Útleírások

Egyiptom - Sátorral a Fehér Sivatagban
Horvátország - Zadar környéke
Horvátország - Tavaszi hosszú hétvége Dubrovnikban
Indonézia - Jáva és Bali, Hong Kongi kitérővel
Kuba - 1400 km négykeréken
Madeira - Téli túrák az örök tavasz szigetén
Olaszország - Nápoly és környéke
Olaszország - Toszkána: Borok és etruszkok nyomában
Spanyolország - Őszi séták Barcelonában
Spanyolország - La Manga-i csillagtúrák
Spanyolország - El Camino
Törökország - Gulettel az ókori Lykia nyomában
Törökország - Kappadókia
Törökország - Kappadókia reloded
Törökország - Kappadókia full time
Törökország - Őszi túra csecsemővel
Törökország - Isztambul
Törökország - Kalandozások É-Mezopotámiában
Törökország - Lykiai út


Borok

 Borfajta leírások
 Borkostolás Jegyzetek
Borfesztivál-2007
Kis "Syrah"-alista kóstolás
A Sangiovese magasiskolája
Rendhagyó Hungaricum kóstoló
Furmintológia és Nagy Furmint-kör
Miért éppen Grúzia, Törökország és Bulgária
Dalmát bortúra - 2011 július
Spanyolország - Katalán bortúra
Török bortúra - 2013május
Portugál bortúra - 2014 április
Portugál bortörténelem
Portugál szőlő fajták
Portugália borvidékei
Alentejo
Porto és Douro-völgy
Bairrada
Dao


Extrák

 Vendégkönyv
 Képtár


Portugál bortörténelem



A portugál borkészítés eredete nem teljesen egyértelmű. Nemrégiben 3-4 ezer éves Vitis vinifera magot találtak egy Mirandela közelében feltárt kőkorszaki településen, a Douro régióban. Egyes leírások a borkészítést az i.e. 2. évezredben létező, úgynevezett tartesszoszi civilizációval hozzák összefüggésbe. Dél-Portugáliában, valamint elszórtan a spanyolországi Andalúzia és Extrémadura területén 70 kőbe vésett felirat őrzi emléküket. Ez a kultúra egy ibér népcsoporthoz köthető, bár az ibérek származása felderítetlen, sőt igazából nem is egy népcsoport ez, mint inkább az Ibériai-félszigeten élő törzsi népek utólagos gyűjtőneve. Genetikai vizsgálatok alapján sem sikerült pontosan tisztázni az ibérek eredetét. Három elmélet van. Az egyik szerint észak-afrikai berberhez hasonló népcsoport, egy másik szerint a Földközi-tenger keleti medencéjéből érkeztek. És vannak, akik szerint Európa ősi, helyben élő lakosai, akár csak a baszkokról szóló elméletekben, akikkel nem zárják ki a rokonságot.

Hérodotosz egy "erős és gazdag" "Tartesszosz Királyság"-ról számol be a Betis (a mai Guadalquivir) folyó torkolatában. Sztrabón, a görög földrajztudós szerint a Rómaiak által Turdetaniának nevezett dél-ibériai területetek lakói - akiket "turdetánok"-nak hívtak - a tartesszosziak leszármazottjai.

Szóval lehetséges, hogy ők ültették az első szőlőket a Sado és Tejo folyó völgyeiben. Amikor az i.e. 10 században a föníciaiak megérkeztek a térségbe, új fajtákat hoztak, és fejlesztették a borkészítési technológiákat is. A további évszázadokban érkező és keveredő ókori görögök, kelták, majd rómaiak aztán észak felé is elterjesztették a szőlő és borkészítés kultúráját.

A Római Birodalom bukása után kialakuló gót királyságok is kedvelték a bort, így az ültetvények túléltek. A 9. század közepéről tudjuk, hogy egy bizonyos Ordono, az Asturias nevű gót királyság - amely a mai Észak-Portugália és Spanyolország Galíciai területén létezett - uralkodója Coimbra környékén keresztény rendet és kolostort alapított és számukra szőlő- és földbirtokos kiváltságokat adományozott.

A portugál borok fejlődésében meghatározó szerepe van Angliának, akik éghajlati okokból mindig is borimportra szorultak. Már a 12. századból léteznek kereskedelmi dokumentumok Anglia és a Minho régi között. 1386-ban portugálok és angolok aláírták az ún. Windsori szerződést. A paktum még mindig érvényes, a két ország között erős diplomáciai és kereskedelmi szövetséget hozott létre.

1679-ben az angol Parlament politikai okokból betiltotta a francia borok importját, ezzel II. Károlyt jelentős vámjövedelemtől megfosztva. A király és a borkereskedők figyelme ekkor még erőteljesebben fordult Portugália felé. 1685-re az éves borbehozatal 16 millió literre nőtt évente. Szakértők valószínűsítik, hogy nem volt mind portugál por, hanem jócskán lehetett benne felvásárolt, és hamis papírokkal kivitt francia bor is.

Rövidesen a portugál borkereskedelemben az angolok olyan erős monopóliumra tettek szert, hogy 1703-ban meg tudták kötni az ún. Metheun Szerződést, amely rögzítette, hogy a portugál borok átlag ára nem haladhatja meg a francia árak kétharmadát. 1717-re a teljes angol borimport 66%-a Portugáliából származott, míg a francia borok aránya mindössze 4% volt.

