíztuk az elkövetkező napokban. Dia kopt keresztény és az utazási irodája sivatag specialista. Komoly szakember, amikor a Párizs-Dakar rally áthelyezéséről volt szó, ő készítette elő a terepet. Azon kevesek közé tartozik, akik gps nélkül is eltalálnak az oda-vissza 15 napi sivatagi járó földre lévő Gilf Kebir-be, ami a Líbia sivatag mélyén, Szudán, Líbia, és Egyiptom találkozásánál található vádikkal és hegyekkel szabdalt hatalmas plató. Itt fedezte fel 1933-ban Almásy gróf a híres "úszók barlangját", aminek barlang rajzai meghökkentő bizonyítékai a Szahara ősidőkben vízben gazdag életvilágának.
Ezután kísérőink segítségével bepakoltunk a '72-es gyártmányú Toyota Land Cruiser-ekbe. Később rájöttünk ez nem annyira a feeling, mint praktikum. Ezek a minden elektronikát nélkülöző autók az egyetlenek, amelyek képesek nagy valószínűséggel elviselni a sivatagi körülményeket és probléma esetén mechanikusan javíthatók. Ezen az életünk múlhat adott helyzetben.
Végül elindultunk a 350 km-re lévő Bahariyya oázis felé. Ahogy elhagytuk Kairót egy más világba cseppentünk. A táj egyre kietlenebb, vadabb, a közlekedési eszközök egyre lestrapáltabbak lettek. Az út során egy kétes kinézetű benzinkútnál álltunk meg, de a gyerekek később inkább a sivatag steril homokját választották pisilésük helyszínéül.
Ahogy egyre mélyebbre haladtunk az egyelőre köves sivatagban, egyre inkább rácsodálkoztunk a természetre. Egyik megállónknál Dani több 5-15 cm-es megkövesedett kagylóval tért vissza, amit a köves üledékből szedett ki. És valóban szinte minden négyzetméteren tucatjával hevertek. Nem véletlen, hiszen egykori tengerfenéken jártunk.
Karavánunk végül kora délután elérte a Nagy Líbiai homoksivatag szélét, ahol leparkoltunk az első százméteres dűne alatt. Furcsa látvány, mintha odarakták volna. Felnőttek és gyerekek egyaránt kiabálva rohanják meg az aranysárga homokvárat, hamarosan mezítláb taposva a langyos homokot. Felérve a platóra a lélegzetünk is elakadt...
A dűne mögött monoton egyhangúságban és lenyűgözően félelmetes mivoltában terül el előttünk a Szahara! Ahogyan azt korábban elképzelni sem tudtuk. Láttuk már fotón, filmen, de nem gondoltuk volna, hogy ennyire lenyűgöző.
A gyerekek hancúrozva gurultak a százméteres dűne oldalakon, vagy lovagoltak velünk a dűne élén. Nehéz volt bennünket újra indulásra bírni ;).
|
Fotógaléria: Úton a Szaharában
|
Délután megérkeztünk az 1500-2000 km2 kiterjedésű Bahariyya oázisba, ami hegyekkel és óriási datolya ligetekkel övezett idilli helynek mondható. Persze, csak ha elvonatkoztatunk az igen csak szedett-vedett infrastruktúrától és a mindenhol hegyekben álló szeméttől. Szálláshelyünk 30 000 lakosával az oázis legnagyobb településén, Bawitiben található. A 2005-ben még új, kellemesnek mondható 3*-os Western Desert Hotel. A szobák tiszták, a személyzet kedves.
Első programpontunk a szállodával szemben álló "putri" meglátogatása, amit egyszerűen csak "Popular" étteremnek hívnak. Kicsit megszeppenve rájöttünk, hogy itt lesz az ebédünk. Ráadásul az utcán megterítve. De nincs mese, farkas éhesen esszük meg a birka-kecske levesünket, majd az igen ízletes köles-lecsó szerű zöldséges, ocrás ragunkat grill hússal. (Utólag jegyzem meg, hogy az egész úton senkinek nem lett semmi baja az ételektől.)
Az oázis egyébként különleges hangulatú hely, amely elsősorban a Nagy Sándor tiszteletére emelt templomáról és melegvizű forrásairól volt ismert. De erről majd a holnapi leírásnál!
Panni fáradt, így Danit a többiekre bízzuk, akik elmennek a hegyekbe naplementét nézni és egy meleg vizű forrásban megfürdeni. A forrásra kísérőink az mondják, hogy ez Kleopátra fürdője. De szinte biztosan nem, hiszen az ilyen néven emlegetett forrás a több mint 400km-re észak-nyugatra lévő Siwa oázisban található. És ott is kétséges, hogy fürdött-e benne a királynő.
Mi Pannival alszunk, s mire a többiek megérkeznek már sötét van. Dani csalódottan meséli, hogy a fürdés elmaradt, mert a datolya ligetekben dolgozó idénymunkások áztatták magukat a melegvízben, és senkinek nem volt kedve közéjük ülni. Ezt meg tudtam érteni.
Közben Panna ismét lázasodik, amitől aztán teljesen összeomlok. A sivatag mélyén, egy eldugott oázisban mit teszek egy 3 napja lázas gyermekkel, ha valami komolyabb történik? Konkrétan sírva hívom a volt feleségem mobilon, aki orvos, hogy most mi a manó legyen? Elszánt vagyok, ha kell, visszaviszem éjszaka Kairóig. Ő tárgyilagosabb tud lenni, így abban maradunk, hogy nincs ok pánikra, de kerítsek antibiotikumot, mert ezt már ne hagyjuk tovább fejlődni. Első körben fel voltam készülve, hogy még az éjjel vissza kell mennem gyógyszerért Kairóba, de végül egyik helyi kísérőnk útbaigazít és este 8-kor még nyitva lévő patikát találok. Felszereltségében pont olyan, mint bármelyik Budapest közepén. No ez is a globalizáció "átka", amitől most nem vagyok elkeseredve. A kis csaj 7 év alatt csak egyszer kapott ilyen gyógyszert (Augmentin), így bízunk benne, hogy jól fog reagálni.
Az éjszakám ennek megfelelően izgatottan telik, de észlelem, hogy a lány mélyen és nyugodtan, láztalanul alszik. Így hajnalra engem is elnyom az álom.
|
Fotógaléria: Bahariyya Oázis
|