Ebben az időszakban lettek népszerűek és terjedtek el az erősített borok, mint a Madeira és a Portói. A technológiát először a hosszú tengeri utakra találták ki, hogy alkohol hozzáadással fokozzák a borok stabilitását hordóban is. Csak később vált nyilvánvalóvá, hogy mindez az érési folyamat során, ízben is minőségi változást képes hozni.

A portói eredetére számtalan verzió létezik. A leginkább elfogadott, hogy 1678-ban egy angol kereskedő Lamego Apátságban tett látogatása során kóstolt meg egy addig merőben szokatlan bort. Korábban is voltak ugyan erősített (pl. Madeira) borok, de akkor a már kierjedt és jellemzően száraz borhoz adtak alkoholt a stabilitás érdekében. A portóihoz viszont az erjedés során adnak alkoholt, ezzel leállítják az erjedést, és visszamarad a cukor. Megjegyzem, hogy egyes leírások szerint a kolostorban készített bor eredetileg egyszerűen késői szüretből származó édes bor volt, amit az angliai szállítás miatt avináltak. Az alkohol konzervál, az édesség pedig rendkívül népszerű íz abban az időben. Érthető, hogy ez az ital nagyon hamar népszerű lett az angol piacon. Csak ezután kezdték tudatosan használni a borpárlat hozzáadását, és keresni a legjobb megoldást az édesség megőrzésére és a bor tartósságára.

A népszerűséggel párhuzamosan addig ismeretlen folyamat indult el, mégpedig a tömeges portói hamisítás. Egyes "gyártók" odáig jutottak, hogy gyümölcslé, alkohol, fűszerek hozzáadásával készítettek édes-alkoholos-olcsó leveket. A hamisítás végül botránnyá dagadt, az angol behozatal pedig az 1756-os évekre a korábbi felére esett (kb. 55 ezer hl), az árak pedig meredeken zuhantak.

A beavatkozás a királyi udvarból érkezett. 1756-ban Pombal márki rendeletben meghatározta a Douro borvidéket, ezzel Tokaj után a világ első szabályozott és eredetvédett borrégióját. (Portugál és nemzetközi leírások persze Tokajról nem írnak.) Megalapította a portói kizárólagos kereskedelmére szolgáló Douro Wine Company-t, annak érekében, hogy szabályozza annak palackozását, címkézését és értékesítését. De nem csak ezt, hanem hogy felügyelje a termelést a bor valamennyi szakaszában: a szőlőtől, a szüreten, a borkészítésen és érlelésen át, a szállításig. A hamisítások visszaszorítása érdekében a Douro vidékéről a korábban népszerű színező növényt, az összes bodza ültetvényt is kiirtották.

A beavatkozás eredményeként az 1800-as évek fordulójára sikerült visszaállítani a portói árát és hitelességét az angol piacon, amikor is az export mértéke - a gyerekeket is beleértve - elérte az éves 5 liter/főt. A Portói egyértelműen az angolok társadalmi italává vált. Olyan klubok is voltak, akik csak az ún. "3 üveges férfi" számára voltak nyitva, akik képesek voltak meginni egy este 3 palack portóit. Ebből az időszakból származik a híres mondás: "kisfiúknak bordóit, férfiaknak portóit".

A fénykort a napóleoni háborúk zárták le. Igaz a megszállás csak 1807-1809 között tartott, de ez elegendő volt, hogy az angol kereskedők elmeneküljenek, és az angol társadalom új ízeket kedveljen meg. Ekkor terjedt el igazán a tea, csokoládé és egy új bor a piacon, a spanyol Sherry. A portói később is jelentős kereskedelmi termék maradt, de már egy diverzifikált piacon. Portugália a nyugat-afrikai és dél-amerikai gyarmatokon próbálta pótolni a kieső bevételt, de a gyarmati idők végével egyre inkább elszigetelődött.

A filoxéra járvány a 19. század végén érte el az országot, gyakorlatilag csak a homokos területen lévők, és néhány elszigetelt ültetvény élte túl a fertőzést. Sok bortermő vidék sohasem éledt újjá. A Portói hírneve is kezdett elhalványodni a nemzetközi piacon.

Salazar 40 éves diktatúrája alatt erőteljesen támogatták a szőlőtermesztés megújítását. 1937-ben létrejött a Junta Nacional do Vinhos, amely ösztönözte (sőt inkább kötelezte) a kistermelők szövetkezetbe tömörülését. Mindez segített az ágazat túlélésében, de negatívan hatott az egyéni borászatok kialakulására, az innováció, a minőség, a higiénés fegyelem betartására. Ebből az időszakból, a II. Világháború után, mindössze a Mateus és a Lancer név alatt forgalmazott, brit szupermarketekben és szerte a világon viszonylag népszerű édeskés rozé bor, és természetesen - ugyan alacsonyabb volumenben - a madeira és portói tudott nemzetközi érdeklődést kiváltani.

Ennek a háttérbeszorulásnak köszönhetően a helyi fajtákat nem váltották fel tömegesen nemzetközi fajták, amelyre ma, mint kincsre tekinthet az ország. Európa legsokszínűbb, és legismeretlenebb fajtáit találhatjuk itt. Számuk 250-280 között szóródik a leírásokban. Ebből a Jancis Robinson féle Wine Grapes c. könyv 77 fajtát mutat be.

Az EU-hoz való csatlakozás technológiai és minőségi forradalmat indított el. Egyre több a magas minőséget előállító nem szövetkezeti pincészet, sok a külföldi befektető. Portugália ma már nem csak az erősített, és ihatatlanul rusztikus (értsd: oxidált) száraz asztali borairól ismert.
Fotógaléria: Portugál bortúra teljes fotógaléria